Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-12-18 / 56. szám
9 VÁCI H 1RLPA Két áldozata van Móricz tö rzs őrmesternek Herfert Ferenc tragédiája. — Móricz revolvergolyójának útja.—Meghalt a géppuskás szakaszvezető is. — Herfert testvérek temetése. Móricz géppuskás törzsőrmester a katonai börtön foglya, áldozata künn, a temetőben pihen, a közvélemény azonban nehezen nyugszik meg és még mindig foglalkoztatja a Lőwinger-gyár véres eseményei, mely pedig már egy hét előtt játszódtak le. Herfert tizedes holttestét a katonai hatóság kívánságára felboncolták. Andreánszky Jenő di\ jött ki a törvényszék részéről, katonai orvos Magas Árpád dr. főorvos volt, a budapesti ügyészséget két liszt képviselte. A boncolás a gyilkos golyójának különös útját derítette fel. Megállapította először is, hogy a lövés közvetlen közelből történt, vagyis a mikor Móricz a gyár kapuja alá vonszolta be áldozatát, nem engedte el, hanem rögtön rányomta fejére a fegyvert és elsütötte. A golyó a bal halántékon hatolt be az agyba, de csodálatoskép a koponya hátsó részén nem jött ki, hanem megfordult és egy U alakot Írva le a jobb oldali agyat is összeroncsolta. Mire a boncolást befejezték, megjött a hir Budapestről, hogy olt Gyukin Tivadar géppuskás szakaszvezelő meghalt. Tudvalevő, hogy Móricz Gyukinnal vállalta jó pénzért a Lőwinger-gyár védelmét. Mikor Móricz szerencsétlen áldozatát beránlotla a gyár kapuja alá és a gyilkos lövés eldördült, a nemzetőrök számos lövést tettek a kapun át, a melyek közül egyik Gyukint térdén érte. Mig a törzsőrmester a vasút felé eső kerítésen át menekült, a szakaszvezelő megbénítva a földön hevert. Beszállították a városi kórházba, a hol a vizsgálat több zúzott sebet is állapitolt meg testén. Miután állapota rosszabbra fordult, Budapestre vitték, a hol rövid időre rá kiszenvedett. Herfert Ferenc és Erzsiké testvérének temetése vasárnap folyt le a Rókusbó). ilyen temetésre nem igen emlékeznek Vácon. Ezrek állottak a rácsokon belül, sok százan a sáros téren. Podhorányi József prőlátus-kanonok végezte a temetést ésszép beszéddel búcsúztatta a testvérpárt. Azután a koporsókat gyászkocsikra tették, melyeket teljesen elboriiott a koszorúk tömege. A nagy közönség a temetőbe is ki kisérte a két helotíat s a sírnál Zöld százados, a nemzetőri zászlóalj parancsnoka búcsúzott őszinte szavakkal a bajtárstól. A munkásdalárda, miként a Rókusnál, Egresi megható gyászdalát énekelte. A külsőségekben is impozáns véglisztességadáson a Alunkásmarseilles hatalmas hangjai mellett tették a kél koporsót le a rideg sírba. A gyászközönség a meghaló gyász hatása alatt oszlott szél. PeHaisz ntéda. A város közélelmezési albizottsága Perlusz Márton lemondása folytán vezető nélkül maradt és a Nemzeti Tanács csütörtöki gyűlésén azt a megoldást találta helyesnek, hogy a legfontosabb bizottság kiegészítve önmagát, válassza meg uj vezetőit. Ez meg is történt és elnökévé Sarlay János máv. főellenőri, a munkások részéről Termáim Jánost alelnökévé választotta meg. IOOO pár csizmára való bőrt kaptak a váci csizmadiák. A város 1000 pár csizmára való bőrt és talpat eszközölt ki a váci csizmadiáknak makszimális áron, ami az iparosok közt nagy örömei kellett. Nem volt akadály, hogy 75,000 koronát le kellett azonnal fizetni, a pénz is megvolt hamar, sőt kedden már haza is hozták a drága anyagot, melyből már dolgoznak is. Holnap a váci cipészek készülnek küldöttségben a kormányhoz, hogy őket is bőrhöz, talphoz juttassa. Karácsonyi jótékonyság. A helybeli evangélikus iskola karácsonyi felruházása javára Schweiger Albert 20 koronát, Bauer Lajosné és Gömöry Sándorné 10 — 10 koronát ajándékoztak. A szives adományokéil ez úttal mond hálás köszönetét az iskolaszék elnöksége. Az iparosianács határozatai. Az iparostanács két gyűléséről adhatunk beszámolót, mert ezentúl a tanács nem csütörtökön, hanem hétfőn gyűlésezik. A múlt csütörtöki gyűlésen került szóba a vásár ügye, de már az alispán betiltotta, mikor a váci iparosság kérvénye megérkezett. Kvei 1 Rudolfot az iparosok segélyző ; bizottságába választották. A váci pékelt szakosztályt alakítottak, ennek elnöke ifj. György Mihály,jegyzője Löwenstein Tivadar. Neuhaus Vilmos azt az örvendetes kijelen- , ést tette, hogy a" kiutalt zsirolajból képes volt egy pótlékkal kemény