Váci Hirlap, 1916 (30. évfolyam, 3-53. szám)
1916-08-13 / 33. szám
tlarmincadih évíolyam 33. ?>2ám. Vác 1916. augusztus 13. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Régi jó idők. Sohase beszéllek annyit a „ régi jó időkéről, mint ezekben a mostani világtörténelmi hónapokban, években. A múlt az iszonyúan borzalmas, szinte az elvisel- hetetlenségig gondterhes, igen-igen sokaknak gyászos, de végeredményében mégis mindannyiunk részére győzelmes, diadalmas, dicső, mert erőnket, létjogunkat Isten és nemzetek előtt fényesen bizonyító jelenbe varázsoló, szelíd, kedélyes, delejesen vonzó képekben, melyeknek megvalósulását áhitva várjuk. S a múltnak, a „régi jó idők“-nek, melyeket ma sóhajtozva emlegetünk, a jelenbe való képzeletszárnyalása nem letűnt korok történelmébe behatóan, mélyen, mintegy szerelmetesen merült kivételes elmék szüleménye, akik daliás idők regényes keretét óhajtják vissza, hogy ebben élhetnének bizonyos költői lendülettel, a romantika édes zamatjával — s nem rendkívüli fantáziának bús, mert elbúsitó szüleménye: ez a visszavágyódás álfa ános valami, mint az évszak, a tavasz, a nyár, mely egyszerre mindnyájunké, kti- lön-külön egyikünk részére se köszönt be vagy távozik. A „régi jó idők“-et mindannyian áhitjuk. És — s ez bizonyára gyarlóságunk mellett bizonyít — sóhajaink nemcsak a világháború okozta nagy, gyakran pótolhatatlan veszteségekért szállnak ég felé, de szivar-, cigaretta-, pipafüstfel együtt a vendéglői, kávéházi levegőbe is. Ez az: a vendéglői, kávéházi levegőbe. Ahová búíelejtésül kedélyeskedni jártunk volt azelőtt, ott most sóhajtozunk. A hol eddig uj pikáns pletykákkal, szaftos adomákkal kedveskedtek egymásnak az asztalíársaságbeliek, ott most azokról a szaftos virslikről ábrándoznak, melyeknek ára valamikor . . . hejh, valamikor réges- régen, ki, tudja mikor? talán már két esztendő előtt ... 18 krajcár volt, harminchat fillér s ma? ki tudja? ki mer ma egy pár virslit (magyarul) szafttal, nem modernül: mártással rendelni? Lehet, hogy „csak“ hatvan krajcár, egy korona húsz fillér, de hátha több, hátha zavarba jutsz kedves polgártársam, mert csak háromnégy koronát hoztál magaddal egy kis „gábli“-ra s most szégyenszemre az órádat, a gyűrűdet kell esetleg ösmeretlen helyen zálogul hagynod, vagy régi stamm- helyeden pirulva kell bevallanod, zavart tekinteteddel elnézést esedezve — fizetés- képtelenségedet. Ma, mikor egy liba drágább, mint valamikor (mikor is, édes Istenem! mikor is, beh régen, már két éve, talán nem is igaz már!) egy boriu volt, sült malacot csak diadalmas postatolvaj, sikkasztó vagy hadseregszállitó ehet. Ma, mikor a kofa az „ur“ kinek a hálóskosárral piacra menő nagyságos asszony akár kezet is csókol, hogy ne kelljen otthon a férjével éheznie, amiért csak tiz koronát szánt ma főzelékre, tojásra, vajra, gyümölcsre? A háború! A háború! De, ha nem is mindenből, de sok mindenből, van bőven ebben a tejjel-mézzel folyó országban s a termett körte szilva, barack ára miért emelkedett száz és még több percenttel, hiszen ezeknek az egyszerű, jámbor, de Ízletes gyümölcsöknek csak nincs közük a — végleges győzelemhez ? Mindenkinek áldozatot kell hoznia! Nagyon igaz. De miért nem hoznak valami csekély áldozatot a termelők, az elárusítók is? Miért nem érik be csak ötven százalék áremeléssel s csak tiz- tizenöt százalék haszonnal ? Miért ,.nincs sör“ s ha nincs miért — van ? Miért emelték horribilisán az árpalé árát s miért mondja a vendéglős: csak pohárral, korsóval nem lehet, nincs sör, de pohárral akár tiz-tizenöttel is ihatsz? (Miért? A poharazás több hasznot hajt neki s elvégre: ó humanista, mind e szekatúrákkal egyszerűen le akar szoktatni téged az alkoholról.) S halljuk a kifakadást: legnagyobb ellenségeink nem is a harctereken vannak, de itthon, mert azoknak elvégre is muszáj harcolniok, de ezek a mi véreink