Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)

1915-04-11 / 28. szám

2 VÁCI H IRL AP napszámuzsora. A város mezőgazdasági bizottsága nagy- foníoságu gyűlést tarlóit csütörtökön a polgármester elnöklete alatt. Arról volt szó, hogy az alispán rögtönös jelentést kért arról, vájjon a közerőt kirendelje-e a ta­vaszi munkálatokhoz ? Megállapította ugya­nis a bizottság, hogy úgy a szőlő, mint más tavaszi munkánál sokkal magasabb bérek vannak Vácon és a határban, mint a mennyit a földművelésügyi miniszter megenged. A miniszteri rendelkezés alapja ugyanis az, hogy a múlt évi napszám és fogalos bérek fizetendők busz százalék emeléssel. Ezzel szemben pedig száz perceníes árak­ról tud a bizottság, mely elhatározta, hogy a közerőnek kirendelését fogja kérni, ha a felcsigázott árakból nem engednek a napszámosok és a lófaríő gazdák. Meg is állapították az árakat a követ­kezőkép : Egy magyar hold megszántása, behen- gerelése, vagy fogasolása 12 korona. Két- fogatos szántónapszám 12 korona. Egy magyar hold boronálása, vagy hengerelése 2 korona. A férfi napszám áprilisra 2 K 40 fill., a nőé 2 korona, május és júniusban a férfi 2 K 80 fillér, a nő 2 K 40 fillért kaphat, júliusban és augusztusban a férfi 3 koro­nát, a nő 2 K 60 fillért követelhet munká­jáért. A kaszás napszám 4 korona, aratá­sért magyar holdankiní 12 koronát lehet követelni. Ezek az árak a hivatalos megállapítások. Senki többet ezeknél az áraknál nem kí­vánhat, mert az a drágaságra való tekintettel már is húsz percenttel nagyobb a múlt évi áraknál. A városi hatóság lapunk utján felhív mindenkit, hogy azt a ki akár aszántóbérek- nél, akár a szőlő, vagy más munkákban a fentebb kijelölt áraknál többet követel­ne, jelentse a város gazdasági hiva- talában. Nemcsak érzékenyen megbün­tetik, de a közerőt (16—50 éves nők és férfiak) azonnal kirendelik a munkára. Pésiztárnokválság az ipartársafilat­Elnökválság után pénztárnokválság. Az előbbit a közgyűlés elintézte és vissza­hívta a lemondott elnököt, Fedor Sándort, ki a tagok figyelmét azzal viszonozta, hogy az elnökséget ismét vállalta. Most azután Kiss Sándoron, a társulat évtizedek óta buzgó pénztárosán volt a sor, hogy ott­hagyja állását, mert ő volt az, a ki leg­hevesebben ellenezte, hogy a társulat el­nöke az ipartestületben jegyzői teendőket végezzen s a mi miatt a válság kitört. Az egyesület választmánya Kiss Sándort sem akarta elejteni, ezért egyhangúlag újra pénztárnoknak választotta, sőt Fodor Sán­dor elnök vezetésévei küldöttség ment hozzá, hogy a társulat bizalmáról biztosítsa. Kiss Sándor egy heti gondolkodási időt kért. A tagok közölt az az általános és helyes felfogás alakult ki, hogy a társulat évek óta megnemzav; rí, példás egyetérté­sét apró kanapé-processzusokkal nem sza­bad feldúlni s az egyéni érdekeket a tár­sulat nagy érdekei alá kell rendelni. Kinevezés főhadnagyivá. A király dr. Révész Sándor váci ügy­védet, a 6. vonatcsapat tart. hadnagyát fő- hadnagygyá nevezte ki. Báné Prónay Dezső lemondott a vármegyén viselt tisztségeiről. Az országos nevű vezér, Pestvármegye egyik vezető szelleme, báró Prónay Dezső a vármegyén viselt állásairól lemondott. Ez a szenzációja a holnap tartandó törvény- hatósági közgyűlésnek. Hogy mi vezette elhatározásában Ácsa urát, senki sem tudja. Bizonyos, hogy Prónay Dezső visszavonu­lása a megyei közélettől legérzékenyebb vesztesége lenne vármegyénknek. Éppen ezért a megyegyűlésen felszólalások lesz­nek, melyek iparkodni fognak, hogy Pró- nayí elhatározásának megmászására birják. JcSís a liszt- és ikenyéipaataSvány l Az egész országban kenyeret és lisztet a hatóságok utalvány alapján adják ki, a mi környékünk falvaiban már hetek óta csak utalvány alapján lehet vásárolni, csak Vácon voiíak még boldog állapotok, a hova féivárrnegye járt lisztet elhordani. Most ar­ról értesülünk, hogy ez az uíalványrend- szer még e hónapban életbe lép a mi vá­rosunkban is. Pénzért és utalványért jut­hat ezentúl majd mindenki a minisztérium által elrendelt lisztmennyiségéhez. Hősi ibaiáit haltak megjelölése. Vármegyénk utasította a községi elöljá­róságokat, hogy a hatáskörükben hozott határozataikban minden oly esetben, mikor oly egyénről van szó, aki háborúban esett el, a háborúban szenvedett sebesülés vagy az ott szerzett betegség következtében halt el, ezt a körülményt, a) „a harctéren a hazáért hősi halált halt“, b) „a harctéren szenvedett sebesülés következtében a hazáért hősi halált halt“, illetőleg, c) „a harctéren szerzett betegség követ­keztében a hazáért hősi halált halt“ meg- külömbözíeíl megjelöléssel mindig kifeje­zésre juttassák. A