Váci Hirlap, 1919 (33. évfolyam, 1-56. szám)

1919-01-15 / 5. szám

2 VÁCI HIRLAP Katonailag sem ürítik ki Vácot!^ A budapesti lapok vastag betűvel adták íudtul az országnak, hogy miután a csehek az Ipolyig nyomultak előre, Vácnak katonai kiürítését elrendelte a hadügyminisztérium. Az újságok úgy közölték, mintha hivatalos értesülésük lett volna, ez azonban teljesen valótlan, erre a kormány nem is gondolt­A Vácon állomásozó 40. nehéz tüzérez. red parancsnoka, Vörös százados kérdést intézett a hadügyi kormányhoz, a honnan tegnap érkezett meg a hivatalos értesités> hogy a csehek nem lépték át a demarká­ciós vonalat és a mi városunk katonai ki­ürítését nem tervezi a népkormány. A hadügyminiszter rendelete szerint min­den, a megszállóit területhez közel eső katonai javak elszállitandók, ezért a fény­szórók Vácról Székesfehérvárra mentek. A felszerelésüket kellelt volna csupán oda­szállítani, a legénység maradhat Vácon, de mert csak annyi legénységük volt, mely az anyag kisérésére elegendő, ment el az egész fényszóró-osztag. így volt a huszár- géppuskás tanfolyam is, melynek kincstári anyagja egy teljes száz tengelyes vonatot foglalt el, ellenben tisztje, altisztje több volt, mint legénysége, mélyből egészben tizenöi utazott el csütörtökön este kilenc órakor a váci állomásról. Rády József százados parancsnoksága alatt álló gép­puskás társaság még ekkor nem tudta, hogy hova irányítják, Rákos-rendező pá­lyaudvaron kapták az értesítést, hogy Ör­kénybe mennek. A nagy kaszárnya teljesen a nehéz tü­zérek, a főúti kaszárnya pedig a vasutas ezred rendelkezésére áll. Ha a kormány attól tartana, hogy a csehek megszállják Vácot is, intézkedett volna, hogy ezt a ka­tonaságot mielőbb is elszállítsák Vácról. A kedélyek már némileg megnyugodtak, re­mélni kell, hogy ez a hiteles híradásunk a város hangulatának megnyugtatásához még- inkább hozzájárultak. Kiér* százados — stokholmi katonai megbízott. A háború alatt Bécslől elszakítva felál­lították a honvédfényszóró tanfolyamot, melyet Vácon helyeztek el és parancsno­kává Kiár századost tették. Népes alaku­lás voll, mely csak a forradalom alatt fo­gyott le s utána a Rády százados parancs­noksága alatt álló géppuskások közé osz­tották be, miután a létszáma a minimumra csökkeni.A fényszórók a napokban elmen­tek, ugyanakkor jött meg a hadügyminisz­ter rendelnezése, mely szerint parancsno­kukat, Kiár századost nem rendeli velük Székesfehérvárra, hanem Stokholmban levő katonai megbízottul nevezi ki. Kiár, a ki katonai pályáját a Balkánon töltötte eddig, úgy gondolta, hogy nyugodtan megteleped­het Vácon és megvásárolla Bauer Mihály deákvári ismert villáját, a melyen nagy át­alakításba kezdett. A rendelet minden ter­vét áthúzta, a kinevezésre Bauer-villa át­alakítását félbehagyta és eladta az egészei a Szalay-lestvéreknek, a kik most már akarva, nem akarva a Deákbáron is ingat­lantulajdonosok leltek. Kik fizették meg a Nemzeti Tanács adóját ? E héten a következők fizették meg adó­jukat : Balás Gyula 200, Bállá Istvánná 100, Blunár Menyhért 20, Bódi Pál 40, özv. Bo­kor Károlyné 50, Boros Andor 100, Bruzda József 60, Dunai János 22, Donovitz Vil­in osné 100, Dunagőzhajózási rt. 1000, özv. Együd H. Lajosné 10, Ereysinger István 500, Guretzky Alfréd 70, Harazin István 150, Hollósi Jenő 25, Kertész István 22, Koharics József 25, Kovács R. Lajos 25, Krupp Ferenc 15, Lukács István 10, özv. Marosi Ferencné 100, Mogyorósi István 15, i Novák Antal 300, Obermajer Gyula 18, ifj. j Pajor Sándor 150, özv. Plositz Mihályné i 25, Simon János 85, özv. Soós Ferencné j 100, Schönfeld Márk 350, Sterner Henrik j 30, dr. Széli József 30, Szikora József 15, | ifj. Szoldán Mihály 15, Tarr Gábor 100, ! Várady János 300, özv. Varga Pálné 10, Weisz Miksa 150, Vogt József 20, Vörös Ferenc 40, Zsarnóczay János 50, Deutsch Ede 200 koronát. A mai nappal lejár a fizetési határidő, melyet a Nemzeti Tanács kitűzött az adó­zóknak. A tanácsi határozat az, hogy a nemfizetőket a nyilvánosság utján hívják fel kötelességük teljesítésére. Jövő szá­munktól kezdve tehát azok névsorát kell közölnünk, a kik adójukat nem fizették meg. Nemzetőrök és polgárőrök együtt. Valahogyan' úgy történhetett, hogy kellő időben fogták üstökön a régi gondolatot a városházán és alakították meg egyik napról-inásikra a polgárőrséget, mely ki­tünően sikerüli. Kritika és ellentmondás nélkül lelkiismeretes emberek, a városnak minden polgára teljesítik kötelességüket és a mi még tetézi az elismerést: a nem­zetőrök megértéssel, együtt a polgárőrök­kel. Göndör Sándor adja ki a napi behí­vókat és láttunk ezredeseket, ügyvédeket, földbirtokosokat együtt földművesekkel, iparosokkal, vállukon Manlicherrel az utcán járni éjfél előtt, éjfél után. A polgári kötél esség teljesítésnek tiszteletreméltó képe ez és lehet, hogy igy lesz tovább is. Ha nem menne, úgy van rá törvény, mellyel kényszeríteni lehet, de a polgártársadalom kényszeríthet mindenkit kötelessége telje­sítésére, mely talán erősebb a törvénynél is. Ivánka Pál főszolgabíró az elmúlt éj­szakákon szintén polgárőr volt és midőn látta, hogy megértéssel, jóakarattal a nem­zetőrséggel együttműködhet, összes köz­ségei részére kiadta rendeletét, melyben a polgárőrség megalakítását kívánja. Ezt a nekünk is útmutató és a rendeletekre hivatkozó intézkedést a következőkben is- merteljük: 1. A belügyminiszternek a pol­gári őrségek szervezésére vonatkozó 4220/914 sz. rendelet és a polgári őrség szervezési szabályzata (a Belügyi Közlöny 1914. 48. sz. a 6050), valamint az alispán­nak 290/914. sz, rendelete (Hivatalos lap 37 sz. 4020) érvényben vannak. Ezek azon­ban csak irányításul, útbaigazításul és tá­jékoztatásul szolgálnak. 2. Mosl, a mikor a községi nemzetőrségeket két község ki­vételével megszüntette a kormány és a mikor a közbiztonsági állapotok még min­dig bizonytalanok, a kedélyek izgatottak; a közbiztonság és nyugalom megóvása ér­dekében tanácsos a polgári őrségeket megszervezni. 3. A fent hivatkozott rende­llek és szabályzat az eddigi tapasztala­tok szem előtt tartásával el kell készíteni a községi polgárőrségi szabályzatot, azt közölni, alaposan megismertetni a polgári őrökkel. 4. A polgárőrség saját kebeléből parancsnokot és parancsnok helyettest (helyetteseket) választ. (4. §.) 5. A polgár­őrség a hatóságtól Írásbeli megbízást kap. 5. A polgárőrök szolgálatuk megkezdése előtt esküt tesznek. (6 §.) 7. A polgárőrök szolgálat közben hatósági közegek, (fegy­vert azonban csak önvédelemre, vagy a felettes hatóság utasítására használhatnak) (7. ,§.) rendőrhatósági jogokat nem gya­korolhatnak. (8. §.) 7. A lakosságot fel kell hívni, hogy engedelmeskedjenek a polgár­őrök felhívásának. Tanácsként megjegyzem hogy a po'gárőrség parancsnokának és he­lyettes parancsnoknak elsősorban katona­viselt hozzáértő férfiút kell megnyerni, a ki ráér és kedve van ezzel a fontos fel­adattal foglalkozni. Ilyenek a nyugalmazott, vagy tartalékos ketonatisztek, altisztek, vagy katonaviselt, de még munkabíró nyugdí­jasok. Minden hozzáértő, munkabíró és közérdekű szolgálatra kész embert fel kell keresni és meg kell nyerni a köz javára teljesítendő szolgálatra. Járjanak elől jó példával, segítsenek a hatóságoknak és azoknak a szerveknek, a kik a közrend és közbiztonság megóvása érdekében mű­ködnek és dotgoznak. Mi van a statáriummal ? A városban elcsendesedtek' a kedélyek, senki újabb izgató híreket nem dobott a piacra, a közbiztonság is elég tűrhető, a polgárőrség felállítása jóhatást tett. A sta­tárium kihirdetése azonban aligha marad el, mert a minisztertanács már foglalkozott a kérelemmel és dr. Kégl János, várme- megyénk kormánybiztosa tegnap telefonon tudatta a város vezetőségével, hogy sze­mélyesen log eljárni a kormánynál, hogy Vác és környékére a röglönitélö bíróság haladéktalanul felállittassék. Váci iparosok a hadügyminiszternél. A polgármesterhelyettes vezetésével ma délelőtt küldöttség jár lenn a hadügymi­niszternél. A váci iparosság régen kéri, hogy a miniszter a vasúti ezred anyagát méltányos áron adja át feldolgozásra az iparosoknak. így azt kívánják, hogy hagy­ják itt a kis vasutat, az olajat, oxigént és az összes kis szerszámokat. Erre már ígéretet is kaptak, de most egymás után viszik a városból, a mit pedig már tulaj­donuknak gondoltak. Az iparosok most küldöttség utján figyelmeztetik a minisz­tert, velószinű, hogy eljárásuknak ered­ménye is lesz és a vagyont érő nyersanyag itl marad a váciak rendelkezésére. tóem lesz nullás liszt £ Megdrágul a kenyér és fözöliszt. A hengermalom uj ajánlatot tett a város lakosságának lisztellátására, mely fölölt a polgármester és a közélelmezési bizott­ság legközelebb fog dönteni. Az uj terv szerint Vácon megszűnik a nullás liszt és csak kenyér és főzőliszt lesz, de mind a keltő hasonlíthatatlanul jobb minőségben készül, mert a nullás liszt bele lesz őrölve és mert a kiőrlés is csak nyolcvan szá­zalékig történik, a korpa minősége is jobb lesz. A korpát ezentúl mindenki megkapja a beszolgáltatott gabonája után. Eddig ez igen szép és kívánatos, de a mi ezután jön, az már kevésbbé. Azzal, hogy a ma­lom jobb lisztet ad és nem lesz fekete kenyér, a lisztárak felemelését is kéri. Azt kívánja, hogy a kenyérliszt kilója 50 fillér helyeit 90 legyen, a főzőliszté pedig 1 ko­rona helyett 1 korona 36 fillér. A közélel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom