Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)
1915-08-01 / 58. szám
2 VA Cl HÍRLAP ARATÓ FROSZKAKNAL Még visszaemlékezem a gyermekmesékre: ilyennek képzeltem el mindig a pokol előtornácát. Nem hegy, nem domb, de mégis valami a kellő közölt, a melyeket egymásra hányt a titokzatos természet. Ahogy körzle járunk, a lélekzet is nehezebb, mert a lezuhanó mélységek, a szabálytalan emelkedések mintha ránehezülnének a városi embernek egész lényére. Zökkenők, feneketlen sarak minden lépésre, de egy csörgedező patak tizenöt kilométerre nem akad így hát ivóvíz sem. A fák is görnyedtek, az éltető vízért való küzdelemben a gyökerei fejlődtek, nem a koronájuk. Ez volt Konstantin püspök birtoka: Ma- gyalos. Elődjeinek sem kelleti, neki sem kellett: birkózzék a természet rút mosto- haságával a bérlő, a ki potompénzért kapta a majd háromezer holdas területet. És a bérlő, a ki kapott az olcsó alkalmon, rimánykodva, tönkre menve, alázatosan ment Konstantin püspökhöz, mentse meg a végítélettől, a teljes pusztulástól. Így pusztultak Roheimék és elődeik, végre is Konstantin püspök próbált gazdálkodni. Eddig a magyalosi föld holdja hozott vagy egy forintot a bérletből, saját gazdálkodásban az egyhez hozzátettek még kettőt és — ráfizették a mostoha területre. Mert csak negyven pár csont-bőr ökör, faekék, düledező viskók, húsz gazdasági munkás jutott — háromezer holdra! A mai modern gazda mondja , meg: miből teremtette elő a szegény piaristából lett püspök a százezreket jótékony célokra ? ... És Károly Emmanuel gróf és püspök birtoka ? Hát erről sokat lehet írni és beszélni. Autó röpít a Váctól majd ötven kilométer távolra levő uradalomba. (Magyar mágnás és püspök ebben a vérrel teli időben ne a saját lukszusos kényelmét szolgálja: használja a modern jármüvet a jószágigazgatója — mondja a gróf és püspök.) És a hogy a fejedelmi kényelmű gépkocsi nyeli a kilométereket (néhol 70—80 kilométert mutat a mértföldmérő) ötnegyed óra alatt odaröpit. Még gyorsabban ott lennénk (máskor öt óra is kevés a lovas kocsinak,) ha a falukon süket asszonyok nem járnának az út közepén, ezer és ezer szárnyas, liba és csirke nem fogná el a közlekedést. (Ugyan hova viszik eladni, hogy a váci hetipiacra oly kevés jut és oly drágán belőlük ?) Megérkezünk. Czillinger bácsi, az uradalom legöregebb gazdatisztje fogad. Az ő hetven esztendeje nem érzi a munkát, a régi embereket jellemző hűséggel törődik magas rangú gazdája elismeréséért. Nagy Sándor jószágigazgató arca felderül, hogy hűséges, öreg munkatársát látja. Igen, az ő kettőjük keze alatt nőtt, hatalmasodott meg, lett jövedelmezővé a pokol előtor- náca! Nézzük csak. A régi időkkel szemben ma száznyolc ökör áll az istállóban és faeke helyett gőzeke gyönyörűen dolgozik a telkekre nehezedő hegyhátakon. Vetőgép, aratógép annyi a birtokon, a mennyi száz kezet is megtakarít és mégis majd száz gazdasági cseléd segil ott, a hol a modern gazdasági eszközök gyors munkájához értelmes ember keze kell. És azon a tenger pusztaságon, a hol egy csepp ivóviz nem akad, a vizszerzés ma mily gyönyörű! Igaz, több, mint negyvenezer koronába került, de megoldották és ma nemhogy az ember, de egyetlen egy állat nem szenved a szomjúságtól. Régen mértföldeket bolyonghatott a szomjas test, ma nincs egy kilométer, a melyen nem működik a benzinmotor és nem szívja, huzza mélyre sülyeszíeít kilométeres csöveken az üdítő vizet. Halvány kép ez arról, hogy mit csinált Nagy Sándor jószágigazgató messzeföl- dön ismert szaktudása a magyar mágnáspüspök páratlan áldozatkészségével, mélytálán az utódnak termi meg majd az igazi gyümölcsöket. Dicsérni akarom és a kiváló szakember nem engedi. — Kérem, én tudom hogy itt még sok hiányzik. Ha a háború nem jön, lefektettük volna a gazdasági vasút sínéit, benzines mozdony viszi majd a trágyát, hozza a a termést. Meg még más és más hiányzik, majd csak kiharcoljuk, aztán elérjük, a mit a szomszéd Schossberger produkál: mindent leszámítva, holdanként hatvankét korona tiszta hasznot . . . Hegyet húz le, völgyet egyenlít ki a gőzeke munkája, daloló lányok serege gyűjti az Isten áldását és megyünk a muszkák felé. Van belőlük kétszáz. Előkerül a felügyelőjük: Miííermann Nándor, kinél különbet Nagy Sándor nem választhatott: érti a nyelvüket, sőt több: ért a nyelvükön. Megmutatja a büszkeségét: a spájzol Mindjárt értem a magyarázatot: