Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-06-23 / 26. szám
2 VÁCI HIRLA P egy városban egy malom, mely naponként bizonyos mennyiségű lisztet felőröl és annak a városnak az ellátatlanjai részére szükséges lisztmennyiséget nem abból a malomból utalják ki, hanem a hetedik vármegyéből. Megtörténik ennek következtében, hogy attól a kiutaló malomtól a város nem lisztet kap, hanem csak a sürgönyt melyben az akadályokat tudatják. Vagy azt tudatja, hogy nem tud őrölni mert nem áll a szükséges szénmennyiség rendelkezésére, hogy az őrlést folytathassa, vagy azt, hogy nincsen zsákja, vagy pedig ha már mindezen nehézségeken keresztülgázolt, akkor nem áll vaggon rendelkezésére, hogy onnan a nem tudom hányadik vármegyéből a gabonát elszállítsa. Ily körülmények között napirenden van az, hogy az a lisztmennyiség, melyet a lakosság lázasan, türelmetlenül várva-vár, elkésve érkezik meg. Én magam részt vettem ebben az ellátási évben városom közélelmezésében, mert hiszen kötelességemnek éreztem azt, hogy most, a mit csak lehet, e tekintetben megtegyek a lakosság érdekében már csak megnyugvásképen is. Mondhatom, hogy jóformán' minden héten úgy kellett verekedni,deputációzni.sürgönyözni, hogy a szükséges lisztmennyiséget, habár elkésve is, a város megkaphassa. Ennek következtében tisztelettel kérem méltóztassék a termésrendeletet úgy módosítani, vagy úgy mazyarázni — hiszen bele lehet magyarázni — hogy a rendezett tanácsú városok és általában véve a községek is maguk gondoskodhassanak az ő ellátatlanjaikról a Haditermény útján. Nem akarjuk mi mellőzni a Haditerményt, de adják meg a városoknak annak lehetőségét, hogy most mindjárt a cséplés után, az uj gazdasági év kezdetével beszerezeessék a szükséges lisztmennyiségei; majd a városok és községek fognak gondoskodni arról, hogy ez a szükséges bevásárolt gabona és lisztmeynyiség ott elraldározfassék és lakossága részére igazságosan, rendesen kiosztható legyen. Ha ez nem történik meg, ha megmarad az eddigi rendszer, akkor megmaradnak a bajok, a panaszok, a kellemetlenségek is. A zsirellátás tekintetében is tisztelettel kérem a kormány sürgős intézkedéséi, mert, mondom vannak egyes városok, melyek hónapok óla zsirt nem kaptak. Kérem tehát lehetővé tételét annak, hogy a városok maguk gondoskodhassanak a sertéshizlalásról, hogy ezáltal előteremthessék a lakosség részére szükséges zsirmenynyiséget és ne történhessék meg az, -a mi megtörténi a közelmúltban és történik most, hogy a városok által hizlalt sertéseket a sertésforgalmi iroda elrekvirálja és akkor mikor a város lakossága éhezik, a városon keresztül visz’ a vonathoz ezen elrekvirált sertéseket. (Helyeslés.) (Folytaljuk.) Kitüntetés. Őfelsége megyés Főpászlorunk felterjesztése alapján l^estler István dr., kanonok, szemináriumi igazgatónak, a bálhmonoslori (Kalocsa főegyhm.) apátságot adományozta. Kitüntetése alkalmából tisztelői és barátai minden oldalról sietnek őszinte üdvözlésére és ünneplésére. Előléptetés. Lobi Ármint, a kötő- és szövőgyár volt ügyvezető igazgatóját vezérigazgatóvá, Starnberger Rezső igazgató-helyettest pedig ügyvezető igazgatóvá léptették elő. Kinevezés. A pénzügyminiszter Zádory Lajos adóhivatali pénzlárnokot a VII. fizetési osztályba adóhivatali főpénztárnokká, Iritz Sámuel adóhivatali lisztet a IX. fiz. osztba adóhivatali főtisztté nevezte ki. Előléptetés. A király Rappensberger Imre 1. honvéd gyalogezredbeli zászlósi, néhai Rappensberger püspökuradalmi mérnök fiát, Rappensberger Andor főerdötanácsos fivéréi 1918. évi február 1-i ranggal hadnaggyá léptette elő. Hősi halál. Obermajer Béla zászlós junius hó 9-én fejlövés következtében az olasz harctéren hősi halált halt. E hó 9-ről keltezve nagyapjának méy levelet irt s egy óra múlva már halott volt. Esküvő. Bien János cs. és kir. vasutasezredbeli százados e hó 15-én esküdött örök hűséget a felsővárosi templomban özv. Bunyata Vincéné bájos leányának, Hedvignek. Bien János százados most kapta hatodik harctéri kitüntetését, a Ferenc József-rend lovagker_szljél. Úgy tudjuk, hogy a vasutas katonák laktanyáját ő fogja elkészíteni. Leánygimnázium Vácon. Úgy halljuk, hogy sok szülő óhajára a főgimn. tanári kara, ha a felsőbb hatóságok engedélyezik, leány gimnazisták részébe, esetleg már a vakáció folyamán tanfolyamot tervez. Az érdeklődőknek ez úton hívjuk fel a figyelmüket