Váci Hirlap, 1924 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1924-09-21 / 40. szám

V&c, 1924 szeptember 21. Ära 1500 korona 38-ill évfolyam. 40 szAm iw PolitiRai és társadalmi hetilap, megjeleniR vasárnap Helyben egy hóra 7000°^?*'Vidéken egy hóra 9000 K Felelős szerkesztő és laptulajdonos Egyes szám ára 1500 korona. j Dercsényi DeXSÖ Előfizetéseket csak egy hónapra fogadunk el jj Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csáky-ut 4 sz. (iparudvar) Telefon 17. Hirdetések és nyilttér milliméter soronkint díjszabás szerint. A szülők 9 órai tanítás mellett foglaltak állást A paironázs nagymunkásságü ügyveze­tője, Szentgyörgyi Gusztáv küldte nekünk a kővetkező érdekes sorokat: Tekintetes Szerkesztőség! A Váci Hírlap a 9 órai tanitáskezdést indítványozta egy, az iskolaszékhez és a patronázshoz inté­zett nyilt levelében. A VPE anélkül, hogy állást foglalt volna e kérdésben, kiváncsi volt a szülők véleményére s ezért szavazó­lap utján megkérdezte őket, hogy ők me­lyik, a 8, avagy a 9 órai tanitáskodás mellett nyilatkoznak ? A szavazás eredményét itt adjuk, meg­jegyezvén, hogy mindezideig álláspontun­kat egyik irányban sem kötöttük le, azon­ban foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy alkalmas időben összehívjuk az érdekelt szülőket s az érdeklődőket a felvetett kér­désnek pedagógiai, iskolaügyi és családi vonatkozású megvitatására. A szavazásban a 3200 elemi iskoiásgyer- mek szülője közül azért vett részt csupán a harmadrész, vagyis 905 gyermek szülője, mert egyik-másik Iskola tanítói — gyűlési határozatra hivatkozva — megtagadták a lapok kiosztását, nehogy oly színezete le­gyen, mintha a tantestület az újítást óhaj­taná, vagy mintha azt kezdeményezte volna s volt olyan iskola is, a melyik nem osz­totta ki (vissza sem küldte a lapokat, nem is válaszolt az átiratra) mert állítólag e szavazás az iskola autonóm jogait sér­tette volna! (?) A szavazás eredménye (szept. 17-én) egyébként a következő: A A Semmis nyolc kilenc szavazat órai tanítás mellett szavazott Az alsóvárosi rk. iskolánál 115 67 1 A Miklóstéri rk. iskolánál 83 147 9 A Karolina rk. leányisk. 70 95 — Az evangélikus iskolánál 6 8 — A statusquo izr. iskolánál 10 30 — Az orth, izr. iskolánál . 10 91 — A felsővárosi rk. iskolánál 31 49 2 A deákvári áll. iskolánál 53 27 1 378 514 13 Érdekes lesz lesz talán egy iskolának, a Karolinának az eredményét, a hol osztá- lyonkint a szavazás szintén pontosan meg­állapítható, részletesen hozzátenni: a Karolina A nyolc A kilenc óra mellett szavazott I. osztályából . . . 7 25 11. . . 23 21 III. . . 17 27 ív. . . 23 22 70 95 * Ezek után kevés szavunk van. Az iskola­székek vitassák meg a reggel 9 órakor kezdődő tanítás a szülők által is kívánt ügyét és rendeljék el azt iskoláikban. Leg­alább februárig reggel 9 órakor kezdőd­jék a tanítás, aztán visszatérhetnek a régi rendhez 1 A cserkészek zászlójára Bájos leánysereg összeállt és szomba­ton, vasárnap oly kedves előadást rende­zett a rokkantiskola termében, a minőre rég emlékezünk. A főgimnázium cserké­szeinek zászlót akarnak venni s össze is gyűjtöttek színjátszásukkal tiz milliót. A szép ötlet Zalánffy Gizella polgári iskolai igazgatóé, ki a rendező nehéz és fáradsá­gos szerepét is vállalta s kit nagy munkájá­ért mindkét előadáson elismerő, meleg tapsokkal jutalmaztak. A színdarabban Éder Márta, Fónay Irénke, Szalay Bözsi, Schaffer Kató, Széky Ili, Vida Gizi, Derner ílus, Reidner Babi és Kliment Manci bájos kedvességgel játszottak, szép megjelenés volt Vida Vilmos. A Petőfi-előkép pedig látványosság számba ment: sok gyönyörű ieányfej ragyogott a magyar költészet nagy csillaga körül. Ott voltak szebbnél szebb öltözetekben az előbb felsoroltakon kivül Rajzó Blanka, Hencsey Bözsi, Holies Ilus, Kiss Manci, Krakker Baba, Demjén Magda, Pauli Idus, Völgyi Mannyi, Zádor Iránke és Zádor Manyi és Pelöfi-idézeteket szavalva pálmaágakból koszorút fontak Petőfi arc­képe körül. Végül Móra Islván kiváló írónk­nak a váci cserkészekhez irt költeményé­ben gyönyörködtünk. Füke —Borbély—Ter- mann—Virágvölgyi vonós négyest is külön kedves élvezet volt mindkét előadáson hallgatni. Áldozatos szivek karácsonyi vásárja A Karolina-iskolában október 3-án és 4-ikén ismét bazár lesz az idén. A kedves nővérek, Pauer Jánosnéval élén a Szere- tet-egyesület már régen készülnek rá s a sok szép holmi együtt is van. Rengeteg kézimunka, gyermekjáték, téli kötött hasz­nosságok várnak a kiállításra, mely mint az elődei mutatják, áraival jutányos lesz- A ki vásárol a Szeretet bazárjában, magá­nak és családjának hasznos dolgokat ve­het, e mellett segiti az árvákat és az egye­sület szegényeit. Mert a jövedelem mind, mind ezeké. Ezért is szokott minden évben a Karolina összes kiállított kézimunkája elfogyni. Wáciak a válogatott csapatban VSE és a VAC a bajnoki mérkőzéseket elhalasztották, mert a középmagyarországi kerület a nyugatmagyarországi kerülettel Szombathelyen szövetségi serlegmérkőzést tart A középmagyarországi kerület csapa­tában Molnár (VÁC), Sáfár (VSE) és Síáhl (VSE) játszanak. A vásár-téri pályán ma, 21-én d. u. 2 órakor ifjúsági bajnoki mérkő­zés lesz a VÁC ifj. és az alagi ifj. csapatok között, mig d. u. 4 órakor a Törekvés és a Reménység csapatat küzdenek a II.-od osztályú bajnokságért. A VSE csapata, a bajnoki helyett a szentendrei TK csapatá­val mérkőzik a pokolszigeti pályán d. u. 7,4 órakor. Előzőleg ifjúsági mérkőzés. Lesz egész éjjel villanyvilágításunk ? Olcsóbb lesz a villany? Nem sokszor adatik, hogy egy-egy hír­adás osztatlanul megelégedést keltsen az egész városban. Az alábbi tudósításunk, mely jelentős lépés a békebeli állapotok felé, hisszük, hogy városszerte örömmel fog találkozni: A fegyintézet igazgatósága és a város képviselői közölt napok óla tárgyalás fo­lyik a villamos világításról. A fegvház ugyan­is iparüzemei részére a városi telep által szolgáltatott áramot kivánja, természetesen jutányosabb áron, mert nagy fogyasztó, igénybe venni, ehhez azonban még azt a kikötést teszi, hogy éjjel nappal legyen áramszolgáltatás. Nagy a valószínűség, hogy a tárgyalások megegyezésre vezetnek s nemsokára déltől másnap délig, az egy órai ebédidőt kivéve, egész nap és éjjel szolgáltat világitó és ipari áramot a városi villamos telep. A másik kellemes hírünk a villamos áram olcsóbbodásáról szól. A szén ára külföldön erősen hanyatlott, a magyaror­szági szénbányáknak is kénytelen-kelletlen követni kell az árlejebbitést. Ennek pedig az a következménye, hogy a villamos te­lepek engednek az árakból. Óh egek! már régen nem is tudunk mást elképzelni, mint az áraknak felfelé való kapaszkodásál s most szó lehet, ha néhány koronával is, hogy a világításunk olcsóbb lesz ! Hir sze­rint a pénzügyi bizottság legközelebbi gyű­lésén foglalkozik e fontos kérdéssel. Harmadik hirünk is van a villanyról Másfél év előtt előlegeket szedett a villa­mos raű minden fogyasztójától. Ezt az ősz- szeget most, októberben készül visszafi­zetni. Természetesen valorizáílanul, hisz az állam, a telefon erre jó példa. Az elő­leget betudják a villanyszámlába. ü magyar asszonyok szövetsége Vácon A MANSz-nek Csonkamagyarországon 126, a megszállt területeken 11, a külföldön szintén 11 fiókja hasznos és tevékeny mun­kát fejt ki, Vácon pedig még eddig meg sem alakult. Az országos elnökség ezt a hiányt pótolni kivánja és ezért megbízásá­ból Vörös Tihamérné e hó 17-én a város­háza tanácstermébe előkészítő értekezletet hivott össze, a melyen a megjelent asszo­nyok élénk érdeklődés mellett, lelkesen mondották ki a váci fiók megalakításának szükségességét. Az elhatározás alapján az alakuló közgyűlést a közeli napokban fogja összehívni a szervező bizotség, a melynek idejét jövő számunkban fogjuk közölni a melyen az országos elnökség képviselője is részt vesz. Értesülésünk szerint a szö­vetség váci elnökének Preszly Elemér fő­ispán feleségét kérik fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom