Váci Hirlap, 1923 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1923-09-09 / 37. szám

2 Miért nem nyitotta meg a főgimnázium első párhuzamos osztályát? Mull héten még hirdették, e héten már bizonyossá vált, hogy a mit tervezett leg­szebb s legrégibb kuHurintézeiünk egyike, a főgimnázium, első osztályának párhuza­mos osztályát, mint a békében, nem nyit­hatja merj. így busznál több kis diákot, tanulása kezdetén, el kellett utasítani mert nem akadi mecénásuk, ki a tanári fizetést vállalta volna. Már a júliusi beiratkozásokon nyilván­valóvá vált, hogy a főgimnázium első osz­tályára annyian jelentkeznek, mint a meny­nyien háború elölt voltak s azért a paral­lel osztályt is meg kell nyílni. A főgimná­zium igazgatósága két helyre fordult, hogy segítsenek az ifjúság tudományszomjának kielégítésén: az uj első osztályra szüksé­ges tanár ellátását (mintegy két milliót) vállalja a püspökség, vagy a város. A piarista rendkormány bizoíí abban, hogy a segítség valahonnan bizton megérkezik és egy tanárral többet adott váci intézetébe a mutációk során. A szeptemberi beiraiások alatt még nem tudták, hogy jön-e a segítség, de óvatos­ságból a szokásos előírás szerint, előbb a katolikus, aztán a más vailásuak fiait vették fei. Az aulából megérkezett a válasz: az iskoiafenlaríás nem a püspökség köte­lessége, a városházán pedig úgy gondol­koztak, hogy ilyen tehervállalásról csak a közgyűlés dönthet, mely szeptemberben lesz. Ezzel az uj osztály terve Kútba esett és húsz váci diák, kiknek száma még bi­zonyára szaporodott volna, mehet idegenbe iskolát keresni. Roppant jelemző egyik elkeseredett szü­lőnek tudósitőnk előtt kifejtett nézete: — Nem megyünk, uram, sem közoktatás­ügyi miniszterhez, sem senkihez pana­szunkkal, kérésünkkel. De azt engedje meg nekem, hogy a nyilvánosság előtt igazol­jam, mily könnyű lett volna a szükséges két milliót összehozni. Én magam részé­ről szíves-örömest adtam volna félmilliót, ha fiam itthon tanulhat. Mert, kérem, most küldjem idegenbe: ott fizetek tiz hónapra legalább két milliót és a gyerek nincs a felügyeletem alaít. A többi szülő is, gon­dolom, igy kalkulál. Hátha nem Is egy fél­milliót, csak százezrei fizetünk, már is’eayiitt van a szükséges két millió és az uj osz­tályt megnyithatják! Ez a Kolombusz tojása, úgy Játszik, eb­ben a reális korban nem jutott senki eszébe, vagy talán nem akarták igénybe venni — nem tudjuk. Tény, hogy a párhuzamos első Jály ebben az évben már nem nyílik meg a váci iőgimnáziumban. Ennek követ­keztében egy tanár fölöslegessé is vált, egy tanárt, Híradásunk szerint, Debrecenbe fognak áthelyezni. Ez azonban lapunk zár­táig nem történi meg. Ennek következ­ménye, hogy a főgimnáziumunkban, bár itt az iskolai tanítás kezdete, az még meg sem indulhatott. Nincs tanrend, csak az osztályfőnökök foglalkoznak az ifjúsággal. Azt sem tudják, hogy vájjon azt, a ki ma osztályának vezetésére vállalkozók, holnap nem helyezik-e más városba? Teljes lehe­tetlenség ma munkabeosztást adni. A főgimnáziumnak ez idén különben 340 növendéke van, nem több, mint más évek­ben. Ez a szám némileg megnő az utóla­gos beiratkozásokkal. A felső osztályok r népesek, de legnépesebb az első, a iiol nem kevesebb, mint 68 tanuló van! Évek óta ilyen zsúfolt osztály nem volt! Eg^ és eg ^egyesi vagon búzát róttak ki forgalmi sad é foss síi A pénzügyi kincstárnak nagyon jól jöve­delmezett a legutolsó forgalmi adó kiegye­zés1^ tárgyalások. Felfedezték, hogy itt is nem a vásárló erejében teljesen megrok­kant koronában kell egyezkedni, hanem az értékálló búzában s a sok száz egyez­kedő iparosnak, kereskedőnek elébeíárták, hogy a kincstártól egy kilótól egy mázsa búza értékéig válthatják meg forgalmi adó­jukat. Vácon körülbelül 1200 forgalmi adót fizető van, kik közül 777 en járullak a bi / oiíság elé. Száz egynéhánynak nem sike­rült a buzaaiapon megegyezni, ezeket blokk írására kötelezték, ellenben 700 kénytelen, kelletlen elfogadta, hogy buzaértékben fi­zeti havonta a kirótt forgalmi adóját. A tárgyalások végén, mely jó egy hónapig tartóit, összeadták a sok 5 — 10—30 kiló búzát s kiderült, hogy 700 an egy és egy­negyed búza értékét fogják havonta befi­zetni a város pénztárába! Ez körülbelül jó tiz milliónak felei meg és tekintélyes emelés, ha megírjuk, hogy ez a nagy tár­saság eddig mintegy 2V2 milliót fizetett forgalmi adó kiegyezése címén. Hess as aveda Mindazok, kik ártatlan kisdedeink meleg óvodájáért oly szeretettel fáradoztak és adakoztak, fogadják a Jótékony Nőegylet hálás köszönetét. Úgyszintén a kedves közreműködőkön kiviil az Ipartársulatnak a színpad és székek használatáért, Wolkóber János, Fiike Sándor, Kollerné úrnő és Virágvölgyi Béla uraknak a szép zenes ámokért, Zalánffy Gizeila és Nell Manci űrleányoknak a darab rendezése körüli fáradozásért. Felíilfizetíek : özv. Németh Péterné 10000, özv. Zalánffy Károlyné 1000, Hörl Péterné 3000, István Kálmán 5000, Féri Pálné 5000, Tarr Gáborné 4500, Kis gyermekek­nek 35C0, Ne fázzanak gyermekeink 1300, Scheffer András 2000, özv. Gyulai Ferencné 2000, Derner La­josáé 1500, Solthy Gusztávné 1500, Fűké Sándorné 1000, Ergesper Andorné 1000, Matyasovszky Lászlóné 1000, Kiss János 1000, özv. Pauer Jánosné 1000, Goss- mann-nővérek 1000, Perényi Jolán 1000, Kubinyi Gé~ záné 1000, N. N. 1500, N. N. 1000, Egger Gyula 1000, Vida Géza 1000, Éder Kálmánná 1000, Éder Kató 1000, özv. Fodor Károlyné 1CO0, Löwenstein Tivadar 1000, Gyürky Manci 1000, Sommer Gyuláné 1000, Balás Gyula 500, Balás Gyuláné 500, Molnár Gézáné 500, Kiss Gizi 500, Krizsanóczt Lászlóné 500, Baráth Mária 500, Maricsek Dezsőné 500, Takácsi Béláné 500’ Mischler Kornélné 500, Zemanovics Józsefné 500, ifj. Szkuhra Győrgyné 500, Bállá Istvánná 500, Gyürki Károlyné 500, Boér Krisztina 500, Korpás Lajosné 500, Ursziny Arnoldné500, István Kálmán 500, Kiss jánosné 500, Molitor Jánosné 500. Koperniczki Lajosné 500, Zalánlfy Gizella 500, Nell Juliska 500, özv. Csernyi Józsefné 250, N. N. 200, Miklóska 200, özv. Pokorni Lajosné 200, jarolin Gizi 50, Payerl Károlyné 50 K-t. H segiiöegyesüiefiiek A főgimnázium segítő-egyesületéhez be- érkszett legújabb adományok: Dr Stetina József 20000 K-t, négy magát megnevezni nem akaró úr egyenkint 7000 K munka­védelmi zsoldot, N. N. 5000 K, négy V. oszt. tanuló szülei 500—500 K-t adományozlak az egyesületnek, mely ez úton is köszö­netét fejezi ki az adakozóknak, a melyek­kel a szegény diákságon segítettek. Ä fás áf*<3 e 9000 korona Múlt számunkban megírtuk, hogy a