a létesítendő tanfolyamra. Eljegyzés. Weixelbaum Ferenc eljegyezte Mórról Babonits Annuskát. Dr. Kisparti János alapítványa. Három évig vezette dr. Kisparti János a városi közélelmezési irodát, vezetné bizonyára ma is, ha a rend kormánya át nem helyezi őt Budapestre. Tavaly ilyenkor búcsúzott el tőlünk. A város képviselőtestülete elismeréssel és hálával kívánt adózni a város érdekében kifejlett önzeten munkájának, miért is megb izta a pénzügyi bizottságot, hogy ezt a kiérdemelt elismerést és hálát méltó módon juttassa kifejezésre. A pénzügyi bizottság a városi közélelmezési alap terhére dr. Kisparti János nevére 5000 koronás alapítványt tett. Dr. Kisparti János az alapítvány felett akként rendelkezett, hogy annak kamatai évenkint a váci főgimnázium egy jó előmenetelő tanulójának adassanak ki. Jellemző dr. Kisparti egyéniségére, hogy az ő fáradozásának a gyümölcsét azoknak szánta, a kik a közéielmezás terén kifejteit óriási munkájában a nyári szünidő alatt segítői voltak és a kiket segítségük igénybevételével is az éleinek akart nevelni. Hőseink emléke. A múlt 25. számban kimutatott összeg 1796 K. Újabban N. N. adománya 1 K. Összesen takarékban van 1797 K. Adomány. Winkler Paula lapunk útján városunk árvái javára, 10 K-t küldött. Rendeltetési helyére juttattuk. A „Nyári, szerelem“ előadása. Kövi István tart. hadnagynak Nyári szerelem című két felvonásos operettjét f. hó 15-én, majd pedig közkívánatra másodszor 18-án este adta elő a Kúrián egy lelkes műkedvelői gárda, a Váci ifjúsági Sport Egylet javára. Mindkét alkalommal megtelt ház gyönyörködött a darab fülbemászó zenéjében, a mivel Kövi különösen le tudta kölni a hallgatóság figyelmét. Ebben csillant meg az ö igazi tehetsége és szakszerű tudása, a mi öt nagyobb alkotásokra is predeslinálja. Kár, hogy a darab szövegezése nem áll a zenéhez méltó színvonalon. A nyelvünket rúfitó értelmetlen és idegen szólásformáknak használata irodalmi szempontból csak akkor megengedhető, ha ezzel az ilyen kifejezéseknek a nyelvünkre való ártó hatására mutatunk rá, a miktől nyelvünket megoltalmazni kötelességünk. A színpadról is a nyelv torzszülöttjeit nem terjeszteni, hanem ellenkezőleg irtani kell. Magát a darabot a szereplők pompásan játszották. Az egyik szerepet maga a szerző adta elő fiatalos hévvel; méltó játszótársa volt Gábel Aranka, a ki természetes vidámságával produkált feltűnő szép előadást. Gábel Aranka otthon van a színpadon. Nell Manci kellemesen csengő énekével és poetikus játékával aratott fényes sikert, Nemes Irén, Jávorszky Máli, Fedor István, Fedor László és Mihályka Béla szép játékukkal, énekükkel, de különösen táncukkal emelték az előadás sikerét. A zenekarban Wolkóber János közismert zenetanárunk. Juracsek Béla, Árvái László, Borbély Pál, Szenczi Lajos, Holczbauer Béla és Geiger László játszottak tökéletes csszjátékkal. A játékosok Wolkóber Jánosnak részben egykori, részben a mostani tanítványai. Zenevizsga. Csütörtök délután folyt le Borbély Sándorné zenelanárnö növendékeinek zenevizsgája a siketnémák intézete dísztermében a szülök és a zenekedvelők jelenlétében. A növendékek, mint mindig, úgy most is nagyszerű előhaladásukról tettek bizonyságot, a kik közül különösen a Gosztonyi nővérek, Biró Edith, Hirmann Manci és legfőképen Mayer Margit váltak ki intelligens és szabatos játékukkal. Borbély Sándornénak jelentékeny része van városunkban a zenei kultúra terjesztésében. Bajnoki mérkőzés. Alá, vasárnap délután a Pokol-szigeti pályán érdekes football-mérkőzés lesz a bajnokságért. A fővárosi N. F. C. és a V. I. S. E. első veretlen csapatai mérik össze erejüket s itt fog eldőlni, hogy a bajnokság melyik csapatot illeti meg. Dohány és pálinka a gazdáknak. A pénzügyminiszter 13,800,000 darab 25 grammos csomagocska magyar és kapadohányt bocsátott a gazdák rendelkezésére és még ugyanannyit fog augusztus 15-ig terjedőleg adni. Ebből a mennyiségből Vác gazdái 5000, a járás gazdái 25000 csomagot fognak kapni szántóföldjük arányában. Egy kalasztrális hold szántóföldre fél csomag dohány esik. Nem sok, de a semminél több. A tavalyihoz hasonlóan pálinkát is fog kapni a gazdaközönség az arató munkások részére, a minek ára literenkint 7 K 10 f lesz. A hatóság lapunk útján is figyelmezteti a gazdaközönséget, hogy a pálinkával ne üzérkedjék, mert ez súlyos büntetést vonhat maga után.