Váci Hirlap, 1923 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1923-04-29 / 18. szám
2 V A C I HIR L A P Bolgár Tivadar mégis csak csődbe jutott Fölösen foglalkoztatta a város nagy társadalmát Bolgár Tivadar, a bukott tőzsde- bankár, de még mindig Írni Síéi! róla, mert ismert ügye most forduló állomáshoz jutott. Bolgár Tivadar ellen ugyanis a pestvidéki kir. törvényszék elrendelte a csődöt. Ismeretes, hogy nagy és fáradtságos munka után a törvényszéken kényszer- egyezségi tárgyaláson Bolgár és hitelezői között megegyezés jót! léire. Ennek az volt az alapja, hogy a bukott bankár bútorait, tényleg meglevő értékpapírjait átadja s ezek értékesítésekor minden hitelező húsz százalékát megkapja Bolgárnak átadott összegéből. Ámde az egyezkedési tárgyalások során sok oly momentum merült fel, melynek alapján a törvényszék nem látta helyesnek, hogy a kényszeregyezségeí jóváhagyja,.dacára annak, hogy a hitelezők 80 — 90 százaiéba azt aláírta. Csak egy esetet említünk fel. Bolgár már fizetésképtelen volt, irodájában hitelezők és detektívek ültek. Ekkor megjelent Fischer nevű budapesti banktisztviselő és így szólt: — Uraim, hagyjanak magamra Bolgárral, szanálni fogom dolgait! Fischer a bankárral átment a másik szobába. Ül Bolgár Írásos felhatalmazási adott neki, hogy a kezei közt ievö értékpapírokat eladhatja. Fischer másnap 17 millióért értékesítette azokat, 12 milliót, mint saját követelését zsebrevágta, ölöt átadott Bolgárnak. Úgy látszik, a volt bankár főbbeket kV elégített ezekben a napokban, a mi a hitelezőket erősen károsítja. Ä tárgyalások alatt beismerte, hogy hónapok óta már fizetésképtelen volt és nem kérte önmaga a kényszeregyezkedést, sőt pénzeket veit fel és azokból más hitelezőket kifizetett. Sőt az utolsó hetekben, mikor már az ösz- szeomlás holtbizonysággal előre látható voií, könyveket sem vezetett. Ezek az okok a bíróságot arra indították, hogy a kényszeregyezségi tárgyalás eredményét ne hagyja jóvá és tegnap elrendelte Bolgár ellen a csőd megnyitását. Csődtömeg- gondnok dr. Meiszner János ügyvéd, eddigi vagyonfelügyelő leik Érdekes, hogy a hitelezők nagy része örüi a fordulatnak. Úgy gondolkodnak, hogy a vagyon csak nőni fog s ha jobb áron értékesítik, még 20 százaléknál is nagyobb kvótát kaphatnak, viszont Bolgár Tivadar büntetése nagyobb lesz a hamis bukás miatt. Bolgár így még ideiglenesen sem szabadulhat, mert többek közi nincs ki érette a kauciót felajánlja. Mé® 25 száuEallékcdt s*á a ü zakóik a-» a 2 Az uj iakbérleíi rendelet, mint ismeretes, májusra az 1917. évi novemberi házbér harmincszorosát rója a lakókra. Ennek következménye, a hatványozott drágulás már is mutatkozik, mert minden iparos ée kereskedő iparkodik a házbérét megkeresni vevőjén. Most aztán a népjóléti miniszter újabb rendeleíe még rálicitál a drágulásra és kimondja, hogy a harmincszoros lakbér melleit minden lakó a május elsejei lakbér 25 százalékát, tehát a lakbérnek még külön egynegyed részét tartozik a háziúrnak megfizetni, a ki azt az állampénztárba fogja beszolgáltatni, mint az állami haszonrészesedés összegét. C&ösft&B ifoisti! ajK áüdlás: jisw© hónapban mäsacäasra adót wégjPaSmjianafa; A, megélhetés rettenetes nehézségei mai- lett, a nagy adó minden polgár asztalánál eszik. Hogy a jövő hónapban: még keser. vesebb legyen az élet, a következő jóindulatú figyelmeztetést kapja minden váci ember: A pénzügyigazgatóság az Összes adók és illetékek szigorú behajtását, nem fizetés esetén a végrehajtás!, ezzel kapcsolatban a lefoglalt zálogtárgyak feltétlen, összehordását és elárverezését rendelte el. A városi adóhivatal ennek folytán felhívja az összes adózókat, hogy ennek az évnek első felér© esedékes tartozásaikat a mull évi hátralékkal együtt május 15-ig okvetlenül fizessék meg, mert ellenkező esetben a 8 százalékos késedelmi kamat és a végrehajtás esetére a költség még külön 5 százalék, illetve 16 százalék, lesz. Befizetendő lesz tehát május 15-ig az előző évi hátralék, az ez évi ház adó fele, az 1920 és 1921 évekre kirótt jövedelem és vagyonadó, valamint a folyó év első felére járó összes városi és vármegyei pótadók is. M, Anonymuea Az a magát megnevezni nem akaró zsidó váltási! kereskedő-polgártársunk, a ki az elmúlt esztendőben egy darab Váci Takarékpénztári részvényt ajándékozott a városi múzeumnak, a napokban két darab Városfejlesztő r. í. részvénnyel tetézte áldozatos kuílúra-szereieíéf. Az egyesület elnöksége ez úton mond hálás köszönetét. & Reménység icös&oraefe A következő sorokat kaptuk: A Reménység egyesület ezúton mond köszönetét jótevőinek különösen a csizmadiák társulata vezetőinek, Maloveczki József elnöknek, Borbély József, Banyák György, Szíolár József, Nagy András, Zsigmond István, Loch Pál, Presán József, Ribál György, Skulka György és Bábi Mihály mestereknek, kik anyagi áldozatukkal lehetővé tették, hogy az ifjak sportcipőkhöz jutva megkezdhessék játékaikat, itt említjük meg, hogy^sz egyesület vezetősége ma, vasárnap délután a pünkösd hétfői kirándulás megbeszélése és a sportcsapat felállítása tárgyában az összes tagok megjelenését kéri ai egyesület helyiségébe. ül wár*o® sxésrckéro&giGf kapott 50 hordó azénkéneg érkezeti, amelyből a szőlőtulajdonosok tavaszi szükségletét csak mérsékelt mennyiségben lehet kielégíteni és azért ajánlatos annak sürgős beszerzése. Ara a 3000 korona hordőbizío- sitékkai együtt egész hordó vételénél 100 kilónként 4200 korona. A jé magauffisele'&ü váci tanulók megjutalmazására Özv. Zalánffy Lárolyné 150 koronát adományozott, a mit a Váci Paíronázs köszönettel nyugtáz. BlyiSatkwzat A Váci Patronázs Egyesület neve alatt hirdetett április 28-i jóíékonycélü művész hangverseny rendezéséhez hozzájárultam, azonban táncmulatság tartását helytelenítem s ennek rendezésében egyesületünk részt nem vesz. Vác. 1923 április 27-én. Szent- györgyi Gusztáv ü. v. elnök. mc i#j.—WS£ 5fj. 3s© A két helyi egyle! ifjúsági csapatai barátságosan mérkőzött a bajnoki mérkőzés után. A VÁC ifjú csapatának nagy fölénye azonnal látható lett. A VSE a kapott három gól uíán még az első félidőben levonult o pályáról. Nyilt-tér ü © ss as ö a® e t m.y ä iá n i t át s FeledhetetieU) jó feleségem, illetve édes anyánk elhalálozása alkalmával megnyilatkozott részvétet külön-külön megköszönni képtelenek vagyunk. Fogadják tehát ezúton mindazok a rokonok, jóbará- tok és ismerősök, kik nagy fájdalmunkat részvétükkel enyhítették és a végtisztssségadáson megjelentek, háiás köszönetönket. Vác, 1923 április hó 24. ifj. Pneier József és családja 8C© sas© net fray IS vá es lté & Mindazon rokonok, jóbarátok és ismerősök, kik szeretett, kedves feleségem, illetve jó édes anyánk elhunyta _ alkalmával részvétükkel ' felkerestek és. drága halottunkat utolsó útjára is elkísérték, fogadják ezúton hálás köszönetiinket, Vác, 1923 április hó 24. Dsmján János és családja Mindazon jóbarátaink:, kik mély gyászunkban vigasztaló szavaikkal, illetve soraikkal felkerestek, fogadják ez úton háiás leöszönetünket. Vác, 1923 április 25. Özv. Lövinger Mónié és gyér in ekei Eskíiv& Cseresznyék Jólánka és Korbély János e hó 29 én d. u. l/z5 órakor a felsővárosi p 1 ebárustemplombán tartják esküvőjüket £r Wsécó íp<s3B*i é«& «gazdasági iílieil&söweilkezet közli, hogy múlt heti hirdetményébe hiba csúszott be. A kimutatás szerint 1922 január 1 én a tagok száma 1912 volt 5342 üzletrészszel, az év folyamán belépett 66 tag 4549 üzieírészsxe! s így az év végén a szövetkezeinek 1978 tagja van, kik 9891 üzletrészt képviselnek. i?sS2lé^sfilk©®4 keresnek Mull héten a rétsági csendőrök Vácon jártak és nagy nyomozást végeztek. Az eredménye az. lett, hogy egy aszíalostanon- coí magukkal vittek. Nagyorosziban ugyanis egy öreg asszonyt meggyilkoltak és kiraboltak. Ä ház körül előző napon egy olyan alakot láttak settenkedni, mint a váci asz- íalosinas. A véres telt színén kezdték a fiút vallatni, de bebizonyította ártatlanságát és még aznap hazabocsáíoiíák. Vskmepő S&pás ezgy weíssJégBöfoeni Madár István csütörtökön este beállított a Kossuth utcai Nyáry-vendéglőbe. Húzta a cigány, neki is jó kedve volt és jó! mulatóit. Mi nem jutott mutatás közben eszébe? (Mikor senki sem volt a «öntésben, kirántotta a pénzzel teli asztalfiókot és megszökött tartalmával. Mire észrevették a vakmerő lopást, már künn járt az éjszakában. A detektívek azonban gyorsabbak j voltak Aladárnál és hajnalban ieisríóztaí- I iák. Mind a tizenkétezer koronát, a mi a | fiókban voll, megtalálták nála. SsSwStassfoSyam kezrsüöcSik Az államilag támogatott szövőiskolában május elsején uj szővőtanfolyam nyílik meg. Tanulókat mindkét nemből a vezetőség Diadal-tér 1 sz. alatt veszi fel. MW—RWSTE És® £©s£>) Vasárnap a vásártéri Reménység pályáján a Váci Atlétikai Club bajnoki mérkőzési tartott a Rákoskeresztúri MTE csapatával. Mindkét félnek a védelem volt a főerőssége » igy 'a szépen ősszjátszó VÁC csatársornak minden támadásai a kapu előtt meghiúsultak. A második félidő még hevesebb támadással ment, de csak az utolsó percben sikerült Gawenda szabadrúgását Blázsovilsnak befejelni az ellenfél kapujába. A VÁC védelmének főerősége A'folnár volt* ki sok veszélyes támadást szerelt le.