Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)

1915-01-31 / 9. szám

LÖ7ELEK fl HARCTÉRRŐL. Kérünk mindenkit, hogy katonáinktól a harcterekről kapott leveleiket szivesked- ienek nekünk közlés végett átengedni. * az akasztófa töwéfoen. Az északi harctérről irta : HARASZTI ERNŐ. Még soha sem láttam akasztást. Béke időben az ember borzad.'lylyal gondol an nak a szerencsétlen delikvensnek ránga­tózó kínjaira, a melyet a benn maradt lé­lek vált ki az akasztófa alatt már amúgy is halálra vált emberből. De háborúban, a mikor az ember annyi ártatlan hősnek nézi végig haláikinlódását, a mikor a mezőn, a sáncárkok nyitott sírjában ott látja halomra dőlve a sok energiában, kihűlt ifjú holt­testet, akkor nemcsak apatikussá válik, hanem szinte holmi jóleső érzés fogja el, ha egy igazi bűnöst lát haláltusái vívni. Ilyen igazi bűnösök az árulók, a kiket még intelligensebb emberek is oly gyak­ran összetévesztenek a kémekkel. Pedig e két ember morális szempontból egészen más elbírálás alá esik. A kém saját or­szága részére spionkodik, a mit tán még a hazafias cselekedet gyűjtő fogalma alá is lehetne foglalni, mert hisz az éleiét te­szi kockára. Csak egy körülmény rom­bolja le ezt a morális meghatározási: Az, hogy meg vannak fizetve, még pedig igen busásan. De az áruló! Az már neu.csak a morál alapján, hanem törvényesen bejegyzett gaz­ember. Mert az saját hazáját árulja el, a hazáját védő hadsereget. A morális elbí­rálásban mitsem változik, hogy ezt pénzért, vagy meggyőződésből teszik-e. Rendsze­rint pénzért, mert az ilyen gazemberekből már úgy is hiányzik minden etikai, minden morális alap. Egy német tiszt társaságában masíroz­tunk keresztül az északi harctér egyik na­gyobb, de meglehetősen piszkos városán. Vasárnap volt, a Piac Sobieskiego zsúfo­lásig meg volt tömve a város és a kör­nyék lengyel lakosságával, helyenkint ka­tona-csapatokkal tarkítva. Megtudtuk, hogy akasztás lesz a főtéren, négy kémet, illetve árulót végeznek ki. (Magam sem tudom mik voltak). Lovainkat bekötöttük egy kapu alá, mi pedig megindultunk a vesztőhely felé, mely a templom előtt volt megácsolva. A bitó mögött egy szakasz osztrák Land­wehr állott teljes Feldadjusztirungban. Egyszer csak mögöttünk tompa moraj hallatszott. Az első transzportot, két delik­venst kisért a bitó alá négy szuronyos katona. Közelről megfigyeltem az embert. Az egyik egészen közönséges gonosztevő típus. Igazi Lombroso-tanulmáiry. De a má­sik! Oh azt az arcot soha sem felejtem el. Olyan szép férfit még. nem láttam soha. Fejedelmi termet, gyönyörű vonások, ma­gas homlok, hátrafésült szög haj, nagy dióbarna szemek, szobormetszésű szemöl­dök, finom szöghajlatú orr, krisztusi kör­szakái alatt ott villámlott csupaszon a gyönyörű hófehér férfias nyak. És ez az ember mosolyogva jött a bitó alá. Finom vékony ajka körül az egész ceremónia alatt ott settenkedett egy finom, diskrél, büszke mosoly. Észre sem vettem, hogy az egész nyo­morult, színpadi póz volt a téren felgyűlt szláv testvérek számára. Kamerádom, a né­met orvosnövendék tett rá figyelmessé. Kérdezte, mi különöset találok ezen az emberen? Megmondtam: a nagy nyugal­mat, a halálmegvetést! Nevetett a kamerád, — Ez az ember fél a bitótól, fél a haláltól, nézd meg csak az arcát, az nem passzol ehhez a tetetett lelki nyugalomhoz! És úgy is volt. Az arc megcáfolta azt a fagyos mosolyt, mert az már nem is sárga, hanem fehér volt. Mintha már a bitóról le­szedték volna! Halálarc mosolylyal és finoman reszkető, vékony fehér ajkakkal. Többé már nem. imponált előttem. Még akkor sem. mikor a bitó alatt hangosan kezdett nevetni, addig, mig a hurok belé nem fojtotta a kacagást. Utálatos voll. Még azzal . sem imponált már többé, hogy állítólag rutén teológus volt. A másik kettőre már nem voltam ki­váncsi. Hét Ssssstiyák katonát elgázolt a íbécss gyoe'svonat. Végzetes szerencsétlenség történt szer­dán este pályaudvarunkon. Budapest felől egy katonai vonat robogott be, azon bos- nyák katonák utaztak. Prohászka forgalmi tisztviselő a vonatot a negyedik vágányra bocsátotta be, a harmadik vágányon pedig a 109. számú gyorsvonatot várta, mely tud­valevőleg megállás nélkül rohan át állo­másunkon. A katonavonat utasai leugráltak a kocsikból, hiába integetett nekik az ál­lomási személyzet, nem is hallgattak rá­juk. Galics Marko és Feherics Mohara, két bosnyák katona a sínek mentén az utolsó kocsijuk felé iparkodtak, a hol konyhájuk volt és ott esti feketekávét kellett megkap- niok. Ebben a pillanatban száguldott be a gyorsvonat, melynek mozdonya a két gya­nútlanul haladó bosnyák katonát elkapta. Galics /Markot a íelismerheíetlenségig ösz- szegyúrta, Feherics még szerencsésen járt, mert baloldali bordái törtek össze és a karja. Galics testrészeit összeszedték és a városi kórház hullaházába vitték, Feherics az irgalmasok kórházába került. Néhány hét múlva felépül. A halálragázoH katona hült tetemeit pénteken temették el a kato­likus temetőbe, miután megállapították róla, hogy a katolikus vallás hive volt. iVle8?sn|?i követelhető lisztért, Isassá- ért, rozsért és árpáért ? A kormány utóbbi időben egységesítette a búza és lisztárakat, melyeket már lapunk­ban is közöltünk. Most a vármegye alis­pánja ezekből a hatóságilag megállapított árakból kiszámította a lisztfélék legmaga­sabb árát. Vácon és a váci járásban az árak teljesen egyeznek s a búzáért 40 K 50 f, a rozsért 32 K, az árpáért 27 K 50 f, az őrlésre alkalmas tengeriért 21 K 50 f, a finom tésztalisztért 67 K 84 f, főzőlisztért 63 K 79 f, a kenyérlisztért 47 K 55 f, az első minőségű sima lisztért 49 K 41 f, a rozslisztért 43 K 30 f, az árpalisztért 43 K 39 f, a tengerilisztért 31 K 17 f, az árpa­liszttel keveri főzölisztérl 57 K 66 f, az árpaliszllel kevert kenyérlisztért 46 K 18 f és végül a tengeriliszttel kevert kenyér­lisztért 42 K 63 fillér követelhető. Ezek a nagyban való eladási árak. A kicsinyben való eladási árak kilonkinl néhány fillérrel nagyobbak. Orosz fogságban. Csányi György váci kőműves, ki a 32-ik gyalogezred trieszti zászlóaljánál szolgált, értesítette feleségét, hogy orosz fogságba jutott, baja nincs. A levelezőlapot aláírták Still István, Pajor István és Kocsis Lajos katonatársai is, kik Csányivai együtt kerül­tek a muszkák kezei közé. A siafendséghős iOO-sk születése napján a királyt üdvözli. Ki nem ismeri Vácon az öreg Lobi bá­csit ? Talán mindenki ismeri és mindig öreg embernek látták, de azt már kevesen tudják róla, hogy közeledik a századik születésnapjához. Az öreg Lobi Mór teg­nap érte meg azt friss egészségben. A,tem­plomban -- hálálkodni az Urnák — meg­jelent és Pollák Fülöp főrabbi meleg, szép szavakkal üdvözölte, mikor a Thórához felhívta. Otthon, kis családi körben csend­ben ülte meg a nagy napot a száz éves Lobi bácsi. Tizennégy gyermeke volt, de ma már csak négy él s azokból is csak ketten lehettek körülötte. Érdekes felújítani, hogy Lobi Mór egyike azoknak az élő keve­seknek, kik a szabadságharcot végig küzdöí- íék.A103-ik honvédzászlóaljban őrmester volt és Budán, Mórnál, Kápolnánál és Temes­várnál harcolt Perczel és Dembinszky tá­bornokok seregében. A szabadságharc után Vácra jött és 32 éves korában meg­nősült. Feleségével hatvan évig élt boldo­gan. Lobi Mórt az egész váci környék is­meri : Kriszt Ferenc budapesti nagy bor­kereskedő cégnek volt félévszázadon át borbevásárlója. A cég tulajdonosai most kijöttek Vácra és szives szeretettel üdvö­zölték régi alkalmazottjukat. A nagy évfor­duló alkalmából eszébe jutott az öreg Lobi bácsinak, hogy az uralkodót üdvözli. Teg­nap azután feladta a váci postán a követ­kező sürgönyt: Őfelsége Ferenc József császár és apostoli királyunknak, legkegyelmesebb Urunknak Bécs-Schönbrunn. Legalázatosabb, ma századik életévét el­ért leghűségesebb alattvalója felségednek, átlépve az élet határmesgyéjét a legájta- tosabb imával reszkető ajkain könyörög a Mindenhatóhoz, hogy áldja meg felséges Urunkat, hogy általa a győzelem és dicső­ség érleljék meg a babért és békét és a Magyarok Istene a milliók által szeretve dicsőített császár és királyunk kívánságát teljesítse. Felségednek hódoló alázattal év­százados szolgája Lobi Mór Vácon, Sas-utca. A főigazgató első látogatása. Spitkó Lajos tankerületi főigazgató utóda, Badics Ferenc dr. a hét végén tette meg első látogatását a váci főgimnáziumban. Az új főigazgató minden osztályba elláto­gatott és a tanári karral tartott konferencia után szombaton visszautazott a fővárosba. 64-ik csatában. Horváth Sándor kovácsmester polgár­társunknak három fia küzd a csatatéren. A három közül az Iván fiát hősiessége el­ismeréséül a harctéren őrmesternek ne­vezték ki és megkapta a vitézségi érdem­rendet. Derék 32-es katonánk most ezt a sokat mondó levélkét küldte szüleinek: Édes szüleim! Hála Isten, még idáig nincs semmi bajom, egészséges vagyok, a mit mindnyájuknak kívánok. Én most csi­nálom a 64-ik ütközetet jó egészségben, csak a jó Isten továbbra is óvjon minden bajtól! Szerető fiuk Iván.

Next

/
Oldalképek
Tartalom