váci vöröskereszt beszámol. Igen érdekes közgyűlés lesz e hó 15-én csütörtökön. A váci vöröskereszíegyesüleí tartja beszámolóját eddigi működéséről. A közgyűlés a vöröskereszfes kórház egyik termében lesz. $k hadikőrfaás halottja. A váci honvédhadikórházból, fennállása óta második halottat temették el csütörtö­kön délután. Franz Fedornak hívták az el­hunyt katonát és 24 évet élt. A felsőauszt­riai Schwarzenberg községből került a!4-ik hegyi szekerészosztaghoz gyalogosnak: A kárpáti csatákból hozták betegen a váci kórházba, a hol szivhűdésben április 6-án reggel meghalt. Temetése ép oly megha­tóan ment végbe, mint ő hadi kórház első halottjáé. VÁC JÓSZIVE. Adományok a: vöröskeresztnek : Mister Kornél 4 üveg paradicsom, 1 kis hordó bor és káposzta; Sulyok Imréné 1 háti burgonya; Szokolya köz­ség adománya 55 K 68 f, 24 zsák burgonya, 156 tojás, zöldség, 25 kg. füstölthús, 2 zsák liszt, 2 zsák bab ; Tahitótfalu község : 9 és fél zsák burgonya, 1 zsák zöld­ség, 1 zsák bab, 1 zsák liszt, 15 kg. füstölt hús, dió, 400 tojás, 50 üveg paradicsom, befőtt, lekvár, 8 kg. zsir, ke­nyér, 1 zacskó kukorica liszt; Hítzigrath Lajos 1 nagy bádog fazék ; Roller Gusztáv 1 üveg tokaji bor, 12 darab szappan; Hochfelder N. 2 kis párna, 1 lepedő; Széli Gáspárné 1 ágyhuzat; Gosztonyi Miklós 50 K ; Rácz Mihályné 5 üveg paradicsom, zöldség ; Nézsa község : 23 kis párna, 7 párna, 7 lepedő, 12 ing, 12 lábravaló, 13 vánkoshuzat, 1 paplanhuzat, 8 hósapka, 3 pár érvédö, 7 pár harisnya ; dr. Lengyel Sománé 6 K 04 f ; izr. leány­egylet 35 K ; özv. Lengyelné Szokolyáról húsz korona. FIGYELEM: Megint uj lisztárak vannak I A kormány legutóbbi rendeletében ország­szerte általánosságban szabályozta a liszt­árakat, a melyben kimondja, hogy hónap­ról hónapra fognak változni a különféle buzanemekből készült lisztek árai. A ren­delet alapján már mos! meg kell változ­tatni nálunk is, a járásban is a lisztárakat. Polgármesterünk számításai alapján itt közöljük az április elsejétől városunkban érvényes lisztárakat. (A zárójelben levő számok eddig érvényben volt árakat jelen­tik.) A nullás liszt ára 79 K 38 fill. (68 K 84 fill.), a főzőliszí 65 K 20 fill. (57 K 66 fill.) a kenyérliszt 44 K 15 fill. (44 K 54 fill.) sima búzaliszt 46 K 98 fill., rozsliszt 41 K 76 fill. (43 K 30 fill.), árpaliszt 40 K 70 fill. (43 K 39 fill.) A keverésre legfontosabb kukoricaliszt ára (tudvalevőleg ötven per- centet kell a gabonalisztekhez adni) nem lehet meg határozni a kormány homályos rendelkezése miatt. Azt mondja ugyanis, hogy a helybeli beszerzési árhoz a szál­lítási költségek hozzáadásával számítandó 'ki a kukoricaliszt ára. A kukoricát rek' viráló rendelet is kétfé’e árat ismer, de ezen az áron sem kapható kukorica a mi vidékünkön. Valószínű tehát, hogy a kuko­ricaliszt ára sokkal magasabb lesz az ed­diginél, mert majd messzi vidékről kell azt beszerezni. Meg kell jegyeznünük, hogy az előbb kö­zölt uj lisztárak, a melyek részben maga­sabbak, részben alacsonyabbak az eddigiek­nél, a malomból történt eladásokra vonat­koznak, ennélfogva a kereskedőknél ki- lonkiní magasabb lesz. A héten a henger­malom senkinek sem tudott lisztet adni, állítólag holnaptól kezdve a kereskedők és pékek ismét kapnak lisztet. Vájjon a rendőrkapitány a közönség tá­jékoztatására ad-e ki ismertető hirdetést az új, ma már érvényben levő lisztárakról, nem tudjuk, de arról tudunk, hogy akadt már kereskedő, a ki egyes lisztet köteles- ségszerűen az elmúlt hét eleje óta olcsób­ban méri. Kívánni kell, hogy a lakosság ellenőrizze is a lisztárak változását és szigorú megtartását. ÜCövessök a Jó példát l Nyitrai Ede ny. máv. főellenőr és neje tiz koronái küldtek szerkesztőségünkbe a váci vöröskereszt részére. A jótékony célra szánt adományt rendeltetési helyére jut­tattuk. Egy szövetkezet jó esztendeje. A Püspökszilágy és vidéke fogyasztási és értékesítő szövetkezet most tartotta évi közgyűlését Szabó János Balás jegyző, igazgató-elnök vezetése alatt. A szövet­kezet legszebb eredményt produkálta, mert 32,117 korona pénzforgalom mellett nyolc százalékos osztalékot ad részvényeseinek. A szövetkezetnek a mai nehéz viszonyok mellett is sikerült tagjait élelmiszerekkel ellátni és más háztartási szükségleteit tel­jesen fedezni. Csütörtökön is felveszik a postacsomagokat. A postacsomagok felvételének csütörtöki napokra elrendelt korlátozása április hó elsejétől úgy a fővárosban, mint a vidé­ken megszűnt. Ettől a naptól kezdve te­hát postacsomagokat csütörtökön is fel lehet adni, éppen úgy, mint bármely más napokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom