Váci Hirlap, 1923 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-04 / 10. szám
2 VÁCI HIRLA P A cseppfolyós levegő Teli ház elölt fartolta meg dr. Jugovich Lajos előadását a líceumban. A folyékony levegőt ismertette. A sok lombik köpött előadta a gázoknak és köztük a levegő csepp folyósításának történetét. A levegő azon gázolt közé tartozott, melyet nem tudtak cseppfolyósítani. Az ötvenes években mégis feltalálták azt a gépezetet, melynek segítségével íe tudták hűteni a levegőt kritikus hőmérsékletére és ezzel egyidejűleg olyan atmoszférái nyomást is tudtak rá gyakorolni, mely szükséges a levegő csepp- folyósitásához. A folyékony levegő nagy hasznára van a tudománynak, mert ez a kémiában nagy haladást idézett elő. De gyakorlatilag is igen jő hasznát tudták venni, főleg a robbantásoknál, a hol a láng kicsapódása és a bányalég gyulladása is elmarad, a mi pedig a többi robbantószerek használatánál örökös veszéllyel fenyegette a bányákat. Dr. Jugovich kitűnő kísérletekkel és bemutatásokkal tette változatossá előadását, a mit a közönség meleg tapssal köszönt meg. Minthogy ez előadás több, mint két órát vett igénybe, Szenígyörgyi Gusztáv tanár szibériai útjáról szóló előadását jövő kedden fogja megtartani. Figyelmeztessük a residetSe^kedő gyermekeket I A Váci Palronűzft Egyesület szerdán délután értekezletet tartott a főgimnáziumban s a melyen szó volt a mozik pedagógiai felügyeletéről s környezettanulmányok elkészítési módjáról. Az értekezlet határozata alapján a Patronázs fel fogja kérni a mozi- tulajdonosokat s a helyi hatóságokat, hogy erkölcsveszélyezteíö darabokat még felnőttek számára se adjon. Felszólítja továbbá az egyesület a tanügyi embereket, gyermekbarátokat, valamint a szülőket, hogy az utcán illetlenül viselkedő gyermekeket köveikczeíesen figyelmeztessék', ha intés nem használ, jelentsék az esetet a legközelebbi iskolánál. öj orvos Értesülésünk szerint városunk orvosi kara egy szakorvossal gyarapodik : dr. Heím- ler Viktor, bábaképzöintézeti I. tanársegéd, a ki Szombathelyen éveken át működött, szülész-és nőgyógyász gyakorlatát fogja a napokban megkezdeni. Rendelése gróf Csáky főút 39 a aiait lesz. Esküvő Tihanyi Lenke és Rudolf Oszkár kedden tartják esküvőjüket a Székesegyházban. S Közös bánatunkban velünk sirt a lelked, Szivünkhöz az utat óh hányszor meglelted ; S migegyik szemedsirl, másik már nevetett, Veled csak örülni, kacagni lehetett. Csak egy szék lett üres e baráti körbe, Mért van tehát mégis annyi szív megtörve? Csak egy kis család lett végtelenül árva, Miért öltözünk hát leikig mélyen gyászba? Fut, rohan a világ ezt észre sem véve, Félrefujl kis porszem az ő vesztesége; De nekünk e porszem lelkűnkhöz volt nőve. Sebzett lesz a szivünk elszakadva tőle. Szereteti barátunk sohasem feledünk, Leikednek kincsei itt maradnak velünk. Szavad bár nem halljuk, szellemed elszáloíl S járja a mienknél boldogabb világot; De ki ágy szereted s a kit úgy szerettünk, Érzem, hogy itt lebegsz lélekben feledünk, S hol annyit kacagtunk kőnnyezésig néked, Mosl szomorún zárjuk szivünkbe emlékedAndor Károly. A 3nuzeuiti>egyesüiet Petőfirsek március £5“éei A Muzeum egyesület március 15-i Petőfi ünnepének érdekes műsorát már közölhetjük. Az ünnepi beszédet Káliay Ubul ny. főispán mondja. Fénypontja dr. Csányi László polgármesterünk feleségének énekszáma lesz. Több Petőfi-dalt fog énekelni Rosteder Jenő zongorakiséretével. A Polgári Dalárda Andor Károly elnök betanításával néhány Peíőfi-éneket, közte városunk szülöttének, Várföldi Elek szerzeményét adja elő. Valóságos művészi esemény számba megy Darnav István kiváló zongoraművésznek, a Váci Gyümölcsértékesitő és Szeszfőző igazgatójának bemutatkozása. Érd ekesnek Ígérkezik dr. Csongor Gergely ügyvéd saját szerzeményű prológja és Huber Miklós melodrámája. Hogy a zeneszó- mok kellően érvényesüljenek, városunk egyeben hangversenyzongoráján, a Mám- muíh zongorán adják elő az összes művészi darabokat, miért is Borbély igazgató jóvoltából a siketnéma intézetben lesz a a matiné. A főkapitány jás'ij bemutathatták reeks éppen köseiiis- taeisági állapotainkat I Soiihy Béla, a kerületi rendőrfőkapitány csütörtök reggel Vácra érkezed s e reggelre éppen három vakmerő betörés történt a városban. A szent Háromságtéren Neuländer AAör őrás üzletét feszitővassa! törték fel, onnan még számban nam veti sok órát és ékszert loptak ei. A Széchényi- uícában Fridmann Ábrahárn bőrkereskedőhöz az Eötvös utcai nagy ablakok, kiszedése után jutottak be a betörők és 5—600 ezer korona értékű boxbőr! cipeltek el. Wirtz János órás üzletét is feltörték ezután, de mert valószínűleg reggel volt, nem mertek ott operálni. Uj év óta már hét betörés történt, mind a hét főutcákon s ezek kéí- ségbeejtőnek mutatják a váci közbiztonsági állapotokat! Nagy a valószinűség, hogy fővárosi betörök ránduinak ki s zavarfaiartul fosztogathatnak, meri oly kicsi már a rend- érlélszámunk, hogy a munkát, a nagy és hosszú város őrzését nem tudják elvégezni. Bizonyos, hogy abban is kereshető egy kis meníség, hogy éjféltől hajnalpirkadásig vak sötétségben ülnek az utcák, de közi izlon- sági állapotaink rohamos lezüllésének oka legfökép az, hogy 4—5 őrszem egy ily nagy város őrzésére képtelen! A rendőrkapitányságnak nemcsak felebbvalóivaí, de a város lakosságával szemben is van felelőssége, ezért követeljük, hogy felelőssége tudatában a rendőrlegénység aiapos kiegészítését sürgesse és megvédelmezze a város köz- és vagyonbiztonságát! Szentg^örgyi — Bára a keddi iicaum est előadói. Szenígyörgyi Gusztáv siketnémaintézeíi tanár ^szibériai úti emlékeiből olvas lel, mely felolvasása legutóbb a hosszúra nyűit vegytani előadás miad maradi el. Bán Máidon k. r. tanár a második előadó, ki vetíted képek kíséretében fogja elmondani azt, hogy . . . Hogy mit? Azt egyelőre nem hajlandó elárulni a rendezőség, de mint szokás szerint, ezúttal is érdekes lesz mondanivalója, bizonyára a derűs humor! nem fogja otthon hagyni. Pikéthy Tibor zenetanár előadását Vinko- vich László operaénekes betegsége következtében máskorra halasztotta. 14 Seat. legényegylet ma, vasárnap délután órakor tartja évi rendes közgyűlését saját helyiségében. Nyilt-tér SCessöraetiFayslltfáeiiiás Néhai Stark György halála alkalmából megnyi- I latkozoít részvétet hálásan köszönjük. Köszönetét j mondunk e helyen a jóbarátoknak, ismerősöknek és g az ipartársuiat tagjainak, hogy nemes, résztvevő f szívvel ott voltak koporsójánál és megtisztelték 8 emlékét azzal is, hogy Öt utolsó utiára elkísérték. 1 Vácon, 1923 febr. 28. A gyászoló Stark-család. | A iabdiapúgók beszámolója A tagok nagyszámú jelenléte melled vasárnap volt a VSE labdarúgó osztályának közgyűlése Pottornyay Gyula elnőklésével Dömény íarlalinas titkári jelentésben számolt be az elmúlt évről és ^összetartásra buzdította a tagokat, hogy a jövő évi iií- kári jelentés szebb és nagyobb sikerekről számolhasson be. A pénztári jelentésből megtudjuk, hogy az 1922 évben történi nagy beruházások dacára is jelentékeny készpénz vagyonnal rendelkezik az osztály. A szertáros jelentéséből kitűnik, hogy több mint 300,000 koronát érő foíbalifeiszerelése van a labdarúgó osztálynak. Az 1923 évi köitségvetés elfogadása ulán a rendes tagok tagdíjának évi 1200, a párloló és ifjúsági tagok tagdíjának pedig évi 600 koronára való felemelésésss járult hozzá egyhangúlag a közgyűlés, meiylyel szemben a versenyeke!, látogató sportagok jegyeinek mérsékeli árban való megállapítását helyezte kilátásba a vezetőség. Az uj tisztikara következőkép alakult meg: Elnök: Hilzigráth Lejos, társelnökök: Horváth Kálmán és Hübschí Kálmán, ügyv. igazgató: Potlornyci Gyula, titkár: GölinerMihály, jegyző : Csasz- luük Jenő, intéző : Weiszbarí Lajos, budapesti képviselő: Németh Zoltán, ifjúsági csoportvezető: Keresztes István, pénztáros: Rassovszky Isiván, ellenőrök : Nyári Károly és Tomecskó Mihály, szertárosok: Dudás Ernő és Ergesper Nándor, atlétikai osztály vezetője : Mohar Jenő, választmány :Dömény József, Fónay Mihály, Korpás János, Kövi István, László Béla, Schmidt Tibor, fegyelmi bizottság: Göliner Mihály, Molnár Jenő és Nyári Pál. A ICiswáci g’ef. földműves ifjúság föiiilfizettek: Kurdi János 600, Sáfár Béla, Józsa Lajos. Füstös Isiván ifj. Szíjártó Sándor, ifj. Csereklye János. Majer Feranc, ifj. Csereklye Lajos 500—500 Arany Géza, Csbreklye Bálint 400—400, N. N., 350, Sipos Kálmán id. Szíjártó Sándor, ifj. özv. Sóti Andrásné 250 250, Varsányi Pál, D Szíjártó János, Józsa Ferenc, Szabó József, Benk Károly, Belánszki József, ősz. Kurdi Pál, Füle Kálmán, ifj. Molnár Ferenc, M. Kurdi Ferenc, ifj Kurdi Ferenc, ifj. Füstös János, Molnár János, Varsányi Ferenc, ifj. Szíjártó István, ifj. Jakab János 200—200, Tóth Ferenc, Szalai Lajos, Szíjártó Istvánná, E Kurdi Károly, Oszeczki Lászió, Hegedűs Sándor. Kolozsvári József 150—150, ifj. Kiss Bálint, Varsányi András, M. Veres Jánosáé, Cs. Kurdi János, ifj. Nyári István, Kristóf Kálmán, özv. Kozma Lajosné, Kiss Mihály, Kurdi Ferenc, V. Kurdi János, Együd János, N. N., Varsányi István, Koncz Lajos, Jakuják István, ifj. Szíjártó József, B. Kurdi János, Zsemberi Zoltán, Zsemberi István, Kristóf józsef, Kovács István, Zsiga József, Suhajda István, Mészáros Zoltán, Neisz Mihály 100—100, özv. Kovács Lajos, Kovács János, Kurdi Lajos, Csereklye János, Füstös Mihály, Sóti János, Bónis János, özv. Kurdi Jánosné, Kiss László, Kurdi Gyula, N. N.. Szilágyi Károly, Zimicz Antal, Kurdi László, A. Varsányi András, ifj. Varsányi András, Sóti Lajos, Lajer Pál, N. N., ifj. Kurdi János. Kurdi Béla, Rolák Ferenc, Pajor Sándor. Laczi István, Horoniczki Józséf, ifj. Gábriel N., Kurdi József, N. N., N. N. 50—50, Szikora István 30 koronát. í\ városfejlesztő ©sáx osztalékot fizet A váci városfejlesztő r. t. két hét múlva tartja éves közgyűlését a takarékpénztárban. AAiní értesülünk, idei osztaléka száz korona lesz, 20 százalék ötszáz koronás részvényei után.