Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)
1915-01-27 / 8. szám
2 VÁCI HÍR LAP »Vác város honvéd hadikórháza.« Néhány nap múlva a vasúti sínek mellett a Kobrák épületére kitűzik a fehér mezőben piros keresztes zászlót, a tetőről eltűnik a múltat jelentő „Kobrak-ci- pőgyár“ felírás és másfél méteres, messze kiáltó betűkkel jelezni fogják ott, hogy ez „Vác város honvéd hadikórháza.“ Egy hónapnál több, hogy folyik ott a lankadatlan munka. Amióta a honvédelmi kormány átvette a Kobrakot hadi kórház céljaira, reggeltől napnyugtáig hatvan népfelkelő (nagyobbára mind váci) dolgozik ott, hogy átalakítsa a hires épületei célszerű kórháznak. Legjobban jellemezzük a munkát, ha azt mondjuk, hogy a kincstár tiz naponkint csupán a népfelkelőknek 1800 koronát fizetett ki munkájukért és ebbe nincs bele számítva annak a sok iparosnak díjazása, a ki kályhát, fürdőt, vízvezetéket, konyhát, irodákat szerelt és rendezett be, a mi meg tudvalevőleg Vác város költségeire ment. Ehhez kel! venni a honyha teljes felszerelését, a betegek és sebesültek teljes kórházi berendezését a papucstól kezdve a szalmazsákig, mely szintén a város számláját terhelik. Gondos és a város pénzére ugyancsak takarékos, sőt mondhatjuk, túl takarékos figyelem ma már átalakította a Kobrakot Vác város honvéd hadikórházává. Négyszáznál több betegágy várja a sebesülteket, két óriási nagy teremben (a mellék- helyiségek a súlyos és fertőző betegek részére lettek berendezve,) az egész épületben ragyog a tisztaság, mert eltávolították azt a piszkot és szenyet, mely a Kobrák szomorú csődje alatt ráült az épüleítömeg termeire, szobáira. Ma már az utolsó simítások és apró berendezkedések következnek. Oly kicsiségek, a melyek nem hátráltatják Vác város hadi kórházának megnyitását, AAiní értesülünk, e hét végén, legkésőbb jövő hét elején, a Kobrák hatalmas épületét átadják emberbaráti hivatásának és lassan megtelnek betegágyai, melyeknek őrzői, a hivtáa- sos ápolónők, már hetek óta itt kénytelenek tétlenkedni. Úgy tudjuk, hogy a város második kórházába, a melyik mégis tömegével is első lesz, önkéntes váci ápolónők is bevonulnak. Vác város hadikórháza készen áll és valószínű, hogy a kórházvonat -- északról, vagy délről jövet — a hét végén megáll a hatalmas épület előtt, melyhez a vasúti sínektől külön bejáratot készítettek. Ünnepélyes megnyitást is terveznek, melyen a város társadalmának bemutatják a Kobrakot, mielőtt abban sebesültet helyeznének el, hogy miként alakult át modern kórházzá az ország leghíresebb gyártelepeinek egyike. Lapzártakor értesülünk, hogy a honvédelmi miniszter telefonon a. kórháznak azonnali megnyitását rendelte el. Kevés a sebesült!;. A váci kórházakban jelenleg következő- kép oszlik el a sebesültek száma: A vöröskeresztkórházban van 83, a püspökiben 5, az irgaimasoknál 26, Marx .János kórházában 9, Vác város kórházában (Andre- ánszxy-villa) 30 sebesült van ápolás alatt. Az irgaimasoknál egy németországi sebesült is feküdt, de már hazament ezredéhez. Rády József temetése. Ritkán látható az az impozáns részvét, mely Rády József kegyestanitórendi tanár végfiszteségadásán a város közönsége részéről megnyilatkozott. Nem csak a katolikus társadalom, hanem az összes felekezelek kifejezték tiszteletüket az elhunyt iránt, midőn a kegyestanilórend templomát, a hol a ravatal állott, zsúfolásig megtöltötték. Az utcán is hatalmas számú közönség állott, a tanulóifjúság sem fért el a templomban. A gyászszertartást Kolossváry Mihály prépost-kanonok végezte, utoljára pedig a főgimnázium énekkara megható gyászénekkel vett búcsút szeretett tanárától. A temetésen a rendkormány képviselőin kívül a budapesti, lévai és kecskeméti rendházak küldöttsége is részt vett. Jó negyedórába telt, mig a templom kiürült és a nagy gyászoló közönség megindulhatott a koporsó után, A temetőben ismét az ifjúsági énnekkar gyászkara szólt s azután a.sirra rárakták azt a töméntelen koszorút, melylyel sok ismerőse és barátja búcsúzott a kedves jó tanártól. Lewé! Prsemyslhői. Kun József, az iparbank raktárosa, Kun Miklós honvédszakaszvezetőtöl, fiától a következő levelet kapta: Kedves szüleim! Hála Istennek egészséges vagyok, a helyzetem jó, remélem, hogy majd sűrűbben irhatok, a levelek elmaradása azonban ne okozzon kétség- beesést. Ez utón kívánok boldog karácsonyt (bár kissé elkésve) és újévet. Ha levelem megkapják, úgy értesítsék Lacit, Henriket és Gyulát. A levelezőlapomat gép viszi. Kezeiket csókolom Miklós. A levelet repülőgépen hozták ki a várból, de valahol megülhetett, mert Kunék ép eqy hónapra kapták meg. Egy hártyavékonyságú levelezőlapot „Fliegerpost Przemysl“ felírással kapott a Váci Hírlap szerkesztője is. Barsi Nándor hadnagy, a püspökuradalom főerdőmérnöke irta. A levél igy szól: Kedves Szerkesztő úr! AAivel ez idő szerint nagyon kevés alkalmam van haza Írni, sőt azt sem tudom bizonyosan, hogy e lapocska is eljut-e a rendeltetési helyére, nagyon szépen kérném, tolmácsolja b. lapjában legszivélyesebb üdvözletemet összes váci jó barátaimnak és jó ismerőseimnek. A szívességét előre is köszöni tisztelője és hive Barsi. A levél bélyegzője 1915. januárt mutat dátum nélkül és nagy vörös pecsét jelzi rajta, hogy cenzúrázták, tehát — repülhet. Egy hős katona sírja a hazai földben. Pintér György kir. telekkönyvvezető fia, Pintér Zoltán dr. m. kir. 14. honvédgyalog- ezredbeli tartalékos hadnagy az orosz harctéren Chrzastovic mellett hősies harcban elesett. Édes atyja a Nyiírán állomásozó ezredparancsnokságnál kieszközölte, hogy a külön sírban nyugvó hős holttestét hazaszállíthassa. A parancsnokság nyílt rendelettel egy szakaszvezetőt küldött a csatamezőre, a ki tegnap táviratban jelezte, hogy a holttesttel Oderbergbe érkezett. A bánatos szülők és több jóbarát ma, szerdán Ipolypásztóra utazik, a hol a családi sírboltban helyezik örök nyugalomra Pintér Zoltán hült tetemeit. Az utolsó szertartást Sáfár Béla váci ref. lelkész végzi. Az utolsó lóvéi. Sokan a városban rokonszenvvel gondolnak egy daliás huszártisztre: Sebők Gyula főhadnagyra. Bár nem a váci ezred kötelékébe tartozott, mégis vérbeli rokonság fűzte Václioz: Sebők főhadnagy néhai Bolgár. Lajos városi főorvos unokája volt. Gyermekévein kívül a háború előtt töltött hosszabb időt városunkban: ide rendelték ekviíációba és ide hozta ifjú asszonyát is. Innen rebbent szét a háború szelére az ekvitáció. Sebők főhadnagy vitte boldog párját és készülődött a nagy harcra. Bihari családok sarjainak hősi hadbavonulása hozta életre a régi idők és a ma háborús világainak nászából az emlékezésnek ezt a képét. Sokak közül gyászos esemény fekete keretében szomorú időszerűséget kapott a magyarcsékei Korda-kúria, a honnan az alyafiság a vérbeli rokonság öt férfitagja rugtatott a vérpárás harcmezőre. Elsőként Korda Andor földbirtokos veje: Sebők Gyula, a 2-ik honvédhuszárezred főhadnagya vonult a csatába. Augusztus 20-iki kelettel még levelet ir az édes anyjának a vitéz huszártiszt. Levelet, a melyben benne van a szerető szív minden rajongása, a katona minden hősi bizakodása, a melynek lángoló erejére azonban sordinót tesz a vadul száguldó halál szele, .a mely busán ott leng a csodásán szép levél meleg sorai között. Ezt a levelet a család átengedte lapunknak közlés végett. így szól: Édes jó Anyám! Remeg a toll a kezemben, de csak azért, mert elszoktam már az Írástól s ezért bocsánatot is kérek, hogy leszámítva a múltkori pár soromat, oly régen nem jutottam hozzá, hogy hirt adhassak magamról. Elszoktam az írástól s most olyan időket is élünk, hogy jobb, ha az ember a kardot tudja forgatni s nem a tollal játszik az amúgy is túlfeszített érzelmek idegzetén. Édes jó anyám mindenesetre ismeri te- legramm-stilusomat s megérti, ha a katonai rövidség talán ridegséggel vonja be levelem s az egymást kergető forró ben- sőségteli szeretet áramai jéggé kristályosodva ülnek toliam hegyére. Édes jó Anyám! nem tudom, hol kezdjem és hol végezzem; az idő rohan s mire jelen soraimat kézbe veszi, talán már idegen ország földjén küzdünk a jó Isten segítségével, igazságos ügyünk diadalra jutásáért, a győzelemért s vívjuk ki az eredményt, az áldásos békét nemzetünknek, a népnek, hozzátartozóinknak s boldog jövőt biztosítunk utódainknak. Drága jó anyám, talán felesleges is mondanom, hogy nagy eredményekhez nagy áldozatok követeltetnek s lehet, hogy a sors úgy kívánja, hogy én is áldozatot hozzak a haza szent oltárára, de vájjon kép- zelhető-e magasztosabb, mint a hazáért meghalni! ? Bár él bennem is a remény, hogy visz- szatérek Szeretteimhez, de lehet, hogy jelen soraim lesznek az utolsók s ez esetben ha már meghálálni nem nyílt alkalmam azt a végtelen sok jót, szeretetet s mindazt, a miben drága jó Szüleim részesítettek, legalább hálatell szivem forró imája mellett mondhassak köszönetét mindazokért. Nem lenne erőm hozzá mindent részletezni s talán gondolatban sincs időm éltem
