Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-10-13 / 42. szám
ttarmincKetteaiti evioiyam VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizv.iési árak; helyben egy évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Vidéken: egy évre 18 K, félévre 9 K. Egyes szám ára 30 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Qróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora két korona. Telefon-szám 17. Csak előre. A vármegye állandó választmánya pénteken tarlóit gyűlésében dr. Preszly Elemér országgyűlési képviselőnk indítványára a következő indítványt fogadta el: Pestvármegye törvényhatósági bizotí&ága elhatározza, hogy a magyar állam területi integritását biztositó mielőbbi békekötés és personális unió megvalósítása érdekében felirattal fordul az országgyűléshez. Feliratban kéri az országgyűléstől azt is, hogy teljes súlyával hasson oda, hogy a meginduló béketárgyalásokon Magyarországot Ausztriától függetlenül önálló jogkörrel félruházolt külön magyar megbízottak képviseljék. Követeli a vármegye közönsége a mielőbbi békét azért, meri Magyarországot a hosszú háború alatt egy percig sem irányitotlák Jióditó szándékok, hanem kizárólag önvédelemből ragadott fegyvert. Nem akarja nemzeti létét a szeszélyes hadiszerencse forgandóságára bízni, amig a megértésen alapuló békétől ezer éves államiságának elismerését várja. Államiságának elismerése és területi integritásának fentartása nélkül pedig itt a a kárpátok övezte földrajzilag is egységes területen béke sohasem lesz. Köveleli a vármegye közönsége a perszonális uniót, mert Ausztriának és egyes tartományainak visszonyai annyira megváltoztak, hogy e lényeges vállózásoknál fogva az 1867-évi XII. tcikkben lefektetett alapelvek immár nem alkalmasak arra, hogy egyrészről Magyarországnak, másrészről Ausztriának egymáshoz való viszonyát szabályozzák. Sőt ama kísérletek, amelyek bizonyos osztrák körök részéről Magyarország területi épsége ellen irányulnak és hivatalos részről sem megtorlásban, de még kellő visszautasításban sem részesülnek, az 1867. évi XII. tcikk által alkotott közjogi alapot lényegében megtámadják. De követeli a vármegye a perszonális uniót azért is, mert bár a négyéves háború minden tapasztalata az Ausztriával való közösség végzetes hibáit igazolta be úgy a honvédelem, mint a nemzet gazdasági élete, valamint külügyi képviselete szempontjából mégis bibliai hűséggel állott a magyar nemzet a törvényes alapon, viselte a közös védelem és dualizmus minden terhét. Amikor azonban azt látjuk, hogy Ausztria államférfiak még a felelős állásban levők is szemünk előtt tagadják meg az egységes alkotmányos osztrák állam feltételén nyugvó dualisztikus államszövetséget, amikor Ausztria nemzetségei az osztrák állam foederalizilására törekszenek, sőt egyes osztrák népek önálló államként akarnak Ausztriából kiválni, akkor ősi alkotmányunk és nemzetünkben élő egészséges életösztön parancsszavára hallgatva a magyar állam fennmaradását egyedül az Ausztriától való teljes különválással látjuk biztosítottnak, miért is követeljük, hogy az egyrészt Magyarország, másrészt Ausztria közölt fennálló kapcsolat és viszony úgy alakíttassák át, hogy Magyarország az önálló állami lét minden kellékével bírjon, külön magyar nemzeti hadserege, önálló gazdasági léte, önálló külügyi képviselete legyen úgy, hogy az egyrészről Magyarország, másrészről Ausztria között fennálló kapcsolat kizárólag az uralkodó személyének azonosságára szorítkozzék. De követeli a vármegye közönsége azt is, hogy a meginduló békelárgyalásokon Magyarországot Ausztriától függetlenül önálló jogkörrel felruházott külön magyar megbízottak képviseljék, meri előre látható, hogy a béke tárgyalások az eddig ily alkalommal szokásos nemzetközi érintkezéstől, úgy alakilag, mint lényegükben teljesen eltérően fognak folyni, tekintettel az Egyesült Államok elnökének tizennégy pontjára és, mert nemzetünknek ezt