Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-06-29 / 27. szám
MartnincKettediK évfolyam 2/ uám. Vác, 1918. junius 29 VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és» vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy t*vre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre !4 K, félévre 7 K. Egyes szaru ára 30 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos. Dercsényl Dezső. .'•v.erkesztősé,; es kiadóhivatal: Gróf Csáky Kóroly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora két korona. Telefon-szám 17. Áttérve a hadigondozás kérdésére, melynek én is egyik szerény funkcionáriusa vagyok. Ha én festő, vagy szobrász lennék és azt a feladatot kapnám, hogy a háborút, a háború szenvedéseit, megpróbáltatásait, hősiességét megmintázzam, akkor én a magyar katonát venném mintaképül, a ki búcsúzik családjától, az ők is házától, megy *a harctérre, hogy kötelességét teljesítse és bárhová viszi őt a háború szele, a forgandó sors, minden vonalon becsülettel megállja a helyéi. Már most a magyar nemzetnek becsületbeli kötelessége, hogy ennek a hadbavonült derék harcosnak a családjáról minden tekintetben gondoskodjék, mert hiszen az a katona sokkal nyugodtabban érzi magát ott künn a lövészárokban, ha hazulról nem panaszos leveleket, hanem azt a hirt kapja családjától, feleségétől, hogy otthon minden rendben van, hogy a család kapja a hadisegélyt, nem éhezik,' hogy mindenféle szükséglete ki van elégítve. A hadigondozás ennek következtében kétségtelenül állami feladat, nemzeti feladat, mely feladatnál azonban az állam és a nemzet nem nélkülözheti azt a nagy erkölcsi erőt, mely a magyar társadalomban van. (Helyeslés.) Az Országos Hadigondozó Hivatal, mint méltóztatnak tudni, hadigondozó népirodákat állított fel nagyobb vidéki városokban, ez ideig körülbelül százat. Ezen hadigondozó népírodáknak az a feladatuk, hogy egyrészt mint panaszirodák szerepeljenek, hogyha bármely hadbavonult odamegy s ott panaszát előadja, azt meghallgassák és intézkedjenek az ügyében a lehető legsürgősebben. Ezen népirodának egyúttal az is feladatuk, hogy azt a társadalmi munkát, mely kétségtelenül a magyar társadalom áldozatkészségéből minden vonalon önként jelentkezik, a melynek azonban a mi széttagoltságunk folytán oly sok nehézsége van — hiszen sajnos osz'ály és politikai különbségek folytán is különösen a vidéken annyira szét van tagolva ez a magyar társadalom, — hogy ezt a széttagoltságot a lehetőség szerint megszüntesse, hogy egy koncentrációt teremthessenek a társadalmi munkában, mely koncentráció azután , segítségére legyen az állami tevékenységnek. Feltétlenül szükség'van arra, hogy ez a kérdés törvényhozási úton szabályoztassék, mert hiszen ma e népirodáknak helyzete tulajdonképen fikszirozva, szabályozva nincs. Akadnak e'gyes hatóságok, melyek nem is akarják elismerni, melyek e népirodák megkereséseire ' esetleg nem is reflektálnak. Feltétlenül szükséges tehát, hogy e népirodáknak szervezete törvényhatósági úton minél előbb megállapittassék, h,ogy ezek azután mintegy népjóléti központok szerveztessenek meg a vidéken, melyek nemcsak a háború tartamára, hanem a háború utánra is ott a perifériákon centralizálják úgy az államnak, mint a társadalomnak minden néven nevezendő munkásságát, tevékenységét a népjólét minden ágában. Hiszen; — sajnos, — sok baj van a tekintetben, hogy pl. folynak gyűjtések nap-nap után, gyűjt a katonaság, gyűjtenek felekezetek szerint, gyűjtenek a városoké folynak is be pénzek, gyűlnek be ily összegek, azonban azoknak felhasználása minden rendszer, minden egységes terv nélkül történik. Nagyon sokszor előfordul, hogy van, á ki két helyről is kfcp bizonyos segítséget, de vannak igen-igen sokan, a kik sehonnan sem kapnak segítséget épen a szétfolyó rendszertelen gyűjtések folytán. De nemcsak ez fordul elő, hanem előfordul az is, hogy jogosulatlan gyűjtések történnek, a melyekről esetleg nem tud a közigazgatási hatóság, nem tudja azokat kellőképen ellenőrizni, ezeknek az igy gyűjtött