Váci Hirlap, 1919 (33. évfolyam, 1-56. szám)
1919-03-02 / 18. szám
Vác, 1919» március 2. Egyes szám ára 40 fillér HarmincharmadiK évfolyam. 18. szám. VÁCI HÍRLAP Folitihai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben és vidéken: egy évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona. Egyes szám ára negyven fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. szám. (Iparudvar) Nyilt-tér sora két korona. * Telefon-szám 17. Vácafekete listán. Valahogyan meg akarják a békességünket bontani. Valakiknek nem leiszik, hogy ez a város a forradalom ófa mintául szolgál más városoknak, hol nyugalom, béke, ha szűkösen, de kenyér is akad. A nép- kormánynál áskálódnak, azt hiszik, az idők szekerét fordíthatják vissza.A hatalom végrehajtóit: kormánybiztosokat informálják és alakokkal, még sötétebb gondolataikkal kell megküzdeni a lelkes lelkesedőknek a kik az uj és megmásíthatatlan irány felé akarják vinni ezt a várost, ezt az országot. Mi a bűnünk? Fényes László kormánybiztos haragszik és dühöng, hogy nekünk „külön hadseregünk“, jobban fizetelt nemzetőrségünk van. Hat tudja-e ott az irodájában Fényes kormánybiztos úr, a ki minket soha sem látott, hogy Vácon eddig a haja szála sem görbült meg senkinek, hogy itt, ebben a különféle^ gondolkozásúakból összetett városban még egyetlen egy ablakot sem vertek be? Pedig hát forradalom volt! Tudja-e, hogy mi — sajnos — ma az ország határán élünk, a hol csak egy hónappal ezelöít a cseh megszállás rémképeit a higgadtak sem tudták egészen leverni. Könnyű Kecskéméi, Cegléd és más nagy város nagynemzetőrségéneka nyugalma! „őrizni," a hol a veszedelmeket kinevetik, db nálunk száz lyukból ezer bolond gondolat talál hitelre. A főváros közelében vagyunk; a bolsevista hívek gyorsan a helyzet magaslatára emelkedve úrrá lehellek volna rombolásaik után a városon. Fényes ár, kormánybiztos úr, nem gondolja, nem látja világosan, hogy ezért a nyugalomért, ebben az aránylagos csendben a legnagyobb érdem a mi „külön hadseregünké", a mi nemzetőrségünké ? Verjük a mellünket, mert a népkormány előtt már a fekete listán áll Vác, hogy lakosságát a hengermalom liszíkészleíéböl ellátta az újig? Nem. Bizony ezerszer nem! Megint mondjuk : mit követel a népkormány az ©rszáglól: Ugye, először békét és nyugalmat? Hát lehet ez máskép, ha nem juttatunk kenyeret a népnek. De az érem másik oldala: az ország határán, cseh betörés hírére teheíett-e magyar ember másként, mint a készletet a szigorú fejkvóta szerint szétosztja a lakosság között, nehogy az ellenség kezére kerüljön kevés élelmiszerünk ? Ha ez is bűn, úgy mi élén állunk a magunkat védő uj forradalomnak és nem szerelünk le, mig Vác igazát, mely a hivatalos szobák illatos igazságainál mindig külömb, el nem ismerik! Nekünk nem akarnak cukrot, sót, gyufát mindent mi szükséges, adni, mert mi fekete listán vagyunk ? A béke, a nyugalom vá. rosának? Abból a fekete listából törüljék Vác nevét! Szavamra: ha sokfélekép gondolkodik és ennek a városnak népe, de egy a tisztességének megvédésében. Itt sem a régen könnyelműen kiejtett panama, sem az ország érdekei ellen elkövetett gondatlanság nem történt. Ha ezt Fényes úrék, Kégl urék, különféle kormánybiztos hatalmasságok az irodájuk négy fala közt nem látják, ide gépfegyvereket küldjenek, meg háromszáz tengerészt, hogy Vácot a fekete listán tarthassák. Megkezdődik a püspöki vagyon átvétele. A ma még életben levő törvények rendelkezése szerint egy elhunyt püspök után a kormány azonnal köteles egy hivatalos bizottságot kiküldeni, mely szakértőkkel megbecsültek a vagyont, az esetleges hiányok pótlását elrendeli és a fölös jövedelmeket a vallás- és ianulmányalapnak juttatja az uj püspök kinevezéséig. Ez a felülvizsgálat, tekintve, hogy ezer és ezer tétel átvizsgálásából, szakértők Írásos véleményadásától függ, hónapokig tart, addig uj püspököt nem neveznek ki, ezért alighanem a budapesti hírlapok túlbuzgósága, hogy Hock Jánost a kormány a váci püspökségre jelöli. Hock ép úgy, mint a kinevezést kezdeményező vallásügyi minisztérium jól tudja, hogy addig uj püspök el Búcsú a tiszti szolgától. A magyar hadügyminiszter egy erélyes tollvonással megszüntette a liszti szolga intézményt. A fővárosi lapok különféleképpen kommentálták ezt az intézkedési, abban azonban valamennyien megegyeztek, hogy a régi rezsim egy szomorú szolgai intézménye jutott ismét ravatalra. Olvasom ezeket az apró nekrolog-féléket s önkéntelenül eszembe jut az én derék Johannom, . . Johann derék, becsületes fiú voll. Igazán csak volt, mert a mikor hozzám került valamikor 1915-ben deresedő hajjal, kedélyes bécsi ábrázatával, már jóval túl volt a negyvenen. Népfölkeíö volt, sokáig feküdt a kárpáti havon s később, a mikor leszaladtunk a galíciai síkságra, találkoztunk( először. Hozzám szegődött tiszti szolgának s együtt dagasztottuk tovább a marasztaló galiciai sarat . . . Mondom, Johann igen derék, becsületes fiú volt. Édes anyám sem viselte jobban gondo- rftaf, mint ez a nagy darab, csupasziv osztrák. Málhámat rendbe laríotía, mindig akkor jelent meg, a mikor a legnagyobb szükség volt reá. Sohse veszett el semmi sem a kezén. Még a pénzemet is ő kezelte . . . Akkortájt huszonöt cigarelíál kaptunk egy napra s Johann naponta kiadta a kompetenciái. Már derekán jártunk az 1917-nek. a mikor egy napon azt konstatálom, hogy alig szívtam el az nap 18—20 cigarettánál többet. Kérem tőle a még hátralevőket „Nincs több mára" — mondja és lesüti szemét. „Jó — mondom — talán tévedtem is.“ Egy héten át figyeltem a dolgot s végre is arraa megállapiiásra jutottam, hogy naponta elsikkasztott 5—8 cigaretták Megint elővettem az öreget. Összeszidtam, vallomásra késztettem. Tagadott. Bosszantani kezdeti a dolog. Később azonban, mint valami faíumszerümegmásilhaíatlanba megnyugodtam. Az öreg egyebekben nagyon közel nőit szivemhez. Nem tudtam volna megválni tőle. Ismertem férjeket, a kik tudták asszonyaikról, hogy csalják őket, mégis megtartották. Rendes, házias, szorgalmas asszonyok voltak. Soha semmiben sem volt otthon szükség s az agancsosok megalkudtak ezzei a kis morális eltévelyedéssel. — No, ilyenféle volt aztán köztünk a viszony. Johann és köztem. A cigaretta napi dózisából továbbra is elsikkadt néhány darab s valahányszor szó volt köztünk erről, az öreg restelkedve lehajtotta fejét és mélységesen hallgatott... Jó idő múlva szabadságot kaptunk s rohantunk azonnal hazafelé, nehogy időközben Mars csatlósai máskép határozzanak. Hazaérkeztünk. Akkortájt már nagy dohányinség volt az országbah. Kérdem édesanyámtól van-e otthon elég dohány, vagy cigaretta ? „Nincs fiam, a mi volt, elszivótíott. Rokonok, ismerősök, vendégek járlak itt elegen. — Hű a kutyafáját nagy baj van, mondom. Hogyan vegetálom én át a szép kéthetes szabadságot füstölni való nélkül. Johann olt piszmogott a ládám körül. Valami keveset értett magyarul s elmosolyodott. — Johann — mondottam neki — nincs itthon se dohány, se cigaretta. Szerezz a a községben mindenáron, addig el sem engedlek Bécsbe. Johann elém áll. A bécsi kofákat megszégyenítő gesztussal csípőre teszi kezét. — Nem megyek én dohányért egy tapodtat sem — feleli. Ejnye — gondolom — ez nagyon renitens álláspontra helyezkedett. — Hát aztán miért nem mégy ? — kérdem, — Mert van itt cigaretta elég — feleli. Odatopog a hátizsákjához s kihúz belőle egy nagy skaíujáí tele cigarettával. Lehetett benne vagy ötszáz. Odatartja az orrom elé. Bután meredek a nagy halom cigarettára, ő pedig elvörösödik s valami mesterkélt felháborodással hadarja szemem közé: „—- Mi a fenét szívna most a főhadnagy úr, ha nem kuporgaítam volna össze a ‘naponként elcsent cigarettákból ezt a rakást?" — Tovább hadar. — „Zsebre vág-
