Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-07-21 / 30. szám
VÁCI HÍRLAP 3 Vári Gellért a múzeumnak. Nagy értékű diszmüvet ajándékozod ismét a nagyemlékű piarista magiszter városunk múzeumának. 1886-ban itt Vácon ülték meg piarista tanítványai 25 évi tanárkouásának évfordulóját,, mely alkalommal egy nagy remek emaillozással díszített bőrkötésű albumot nyújtottak át neki. Ez az album a magyar diszműiparnak* valóságos remeke, pénzben kifejézhető értéke legalább is ezer korona. De még ennél is nagyobb értéket képvisel az a százai meghaladó fénykép, mely bennfoglaltalik és*, tanítványait ábrázolja. Legtöbbje előkelő helyet foglal el ma a piarista rend kebelében. Olt látjuk érdemes Hénap és Szinger rendfőnökök képét, Schandl igazgatónkat, mint VII. osztályú tanulót, Hévizy Jánost, Ferenczy Józsefet és az itteni gimnáziumban működött sok nagyon kedves emlékű tanárunkat. Mélységes hálával eltelve a kiváló férfiú iránt mond meleg köszönetét az egyesület vezetősége lapunk útján is a nagyérlckű ajándékért, melyei mint városunk kultúrtörténetének egyik legbecsesebb tárgyát fogja megőrizni mindenkor fenkönt gondolkozású ajándékozójának kedves nevével együtt. A fényszórók mulatsága. Ma déJután három órakor lesz a in. kir. honvéd fényszóró tanfolyam jótékonycélú mulatsága a Szurmav-alap javára a Pokol csárdában. A pompásan szórakoztatónak ígérkező mulatság iránt városszerte nagy az érdeklődés. Belépődíj 4 K. Jegyeket meghívók felmutatása mellett a mulatság színhelyén is lehel kapni. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság e hó 28-án lesz. A forgalmat a propeller fogja lebonyolítani. A mulatság műsora a következő: D. u. 3—5-ig Síkfutás, kötélhúzás, zsákbafutás, versenylovaglás szamáron, lepény evés, rúdmászás, női szépség-, férfi csúnya-verseny, világposta. Dijlekézés, gyorsfényképész és karikatúra-rajzolás 3 órától folytatólagosan, este 7 órától tiszti dijlekézés. 5—6 ig labdarúgó mérkőzés a HFT. és VISE. I. csapatai közt. 6—7-ig Tingli-tangli. 7—9-ig Díjkiosztás, vacsora, katona- és cigányzene. 9—10'30-ig művészkabaré. Szereplői: Gajáry Márta, a Vígszínház művésznője,Wirth Béláné, Wirth Csatád Béla hadnagy, Gionino Pietro Caccia, loronyi Laki Imre a Belvárosi Színház tagjas Maloschik Jenő hadnagy, dr. Erőss Béla zászlós. 1030—11-ig Tengeri csata fényszóró mutatványokkal és tűzijátékkal. A mai nehéz postaközlekedésre való tekintettel előfordulhat, hogy egyes meghívók elkésve érkeznek, a kik tehát nem kapták volna kézhez meghívóikat és azokra igényt tartanak, a mulatság helyszínén forduljanak a vigalmi bizottsághoz. Jubileum Alagon. Molnár Gyula, a Magyar Lovaresjylet alagi uradalmának inlézője ez évben tölti be szolgálatának negyedszázados évforduóját. A népszerű józságigazgaíót elismerés .és szeretet veszi körül Alagon, a mely községnek ő egyik nagytevékenységű tagja és hét év óta nagy munkásságu községi bírája. De nagy a népszerűsége Moinár Gyulának sportkörökben is, a melyek a keddi jubileum alkalmából a háború miatt szűkebb körre szorított ünneplés rendezését is vállalták. Alag község maga is kétségkívül részt fog venni Molnár Gyula jubileumában és bírói működésének közeli tízéves évfordulóját fogják felhasználni a községi ünneplés teljesebb megnyilvánilására. AAost egy népes szép lársasvacsora keretében emlékeztek meg Molnár Gyula huszonötéves munkásságáról és több értékes emléktárgyat nyutotfak ál neki. Üdvözlet a váciaknak és a sportfiúknak. Ferenczy Zoltán 381. táb. postaszámról úgy maga, mint bajíársai nevében szives üdvözletét küldi a váciaknak és távirdászfootball-csapaluk pedig a váci sportegyletnek tagjait üdvözlik. Óriás ökle I. Ez a hatalmas méretű II. részből, 7 felvonásból álló, nagyszabású, mély értelmű társadalmi drámának I. része kerül ma az állandó mozgószinház vásznára. A film, mely Slralz Rudolfnak, a jeles német Írónak hasonló című művéből készült, egyike a szezon legkitűnőbb alkotásainak. Minden jelenetében érdekes, fordulatos, színes és megrázóan megható ez a dráma. A darab fő női szerepéi a legnépszerűbb mozidiva, Henny Porten játsza, a kinek ez egyik legigazibb és legmélyebb drámai alkotása. Partnere a «darabban Winters.lein Rudolf kiváló egyénisége, a ki 'sikerrel vitte be alakításait szerepkörébe. Ez a filmujdonság, mely nemrég került színre a Mozgóhipotlhonban, lelkes közönségét nagy sikerével teljesen magával ragadta. A darab folytatólagos II. része julius 28-án, jövő vasárnap lesz az állandó ..mozgó műsorán. A városi gyógyszertár a hazáért. Egy ame/ikai rendszerű töltőtoll került múzeumunk tulajdonába dr. Intzédy József ajándékából. Aranybetűkkel Szigvárt János, Vác van a szárába belevésve. Egyelőre csak a Vác szó az, a mi megőrzését indokolja, de idők folyamán a toll értékében nőni fog és érdekességét az a körülmény emeli, hogy a közölt felirat .folytatásaként ugyancsak nagy bevéséssel a városi gyógyszerész hazafias cselekedetek gyakorlására buzdít és igy a város kultúrtörténetére fog majdan világot vetni. Sztrájkolnak a bérkocsisok. A városi képviselőtestület méltányolva a háborús gazdasági viszonyokat, a bérkocsisok kérésére a bérkocsi viteldijakat jelentékenyen felemelte. A bérkocsisokat azonban az emelés mérve nem elégítette ki, miért is elhatározták, hogy iparukat beszünteti^, a mit a hatóságnak be is jelentettek abban a hiszemben, hogy ily módon sikerülni fog magasabb viteldijakat megállapítani. A viteldijak felemelni akarásának ez a módja a városi tanácsnál valószínűleg hatástalan lesz. Affhán-utca a gróf Csáky Károly-úttól a püspöki kormányzósági épület mellett az Ambró-ulcába utcába vivő utca. Azelőtt Verem-utcának hívták. Mostani nevét az 1888. évi bizottság javaslatára a hatóságtól nyerte. Vácnak két Althann nevű püspöke is volt. Közülük az egyik, a nagyobb, gróf Althann Mihály Frigyes (1718— 1734.) nemcsak a hazában, de a(haza határain kívül is nagy missziókat teljesített. Jgles volt mint püspök, jeles, mint diplomata (különösen a római pápai udvarnál). Úgy tudjuk, hogy XIII. Benedek pápa az ő sürgetésére avatta szentlé nép. Jánost, a csehek védőszentjét. Vác eme tiszta és szent életű püspöke volt az, a ki különösen az 1731- ben kitöri nagy tűzvész alkalmával tüntette ki magát. Mondják, hogy a saját kocsiján hordalla az oltani való vizet, az ínségeseknek pénzt, gabonát, majd pedig fát meg zsindelyt ajándékozott. Vegre, hogy minden gond nélkül hajthassák le fejőket ágyaikra, még a tartozásaikat is önként elengedte nekik. Unokaöccse, gróf Althann Mihály Károly (1734—1756.) a piaristák mostani házát építtette a székesegyház felé eső oldalon, a püspöki lakot, a melyben jelenleg a siketnéma-intézet foglal helyet kibővítette és a szí. Miklós templomot, melyet 1885-ben bontottak le, hogy helyette egy uj, díszes leányiskola ékesítse a szt Miklós teret. Ó tőle származik a város Alsó- és Felsőváros részre oszlása. Ugyanis 1745-ben megoszto'ta az addig fennállott és szt Mihályról nevezeti plébániát és az alsóváros részére szt. Miklós tiszteletére külön plébánia hivatalt állított fel. Ugyanakkor kél iskolát is állított fel és pedig egy németet a Felsőváros és tgy magyart az Alsó részére. Ez a felosztás folyománya volt az 1731. évi földésúii és községi megosztásnak, a mikor Althann M. Frigyes püspök a várost Püspők-Vác és Káptalan-Vác varosokra osztotta. Minthogy azt kell feltételeznünk, hogy a bizottság a kiválóbb püspök nevével kívánta az utcát megjelölni, ennek az életrajzi adatait közöljük. Gróf Althann Mihály Frigyes született 1680. július 20.-án Glatzban (Csehország) Tanulmányait Neuhausban kezdte és Rómában — már mint kanonok, a Rotában — fejezte be. Prága, Olmüc és Boroszlóban volt kanonok, majd Altbunzlauban nagyprépost, mikor 1714-ben Rómába ment, hogy a Rota Romana hallgatója legyen. 1718-ban lett váci püspök, 1719-ben bíboros és ugyanez évben Nápoly és Szicilia alkirálya, 1728-ban a maltai lovagrend nagykeresztjét kapta,1731-benadaudiendumBécsbe citálták. Meghalt Vácon 1734. június 20.-án. AI sódunasor a dunapartnak a Mária Terézia-rakparttól lefelé terjedő része. A régi Dunasort az 1888. évi bizottság javaslatára három részre osztották: alsóra és felsőre, ezeket elnevezték Alsó- és Felsődu.iasornak, középső részét pedig Mária Terézia-rakpart nevet adták. Az 1815. évi összeírásban Duna-sor vagy Duna-meiléke néven emlili Kováts József káplán, a ki Kámánházy László püspök megbízásából Nagy-Vátz felső plébániája területén a népszámlálást (léleköszszeirást, eonscripíio an-imarum) foganatosította. (Dr. TRAGQR Vác utcái és terei.) A szerkesztő iáwoiiéie alatta szerkesztésért felelős s TÄUBER FERE N SD, ZmBOBSZKY árpád. Nyilttér. KőszönetnyiSvánitás. A katonai hatóságoknak,főtisztelendő i papságnak, a posta- és távírda hivatal H személyzetének, hivataloknak, egyie- I leknek és barátainknak, — a kikfelejí- 1 heteden Ödön fiúnk temetésén meg- 1 jelenni kegyesek voltait és mély bána- I íunkban részvéttel oszíoziak, valamint B virágokkal elhalmozták — mély tiszte- S lettel hálás köszönetét mond a U Bézay család i