pénzeknek tehát egy része eladminisztrálódik, elfogy adminisztrációs költségekre a helyett, hogy arra az igazán nemes és magasztos célra lenne fordítható, a melyre szánták az adakozók. Például egyes, póttestek és egyes ka-' tonai parancsnokságok is jelentékeny összegeket gyűjtöttek, azonban e tekintetben ők is teljesen elzárkóznak a polgári társadalom és a közigazgatás elő! és nem engedik meg azt, hogy ezekhez a pénzekhez más hozzányúljon, ezekről más rendelkezzék, mint ők. Az eredmény pedig az, hogy bár a pénz megvan, az özvegyek és árvák nélkülöznek és szenvednek. (Igaz ! Úgy van ! balfelől.) Bátor vagyok az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr figyelmét felhivni a hadiözvegyek és árvák sorsára. Meg vagyok róla győződve, hogy a legnagyobb jóindulattal fogja ezt a kérdést kezelni, mint a hogy kezelte eddig is. Hiszen én á honvédelmi miniszter úrban igazán á magyar katonalegnagyobb védelmezőjét, legbiztosabb támaszát látom és láttam mindenkor. (Igaz! Úgy van! Éljenzés a baloldalon.) Ma azonban e tekintetben kétségtelenül hibák és bajok vannak. Paradoksznak látszik, t. képviselőház, de ténv az, hogy ma az állam bünteti a hősi halált. (Igaz ! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Amelyik asszonynak férje él, addig, a mig hadba vonult és él, ha esetleg talán nem a fronton, vagy a hadtápkörletben szolgál is, az kapja a hadisegélyt, a melyről ma már el kell ismernünk, hogy feltétlenül elégséges arra, hogy abból az illető családját fenn tudja tartani. Az uj hadisegélyrendelet alapján nagyon jelentékenyen emeltetett a hadisegély és különösen azáltal, hogy 1917. november í-étől kezdődőleg visszamenőleg egyszerre megkapták az egyes hadbavonultak hozzátartozói körülbelül 3 — 4 hónaira eső hadisegélyüket, ez kétségtelenül segit rajtuk. Azonban mi történik, ha a családfő hősi halált hal ‘? Az özvegy hat hónapig húzza a hadisegélyt, hat hónap elteltével azonban azt beszüntetik. Lehetséges, hogy akkorára az özvegyi nyugdíj folyósítva van, de a legtöbb eset az, hogy még nincs folyósítva. Még ha a jobbik esetet veszem is, hogy akkor már az özvegy megkapja nyugdiját, az oly nevetségesen csekély^ az addig élvezett hadisegéllyel szemben oly kicsiny, hogy abból a család nem tarthatja fenn magát. De megtörténik az is, hogy a családfentartó halála után egy fél évvel beszünfcefikv a hadisegélyt és a nyugdíj még nincs folyósítva. Ilyen körülmények között az az özvegy teljesen ellátás nélkül marad. Ezért az volna az én tiszteletteljes kérésem a honvédelmi miniszter úrhoz, a kormányhoz és a t. képviselőházhoz, hogy valamiképen úgy oldjuk meg a kérdést, hogy a mig a háború tart, a hadiözvegy is kapja meg hadisegélyt, a mikor aztán a háború megszűnik és a hadisegélyek be lesznek szüntetve, akkor kezdődjék az özvegyre nézve az ő özvegyi nyugdijának folyósítása. Mert hiszen a háborúnak annyi nyomorúsága van, olyan rettenetes a drágaság, hogy ilyen körülmények között igazán nem lehet helyes dolog nélkülözni engednünk a háború alatt azt a szegény özvegyet, (igaz! Úgy van! balfelől.) Hangsúlyozom, t. képviselőház, hogy egy igen nagyarányú akciót fejt ki az Országos Hadigondozó Hivatal a tekintetben, hogy a hadirokkantakat, özvegyeket és árvákat lehetőleg már most anyagi ellátáshoz juttassa. A kire nézve ez megtörténik, annak hadiségélyét természetesen be lehet szüntetni. Addig azonban,* a mig ez ngm történt meg, minden körülmények közt támogatni kell az illető özvegyet. A cél mindenesetre az, hogy végleges rendet, végleges anyagi szituációt teremtsünk úgy., a rokkantak, mint az özvegyek és árvák részére s e tekintetben a Hadigondozó Hivatalnak az az intenciója, hogy lehetőleg visszaadja azt a rokkantat annak az életpályának, ahonnan ő a háború kezdetén elindult. Iparkodik visszaadni őt a saját falujának, ha földműves volt a mezőgazdaságnak. Mert hiszen helytelen politika lenne ugyebár, ha egy mezőgazdasági rokkant-Közélelmezés, hadiözvegyek, hadíárvák. DR. PRESZLY ELEMÉR orszgy. képviselőnk parlamenti beszéde.
