Váci Hirlap, 1917 (31. évfolyam, 1-51. szám)

1917-09-23 / 38. szám

rendezni. Valahányszor a Dalárda rendezett valamit, annak nagy sikere előre bizlosilva volt. Nem egyszer történt meg, hogy egy-egy hangversenyén a város szinejavából állók nem fértek el a Kuria nagytermében. Minden hangversenyen öt-hat énekszámot adlak elő, melyek minden egyes alkalommal változatosak, precízül betanult és előadott gyönyörű darabok voltak s mikor lelépett a 40—50 dalos a pódiumról, tombolt a közönség az elragadtatástól s alig volt énekszám, amelyet meg ne kellett volna újrázniok. Egy időben hatalmas, műkedvelőkből álló zenekarral együttesen énekellek, máskor megint úri leányok álltak közéjük s szebbnél-szebb vegyeskarokkal mulattatták a közönséget. Indulók, népdalok, hazafias énekek, humoros egyvelegek, műdarabok, külföldi nemzetek remekei szerepeltek a dalárda hangversenyeinek programmján. melyeket duettek, szólók, kvartettek, apróbb színdarabok tarkítottak. Hónapokon keresztül készültek egy-egy föllépésükre, hetenkint két próbát tartottak a Migazzi-téri karnagyi lakás zenedéjében, de be is tanulták a legnehezebb művészi darabokat is.

Amennyire kedvelt, népszerű volt az úri dalárda kifelé, épp oly együttérző, barátságos és testvéries, jókedélyú társaság volt az belső életében is. Legjobban jellemezte a működő tagoknak egymással való érintkezését az a megszólítás, ahogy egymást még a külvilágban is hívták s ami a mai napig is meymaradt köztük, hogy „dalos testvér.“ így hivta a királyi tanácsos elnök a legifjabb tagot is, s viszont, De meg is válogatták mindenkor, hogy kiket vegyenek maguk közé. Különösen a régibb időkben nehezebb volt a dalárdisták közé bejutni,'mint talán a Magyar Tudományos Akadémiába. Aki aztán bekerült, azt a régebbi tagok rögtön testvérükké avatták s büszkén viselhette az egyesület lantos jelvényét. A jó kedély sohase hagyta el a dalos testvéreket. Örökké emlékezetesek maradtak előttük a megtartott névnapok, legénybúcsúk, az ideálok ablakai alatt adott szerenádok, a meghívó Írások s amikor a szigorú fegyelem mellett tartott próbák után meg-megjelenlek testületileg egy-egy pártoló tag vendéglőjében egy kis piritós kenyérre. A dalárdisták ilyenkor sem tagadták meg önmagukat s zengett a dal ajkukról, valahányszor együtt voltak.

A Váci Dalegyesület, nem hiába hívták úri dalárdának, mindenkor nagy súlyt helyezett arra, hogy úgy működő, mint pártoló tagjai a város intelligens elemeiből álljanak. Meg is becsülte a dalárdát a váci közönség, mert mulatságaik, hangversenyeik a leglátogatottabbak voltak abban az időkben. Működő tagjaiknak javarésze nőtlen iiatal-emberböl állott, volt is lány bőven a báljaikon, de nem hiába, mert nem egy váci kis lány olt szerzett magának vőlegényt. A pártoló tagok, akik megtiszteltetésnek vették, hogy tagjai lehellek az egyesületnek, valóban pártolói voltak a dalos ifjaknak, akik azzal hálálták meg a pártolást, hogy évente a tiszteletükre egy szép hangversenyt rendeztek s ha elszóllitotla őket a halál, a temetésükön gyászdallal búcsúztah el tőlük. A város legelőkelőbb polgárai, kanonokok, hivatalfőnökök, ügyvédek, más diplomás emberek, nagykereskedők, gyárosok voltak a Váci

VÁCI HÍRLAP

Dalegyesület pártolói s még ma is azok j vagy ölvenen.

Később aztán, amikor a megélhetési viszonyok mindinkább nehezebbek lettek s a nagyobb bálok mindenütt letűnni kezdtek, a dalárda is kisebb mulatságokat rendezett csak s ekkor jöttek divatba az úgynevezett „Karton-estélyek “ Ami a sikert és kedélyességet illeti, ám ezek is beváltak s az úri dalárda még mindig kedvelt egyesülete volt a váci társadalomnak. Egyszerre aztán, úgy tiz évi virágzása után, hirtelen súlyos idők jöttek a dalárdára. Közszeretetben álló, szigorú, de kedvelt karnagyukat, Ullrich Károlyt szélhűdés érte s nem volt, aki vezesse, tanítsa a dalosokat. Helyettesekkel próbálkoztak egy darabig, de már úgy megszokták Ullrich dirigálását, hogy az utódok módszereibe nem tudták beleélni magukat. Majd az egyesület dísze, alapköve, a szereleiben összetartó kapocs, az egyesületnek rajongásig becsült elnöke, Nikitits Sándor is hirtelen elhúnyt. A dalárdának ekkor már ideiglenes karnagya volt, régi megszokott helyiségükből is kiköltöztek a Kossulhtéri Kaszinóba, a működő tagok is el-elmaradoztak, úgy hogy már azon a ponton voltak, hogy feloszlatják a megmaradt törzstagok ezt a 10 évig virágzó, szép egyesületet Néha-néha verődtek már csak össze, s ilyenkor hol egyik, hol másik lelkes zeneértő tagjuk vezette a kis kart, de azért a föltétlenül kötelességszerű alkalmakkor mégis csak szerepeltek. Ilyen körülmények között, a legvá ságosabb időben került Vácra Matzenauer Ferenc büi.íeíöintézeti tiszt, ki a nagyszombati r. kát. egyház zenekarát vezette mielőtt Vácra jött volna. Ő mentette aztán meg a Váci Dalegyesületet a feloszlástól. Megválasztották ugyanis karnagyuknak s újra életet öntött ő az egyesületbe. Elnökük is lett dr. Matisz Dezső kir. közjegyző személyében s az agilis Lukács István gyógyszerész ügyvezető igazgatója volt a dalosoknak. Egy darabig még a Kaszinó lakói voltak annak új helyiségében, a Konstanlin-léren, majd a Matzenauer kanonok-féle lakásba kerültek. Itt ismét föléledt a dalárda, a régi kedélyes dalpróbák újra megkezdődlek s megint szerepeltek a dalosíestvérek. Ekkor adták elő a Heidélbergi diákélet c„ énekekkel telt kedves színdarabot is. De új helyiségükben sem sokáig maradhattak s átköltöztek a Kát. körbe. Közben meghalt dr. Matisz elnökük, i^ukács Pista bácsi pedig elköltözött Vácról. Megint válság veit tehát a Dalárdában, de nem sokáig, mert sikerült megnyerniük elnöküknek egy olyan vonzó erejű, összetartó képességű férfiút, a ki úgy méltóságával, mint közszeretetben álló egyéniségével a legnehezebb időkben is fenn tudta s ma is fentarlja az egyesületet a társadalomnak, Podhorányi József prelátus kanonokot. Az ő elnöksége alatt a legsúlyosabb idők következtek a dalárdára éppen akkor, a mikor az egyesület ismét a régi, virágzó nívójára kezdett már emelkedni. Kiütött a háború, a tagoknak javarésze hadbavonult, a kik közül öten hősi halált haltak, négyen hadifogságba kerültek, mintegy tizen pedig ma is a harctéren vannak a kis társaság közül. Majd már a háború alatt az egyesületnek lelkes, népszerű, elismert zenei tehetségű karnagya, Matzenauer Ferenc is meghalt.

A háború alatt a dalárda szünetel. Eleli

inle úgy voltak vele, hogy minden tag a maga dolgával volt elfoglalva s rá sem gondolt az egyesületre. A pártoló tagságidijakat sem szedték, de nein is szerepeltek sehol. Most a nyár végén aztán egy pár itthon maradt énekes felvetette az eszmét, hogy ha lennének annyian, hogy egy életképes kis kart összetudnának hozpi, meg kellene újból kezdeni működésüket. Impressziót adott ehhez az a lelket gyönyörködtető kedves esemény, a mikor a piaristák ifjúsági énekkarát hallották a nyilvánosság előtt. Fölkérték tehát elsősorban is Bertalan István kegyesrendi tanárt, a főgimnáziumi énekkar kiváló dirigensét, hogy vállalná-e a váci dalegyesiilel vezetését. A szerényen kimondott igenlő válasz után aztán most új élet kezdődik a dalárdában.

Hétfőn délután a kát. kör helyiségében összejöttek a dalosok s Podhorányi József prelátus kanonok elnöklésével közgyűlést. tartottak. Felolvasták az alapszabályokat s mikor azokat elfogadták, letették az elnök kezeibe a kötelező nyilatkozataikat, hogy továbbra is lelkes tagjai óhajtanak maradni az egyesületnek. Majd megválasztották az új tisztikart a következőképpen: Elnök: Podhorányi József, karnagy: Bertalan István, alelnök: Jelinek Ágoston, titkár: Meiha Endre, pénztáros: Nagy Sándor, háznaqy: Borbély István. Választmányi tagok: Berte Károly, Kaiencsik Ferenc, Király Gyula, Mihalovics Ferenc, Rassovszky Kálmán, Szép József, dr. Szlachányi Béla. Póttagok: Domokos Andor és Vas István, Bírálók: Berfelan István (elnök), Néder Ede és VVolkóber János. Még a választások elölt felolvasták az egyesület költségvetését és kimutatták az egyesület vagyonát, mely körülbelül 3000 koronát tesz ki. Az elnök örömmel jelentette, hogy tárgyalt a váci kegyesrendi ház igazgatójával, aki készséggel adott helyet a dalárdának, ahol heti próbáit megtarthassa, s igy már hétfőn délután az első próbát meg is togják ejteni új helyiségükben új karnagyuk vezetése mellett. A közgyűlés egyben elhatározta, hogy fölkéri pártoló tagjait, hogy maradjanak meg továbbra is az egyesület pártolói s új pártoló tagokat is kérnek fel a belépésre. Az évi hat korona pártoló tagsági dijnyugtákat a folyó évre kibocsátják. Mintegy 24—26 működő tagból áll az újjászervezett Váci Dalegyesület s pártoló tagjainak száma körülbelül ötven. A dalárdának egyelőre megállapított programmja a jövőre vonatkozólag még nincsen, a heti próbákon azonban máris énekszámok betanulásával fognak foglalkozni.

Húsz év után tehát újult kedvvel, erős ambícióval kezdi meg a Váci Dalegyesület működését abban a reményben, hogy a társadalom épp oly szeretettel fogadja majd, mint húsz év előtt. Ha most egyelőre kis karral is kezdik el munkájukat, mégis bíznak benne, hogy fognak tudni szép eredményeket fölmutatni, amire garancia a tagok komolysága, kötelességérzete s az új karnagy elismert zenei tudása, tapasztalt dirigáló képessége. Milyen szép és kedves dolog is lenne, ha a közeli béke napjaiban a szomorú fogságukból s a véres harcterekről visszatért dalostestvéreket a boldog közönség előtt már egy jól szervezett dalárda, a húsz év előttinek méltó utóda fogadná zengzetes dalaival!