Váci Hirlap, 1924 (38. évfolyam, 1-53. szám)
1924-02-03 / 6. szám
V A C I HÍRLAP 3 S3ely őrségi bál Mióía honvédu/aiogság állomásozik városunk falai közöli, még nem voll helyőrségi mulatság. Elsői most, február 9 én rendezi a kerékpáros zászlóalj ailiszli kara a Kúrián. Roppant lelkesedéssel iparkod i nak az első láncmulatságot anyagilag és j erköicsilag sikerültté tenni, a mi már is > bizonyos, mert nagyba készülődés az első helyőrségi mulatságra. Az Ízléses szép meghívók, melyek a Pesívideki Nyomda műhelyéből kerüllek ki, e héten mentek szél. Fegyelmi wixsgálat két ib:s*ésnasgí täsia'.twaseiö eüeaa A váci jarásbiroságon nagy a szenzáció: a pesívideki kir. törvényszék elnöke Piníér György és Murinyi Gyula kir. járásbirósági íelekkönyvvezelök ellen fegyelmit rendelt el, sói Pintér Györgyöt állásától is felfüggesztette. Mindkét telekkönyvvezető ugyanis vízrajzot készített nyo e gaigamacsai felnek s ezért Éder Kálmán, a bíróság elnöke íeiekkönyvvezetőinek nem engedte meg, hogy karácsonyi ajándékukat megkapjak. Erre Piníér telekkönyvvezetö Éder Kálmánt a törvényszéken feljelentette s e feljeien- | lésében olyan hitéleteket hasznait, hogy í „egy külsőleg igen vallásosnak látszó bi- j rónak jobb érzésének kellene tenni“, továbbá „mit várhatunk állói, ki szivében csak haragot és bosszút táplál“ és több ily kijelentéseket, melyek miatt a törvényszék kimondotta, hogy megsértett hivatal- főnökével való további szolgálata nem kívánatos, ezért állásától felfüggeszt tie s a fegyelmi vizsgálatot ellene megindította. VÁROSI filmszínház (ÁLLANDÓ-MOZGÓ) Művészi igazgató : VÁRÓ AUJDOR Szombat, február 2 (ünnep) Előadások 3, 5, 7, 8 orakor Vigjáték-monstremüsor! 1 A legjobb Zoro és Huru vígjáték Szökjünk meg, ismásr* úr Burleszk-vigjáíék (3 felvonásban. A főszerepben Zoro és lluru Hkáp az em'tmwBk Emb rteien történet ö felvonásban. Ennek a filmnek minden szerepét állat játsza Vasárnap,' február 3 Előadások 3, 5, 7, e orakor A világ egyik leghatalmasabb filmalkotása i, m. r. l 2 részben, 10 felvonásban A két rész egy előadásban A főszerepben ffenny Porten, Ásta fáieSsen, Werter tCraa-ísz Dávid és déliét 1 Jön A főszerepben Richard BartheSJmes, az „Ut a bolnoyság felé“ főszereplője jj j Asztalos mesterek \ j | vaHatecúk figyelmébe! Í Telepünkön az összes épület* és \ j tóes^-ka-aEtyagoSíj femjnár- és a i műfák igen jutányos arban szerez- ! i S hetők be. J MAGYAR ÁLT. BÚTOR- és FA- j j ARUGYÁR RT. IGAZGATÓSÁGA \ Teljeses?) száras hasáb #üré•”!* tűzifa a RfSagytar1 Áltaiásíos Basier1“ és Faárugyár rt. telepéi, Vásár-tér 27. Lesz-e líceum í A Váci Hirlapol egyre kérdik, mi is tovább adjuk a közérdekű kérdést: lesz-e líceum, mikor kezd' dik a beígért II. ciklus ? Bar mielőbb igenlő, kedvező választ szerelnénk kapni, azon nem csodálkoznánk', ha nemlegesen felelnének a vezelök — nemrég mondtuk hálátlan munka a kultur- munka Vácon, a mire legújabb példa a Nem. éli Társaskör legutóbbi közgyűlése, a Siói a Nemzeli Társaskör égisze alatt működő líceum bizottságról, e bizoítság önzetlen és érdemes munkájáról egy arva szó sem esett. Akarva e, vagy akaratlanul, de tény, hogy agyonhallgatták! Az agyon- hallgatás csak nem agyonütés akart lenni? A Társaskörnek, ha nem is kell, a vezetőknek is érdekük a líceumi munkálkodás, Vác érdeklődő közönségének is hiányzik s ezért mégis csak közérdek volna a kedvező, igenlő felelet. UtfsSerorsys bázisért f ízetimk ? A február eiső napjainak ez a legnagyobb gondja, mert a hivatalos rendelet oly nyakatekert gondolkodású, hogy az igazságot abból nehéz kihámozni, iparkodunk, ha lehet, népszerűén megmagyarázni. A ki pontosan ki akarja számítani februári hazbéréf, ez az 19L7 évi november el.sejen fi/.eíelt tiszta bér összegét szorozza meg 320 szál. íme egy kis számítás: 1917 november 1-én fizettem 200 K tiszta hazbért, e/t 320-szor veszem, összesen 64,000 korona, a melyből tiszta bér (160 szoros) 32,000 K közüzemi díj (120 szoros) 24,000 K kincstári ha&zonr. (40 szeres) 8000 K összesen 64,000 K iáéira Sze«tgyör*gyi, ItöEiem Hangái Hiara Két gyerek álldogál estefelé a játékkal telt kirakat előtt. Az egyik nagy hirtelen megpillantja az éppen arra haladó Szeni- györyyi Guszláv siketnémainiézeti tanárt. Eikicillija hat magát — meri az juioü eszébe, a mii legelőször mondott el a váci gyermekeknek a „mesélő bácsi“ Füzesy pompás rajzainak kíséretében: — Nézd! Né... a Kandi... Klára! Hipnotizmus Váci társaságban történt, egy szépnek mondott özvegy ember magyaráz a hipnotizmusról. Magyarázata alatt egy kissé elhervadt bájú leányka különösen bc- lingatott a fejével. Erre a szép ember megkérdezte a kisasszonyt: — Hogyan kisasszony, Ön talán nem hisz a hipnotizmusban ? üli hiszek! Ugy-e, most Ön megakar engem csókolni és én nem tudok védekezni ? ICanyaró a siketnémáknál A siketnéma intézetben jarvanyszerűtn lépett fel a kanyaró, mintegy húsz intézeti növendék betegedett meg a fertőző kórban, a miért is a Itatósagi orvos az intézetei bezáratta, a tankas hétfő óla szünetel. Niégis csak megmdoä «$£. aiísgii wiiiiamos ? Annyiszor igének, hogy már az újabb ígéretben nem hisz a közönség. A fővárosi lapok most azt közük, hogy a villamosított vasutak üzembehelyezésének előkészítő- és átalakítási munkálatai már befejeződtek. A próbajáratokat is megtartották, csak a villamos mozdonyok nincsenek teljesen kész. A közel jövőben üzembe fogjak helyezni a Budapest—Alag —rákospalotai vonalon a viliamosvasulaí és iia ez a helyi vonalakon való közlekedés beválik, a hosszabb vasul* vonalakat is villamosítani foyják. Pácról indul ki a harisnyák divatja? ,,&z angol fonaltröszt gyára“ Egyik fővárosi eslilap érdekes adatokkal egészíti ki Vác legújabb gyáráról a „Gióbe“- ról irt cikkünket. Érdemesnek tartjuk olvasóinkkal megismertetni: A magyar textiliparnak eseménye van Vácon, a mely Budapest szomszédságában kis gyárvárossá kezd kialakulni, elkészült az angol fonal- tröszt részvételével alakult textil gyár első csoportja és újév óta ebben a gyárban már minden hatodik percben egy női selyem, illetve flór harisnyát és minden negyedik percben egy férfi zoknit, illetve gyermekharisnyát állítanak elő. Eddig teljesen a külföldre voltunk szorulva és ezekben a cikkekben nem tudtuk nélkülözni a külföldi gyáripart. Az angolok felismerték a magyar piac előnyeit, behozták gépeiket, ideküldik a nyersanyagjukat, ideküldték egy trűnó szakemberüket, Mr. Wiliarn Leó textilfonót, pár hónap alatt felépítették a gyárat és ma már a Scoíi & Williams amerikai cég haris- nyagépei gyártják azokat a harisnyákat, a melyeket eddig külföldről kaptunk. Az új harisnyáit, a melyeket az angolok Globe nevre keresztellek, legnagyobb részben visz- sza kerülnek Angliába, hogy ott a gyár fontokért értékesítse, a másik része itt marad Magyarországon, ha pedig a termelés fokozódni fog. akkor az angol tröszt innen foyja a balkán államokat is megfelelő készletekkel ellátni. Érdekes, hogy az anyolok a gyár mellett külön divatirodai létesiietlek, a mely a nyugati és keleti és Ítéleti szokásokat tanulmányozza és olyan színeket és mintákat készíttet, a melyeket leginkább kivan nak. A tavaszra a gyár a champagne szint várja mint uralkodó divaíot Magyar szempontból azt is érdemes felemlíteni, hogy az angolok természetesen idehozták sajat előmunkásaikaí, azonban a magyar munkás tanulékonyságát jellemzi, hogy már ma magyar előmunkások is dolgoznak a gyárban. A harisnyagyár mellett épü! már különben a cérnagyár is, a melyet szintén az angol fonaltröszt építtet. Megnyiiäsk az ©voda A váci jótékony Nóegyiet vezetősége tudatja, hogy a tanítás óvodájában február 4-én megkezdődik.. KE VE m ezögazdasáfgi Hitelintézet es Ipart ejäesztesi R.-T. Budapest, <*? 5 Mádor-aatca 20. Elfogad evaegfoixásokat terményértékesítésre minden mennyiségben SVlezőcjasdasági hiteit nyújt kedvező (esteietekkel. Mezőgazdasági tdfobtermeilés és iparfejlesztés. bwven carnaubás, terpentindús, a békebelinél is jobb minőségben készülő kiváló tiszütó és konzerváló ,hatással||biró cipőkrém BENES 'TESTVÉREK VEGYÉSZETI ^GYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG GYŐR