Váci Hirlap, 1923 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-25 / 13. szám
L. VÁCI HÍRLAP A Váci Hírlap, a Magyarság, a kultuszminiszter és a váci tanítóképző A vezető fővárosi sajtót, sajnos, jobban érdeklik a . botrányok, a poliíikai intrikák, mint a magyar kuítura. Ennek tudható be, hogy egyedül a „Magyarság“, ez a kitünően szerkesztett népszerű újság vett tudomást a kö.zoktatásügyminiszter igaztalan határozatáról, hogy a váci tanítóképzőt megszünteti és a végváron a magyar kultúrának, egy világító fényéi kioltja. Egyetlen újságnak sincs szava a kulíur- botrányhoz, csupán a Magyarságnak, mely nem csak átvette a Váci Hírlap műit hetj cikkéi, de másnap újra támogatásunkra siet és dicsérő szavakkal szól a mi városunk áldozatkészségéről. Ezt a jóságai kő- szönjük s mtrí cikke mindnyájunkat érdekel, uj adatokkal erősíti igazunkat, itt közöljük: A Váci Hírlap nagyon is érthető félj aj du* iása nyomán szóváteítük Klebersberg Kuno gróf kultuszminiszternek egyik íegujabb, megdöbbentő intézkedését, a mikor © — bár nem a cseheknek, oláhoknak, szerbeknek a minisztere — hivatalos értesítése szerint a váci állami tanítóképző intézetet a tanév befejeztével megszünteti. A meg-^ döbbentő miniszteri eitökélés jellemzést! és még igazságosabb megítéléséül közöljük a következő váci levelet és rnegszive- lésre mindenképpen méltó tájékoztatást: „Azt mondja az igazságtalan miniszteri végzés, hogy a váci tanítóképzőt be kell szüntetni, mert — állítólag — nincs pénz, í Szerkesztő Ur! De ezt bizony itt, Vácon senki sem hiszi el, hiszen abból a költségből, s mibe például a komáromi választás fog kerülni a kormánynak, biztosan fenn lehetne tartani a halálra iíélí váci kultúrintézményt. Pedig mi mindent adott már eddig a város és a püspök is a rövid utón megsemmisülésre kárhoztatott tanítóképzőre ? A városi tanács adott egy kéthoidnyi telket a város közepén, a mi egymaga megér ma körülbelül 14—15 milliói, a püspök ur meg a város határában, az iskolától nem messze a gazdasági oktatás céljaira két hold szántóföldet adóit. Azonfelül Vác városa építkezés esetén fuvarral és más szolgáltatásokkal is hajlandó lett volna segítségére lenni az államnak. Eltekintve attól, hogy most már a bontakozó intézet 50 növendékét és a városba messze vidékről saját költségükön költözött lelkes tanári kart is szeríeszéjjel szórja a lelketlen, kultúrában kulíuszminiszíeri rendelet, az is tény, hogy szerencsétlen Csonkaországunknak alig van több állami tanítóképzője, mint egyeteme, holott népünk 38 százaléka analfabéta, az iskolakötelesek 40 százaléka egyáltalán nem tud iskolába járni, a kultuszkormány feje mégis úgy találja, hogy nincs szükség a mi iskolánkra ! Még súlyosabbá és érthetetlenebbé teszi ezt a hóhérmunkát, hogy a püspök ur — a megszüntetési tárgyalások folyamán — felajánlott az intézet céljaira egy, a központban fekvő egyemeletes épületet öt tanteremmel, szolgalakással és egv intermáfusí teljes felszerelésével együtt— mindhiába! Vác város közönsége népes küldöttséggel kereste fel a minisztert és kérte, hagyja meg a mi tanítóképzőnkéi — hasztalan! Érthető, méltányolható tehát, hogy városunkban nagy elkeseredést keltett a kultusz kormány vég- lege?^? !) döntése és hogy ma Vácon csakugyan a legrosszabb hangzású név a Kle- belsberg neve. AM már csak egyben reménykedünk, hogy a magyar közvélemény felzúdulása megváltoztatja az illetékesek ádáz felfogását és kultúrát szerető városunknak meghagyják ezt az intézetet, a melyet rövid élete alatt is nagyon megszerettük és a kultuszminiszter urnái jobban értékelni megtanultuk. Egy kulturaszerető. Bejelentjük “S2j“,Í hogy a Váci Hírlap egyes száma az uj évnegyedtől, április elsejétől példányon- j kint 25 korona lesz. Indokunk ezer és egy van az áremelésre, ezek közt első, hogy a nyomda és papíripar a iegválságosabb időket éli s máskép, mini jelentős áréNyilt-ter Köszönetnjfifiwánitás Mindazok, kik szeretett fiunk halálakor velünk éreztek s a végiisztességadáson is megjelentek, nagytiszieleni Sáiár Béla lelkész urunknak, valamini a rei. íörekvés sportegylei kedves tagjainak ezen az utón mondunk hálás köszönetét. Vácon, 1923 március 23 a gyászoló Józsa-család. Pressly föispáira f@!ö§t?asésa az Ö8*s»szágffis isesnreseii aOsjbbaa Az Országos Nemzeti Klub csütörtöki rendes összejövetelén Preszly Elemér Pest- vármegye főispánja tartott előadást a „Nemzeti közigazgatásiról. Előadásának bevezető részében kidomboriiotta, hogy a köz- igazgatásnak a nemzet életében mily nagy fontossága ven. A modern államok fokozatosan kiépiiik és védik bírósági szervezetüket, de mégfeletkeznek ugyanekkor a köz| meléssel, segíteni nem tud. helyzetén. Egy évnegyedre szóló előfizetési díj 300 korona lesz. Csak egy évnegyedre lehet előfizetni. Kérjük nagy olvasótáborunk szives támogatását. Fisspeklhatwegai &TCásr*©„ US »éta Püspökhaívan község népe március 15-éí együtt ünneoelíe Petőfi emlékével. Reggel rendkívüli képviselőtestületi gyűlés volt, melyet a Icát. templomban szent mise követett. Utána a rk. iskola helyiségébe vo~ I miit fel a község apraja, nagyja. Itt Pod- horányi Adolf plébános nyitotta meg beszéddel az ünnepélyt, majd Trupp Antal községi főjegyző mondott magas szárnya- lású, Petőfi halhatatlan széliemét és hazafias költészetét jellemzően ismertető beszédei. A kicsik szerepléséi Fust Róza óvónő kezdte meg, ki valósággal remekelt óvódásaival. Uíárma az elemi iskolák nö- ' vendékeit hallhattuk. Marczell Etelka tanítónőt, Bene József és Kestier István tani tokai egyaránt teljes elismerés illeti. Élvezettel hallgattuk a sok szép Petőfi-versef, a szebbnél szebb irredenta költeményt, közben az iskolák vegyes-kara Petőfi zenési- teít költeményeit, Kossuíh-nóíákaí és irredenta dalokat énekeli. Változatosság kedvéért a serdüitebb földmives ifjak is szerepeltek hazafias szavalatokkal, a férfi föld- míves dalkar pedig hazafias és. irredenta dalokat énekeli négy hangon. Az ünnepélyt Podhorányi Adolf szavai zárták be. Jóleső örömmel vettük ez ünnepen a két hónap előtt alakult 30 tagú férfi földmives-datkör szereplését, a mely már eddig is szép eredményeket mutatott. Kasíier István kántor- tanító a vezetőjük. mi€ és sa EPes-adtör'ség A Váci Atlétikai Club március 18-ikára hirdetett közgyűlését a rendőrség csak március 25-ikére engedélyezte. Ezért ezúton hívja meg az összes tagokat a vezetőség a március 25-én, este 8 órakor a Káptalan- sorházban tartandó közgyűlésre. MSE ifj. — SfteBiuéray SE 4 s 8 A vásártéri pályán vasárnap mutatkozott be városunk legifjabb fotball csapata: a Reménység Sport-Egylet. A Váci Sport Egylet ifjúsági csapatával játszott. A Reménység játékosai még igen gyöngének, bizonytalanoknak mutatkoztak s még sok tréningre van szükségük, hogy ellenfelüket legyőzzék. A Stetfáraia anya és csecsemővédő szövetség javára mozielöadás lesz április 12 én, délután 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel az Állandó-mozgó helyiségében. A „Fiacskám“ népszerű fii- í meí fogják adni. igazgatásról, pedig a jó és pártatlan köz- igazgatás alapja áz állam rendjének és a közigazgatásiól az állam polgárainak jóléte függ. A közigazgatási tisztviselőt hassa át a „páter íamiiias“ gondossága. Helytelen az igazságszolgáltatást és a közigazgatást egymással szembeállítani, mert csak ezeknek a szerveknek harmonikus együttműködése biztosíthatja az államéiet zavartalan menetét. Hiába hoznak kitűnő törvényeket, ha azokat rosszul hajtják végre. Magyar- országon a múltban, igen gyakran felülről lefelé építettek. Aló sí, a mikor az összeomlás után újra fel akarjuk építeni az országot, nem szabad a múltak hibáiba esnünk. Nem akarja az áilami és társadalmi életnek mindazokat az ágaii felsorolni, a melyek szorosan egybe vannak forrva a közigazgatással, de az anya- és gyermek- védelem, a felnőttek oktatása, a szegény- i ügy és a munkaközvetítés igazolja, hogy a közigazgatás szociális szempontból is nemes missziót végez. A háború nagymértékben szaporította a közigazgatás feiada- . A hadisegélyek megállapítása és kifizetése, a hadigondozás és a hadifoglyok elhelyezése és a háborús közélelmezés súlyos e.4 hálátlan szerepet róttak a közigazgatásra. Nem csoda tehát, hogy az összeomláskor a kritikában tömeg elsősorban a közigazgatás és annak tisztviselői ellen fordult, mert ők voltak igen gyakran a népszerűben rendeieíek végrehajtói. A közigazgatás csak akkor jó, ha az egész szervezetében jó. A milyen a jegyző, olyan a falu, a milyen a polgármester, olyan a város. A jegyző legyen erős nemzeti érzésű, intelligens és szociális érzékű. Való igaz az a kívánság, hogy a közigazgatást az élethez közelebb kell hozni. Preszly Elemér előadását élénk telszéssel fogadták^ majd megindult a szokásos vita. LaSkig^akoHatok ® A kegyestanitórend váci házában március 26—28 án lelkigyakorlatok*leszTtek a rend tagjai részére, melyet dr. Balanyi György budapesti k. r. tanár, neves hitszónok tart. A szülőkkel és érdekeltekkel lapunk utján közli a főgimnázium igazgatósága, hogy a lelkigyakorlatok miatt hivatalos óráit nem tartja meg. TsOáltak Az árvíz alkalmával '— legalább ennyit jelentettek be — 9 drb. szálfényőt fogtak ; ki a váciak. — A Konatantin-téren e hó j 6 án 100 K-t, az Állandó-mozgóban egv íe- I kefe börtárcát, a Zichy-uíca sarkán szin- j téri egy bőrtárcát találtak. Jogos tulajdo- ; nos a rendőrségen jelentkezzék.