volnának, akik azonban botrányos, bűnös áremeléseikkel minket egyszerűen kiéheztetni akarnak s előbb-utóbb ki is éheztetnek. Nem adhatják olcsóbban ? Akkor miből gazdagodnak meg oly gyorsan? Talán az önzetlen áldozatkész házasságból? Miért nincs szivük-lelkük arra gon- dolniok, hogy iia már százezerén hullanak el értünk és értők s milliók néznek minden percben szembe a halállal, legalább az iííhonlevők élhessenek s a jövendő nemzedéket, a gyermekeket nem is dúsan, nem is kellően, de legalább valamelyest tűrhetően táplálhassuk. Vagy az a turáni átok, mely a magyart a magyar legnagyobb ellenségévé mételyezte, még most is végzetesen lebeg fölöttünk s külső ellenségeinket remélhetőleg már nem nagy idő múlva végleg legyőzve, belső ellenségeinket, önmagunkat nem leszünk képesek legyőzni ?.. . Régi, jó idők! Régi, jó idők! Ezekben legalább a hús nem volt drága: ma csak az emberhús olcsó . . . Királyi kitüntetés. A király Kunz Arisztid cs. és kir. tart. huszárfőhadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitéz és eredményes magatartásáért a signum Iaudis-t adományozta. A kitüntetett főhadnagy a váci vöröskeresztegylet kórházának volt a háború elején a katonai parancsnoka. Kitüntetés. A király Degré Andor m. kir. pénzügy- miniszteri titkárnak, saját kérelmére való nyugalomba vonulása alkalmából a miniszteri osztálytanácsosi címet adományozta. A közélelmezési éY végén Augusztus 15-én jár le a régi közélelmezési év, Rókusz napján kezdődik a miniszteri rendeletek szerint az uj gabonatermés felhasználása. A múlt esztendőben szélesebb körű volt a gabonabeszerzési engedély, úgy látszik azonban, hogy az idén mégis többen szerezték be az egész évre szükséges gabonamennyiséget. Azok, a kiknek ellátásáról a törvényhatóság gondoskodik, a napokban kapják meg az uj utalványokat, a melyekkel október 15-ig hetenként, illetőleg két hetenként vásárolhatják meg a kiszabott liszt- és kenyérmennyiséget. Az a napi adag, a mely a gabonabevásárlási engedély szerint és az utalványok szerint és fejenként elfogyasztható, illetőleg megvásárolható, nálunk a Legnagyobb; sem az ellenséges államokban, sem a szövetségesekében nincsen ekkora miny- nyiség megállapítva. Eddigi tapasztalatok után Ítélve, azt kell mondanunk, hogy az engedélyezett mennyiség okos felhasználás mellett elég is. Persze okos felhasználás mellett. A háború sok mindenre megtanított; kell, hogy megtanított legyen vagy megtanítson önuralomra, önmérséklésre. A kinek a gyomor az istene, azt békében sem lehet kielégíteni. Művelt, belátó ember nem szolgai kiosztást lát abban, hogy a fogyasztás korlátozva van, felülemelkedik a minden kicsinyes felfogáson s a köz szempontjából csak helyeselni tudja a közérdek követelte intézkedéseket; nem ül fel az intelligencia híjával csupán a gyomor parancsára hallgató falánkságukban korlátozottak kifakadásainak. Hol van a mi türelmünk annak a lövészárokban vitézkedő, percről-percre az életével játszó katonatestvérünknek türelmétől, a kit hazafias érzése, becsületessége, kötelességtudása a körülmények előidézte nélkülözések közepette még kitartóbbá, türelmesebbé lemon- dóbbá tesz. Csak legyünk némileg hozzá hasonlóan mérsékeltek, hasznosítsuk múlt évi tapasztalatainkat s az új közélelmezési évben minden megrázkódtatás nélkül állhatjuk ki a front mögötti hadiállapotot. A szájhősködés sokkal könnyebb s úgy látszik sokkal népszerűbb, mint a megértés s az adott körülményekhez való alkalmazkodás. Minden reményünk meg van, hogy az új közélelmezési év azok között a keretek között, a melyeket a kormányrendeletek felállítottak, simán, zavartalanul fog lefolyni. Nagyon szép dolog, ha hozzáértő emberek e rendeletek bírálatába bocsátkoznak, de állandóan csak birálgatni s a rendkívüli körülmények között a meglevő lehetőségek közül a legmegfelelőbbet ki nem választani s azt fel nem használni, nevet-