szappant készíteni, melyet Vác lakossága kaphatna meg, de tart tőle, hogy az olajközpont elrekvirálja. Ezért a Nemzeti Tanács utján fogják sürgetni, hogy azt Vác kapja meg utalványokra. A hétfői tanácsülés a következő ügyekkel foglalkozott: A fényképészek, szabók, bádogosok havonta tiz mázsa fát kérnek műhelyeik fűtésére. Presan József tanácstag jelenti, hogy a Nemzeti Tanácsnak 30 hordó petróleumja van, nem volt tehát méltányos, mikor az iparosság petróleumkérését elutasította. Most újra kérelmezik. Steigl Alajos szóvá tette azt a bűntényt, melynek egy iparostársuk fia lett az áldozata. Bakos József indítványára a Herfert-családhoz részvétiratot küldenek Csányi Dezső szabó háború előtt bírt műhelyét nem tudja visszakapni, miért is megkeresik a Nemzeti Tanácsot, hogy sürgősen segi-j sen iparostársukon és az folytathassa iparát. Ar tanács az összes iparosok között gyűjtést rendezett a Csanki-árváknak, eddig 400 korona gyűlt össze a nemes célra. ICafcnai kitüntetés. Forgó Kálmán huszárfőhadnagy az ellenség előtt teljesített bátor és hasznos szolgálataiért a harmadosztályú katonai érdemrendet kapta. A hadban járt váci kereskedők és iparosok zs specialista párthoz csatlakoztak. Vasárnap népes gyűlésük volt a váci hadban járt kereskedőknek és iparosoknak. Lukácsovics elnök erős szavakkal kell ki az iparíeslüieí elien, mert a katonakereskedőkért és iparosokért semmit sem lett s ezért külön kellett nekik szervezkedni. Talpas János a kereskedelmi miniszternél, Kormos János pedig a pénzügyminiszternél járt küldöttségről számolt be. A miniszterek megígérték, hogy a hadból visszatért iparosok és kereskedők tízezer koronáig terjedő kölcsönt kaphatnak kamat nélkül, visszafizetni csak kél I év után évente liz percente! kell. . Kaphat-Nyilttér. t Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen Ferenc és Erzsiké gyermekeink temetésén oly páratlanul impozánsan nyi vánult meg a- város polgárságának részvéte, hogy azt soha elfelejteni nem fogjuk és ha van a súlyos csapásban vigasztalás, úgy az gyógyitóan hat szivünkre. A megpróbáltatás e nagy óráiban itt a nyilvánosság előtt mondunk mind nkinek, a város polgárságának, a Nemzeti Tanács tagjainak, mindkét nemzetőr ségi zászlóaljnak és századnak, a tisztikarnak, testületeknek egyenkint és összesen hálás köszönetét, hogy a rettenetes órákban velünk voltak és nem hagytak el. Fogadják Podhorányi József prelátus-kanonok úr és Zöld Béla százados, zászlóaljparancsnok úr igaz hálánkat, hogy oly megható, szívből jött szavakkal búcsúztatták drága balosainkat. Vácon, 1918 december 16 Herfert Adolf és neje. A Pannónia mozgó igdsi tisztelt látogatóihoz. A Pannónia-mozgó vasárnap első előadását kénytelen volt megszakítani s a belépőjegyek árát visszafizetni, mert a villamos erőszolgáltatás a hálózatban történt zavarok miatt megszűnt. Rajtunk kívül álló okokból kellett beszüntetni az előadásokat, kérjük tehát igen tisztelt látogatóinkat, hogy ne Írják azt terhűnkre és jövőben is tiszteljenek meg pártfogásukkal, melyre rá fogunk szolgálni elsőrangú, művészi értékű filmjeinkkel. Kijelentjük hogy előadásaink zavartalansága érdekében mindent elkövetünk és a vasárnapi kellemetlen incidensért a Ganz-íéle villamossági részvénytársaságot, a váci villamos-üzem bérlőjét, felelőssé íeszszük. Vác, 1918 december 17. A Pannónia-mozgó igazgatósága. nak anyagot és szerszámot is. A beszá mólókat a jelenvoltak nagy örömmel fogadták. Klein Károly és Kovacsik Mihály felszólították a gyűlés tagjait, hogy csatlakozzanak a szociáldemokrata párthoz, mely minden támogatásban részesíteni fogja őket. A gyűlés ezt ki is mondotta Vermes Lajost jegyzővé választották, a Nemzeti Tanácsba is három tagot delegáltak, végül kimondották, hogy ma, szerdán este ismételten gyűlést íarianak, melyen a tagok minél nagyobb számban jelenjenek meg. A Nemzeti Tanács adóját vasárnapi kimutatásunk óta következők fizették meg: özv. Báján Józsefné 15. Bauer Lajos 100, Blau Miksa és társa 1500, ifj Bucsek Ferenc 20, Dick Antal 50, György Mihály 200, Hirlemann Alajos 400, Horváth Imréné 50, Kozma Lajos 200, özv. Köves Károlyné 500, ifj. Lukács János 20, Maha Jánosné 15, özv. Petrásovich Endréné 12, Rácz Antal 100, Rázmán Ferenc 100, Schi filer Rezső 300, dr. dr. Varázséji Béla 100, Abeles Henrik 100 K.