Váci Hirlap, 1923 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1923-06-03 / 23. szám

9 VÁCI H IR LAP EL TŰNT Ä LA KOK IV. A tna.gya.rr uh ás szenátor. Már a kora reggeli órákban feltűnt egy magyar- ruhás férfiú városunk utcáin. Ismerte az egész város, viszont ismerte ő is a város minden lakóját. Csak azt nem lehetett róla megállapítani ebben az időben, hogy ily korán megy-e már a kocsmába, vagy hogy az át­virrasztott éjszaka után onnan jön. Mert kocsmalakó volt, ott töltötte életének a java részét. A hála érzelmi láncai fűzték őt a kocsmához. Még joggyakornok volt csupán, a mikor egy alkalommal beteg lett, ágynak dőlt és vért hányt. Az orvosok lemondtak életéről. Valahogy a fülébe jutott az a diagnózis, hogy a hep- tika elviszi hat hét alatt. Felosztotta a vagyonát ötven egyenlő részre és elkeseredésében neki adta magát az ivásnak. Legalább mámorban ússzon hátra levő napjaiban és vígan menjen a másvilágra! De az orvosi tudomány sem csalhatatlan. Cloío tovább szőtte élete fonalát. A pénz elúszott, de megmaradt a szomja. Ezt pedig ki kellett elégíteni már azért is, mert a bor- italnak tulajdonította életben maradását. Hűséggel ki­tartott a kúra mellett. Már piíymallatkor végig járta a város összes kocsmáit. Hol Kisvácon kezdte és végig ment a kőházig, hol az alsóvároson kezdte meg kör­útját és a Bukiban fejezte be. Nulla dies sine iinea. De a Iinea nem azt jelentette nála, hogy egyenes vo­nalban ment haza, még azt sem, hogy az nap haza­ment, vagy hogy haza kisértek. Megtörtént vele az gyakran, hogy napokon át nem nézett oda otthonának, hivatalának. De a kalapja, ezzei szemben állandóan ott lógott hivatali szobájának a fogasán és az ajtajú rajzszöggel odaerősített papírlap tudomására adta ; érdeklődőknek, hogy: mindjárt jövök. De csak naiv lelkek adtak hitelt ennek az Ígéretnek. Ha aztán az ügyes-bajos dolgát végző ügyfél szóvá merte lem előtte, hogy négyszer is kereste, dühösen rivalt rá: — A hivatal nem kocsma, hogy mindig benn üljön a?, ember! * Egy másik szánó ige is maradt utánna. Ez nem csupán lelki világát tükrözted vissza, hanem testi alak­jának egy szépség hibáját is föítünteti. Rezes, nagy orra volt. Ha erre valaki célzást tett, azonnal kész volt válaszával: — Szem a lélek tükre, orr a gége tükre! joggal kérdezhetné a helyi viszonyokat nem isme " idegen : hogyan tűrhetett meg hivatali főnöke egy ilyen tisztviselőt? A tiszteletreméltó idegen valóban nem ismerhette a sógorság és komaság egetvivó erejét, nem tudhatta, hogy a polgármester jórészt neki köszön­hette az állását. Mert Pista barátunk nemcsak városi tanácsos volt, hanem kortes is, a kinek csavaros esze mindig megtalálta a kivezető utat a fogások szövevé­nyes labirintusában. A képviselőválasztások szálai csak úgy. mint a községieké, mind az ő kezében összpontosultak. Az értékképviselöket, de különösen az özvegyeket tudta céljainak megnyerni. Azokkal tartotta felszínen az akkori rendszer uralmát. Ki is mert volna ellenke­zésbe jutni a nagyhatalmú városi urakkal. Hiszen még abból is nagy patáliát tudtak csinálni, ha a hó nem volt idejében ellapátolva a ház előtt.>No, de ment is minden, mint a karikacsapás. Nem ugyan a város­házán, hanem a választások körül. Egy alkalommal némi mulasztás következtében majdnem, hogy baleset történt, de Pista barátunk csavaros esze kisegítette a hinárból a sógorokat és komákat. IJgy történt dolog, hogy 1912-ben az ellenzék emberei idejekorá össze­gyűjtötték az özvegyek és jogi személyek rr- tal- mazásait. A lovas ember nagy titokban végigjárta már a vá­rost és már-már a kezében tartotta a biztos győzel­met, Pista agyafúrtsága kellett hozzá, hogy kiüsse belőle. Emberemlékezet óta december utolsó hetében tartották mindig a községi választásokat, ez alkalom­mal arra kérte az alispánt, hogy december 29 helyett — három nappal később — január 2-ikára tűzze ki a választás napját. Ez nem is ütközött nagyobb nehéz­ségbe. Mikor az új határnapot megkapta, végig járta ő is az özvegyeket és hivatali tekintélyének súlyával új meghatalmazásokat vett tőlük. A ki vonakodott, azt azzal igyekezett kapacitálni, hogy az előzőleg adott meghatalmazás érvénytelen, mert az előző évre szól- lott és a választásnál az ő meghatalmazásai döntötték el a küzdelmet, Az ellenzéket azzal utasították el, hogy meghatalmazásaik régebbi keletűek és igy ér­vénytelenek. Egy bizonyos, hogy Pistánál éberebb tanácsosa nem volt a városnak, mert egész hivatali működése alatt soha sem hunyta le a szemét. Csodálatos, hogy a mikor az ő képe tűnik fel lelki­szemem előtt, csupán a hibáit látom. Jeles férfiaink emlékét idézve föl emlékemben, azok kivaló alkotásai, j szivjóságuk vagy egyéb szép lelki tulajdonságuk jut ! az eszembe, mig a mikor a köznapi ember alakja jelenik meg, az olyan emberé, a kinek semmi ered­mény, de még csak kísérlet sem hirdeti ezen a sár­gömbön tett céltalan pályafutását, csak is gyöngeségei • és ferdeségei tűnnek elő. Néhai Pista barátunk proto­típusa volt a kocsmába járó embereknek, egy pilla­natra sem tudjuk őt másként elképzelni, mint a fehér ; asztal mellett ülve, vagy abban az állapotban, midőn | kaszáló lábaival az iía! után halad. Még a mikor pol- j gármester-helyettesként a körmenetet járta, akkor is j azt a benyomást tette a szemlélőre, hogy szorul rajt | a dlszmagyar és erősen vágyódik száraz gégéjét egy- i két pohár spriccerel leöblíteni. fka áiranepek sportja | VSE—BIK I : 0. A sok balsiker-után végre | sikerüli a Váci Sporí-Egyldnek megverni j a Budafoki ÍK csapatát. E győzelmével í előbbre jutott az utolsó helyről s ha még i a két hátralevő mérkőzését is megnyeri, a j negyedik, vagy ötödik helyre'kerül. RÁC—VÁC 4:2 (0:2). Az idei szezon első vereségéi Rákosíigeíen szenvedte a Váci Atlétikai Club. A vereségük érthetet­len, meri az .első félidőt 2 : 0 eredménnyel végezték be s hogy miért törtek le a 2-ik félidőben, miért játszottak, jobban mondva nem játszottak a 2-ik félidőben, erre iga­zán felelni nehéz, itt csak a fegyelem meg- : sértéséről lehet szó. Fegyelem és önmeg- j tagadás kell minden sportembernek. A ki i ezt nem ismeri, vagy nem akarja követni, I az ne sportoljon. VAC ifj. — MSE 1 : 1. Szépen játszóit a VÁC ifjúsága s ha tovább is igy folytatják, erős oszlopai lesznek a leendő első csa­patnak. VAC—-KSE 1:0 (0 : 0). A csütörtöki baj­noki mérkőzésen a Váci Atlétikai Club is­méi a régi formáját mutatta a Kisíarcsai Sport-Egylet erős csapatával szemben. Ke­mény mérkőzés volt, melyei a forró nap­sütés nehezített, de a váciak jól biríák s igy állandó fölényben voltak a kistarcsaiak felett. A második félidőben Katona korner- rúgásábói Csepregi kapuba juttatta a lab­dát. E mérkőzés a VAGoí a 4 ik helyre juttatta a bajnokságban. Vasárnap a Reménység két csapata mér­kőzött vásártéri pályáján. Délután 2-kor a honvédek egyik csapatával mérkőztek a „Sasok“. Eredmény 1 : 1, félidő 0:0. Utána a honvédek másik csapatával a „Sólymok“ mérkőztek nagyobb eredménnyel és 4:1 arányban győztek. Ma, vasárnap délután 2-kor a „Sólymok“ mérkőznek a VÁC ifjú­sági 2-ik csapatával, 4-kor pedig a VÁC ifjúsági első csapatával a „Sasok“. Keirés a tag díj l Ilyen egyesületünk is van, a hói keves­lik a tagok a íagdijaikaí és a vezetőség ellenére emelni akarnak. Legöregebb egye­sületünk, a lövész-egylet űrnapján gyűlést tartott, melyen Miilénvi Aurél főlövéss mon­dott beszámolót. Anyagiakban jól áll az egyesület, de még sem lehet — úgymond a népszerű főlővész — tizenkét koronás tagdíjakkal dolgozni, ennélfogva kétszáz koronás tagdíjak megszavazását kérte. Persze, a hányán csak ott voltak, mindenki keveselíe a kétszáz koronát s bizony nagy nehezen sikerült az indítványt keresztül­vinni. Végül megválasztották újra a régi vezetőséget. Este kedves társasvacsora volt. Egyetlen felköszöntő hangiéit el: a főlö- vészé, ki az igazi keresztény emberszere- tefre kérte minden tagtársát. MAC Budafokon Vasárnap a Váci Atlétikai Club Buda- fokos! játszik a BIK csapatával. i tartozik a lakást rendfeehozni ? Többször előfordul, hogy a háziűr és a lakó a lakások rendben tartásán össze­koccannak. A lakók azt mondják: nem az én házam; a házigazda azt mondja: nem én iakoiji benne, ;.a lakbérből pedig nem futja a csináltaíás költsége. Minthogy egy pár ilyen kérdésben már többen for­dultak szerkesztőségünkhöz, azoknak a következőket válaszolhatjuk: A legújabb lakásrendelet 56 §-a azt Írja elő, hogy a bérlő semmiféle követeléssel nem élhet a házigazdájával szemben arra nézve, hogy a bérelt lakást kényelmi szempontból is lakhatóvá tegye, kivéve azokat az eseteket, amikor az épület állagában (csatorna és vízmű elromlása) történnek hibák, de ezt is csak akkor, ha mindezek a bérlő hibáján kívül fordulnak elő. E paragrafus tehát az épület állagán kívül a lakások rendbehozását a bérlőkre hárítja. IskoSatás^sak találkoséja iiSsI halott A váci kegyestanífórendi főgimnázium 1913. évben érettségizett növendékei Pün- küsd vasárnapján tartották 10 éves talál­kozójukat. Délelőtt 10 órakor a piarista templomban Kisparti János k. r. tanár, volt osztályfőnökük szentmisét mGndoií, utána az igazgatót és a Vácon levő tanáraikat üdvözölték. Bevonultak régi osztályukba, mindenki elfoglalta régi helyéi és osztály­főnökük szép beszédet intézett hozzájuk. Nemes szárnyalású beszédben szólt az osztály kilenc hősi halottjáról és szavait a meghatottság feizokogő érzése folytatta el. Majd levonultak az alsóvárosi teme­tőbe, a hol Rády József tanáruk sírját megkoszorúzták.Délben vendégekkel együtt íársasebéden vettek részt, mely, hogy hosszú ideig tartott, az természetes. A tíz éves ta­lálkozón a 26 volt növendék közül a kövel- kezők vettek részt: br. Andreánszky Gábor, Gurgélyi Lajos, Túri Endre, Keresztes Béla, Pintér Lajos, Szilágyi Mátyás, Termán De­zső, Weiszbaríh Lajos, Nyáry Károly, Nagy László, Jánosdeák Jenő, Kővi ísíván, Tor- náry János. FeSosaeÜSSs: sí eweaös asziáiyía ? A maradandó sikerek szép birtokosa, a váci sportegyesület evezős osztálya a Tár­saskörrel egyidőben válságba jutott. Bár már régebben felemelte a tagdíjat hatezer koronára, a legszebb, de legdrágább sport űzésénez ez is kevés, főleg mikor akad­nak sokan, a kik, bár vállalták, a tagdíjat nem fizetik. A fegyelmezetlenség s apróbb kellemetlenségek pedig elkeserítették a ve­zetőséget: a válaszímánynyal együtt lemon­dott. Jövő vasárnap délelőttre gyűlést hív­tak össze, melyen a lét és nemlét kérdése fölött keli határozni. Szinte lehetetlen el­képzelni, hogy városunkban megszűnjék a vízi sport, engedjék meg, a tárgysorozat harmadik pontját: határozat az egyesület feloszlatása tárgyában — még tárgyalni sem kívánj üli! Főgimüázium $ofmaüi*n@péIy@ A főgimnázium ifjúsága minden évben látványos és sportszerű tornaünnepélyt tart évzáróra, mely látogatott szokott lenni. Az ideit e hó 9?én, szombaton délután öt órai kezdetid rendezik a szent-István-fürdő pázsitján. Ha az idő rossz lesz, másnap, 10 én (vasárnap) fariján meg ugyanott. Je­gyeivel (100 és 200 koronás árban) Nagy Vince tanárnál lehet megváltani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom