Váci Hirlap, 1924 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1924-06-15 / 26. szám

V A C1 HÍRLAP 3 Sikerült az érettségi A főgimnáziumban e héten folytak le a szóbeli éreüségi vizsgálatok, melyen Szűcs István dr. miniszteri tanácsos elnökölt és Thuróczy—Ruziíska Gyula min. titkár volt a miniszteri biztos. Az eredmény az idén feltűnően jó: senki sem bukott meg és öt prematurus lett. íme: Jelesen érettek: Ba­logh János, Fiessi Béla, Holländer László, Kiemencsics István, Nyáry Ernő gr., Preszly László. Jél érettek: Bruzda József (2 jó­val), Dull Andor, Harkányi Rezső, Ignácz Imre, Kohn Lajos, László István, Aloys Fe­renc (2 jóval), Singer Erzsébet, Somogyi Sándor, Susitzky Erzsébet, Szabó László, Tippai Benjámin, Tóth János (2 jóval). Érettek: Andor Gyula, Bauer Ferenc, Bor­bély László, Hazafy Kálmán, Imre Gyula, Mikes József, Nagy Lajos, Nemess Islván, Sommer Károly, Szakatsits Viktor, Szoi- csár.yi Béla. Az érettségi befejezése után a megyés föpászíor az ifjakat a tanári kar­ra! együtt, szokása szerint, vendégül látta parkjában, a hol nemes, fenkölí szavakat intézett hozzájuk utravalóu!. VEZERKEPVISEIET &YAÍU LERAKAT lŐ'wiH&ER VILMOS TftlfCN 83. SZIGETSIOISHIISSC, J2UR0K, FACIHÉMT. KÁTRÁNY m KARBOIINEUM Mindennemű építési anyag mint cement, mész, tégla, cserép, nád, stb., továbbá faanyag, késsz ablakok és ajtók, hálószobák, konyhák, stb. mérsékelt árakon állandóan kaphatók a MAGYAR ÁLT. BÚTOR- és FAÁRUGYÁR RT váci (Vásártér 27. sz.) telepén, a hol rajz szerinti megrendelések is elfogadtatnak Cserkészeink a vidéken A magyar nemzeti eszme sznlgála!ában főgimnáziumunk cserkészcsapata pünkösd hétfőjén már harmadik vándorelőadását tartotta a vidéken. Május 18-án Rúdon, május 25-én Tahiíőííaluban és junius 9-én Pencz községben. Mindenütt lelkesedéssel és megértéssel fogadták őket és mindenütt meghódították a lelkeket, minek világos bizonyítéka, hogy meghívták őket, hogy többször látogassák meg falujukat A Tahitót- faluban rendezett cserkésznap sikere Kind János esperes-plébános fáradozásának volt köszönhető. Eredmény pénzben 450 ezer korona és természetben több mint 100 drb. tojás, kevés bab, síb. Pencz községben a szervező munkára Vengritzky Sándor máv ny. föellenőr vállalkozol!, az ottani kánter- tanitó, Krémer István és a jegyző, Schéda Lajos lelkesen közreműködtek. A község íeiíobogózva várta a cserkészeket, a kikért kocsin jölíek."Az erkölcsi eredményen kívül az anyagi eredmény is szép. Befolyt kész­pénzben 1.900,600 K, természetben 154 drb. tojás, 3 1. bab, 18 1. tej, 1 kgr. cukor, 10 kgr. só, 14 1. bor. A csapat kiadása volt a ván dór előadással kapcsolatban 255000 K. Tiszta jövedelem igy egy millió korona. A cserkésznap állott 2 részből: templomi és világi részből. Délelőtt Rassovszky igaz­gató tanár misét celebrált, Szepesi parancs­nok prédikált. Délután pedig Gorsíhner földbirtokos udvarán cserkészünnepéiyí tartottak. A cserkészíáborzásra adakozók névsorai jövőszámban hozzuk. Hangya tagok figyelmébe Az üzleírészjegyek 1923. évi szelvényeire 10% oszlalék vehető fel a szövetkezet iro­dájában. Junius 30 ig minden üzletrészjegy, a mely 1923 nov. 18. előtti dátummal van kiállítva, illetve nincsen felülbélyegezve, okvetlenül rendezendő. 50 és 100 ezer ko­ronás üzleírészjegyek mindenkor jegyez­hetők s 5% azonnali kedvezményre jogo­sító vásárlási könyvecskék is bármikor válthatók. egyetemi liaEllgaféik alakaülé yyifiés© A váci egyetemi és főiskolai hallgatók 19-én, űrnapján a nemzeti társaskörben alakuló közgyűlésre gyűlnek össze. It rm kis8* ©sztáiysorsjáték főeíárusiíók ismételten kérik ügyfeleiket, hogy & sorsjegyek megújítási összegét (egész 40,000, fél 20,000, negyed 10,000 ko­ronát) okvetlen a junius 17-iki húzás előtt küldjék be, különben a sorsjeggyel kap­csolatos minden igényük elvesz. VÁROfl FILMSZÍNHÁZ Igazgató : VÁRÓ AifíDOR Vasárnap, junius 15 Az amerikai Netro-gyár pompás alkotása. Orion-ffilm l KANSLLE (A kaméliás hölgy) Dumas világhírű színdarabja 1 felvonásban, a főszerepben Aíües Etöazimova és Stedslis!? Valentino Ezenkívül AZ AKARAT US8Ä izgalmas lóversenyfilm 5 felvonásban, a főszerepben Reginald Danny Előadások * V.6, \ 7,», 7,10 | órakor I 5 tagú zenekar Kövi István vezetésével. — Az előadások pontosan kezdődnek nyitott teremben Csütörtök junius 19 Amerikai Paramount-film 1. Szerelem a nagyvárosban Egy elcsábított fiatal leány regénye 6 fejezetben : Előadások 7,6, v,io órakor 2. Az elvarázsolt szálloda 3» A foártiimidér Amerikai slágerburleszk 2 felvonásban Amerikai slágerburleszk 2 felvonásban . 4. ő, a medwevadász 5, jj legújabb párisi színes divatrevű Harold Lloyd-burleszk 5 j r SVIi íesz most vasárnap a Pokolban ? Vác város egész közönsége nagy érdeklődéssel várja a pesti szinészcsapat mérkőzését és kabaréját Érdekes lesz a délután félötkor kezdődő szinészmeccs, a melynek eredményét különösen azért várják kíván­csian, mert a pesti szinészcsapat legutóbb a B E A C-ot megverte 6:0-ra. A mérkőzés előtt a pesti „Három grácia“ női csapata fürdőtrikóban vonul föl a pályára. A csapatösszeállítást a plakátokon olvashatja a közön­ség. A szinészcsapat trénere Braun Csibi (M T K). A kezdőrugást Raskó Baba, a Király Színház primadon­nája rúgja. Az este félnyolckor kezdődő kabaré elő­adáson premiér is lesz: Szilágyi Lászlónak, a Leven­dula szerzőjének uj operettjét mutatják be. „Az első gól“ a mulatságos kis operett cime és Raskó Baba, Kövessi Böske, a Terézkörúti Szinpad tagja, László Andor, a Király Színház bonvivánja, Fiilöp Sándor, a Belvárosi Színház tagja, Antók Lajos, a Blaha Lujza Színház tagja, a kis Rótt játszók a főszerepeit. A ka- brré előadáskor a nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos asztalt rendelni a Pokoliürdőben. Kabaré után tánc, szépségverseny, tűzijáték reggelig. A totball- mérkőzésre szóló 10,000 K-ás jegyek a jobb váci üz­letekben előre válthatóak. A meccsről és közönségről filmfölvétel készül. Van szerencsém a n. é. közönség tudomására adni, hogy a szokásos nyári szünidei diákk&sriysf f. hó 25 -én d. 5.3. 5 órai kezdettel a Kövi-féle kerthelyiségben megnyílom. A tanfolyam alatt az ösz- szes modern táncokat és a Tangó 924, Samba ta­nítom. Egyben értesítem az iparos ifjúságot, hogy részükre ff. hó esti tanfolyamot kezdek. Be­iratkozni lehet mindkét tanfolyamra Szarvas-köz 3. sz. alatt levő lakásomon. A közönség pártfogását kérem LeopaBdl Sándor oki. tánctanitóc íül FÖíi i 'OSI Hz ecetidény beálltával hívjuk fel minden fogyasztónak figyelmét, hogy világhírű gyártmányunkat beszerezni el ne mulassza. Gyárunk a Vásártéren me«szünt I és azt H ally si-sites 2§ szám alatt tetemesen megnagyobbítva a legmodernebben ren­deztük be. Árúnk, mely az ország legtávolabb ré­szében is elhelyezést talál, a legjobb minőségnek örvend, de egyúttal a legolcsóbb is, mert min­déi? liter eszeitchez 2 Stn wäz keverhető. NEUMANN ZSIGMOND és FIA RT. Hattyú-utca 28. Teiefonszám 22. Hirdetmény. Értesítjük a t. kedvezményes igényjogosultakat, hogy a kedvezményes tisztviselői raalaaszövet kiosztása ff. hó !6-án veszi kezdetét. Ünnep és szombati nap kivételével reggel 8—12-ig és délután 3—5-ig. A B jelzésű jegyekre a kiosztás ff. hó 2O-án veszi kezdetét. A Magyar Köztisztviselők fogyasztási-, termelő- és értékesítő- szövetkezet váci fiókja, Rédei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom