Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)
1915-03-31 / 26. szám
HuszonKilencediK évfolyam 26. szAm. Vác, 1915. március 31 VÁCI HÍRLAP PoliííKai lap, megjeleniR szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17 ^ hús. A háború természeles és logikus következményei! minden ember szó nélkül tűri. Áldozatokat mindenki szivesen hoz, ha a közügynek hozza. De jogosan fölháborodik mindenki, ha a hozott áldozatok értéke mellékcsatornákon magánzsebekbe folydo- gál. Már pedig az élelmiszerek módfeletti gyors megdrágulásáról nem lehet azt állítani, hogy mindenkor a háború kikerülhetetlen következménye. Van természetes drágaság és van mesterségesen csinált. Az utóbbi ellen joggal felháborodik a közönség és kötelességszerűen kell eljárnia a hatóságoknak. Az élelmiszerek árhullámzása egyáltalán nem természetes nemcsak Budapesten, hanem az egész országban. A búzától a kukoricáig, a liszttől afözelékigés a marhától a disznóhusig oly horribilis áremelkedés mutatkozik a közélelmezésegész vonalán, a mi gazdag agrár államunkban érthetetlen. S most néhány nap alatt oly drágaság állott be a húsban, mely a háború mai stádiumában abszolúte nem indokolt, ennélfogva nem is jogosult. Mindenféle hús méregdrága, — csak az emberhús olcsó. A közönség tehát fölháborodva keresi, hogy ki a bűnös az élet mesterséges megdrágításában. És keresi az utakat, amelyekben orvoslást lehetne találni. Az az ut, amit a búza a termelőtől a malmon, a kereskedőn, péken s a közvetítőkön keresztül meglesz, mig kenyér formájában a vevő kezébe kerül, nem hosz- szu, de sok ezüstpénzzel van kikövezve, s Az az ut pedig, melyen a falusi szarvas- marhából és disznóból, a közvetítőn, mészároson és hentesen keresztül leveshus és sertéskaraj lesz, még rövidebb, de ez már drága aranynyal van ki rakva. A haszon itt már túlhaladja a legöregebb uzsorások rekordját. Az eleven állathus ára a háború kezdete óta 80—100 százalékkal emelkedett, de az áremelkedés a legutóbbi két hét alatt 60 százalékot tett ki. Már maguk a mészárosok is megijedtek ettől az uzsorától s azt mondták, hogy leteszik a bárdot, mert a mai árakkal igazán a közönség húsába vágnak. A közönség is följajdult Budapesttől Bécsig s több helyen hangoztatják a hus-bojkott helyes jelszavát, mert az ilyen gonosz lelkű áremelkedésre csak a fogyasztóközönség sztrájkja lehet a válasz. De a baj gyökeres orvoslásának kötelessége a helyi hatóságok és a kormány között oszlik meg. Ma még sem a háború időtartama, sem az állati eledelek mennyisége nem teszi indokolná a húsárak mértéktelen emelését. Itt tehát oly mesterséges akcióval állunk szemben, amit a hivatalos halalom gyors lecsapásával lehet csak kivédeni és megtorolni. A baj gyökere ott van, hogy a termelőtől a fogyasztóig sok közvetítő kézen megy keresztül nálunk minden áru s tegyük hozzá, hogy sok közvetítőnek olyan piszkos, ragadós keze van, hogy a legtöbb hasznot magához akarja ragadni. A falun panaszkodik sok gazda, hogy szükségében olcsón kellett eladnia mindenét, a városi ember pedig panaszkodik, hogy drágán vesz mindent. Persze, mert közbül áll a közvetítő kereskedelem, az ügynök s az alkalmi kereskedő, aki fölhajtja az árakat. Ennek a közvetítő kereskedelemnek normális békés időben megvan a maga jogosultsága is, hivatása is; de most, a háború szűkös napjaiban, nem lehet hasznot nyújtani a rideg spekulációnak, különösen nem akkor, mikor ilyen szemérmetlenül él vissza a kényszerhelyzettel. A közvetítő kereskedelemnek ma nem lehet helyt adni a mi belső, házi forgalmunkban, legfeljebb az állatbehozatalnál tölthet be hivatást, mert mindenfelől hangzik óhajtás, hogy szükségleteink fedezését behozatallal s esetleg a behozatali vámok ^ elengedésével is lehetne és kellene biztosítanunk. A közönség husbojkottja ajánlatos fegyver, amelylyel rövid időre megbüntethetjük a tulélemes kapzsiságot; de gyökeresen nem orvosolja a drágaságot. Itt csak az a radikális módszer használ, ha a húsnál is megállapítják a maximális árakat s ami ezzel jár, összeírják és rekviíálják a meglevő anyagot. De rögtön! És az ország egész területén. Nincs arra időnk, hogy hosszasan kutat gassuk, ki, hol követett el hibát, vagy mulasztást ? A rekriminációk csak késleltethetik a cselekvést. Mikor Madách megírta azt az igazságot, hogy „a tett halála az okoskodás“, talán a miniszteri ankétekre és a bizottságokra is gondolt, amelyeken csöndesen kimúlik a gyors cselekvés, itt már csak az élelmiszerek maximális árának megállapítása, az országos rekvirálás és az igazságos szétosztás segíthet. Egyes városok s igy elsősorban a főváros használhat a közönségnek a hatósági tömeges bevásárlással is. De a közélelmezést országosan kell szabályozni és biztosítani. Minden magánérdeket alája kell rendelni az országos érdeknek. Ma nem lehet senkinek külön haszna, csak az országnak. A huskérdést is bárddal kell kettévágni, olyan bárddal, mely a jogtalan spekulációt egyszerűen lefejezi. ECinewezés törzsorvossá. A király dr. Schechter Miksa váci származású egyetemi tanárt törzsorvossá nevezte ki. ElöSépütiés. A király Eder Ernő tart. hadnagyot, a váci villamosmű vezetőjét, ki betegsége miatt tér vissza az első oroszországi hadjáratból, főhadnagygyá nevezte ki. A váci muzeum mecénása meghalt. A váci múzeumnak gyásza van. Meghalt Pesti Ferenc ny. székesfővárosi IV. kerületi elüljáró, a muzeum-egyesület nagy jótevője, tiszteletbeli tagja. Pesti Ferenc városunk szülötte s abból a megbecsülésből, tiszteletből, amely őt mint a közélet emberét érte, a szülőföldre a földiekre is sugárzik sok öröm, nemes büszkeség. A vas szorgalom, az ernyedet- len munka emelte őt pályáján, a jő lélek, a nemes jellem szerezte meg neki a legszebb elismerést, polgártársai szeretett ragaszkodását. „A kérlelneíetlen halál messze a harctéren a nemzet virágait tiporja, itthon a társadalom oszlopait dönti i ki“ mondotta temetésén az egyik szónok. Ilyen oszlop volt Pesti Ferenc, aki évtizedeken át ott volt mindenütt, ahol önzetlenül kellett munkálkodni mások javáért. Ha társadalmi tevékenysége nem közöttünk, a mi szemünk láttára ment is végbe a mienkének mondhattuk őt ismételten két év óta. Két év előtt ünnepelte hűséges hitvesével házasságuk 40-ik évfordulóját. A ritka alkalom nekünk adta a szülővárosát mindig kedvelő férfiút — a ritka műizléssel, képzettséggel rendelkező műgyűjtőt. Hirt adtunk lapunkban, hogy Pesti Ferenc és neje, Libasinszky Matild ezreket érő adományaikkal gyarapították a muzeum gyűjteményét. Az egyesület hálája és elismerése jeléül 1913. jan. 6-án tiszteletbeli tagjává választotta. Ettől kezdve gyakran megjelent közöttünk, világhírű gyűjteményéből újabb és újabb adományokat hozott, hogy példát adjon — mint mondani szokta — másoknak, hogy miképen lehetne Vácon értékes múzeumot létesíteni. Ilyenkor beszélt a szülőföld szeretetéről, a város múltjáról, felelevenített sok kedves emléket. Mi örömest hallgattuk a fiatalos kedvű elbeszélőt, okultunk a hosszú élet tapasztalatait értékesítő sokoldalú kulíurférfiú szavaiból s mig ő lelkesített s míg mi lelkesedtünk, erősebbé, izmosabbá lett egy mindannyiunk leikéből lelkedzeít ideális ábrándunk: a váci kultuszügy, a kultur Vác ügye. Pesti Ferenc lelkesítő szava most örökre elnémult, de az az ideális köteléig amely utóbb városunkhoz fűzte, megmarad emlékében. A muzeum egyesület közgyűlésén rójja majd le méltó kegyeletét nagy jótevője iráni, akinek koporsójára koszorút helyezett. A temetésen az elnök betegsége miatt nem vehetett részt, az egyesületet dr. Kisparti János titkár és dr. Majer József vál. tag. ügyész képviselték. A megboldogult gyászolói között van dr. Schöpflin Lajos posta-táviró titkár s a Belicza és Suhajda-családok
