Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 2-57. szám)

1918-01-06 / 2. szám

2 V ACI HÍRLAP Meisznev' Rudolf f Nem jölt váratlanul halála, a kor és kór megbirkózott 'isztes munkában megrolt- 1< a lit szervezetével, de az egész város ép úgy, mint a messze vidék, a hol mindenül! ismerték, legnagyobb részvéttel vette, hogy Meisznér Rudolf "munkás éleiének 74 évé­ben megszűnt élni. Lgy gyönyörűen meg­élt. mindig' munkában töltött életnek befe­jezése. voll Meiszner Rudolfé, a mihez még az a ritka, feljegyzésre is érdemes dolog járul, liogy arról mindenki a legnagyobb tisztelet hangján szól. Nem akart nagy és vezető lenni soha és mégis nagy lelt lé­lekben. példaként állítható minden gene­rációnak. A főváros tőszomszédságában megalapozni egy üzletet és azt azon a ní­vón tartani, mely a nagy tülekedésben, a legszebb jelzőt érdemli meg, ■ olyan munka és olyan teljesítmény, melyet pályatársai tudnak igazán értékelni. L mel­lett a közügyeknek is időt szakítani, ideális, szép családi életet élni, örök gyönyörű em­léke les/ Meiszner Rudolfnak. Pénteken délután temették a Re luisból és az a tisz­telet, mely mindenkor kijárt nemes alakjá­nak, a végső tisztességadason is megnyil­vánult.Metszőén hideg leiben a tisztelők ma nem ismeri sokasága szorongott a havas téren és lélekben mindenki nagy tisztelettel gondolt az elhunytra. Legyen nyugalma -csendes, nagy munkája után békéül legfel eíjfoezí ék az egyik tanácsosi választást. A mull évi december 20-iki liszlújiláson az egyik városi tanácsosi állásra tudva­levőleg nagy szótöbbséggel Täuber Ferenc városi fogalmazót választotta meg a kép­viselőtestület. Fzt a választást most csü­törtökön c!r. Göndör Sándor főjegyző, Ga- járy Géza és Mikuska János megíeiebbez- ték azon az alapon, hogy Täuber Pereim­nek nincs meg a jogvégzettsége. Erre nézve a vélemények különbözők, vannak, a kik azl állítják, hogy a törvény megkívánja a jogvégzettséget, de legtöbben úgy értelme­zik a törvényt, hogy mivel Täuber Ferenc a törvény megalkotásaitól’ már beul voll a státusban, őreá ez nem vonatkozik s erre számtalan precedens is van már a magyar közigazgatásban. Leszállítják Vácon is a cukoradagokat. Újévi számunkban megírtuk azl az érte­sülésünket, hogy a cukor országszerte fo­gyóban van, mert a mull évi termelés nem födözi a szükségletet, ezért a fejkvótát cu­korban is le fogják szállítani. Mire ezt a keserű hirt közöltük, a közélelmezési mi­niszter rendelete már meg is érkezett Pestmegye alispánjához, melyben tudatja, hogy a vármegye összes városaiban és községeiben ezentúl lejenkint és havonkinl háromnegyed kilo cukor helyett fél kilói fognak szétosztani, mert takarékoskodni kell a készletekkel. Az alispán még nem adta tovább a rendelkezést, de el lehet rá mindenki készülve, hogy a legközelebbi cukorkiosztás az eddiginél is szűkebb lesz Kitüntetés a harctéren. A király az ellenség előtt tanúsított bá­tor és vitéz magatartása elismeréseid dr. Bánó Miksa váci ügyvédnek, m. kir. 310. honv. gy. ezredbeli rfk. hadnagynak har­madik harcléii kitüntetésképpen a signum laudisl a kardokkal adományozta az orosz fronton. Dalmady Győző ­emlékezete. Özv. Rudnay Józsefné született Veres Szilárda úrnőtől, az Országos Magyar Nföképző- egyesület nagynevű el nők nőjétől kaptuk az aláírói levelet, mellyel a Nagy­asszony Dalmady Győző emlékének óhajt áldozni : Igen liszted Szerkesztő Úr! Zsenge koromban két költő, Győry Vilmos és Dalmady Győző gyújtották meg lelkem­ben nemzeti irodalmunk és a költészet iránti lelkesedés Veszla-íüzét. Hiszen ók vezetlek be engem, mint tanuló 14 éves leánykát az iroda-lom és költészetiül! is­meretének templomába, Lángol ez a lűz elollhalallanul most is bennem s igy nagyrészt nekik köszönhe­tem széf! emlékekben gazdag ételemnek azt a megbecsülhetetlen kincsét, hogy a lelkesedés zonváncál telkemről eg\ hosszú emberéleten ál le nem koplalhatlak sem az anyagiak túlbecsülése, sem az élei szo­morúságai és küzdelmei, a miktől nincs egy ember sem megkímélve e földön. Most veszem egy budapesti barátnőmtől a mellékeli levelei, melyben a Kisfaludy társaság Dalmady emlékezetének széniéit ünnepéi írja le. Korául sincs ez a nyilvá­nosságnak szánva, de úgy gondolom,-hogy őszinte közveleilénségénél fogva tálán be­cses lapjának olvasói is szívesen olvas­nák, meri hiszen — úgy vélem —Vác vá­rosa is melegen érez Dalmady iránt, kiben nemcsak a. költői, de Peslvármegye egy­kori érdemekben gazdag árvaszéki elnökét is látja; nekem pedig nagyon jól esnék, ha ezen alkalommal az ő emlékezete iránti kegyeletemnek ily módon is némi jeléi ad­hatnám. — Maradok kiváló tisztelettel a Váci Hírlap vegyik hűséges olvasója. „Síelek irni a Dalmady emlék-ünnepről. Nagyon örülök, hogy olt voltam tegnap. A (erem zsúfolásig meglelt; a férfiak kö­zül sokan állottak. A kikel láttam, felirom. A tagok közül az emelvényen voltak*; Beöthy, Kozma, Bérezik, Varga és Sajó, az új lag. Oll voltak még; Herezeg Ferenc, Váradi, Alexander, Jakab Ödön slb. Nagyon szép voll az ünnep. Igen szépen beszélt Sajó, ki szimpatikus, idős úr, kel­lemes megjelenéssel. Dalmadyt a szerelem költőjének mondta és találóan és melegen ismertette. Igazán iragyon szép volt. Kép­zelheti mennyire meglepett, mikor beszéde legvége elöli ezl mondial „És elérle a leg­többel, a mit költő elérhet: koporsójára koszorúi küldött az egykori „Ábrándos lelkű kis leány.“ Név nem voll mondva természetesen. FI kellene a beszédet kérni. Talán ki- nyomatják ? Hazafiasságát és hazafias költeményeit is méltatta. Prónay Dezső el nem jöhetek, kimen­tette magát levélben, melynek ezen passzu­sai felolvasták; „Oly kor jár felettünk, me­lyei meg nem ériünk és a mely meg nem éri minket." Az ünnepelt költeményeit most fogja a Kisfaludy-lársaság kiadni. Holnap még irok újból, a mi mosl eset­leg nem jut eszembe. Sajó megilletődve, végén elérzékenyülten beszélt. Ö, úgy­mond, annyiban méltónak tartja magát ‘ utódjának, hogy ő is a szív költője és ma­gyar érzelmű,, mint .Dalmady. f elolvasta: „A/, első csók" és „Akácok kétszer virá­gozzatok“ cinui verset. Azl mondta róla, hogy szép ifjú volt és a nők költője. El­vette a 16 éves szép Hajós Rózsái, kivel a legideálisabb életet élte. Fzt irta egy versben, ha egész éleién ál térdepelve adna hálát az istennek boldogságáért, még ak­kor sem tehetne eleget. „Boldog és igaz ember voll“ mondta Sajó jellemzésekén!. És költészete azért igazi művészet, mert igazán átérezle, á mit irt. Utána Beöthy beszélt igen szépen. Fel- kösz.öntöüe az. új tagol: a „mi lyrikusun- kát", már t. i. a Kisfaludy-lársaságban, Dal­mady utódját. Kozma olvasott még fel verselte*. A, két első, tetszett nekem, az utolsó nem. „Rok­kantak" volt a cinn az egyiknek, arról szól, hogy kihallgatta a rokkantak egy be­szélgetését. Mindegyül a saját maga baját tartja a legnagyobbnak. Az. egyik vak, a ki sob' sem lát napvilágot, a másik süket, a harmadiknak két lába hiányzik, csak egy lónk; és köztük van egy, az, a ki fiatal, szép legény, csak egy karja hiányzik. Fzt ők nem is nevezik rokkantnak, ez nem közéjük-, nyomorékok közé való. Fs mégis ő lartja magái közöltük a legszerencsét­lenebbnek:. hiszen sohasem ölelheti többé két karral kedvesét. A konklúzió az, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb és nem lehel mondani-, hogy egyik szeren­csétlenebb. mint a másik. Valamennyi egy­formán szerencsétlen, meri mayát annak érzi. Az utolsó vers tréfás dal voll régi idők­ről. a bontár magyarokról, akikkel még összejönni is félnek az idegenek. De egy­szer — gondolom égy német — összejön velük s a/t mondja, hogy még sohasem evett, ivott és mulatott úgy, mint a magya­rokkal. Ez nekem nem lels/.elt, sem nem érdekelt. Oiyan ihajla-lyuhajlá stílusú v«rs volt. És ezzel végződött is az. ünnep. Beöthy befejezésül szépen megköszönte a vendé­geknek. hogy eljöttek. Lélekemelő szép volt az ünnep minden- képen. És a közönségnek is igen tetszett.“ Báró Prónay Dezső költeményét, özv. Rudnay Józsefné úrnő szivességéböl szin­tén ide igtatjuk : Dalmady Győző. »Oly időket élek, Melyeket nem értek, Oly kor jár fölöttem, Mely nem ért meg engem.« Vármegyénk költője, árvák gondos atyja Emlékedet áldja, elhunytod siratja, A ki Veled küzdött mikor vihar tombolt, A mikor az önkény szép hazánkban rombolt, Mikor ostromolta alkotmányunk sáncát, Pribékkel megrakta a vármegyeházát Csendőrrel, rendőrrel akkor szemben álltunk, Minden fegyver nélkül vele szembe szálltunk ; Nem féltünk, bár láttuk, elnyelhet ez örvény Egyben bíztunk mégis, annak neve : törvény. Elmúlt a vihar is, vártunk jobb időket, Nyugodalmas, derült, békés esztendők«!. Ámde másként fordult, újra csak beborutt, Aggódva lelkűnkben szivünk összeszorult. Az idő számunkra sok jót már nem hozott, Körülöttünk immár minden megváltozott. Én is Veled tartok, oly kor jár fölöttünk, ja mely minket nem ért, Késón nyújtják Neked az érdemlett babért. báró Prónay Dezső.

Next

/
Oldalképek
Tartalom