Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)
1915-01-24 / 7. szám
VÁCI HÍRLAP LŐJELEK fl HARCTÉRRŐL. * Kérünk mindenkit, hogy katonáinktól a harcterekről kapott leveleiket szivesked- ienek nekünk közlés végett átengedni. Bergmann Mihály nagymarosi téglagyárosnak három fia vesz részt a háborúban, Bergmann Károly eszéki tüzérhadnagy, dr, Bergmann Rezső budapesti helyőrségi segédorvos és dr. Bergmann Mihály, ki mint a 3. számú honvédtábori ágyusezred I. ágyusoszlopának parancsnokló hadnagya, a háború kitörése óta küzd az északi harctéren s már több diadalmas ütközetnek volt boldog részese. A harctérről húgához irt leveleiből közöljük alábbi két érdekes levelet. I. . . . december 25. Elég nehéz és meleg (?) tiz napunk volt. Ledirigáltak bennünket a b. állásból N.felé az itteni oroszok szélverésére. L. elölt sikerült a mi brigádunknak szépen, ügyesen hátába kerülni egy egész orosz hadtestnek és azt széjjel verni. Négy orosz zászlóalj arra felé vett útját, hol egy szűk szorosban a mi ágyúink voltak ügyesen elrejtve. Teljes közelségből 'oldaltűz alá fogtuk őket és ezt a négy zászlóaljat tökéletesen és teljesen megsemmisítettük. Nem hiszem, hogy egyetlen egy is megmenekülhetett volna közülük. Az orosz hadtest többi megmaradt része hanyatt-homlok a legnagyobb rendetlenségben menekült. Északra tőlünk a 14-ik tiroli had'est is igen szépen működött. Ez „B“-nál állott és nagy ellenséges túlerőt fulamitolt meg. Sajnos, a mi ezredünknek is súlyos veszteségei voltak és a legfájdalmasabb, hogy ezedparancsnokunk is megsebesült. Jól tette a hadvezetőség, hogy bennünket ide dirigált, mert ez a két elhatározó győzelem kényszeritette az orosz hadveze- zetőséget arra, hogy Magyarországból kivonultassa az oroszokat, mert, ha ki nem vonulnak — elvágjuk visszavonulási útjukat. A hitem egyre csak erősbödik abban, hogy ezt a háborút nem az egyes csaták, hanem közönséges sakkhuzások fogják eldönteni. Csapatösszevonások, eltolások, — a melyik fél ügyesebben és gyorsabban tudja mindezt megcsinálni — az döntő csata nélkül is győz. Azt hiszik, hogy Hötzendorfi Konrád a legjobb sakkozó Európában ezen a téren. Karácsonyra az oroszok nagy, általános támadást Ígértek, de úgy látszik, el fog már maradni. De minden esetre készen várjuk őket. Itt mindenütt azt hiszik katonai körökben, hogy tavasszal fog csak kezdődni az igazi háború! Lehetséges ez? Bírja még az ország anyagilag? Mi bírjuk! A karácsonyestét ágyúszó mellett ünnepeltük. Énekkar is volt. Egy tüzért temettek és énekelték: „Nem hallatszik semmi, csak egy dörrenés. Ilyen egy honvédtüzér temetés.“ Borzasztóan szomorú, vontatott melódiája van. No de az^ért megvoltunk. Az ágyukat fedező gyalogság a közeli erdőben fácánokat, foglyokat és őzeket lőtt, — ezek terítékre is kerültek, — sör, bor már tegnap lett előre szállítva és minthogy az ur még a pokolban is ur, hát pezsgő is akadt; — igaz, hogy silány minőségű, de azért meg- íttuk. Sok embernek volt kedve n ég éne, kelni is, 10-11 órakor pedig úgy vakíába, bele az éj sötétjébe a vélt ellenség felé — soríiizeket, „salve“-t adtunk le és csak magunkban mondottuk: „Békesség a földön a jóakaratú embereknek.“ Hát békesség ez? A tömeggyilkolás?! II. Gorlice, dec. 30. Kedves Babus! Hogy lássad, hogy mi is megünnepeltük a karácsonyt! Igaz, hogy künn a szabadban, de az nem baj, mert káplárom, — ki civilben költő — és a hirtelen megalakított énekkar igen szépen működött, valódi melodrámát adtak elő. Az énekkar kát. és ref. karácsonyi dalokkal szolgált, karmesterem Hegedűs tűzmester volt. Igen el vagyunk zárva a világtól, dec. 10-ike óta nem kaptunk postát, e levelet is nagy kerülővel küldöm, — nem tudom mikor kapod meg. Mindnyájatokat csókol Misi. Az 1914. év karácsonya a magyar hon védelmek Galíciában. Részlet a honvédtüzérség I. Ágyús oszlopának karácsony estéjéből: Szavalat és ének. Előadta Mentei Móric Lajos m. kir. honvédtüzér tizedes. Karácsony estéjén mi is örvendezünk és a kis Jézusnak szivből énekelünk. (Kar.: „Dicsőség Istennek.“) Kedves bajtársaim, ti hozzátok szólok, e jeles ünnepen, akik velem vagytok, igénytelen ajkam elmondja sorsotok, a mit ti nem tudtok, én mindent elmondok. Csak egy röpke percre nézek szét a múltba, mikor karácsonyfánk diszlett otthonunkba. Azóta nagyot változott a világ, fegyverrel megrakott a mi karácsonyfánk! Nagy isteníelenség történt a földtekén, leszállóit az Isten büntetni idején, hadba vitte választott népeit, hogy megvédje vérrel szerzett tekintélyét. Megmutatta a rém sok orosznak, hogy egy marék magyar elég orosz gátnak, igy lett a német az Isten ostora és a magyar honvéd ez ostor csapója. Gondoljatok vissza az elmúlt napokra, hogy oszlopunk áll, mint örvényben a szikla. Hadnagy úr, Bergmann, mint atya őrködik, mit alantasai hálával köszönik Kívánjuk őneki, az Ég áldja meg, ily j les ünnepet számtalant érjen meg, kívánunk neki boldog, békés, szebb fényt érje magyar honban az uj ünnepi estét. A nagy nap közeleg: Jézus születése, szivünk bánattal és dicsénekke! tele s majd ha az Úr kegyével más karácsonyt [érünk, emléktekbe rúgjon e jelen ünnepünk, ne feledjétek, hogy mért most szenvedünk aranybetűkkel Írják meg küzdelmünk! E nagy csatába mi is ünnepelünk és a kis Jézusnak dicséneket zengünk. (Kar.: „Az istennek szent angyala“) Szeretett királyunk ilyen agg korára Isten, ember előtt áll, mint pátriárka, ö lett fővezére az Ur seregének, imádd érte Istent, zengjen érte ének! (Kar.: „Kegyes lelkek az Urat dicsérjétek.“) Nézzünk fel az égre, kiáltsuk egy szóval! Adja ránk áldását minden jóval, szeretett bajtársim kívánom én nektek, védelmébe vegyen az Ur is titeket. Még csak egy kérésem volna ti hozzátok, zengjünk szenténeket,ez védő zsolozsmátok. (Kar: „Menyből az angyal.“) „Ima“: Ur Isten! A ki megengedted e népek csatájában élve e szent napot érni minekünk, engedd meg szeretett hazánk uj békéjét ép oly egészségben megérni. E jelenlegi viharos időket állítsd meg s ha-3 zánk fölé a nyert boldogság napsugarát bocsásd, vedd körül néped csodás, nagy erőddel, segíts meg és imánkat hallgasd meg; Ki öröktől fogva élsz és uralkodói mindörökkön örökké — Amen. (Kar: „Isten áld meg a magyart.) Az önkéntes őrség megszűnt. Szerdán este a váci önkéntes őrség min- egy 150 tagja kimondotta, hogy munkásságában a belügyminiszter gátat vetett, ennélfogva az őrséget megszüntetik. Ez volt a veleje annak a tanácskozásnak, melyet Zádor János dr. főparancsnok vezetLse alatt tartottak. Külön ki kell emelni Sáfár Béla beszédét, a ki lelkes szavakkal mutatott rá a főparancsnok és Szentgyörgyi Gusztáv segédtiszt igazán páratlanul lelkes munkálkodására. Kálió Antal rendőrkapitány vette azután át a szót és kérlelte az őrség tagjait, hogy mint polgárőrök ajánlják fel szolgálataikat a belügyminiszter által előirt szolgálati rendtartás alapján. Csakhogy az őrségből senki sem jelentkezett. Kalló kapitány tehát tiz fizetett őrt fogadott fel napi két korona negyven fillérért, most ezek őrzik az internáltakat napi 24 órás szolgálatban, két órai szolgálat után négy órai pihenővel. lülegszököü ecjy szerb internált. ■ A külső laktanyába internáltak közül meglépett az egyik. Rancsics Lyubomirnak hívják, Petár király alattvalója volt. Hogy szökött, hova ment, nem tudják. A rendőr- kapitány köröző levelet bocsátott ki ellene. Be kell jelenteni a zabot! A miniszterelnök a zab maximális árát súlyminőségre való tekintet nélkül 24 koronában állapította meg és elrendelte, hogy mindazok, a kiknek zabkészletük van, kötelesek azt a polgármesteri hivatalban, községekben az elöljáróságnál azonnal bejelenteni, a hol azt nyilvántartásba veszik. Internáltnak nem kell a káposzta. Csendes lázadásnak, vagy gyomorsztrájknak kell mondani azt a jelenetet, mely a napokban az internáltak területén, a népes külső laktanyában folyt le. A muszka művész hiába trombitált vacsorára: nem jelentkezett senki közülök. Nagy meglepetés volt ez, mert ugyancsak éhesek szoktak lenni a derék dologtalanok. Csakhamar kiderült, hogy szervezett összeesküvésről van szó. Néhány internált felbujtotta társait és azok hallgattak a szóra. Elhatározták egymás között, hogy legközelebb, ha káposzta kerülne a sajkájukba, nem jelentkeznek a konyhában. így történt. A muszka majd a tüdejét kiadta a trombitálásban, egy-két honfitársa, a kikről tudvalevő, hogy mindig éhesek, ment csak a káposztáért, a többi száz és száz nem mozdult. Mit volt mit tenni: megmaradt a sok kondér káposzta, hit hogy veszendőbe ne menjen, feltállal- ták — másnap ebédre. Közben azonban a rendőrkapitány is tudomást szerzett a lázongásról és maga elé citálta a felbujtókat, kiknek jól megmosta a fejét. Lehet, hogy ez használt, lehet, hogy a gyomor követelte a magáét, de szent igaz, hogy másnap elfogyott a káposzta. A mi rendjén is van-. A ki nem akarja az internáltak kosztját enni, az mehet 'a kaszárnyából és dolgozhat. Csakhogy erre ők nem kaphatók. Rest és tunya népség, mely kövefelődzni tud, de dolgozni a kenyérért nem akar. Meleg ételt kapnak naponta háromszor és az nem elég nekik, pedig némelyik internált királyának se jut napjába háromszor étel.
