Váci Hirlap, 1919 (33. évfolyam, 1-56. szám)
1919-03-09 / 20. szám
4 VÁCI RIHLAP H wáci was&stasciíis kégíw5ss©0őjeiSít|ei" A váci vasutasok a héten gyűlési tartottak és azt a határozatot fogadták e!, hogy a legközelebb megejtendő képviselőválasztáson három vasutas és két közalkal- kalmazoíí jelöltet kívánnak megválasztani mert az ujpesí-vác-gödöllői körzetben köze! negyvenezer vasutas szavazat van. Ez a határozatukat megviífe egy küldöttség a budapesti szociáldemokrata pártnak is, a hol kijelentették, hogy ez a kívánság teljes egészében megvalósulást nem nyerhet, mert más pártok is számítanak a jelöltségre. Egy vasutast okvetlenül jelölni fognak — esetleg még egy helyre is számot tarthatnak, de ezt párfgyűlés fogja elhatározni, ellenben közalkalmazott jelölésére ne számítsanak. Ezt az üzenetei ma, va sárnap tartandó újabb gyűlésük elé viszik a vasutasok, ügy haljuk, hogy hajlandók a körülményekkel számolni és ha a szo- ciáldemokrala párt központja két vasutas jelöltet felvesz a képviselőválasztási listára, azzal meg is elégszenek. De ha csak egy jelöltüknek adna helyet, úgy a képviselőválasztás idejére kilépnek a pártból és önálló listával szavaznak, melyen hat vasutas és három közalkalmazott képviselőjelölt neve lenne, a mi a szavazatokat, tekintve, hogy az uj nagy választókerületben körülbelül negyvenezer szavazaíról van szó, szétforgácsolná. A párt üzenete a gyűlésre ilt lesz s hihelö, hogy aligha kerül sor a kenyéríörésre. A váci vasutasok jelöltje különben a képviselőségre ma Borsos Endre, a második helyet átengedik annak, a kit az isívántelkiek fognak majd jelölni. Ifezi-Jjzmljsz A KAROLINA ISKOLÁBAN I9S9 március 9-én d. u. fél 5 és 6 órakor 1. A napkirály udvara. 2. Canada télen, 3. Indiai elefántok munkája. 4. Biedermayer történet, (színes). 5. Bombay utcai élete és utazás Ceylon szigetén (színes). 6, Párisi cselédsztrájk (humoros) S-Jeiyárak : 9. 80 ff, 11. B IC BB9. S„SO Kf 2 IC Jegyek válthatók d. u. 4-től a pénztárnál Szőlőbirtokosok! Tekintettel a közelgő évedra, valamint a szállítási nehézségekre, lássa el magát minden szőlőbirtokos idejekorán papirzsineggel Kérjen mintát és árajánlatot: Papíráru Gyári és Kereskedelmi rí. Budapest’, W28., $?ákÓGs5-űt ©» sár. Sürgönyeim: Fapirfextil. Telefon: 83—63. Kerfgaactaságr© ©Skai- m©§ 150—3D© holdas bérbe vennék. Rosenberg ügyvéd, Budapest, Rádai-utca 31. Közvetítőin kizárva l A váci mészárosok sztrájkolni akarnak. Az árvizsgáló bizoííság még a mulí év végén Vácon a marhahús áráí kilonkiní 16 koronában állapította meg. Ugyanakkor Budapesten sokkal olcsóbb volt a csont nélküli hús, tehát a váci mészárosok bölcs megadással tűrték az ármegállapítást — egész a máit hétig. A fővárosban és a vidéken ugyanis mind ritkább lett a vásárra kerülő marha, az élősúly ára is emelkedett, a mészárosok tehát gondoltak merészet és nagyot, néhány napja a makszimált ár dacára húsz koronáért mérik a marhahúst. A bizoííság sem volt tétlen s hogy íörvényadta jogának érvényt szerezzen, feljelentést tett a rendőrkapitánynál, a ki a mészárosokat árdrágítás miatt sorra érzékenyen ledöntette. Erre a mészárosok ki> jelentették, hogy inkább bezárják üzletüket, de 16 koronás áron, a melynél ma a húsra j ráfizetnek, nem fogják adni a közönség- j nek a husi. Hajlandók elfogadni egy próba- j vágás eredményét, addig is, mig a próba- j vágás megtörténik, a hatóság engedje meg a húsz koronás árakat. Erre a határozatra az a megjegyzésünk a közönség nevében, hogy mikor a marha ára olcsóbb volt, miért nem kérték a prótavágásí? Ma hiába mondják ki, hogy sztrájkba lépnek, az ipartörvény bölcs előrelátással kötelezi őket, hogy három hónapig kötelesek üzletüket folytatni, ezt a hatóság velük szemben erélyesen érvényesíteni is fogja, nehogy Vác az összebeszélés következtében teljesen hús nélkül maradjon. Ha a törvényes rendelkezéseket megszegik: újra jönnek a nagyobb büntetéseié Az árvizsgáió- bizotíság különben Bakos József indítványára kimondotta, hogy megkeresi azokat a községeket, melyek eddig is a váci piacra törekedtek, hogy tudassák a néppel, miszerint minden hónap első péntekjén szúró, vágó és állaívasárí tart. Remélhetőleg ez az intézkedés a váci mészárosoknak is, a fogyasztó közönségnek is hasznára lesz. Az első üzemi wáSaszfmáray megalkotása A szövőköfő gyárban a munkások mulí héten választották meg az üzemi választmányt, mely tudtunkkal az első városunk iparíelepein. Elnök lett Krishaber Imre, helyettes elnök Kocán Aníalné, tagok: Seemann Károly, Mózes Mariska, Mikus Gizella, Dimek Annus és Hídvégi Rózsi. Krishaber Imre elnök a választás után beszédet mondott arról, hogy a munkásság és a gyár vezetői megértő utón fognak egymással haladni. Starnberger Rezső igazgató hangoztatta, hogy egész múltja garancia arra, hogy a munkásjólét érdeliében fog ezentúl is munkálkodni. A Földmunkások é© ECSsgazdáik országos szövetsége váci csoportja rnárc. 2-án tartott vigalmi estélyén a következők fizettek felül: Bóday Aurél 19 K, Veigang Ferenc 18 K, Erdős Lajos 13 K, Furulyás Ferenc 12 K, Hermann János, B. A., Kosa György 10—10 K, Radeczky István, Bajer Dezső 8—8 K, Majoros István, Korbétyi Sándor 5—5 K, Hevér István, Sanner Róbert, Pollacsek István, Szegő Jenő, Kukuru József, Mór Jakab, Spitzer Miksa, Szlovák András, Kurdi József, Aczél Ferenc 4-4 K, Branl Mihály 3 K, Rozinán Ferenc. Ivano- vits Márton, Dora Sándor, Puskás János, Szeidl István, Szeidl Nándor, Durai Gyula { Szili Lajos, Német Mihály, Komáromi István, Ribes Mihály, Csízek János, Fekete József, Koch Gyula, Aczél István 2—2 Ks Lukács István, id. Paczolt Ferenc 1—1 K. A felülfizetőknek köszönetét mond a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetsége váci csoporljának elnöksége. Nyilatkozat a következő sorok közlését kérték: A, „Váci Újság“ f. évi 10. számában „Cáfolat“ cim alatt azt Írtam, hogy a Kövi-féle vendéglőben alakult társaság állal a gyermekbarát egyesület javára adott 100 koronát, melyet a Váci Hirlap nyugtázott, nem vettem át, teliát az adományozás nem történt meg. Minthogy nem volt tudomásom a hir megírásakor arról, hogy a 100 K Dercsényi Dezső úrnál letétben van, önkénytelenül Dercsényi urai sértettem, a minek szándéka pedig távol állolt tőlem és a miért tőle készséggel bocsánatot kérek. Vác, 1919. márc. 8. Bóday Aurél, mint a gyermekbarát egyesület pénztárosa. árverés. Gs-óff Serényi Jásios vácdukai gazdaságában tehenészet felosztása folytán a tehenek f. éwi március Bl-ének d. ©, 9 órájától nyilvános árverésen, készpénz fizetés és azonnali elszállítás mellett, elárverezíeínek. ITUriÁ a &sswacy-foúS I~ ' — EL i 3 Ö O IS-ik számú i Í1 O Z Tudakozódhatni Kisváci-főút 5í. a. iTll sí**! akácfa-szőlőkaró la (öt ssikkos) eladó. HUSZOVSZKY JÁNOS Tolmács. VISZKETEG rüh, sömör, óívar sebek és mindennemű bőrbajokaí gyorsan és biztosan gyógyít a Boróka kenőcs Nem piszkit és teljesen szagtalan. Kis tégely ára 5 K, nagy tégely 7 K, családi tégely 12 K. Hozzávaló Boróka-szappan 6 K. Készíti SefS Sándorggiyógipszerész Vácon kapható alf összes gyógy“ szertárakban és a drogériában. Ciroksöprő Tekintettel a nyersanyag hiányra a cirok- söprőgyártást bizonytalan időre beszüntettem, a raktáromon levő kész nyeles ciroksöprőket pedig a következő árak mellett árusítom ki:---------------------------------------------...----------------------------------------------------------------------------------------------------------— 2 varrású 3 varrású 4 varrású és kézisöprők 5.— 6x53—7.5© 0.5© 4.5© E€ Viszomtelárusitőknak külön engedmény! i Minden háztartásnak s minden kereskedőnek érdekében áll, hogy szükségletét mielőbb fedezze, mert nyersanyag hiány miatt jó ideig eltart, mig újabb söprőket lehet készíteni. első váci ciroksöprőgyár Gróf Csáiky-út 38» Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon 91379.