a szomszédos birtokokon napról, napra szöknek a moskalik, Magyalosról még egyetlen egy nem akadt, a ki elkívánkozott. A kamra tele dohánynyal, cukorral és szalonnával. (A főszolgabíró el akarja tiltani, mert ez a „rádás“ elrontja a gyomrukat!) A konyhán hat mély üstben birka és disznóhús fő, uj krumplit tisztit hozzá négy muszka-szakács. Nem kérdjük, nem érdeklődünk, de ragyog az arcuk és hangoztatják : — Binye, binye ! Hogy megértsük, még a mit tanultak magyarul, mondják hozzá : — Jo, jo ! Künn van az egész gárda a mezőn. Az aratógép mindent elvégez emberi kéz helyett, csak a dőlt gabonához kell az arató muszka. Az arató muszka nagyon érdekes. A fogolytáborok a legjobb erőket akarták kiadni de nemcsak a magyar baka huncut, hanem a csendes orosz is. Mind szabadulni akart a fogolytáborból és mind bediktálta, hogy ő földmives. így jutóit Magyalosra is, a gabonát látott földmunkással színész, szobafestő, bankhivatalnok, tanító és más, a kik kezíyűben aratnak s mikor először vették kezükbe a kaszát, fogalmuk sem volt, hogyan kell azt megfogni. A csodásán munkabíró magyar arató hiányzik. E helyett jön a kezíytis muszkái Vájjon mit lehet ezekkel csinálni ? Nem kell adni nekik szalonnát, a váci püspök adott, nem kell dohányt, külön teát, naponta 20-30 fillér külön díjazást, a váci püspök mégis adott, („hagy tudja meg, hogy magyar mágnásnak dolgozik“) és a muszka? Itt következnék az orosz természet leírása, mely a Magyarországnál tizenhétszer nagyobb országnak (csupán az európai rész) kormányzását nekünk világosan magyarázza. A kétszáz muszka termetre óriási. Magyar Lakú kettő, ha nem három tellene ki belőle és az a robosztus tömeg nem akar harcolni. Mondja az egyik intelligens, németül tudó közülük szinte dicsekedve: Mi százhuszan vagyunk egy epredből itt és éppen három óráig voltunk a íüzvonalban. Verekedjék a nagyherceg. Csak a magyar olyan bolond, hogy még megsebesül. Akkor is visszamegy a iövészárokba. Mi feltartottuk. a kezünket! Szó szerint igy nyilatkozott. Fejükön a sapka, de bőrig levetkőzve ott fityeg nyakukban 3-4 amulett mindegyiknek. Nincs kivétel. Esténkint megszólal a puszta kis harangja, összeülnek és vallásos ének fakad az ajkukon. Ez az, a mi a nagy országot összetartja: írni, olvasni minden huszadik muszka tud, de amulett mindegyik nyakában ott lóg. Nem a magyar ember okos segíts magadon, az Isten is megsegít jelszava viszi előre, hanem mindent a vak hitre biz, az amulettet adó pópára, a kinek tudatlanul, vagy tudatosan igy kell bánni a néppel, mert neki a cár ad minden megélhetést, tehát vissza kel! fizetnie azzal, hogy a népet sötétségben tartsa. Ha ez a nép egyszer (és nincs messze az idő, mert nálunk kinyílik a szeme,) felvilágosodik, úgy elkergeti a pópáját, cárját, hogy egész Európa csodálkozni fog, hogy a világ második leghatalmasabb köz társasága (első Kina) hogyan termett elő máról holnapra. És az orosz munkája? Olvashatjuk az újságokban, hogy némelyik helyen dicsérték, de ez a dicséret nem—őszinte. — Száz muszkáért nem adok egy magyar aratót! ez a jószágigazgató világos magyarázata a cár alattvalóiról. — Mert nézze csak! Kellen akkor kelnek fel a földről, mikor odaértünk, mert — elszégyelíék magukat. Tizen, tizenöten bámészan néznek a mesz- szeségbe, vagy buszán a tábla másik végébe kalandoztak el, l]ogy az ellenőrzést elkerüljék, a többi? A többi úgy dolgozik, hogy a magyar arató szánalommal nézne végig rajtuk. A szláv lustaság, a mi egy a tunyasággal, a magyar kalászszal ékes földön sem tagadja meg magát. — Mi csali annyit dolgozunk otthon, hogy éhen ne haljunk — mondja a magyarázatot az egyik orosz. Minek is dolgoznánk, nincs ut, nincs vasút, nincs vevő a fölöslegre ! Az angolok és franciák azt hazudjék naponta újságaikban, hogy az orosz cár a kultúráért harcol, az az orosz cár, a ki nem építtet utakat, vasutakat, hogy a kultúra a népéhez ne férkőzhessél^! Inkább maradjon a föld kihasználatlan száz és száz verstnyire, de maradjon a nép szegény és buta. Sötét fejek fölött lehet csak uralkodni. Itt az Isten gyönyörű áldása és vele szemközt a szláv nemtörődömség. Rossz nézni — menjünk. A mint az autó fúrja magát előre, az utón, idegen birtokon hever, lustálkodik a sok orosz. Hej, de boldog, gyönyörű idő is lesz az, mikor a magyar paraszt visz- szakerül a mesterségéhez és a szurony helyett pengő kasza kerül a kezébe !