a jogát számos régi törvénye biztosítja, amely régibb törvények az 1867. évi tcikk rendelkezései által sem töröltettek el. Kétségtelen, hogy a háború következtében teljesen megváltozóit nemzetközi viszonyok és a nemzetközi jog elvének megingása következtében Magyarország régi törvényei, a megváltozott viszonyok, a béketárgyaiások egészen eltérő módozatai és a célszerűség Magyarországra nézve mellőzhetetlen követelménnyé teszik a béketárj gyalásoknál való külön képviseletet, annál is inkább, mert nem bízhatjuk a magyar állam védelmét osztrák államférfiakra akkor, amikor Ausztria népei meglorlatlanul és minden jogcím nélkül a magyar állam ezer éves testéből akarnak területeket elragadni és saját érdekeiket a magyar érdekek feláldozásával akarják biztosítani.“ Az állandó választmánygyűlésén az indítványt az ellenzék részéről dr. Preszly Elemér indokolta meg, a munkapárt részéről pedig Ráday Gedeon gróf volt főispán szólalt fei és az indítványt az állandó választmány egyhangúlag magáévá tette. Tárgyalás alá a vármegye hétfői közgyűlésén kerül, hol azt ugyancsak Preszly Elemér dr. fogja indokolni. Miután pedig ez az indítvány többé nem pártkérdés, hanem annak megszavazása hazafias kötelesség, hisszük, hogy annak tárgyalásánál jelen lesz városunk minden megyebizottsági tagja. Kitüntetés. Roller Herman cs. és kir. főhadnagy a Piavenél vívott harcokban tanusitoti vitéz magatartásáért a vitézségi érem szalagján viselendő III-ad osztályú kalonai érdemkeresztet kapta. Városi Közgyűlés. Szép, verőfényes őszi nap. A városi képviselők gondolkozóba estek, ne menjenek-e inkább sétálni, mint az unalmasnak ígérkező tárgysorozat lemorzsolását végig hallgatni. De az utóbbi közgyűlések érdekesek voltak, hátha most is lesz valami!? És iett. A szabadságon levő főjegyző helyeit Kiss János aljegyző ült a jegyzői asztalhoz s első szereplése emlékezetes lesz neki, a minthogy erről a közgyűlésről sokáig fognak beszélni a váciak. Teljes és tökéletessé vált az egyetértés a városi képviselők között a kitöri vihar után s ünnepelné tett egy őszinte beszéd egy erre nem vágyó városi képviselőt. A szokott formaságok között nyílt meg a közgyűlés. Novák Antal és Rákóczi János a közdűlőutak rosszasága miatt interpellállak, a polgármester megnyugtatta őket. Jók lesznek az utak is, csak türelem. Az alsóváros elhunyt vezérét Schmidt Ferencet meleg szavakkal búcsúztallák el s helyére behivlák Gavaldik Bélái. Polgármesteri bejelentések. Bejelentette a polgármester a közgyűlésnek, hogy a folyó évi június, augusztus és szeptember havi pénztárvizsgálaíok megtörténtek, amiről szóló iratok az alispán úrhoz felterjesztettek. Bejelentene továbbá, hogy a vármegyei törvényhatósági bizottság jóváhagyta Vác város hirdetési szabályrendeletét, a parcellázási szabályrendeleleí s a közmunkaerő kötelező megváltásáról szóló intézkedést. Megint nincs aikapitány. Dr. Rapcsányi lemondott állásáról, mert elijesztették. Uj választás egyelőre nem lesz, mert a rendőrség tervbe vett ál'arnositása miatt nem lehet betölteni, talán lesz helyettes. (Dr. Göndör már fogott egyet, de nem akar jelentkezni.) A jövő évi országos vásárok és a szüret ideje. A jövö évi országos vásárok idejére vonatkozólag a képviselő testület úgy in-, tézkedett, hogy azok márc. 24 és 25-én június 30 és július 1-én, okt. 13 és 14-én, december 15 és 16-án tartassanak meg, a szüret megkszdésének idejét pedig október 1-ben állapította meg. Uj cím, semmi fizetés. Kalencsik Ferenc újonnan megválasztott közgyámot a községi biró teendőivel ruházta fel a közgyűlés és ugyancsak ő lett Borbély Pista helyett a hadisegély véleményező bizottság előadója. Fiatal erő, segít a hadiözvegyeken is. Sáfár Elemér az uj rendőrkapitány. Amit lapunk már közhírré adott, azt hivatalosan is bejelentette a polgármester. A vármegye főispánja kinevezte rendőrkapitánynyá Sáfár Elemér marczali tb. főszolgabírót. S mert hire járt, hogy az uj