faár­tájékoztató bizottság a városfejlesztő ké­résére 8000 koronára emelte a tűzifa árát. Helyesbíteni kell ezt a hírünket, mert a bi­zottság nem 8000-ben, hanem 9000 koro­nában állapította meg a tüzelő árát heiy- ’ ben, a telepen átvéve, forgalmi adó nélkül. Nyilt^tér Kosztpénz-üzleteket lebonyolítok. Fotlssr KSiháiy Vác, Telefonszám 20 1 Mindazoknak az ismerősöknek és jóakaróink­nak, kik szeretett édesanyánk elhalálozása alkal­mából részvétüket nyilvánították és utolsó útjára is elkísérték, fogadják ezen az úton hálás köszö- netünket. Vác, 1923 szeptember 7. Balogh-iestvérek A megoldott gordiusi csomó, avagy vállalja az új iskoiaszók a felelősségei a nehéz adókért! A város katolikus lakossága előtt a Váci Hírlap tudósításai után nem ismeretlen, hogy az iskolák további feníarlása sok, sok millióba kerül, ezért a katolikus néj^et eddig nem ismert nagy adóval kénytelen megróni az i )<o!aszék. A terv az, hogy minden hóid föld körülbelül 2000 koroná­val, a házak adójuk alapján alig kisebb összeggel, a fizetéssel bírók pedig kere­setük és jövedelmük két százalékával já­rulnának az iskolák feníartásához, így összejönne az a harmincegynehány miihó, melyre az idén a legminimálisabb költsé­gek fedezésére szükség van. A katolikus hívők nem szokták meg a nagy adózást, igy érthető az iskolaszék tagjainak felszólalása: mit mond ehhez a város népe, mely háromnegyedrészben ka­tolikus, tehát tiz polgár közül legalább Í3 hét új és nehéz adóra ébred ? Az adóki­vetés egy része (a házra, földre) elkészült és az iskolaszék tagjai nem tudtak örven­deni a magas számoszlopoknak. Az adó­összegek — igaz — csak számban nagyok, értékben kevesek, de mikor a száz oldal­ról adóztatott polgárnak nincs alkalma ezt az új adót megkeresni! Ilyen hangulatban gyűlt össze vasárnap ismét az iskolaszék, hogy nem tudni már hányadszor az iskolaadóról tanácskozzék. És váratlanul feloszlással ért véget. A fe­lelősséget, úgy látszik, nem szívesen vál­lalják, ezért jó mentőnek ajánlkozott az a hirtelen jött ötlet, hogy tulajdonkép ez az iskolaszék már nem is jogosított a nehéz adókról határozni, mert három éves man­dátuma régen lejárt. Az iskolaszék erre egyhangúlag kimondotta feloszlását. Tehát új iskolaszéket választunk. A vá­lasztók névjegyzékének összeállítása most folyik, a jövő héten készen lesz és szep­tember 13., 14. és 15 én az alsőpiebánián közszemlére teszik ki. Mindenki választó, ki eddig a katolikus iskolák feníartásához hozzájárult. Alegtekinthetik tehát az érde­keltek s ugyanott felszólalni is lehet a név­jegyzékből történt kihagyás miatt. E hó 16-án szószékről is kihirdetik a választás napját, mely minden valószínű­ség szerint szeptember 23-án megy végbe a szent-Miklóstéri fiúiskolában. Az új iskolaszék fogja majd az adózást megállapítani s vállalni a felelősséget a nép és lelkiismeretűk előtt a nagy adóért. Piniérék 15-afeä estéij?© Soha sem aktuálisabb Pintér Imre hozzánk intézett leeie, a melyben'csak nem mente- geíödzik, hogy horribilis kiadásaival szem­ben 1000-2000 koronára meri felemelni helyárail. Ezt a merszet Leo mester meg­merte bűvészkedni, pedig egyedül jött, tehát: útiköltség, gázsi éa ellátás tekinte­tében kétszeresen kisebb volt a kiadása,

Next

/
Oldalképek
Tartalom