Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)
1915-07-21 / 55. szám
V A C I HÍRLAP 3 melynek egész kontinensre szóló modern gyárát itt építették Vácon és ha a háború ki nem üt, ma ezernél is több munkás dolgozna a világhírű gyárban. Most újra megfordul a Kodak név a hivatalos lapban. Azt adja tudtul, hogy a bécsi Kodak betéti társaságnak magyarországi telepét az állami felügyelet alól a belügyminiszter felmentette. Habár az állami ellenőrzés el is marad, még nincs rá kilátás, hogy a váci gyárat a békekötés előtt befejezzék és üzembe vegyék. Koszorúmegváltás. Török Soma fegyintézeti ellenőr, főtiszt tiz koronát küldött hozzánk néhai dr. Vadas Józsefné emlékére koszorúmegváltás cimén. Az adományt fele részben a váci vöröskereszt egyesületnek, felerészben pedig a váci rokkant katonáknak juttattuk. A váci fiúk megérdemlik a dicséretet! A következő kedves levelet kaptuk a harctérről, mely sokaknak fog Vácon és vidékén örömet, büszkeséget szerezni: Mint ismerősnek, de mint vácinak is kötelességemnek tartom, hogy legelső sorban is üdvözletemet kiildjem magam és a többi váci és vácvidéki bajtársaim nevében is tisztelt Szerkesztő úrnak. Én, mint a 71. (Galgóczy) gyalogezred harctéren levő katonája, olyan megfigyeléseket tettem, melyeket noha elfelejteni nem fogok s ha egyszer hazamehetek, referálok is azokról. De már most előre is jelezni kívánom, hogy ennél az ezrednél levő és a 32-esektől áttett pestmegyei, köztük sok váci és vácvidéki fiú oly messzemenő ambícióval, ügyességgel és bátorsággal iparkodnak a harctéren kimutatni magyar katonai voltukat, hogy eddig is már számtalanszor kiérdemelték felebbvaióink őszinte megelégedését és dicséretét. Örömmel sietek ezt a n. tisztelt Szerkesztő úr tudomására adni azzal a megjegyzéssel, hogy a meddig hadseregünkben ilyen 71-es bátor fiúkat találni, csak győzelemről győzelemre mehet előre seregünk! A váci és vácvidéki fiúk nevében szivélyes üdvözlettel Hanák Lajos, gfrt. 71. gy. e. tábori posta 59. Elmentek a csehek* A Budapestre utazók ősz óta láthatták, hogy a dunakeszii—újpesti határban levő erődítési műveket tüzérek őrzik. Ezek a tüzérek cseh származásúak voltak és Újpesten laktak, melynek népe, jól ismert okokból, nem tudott velük megbarátkozni. Vasárnap óta nincs cseh katona Újpesten. Elmentek kora reggel, búcsú nélkül, csupán a zászlóaljparancsnok, Zuzzi Engelbert ezredes irt lejelet Miklósba polgár- mesternek, melyben kifejezést ad, annak, hogy „Újpesten töltött időre mindenkor kellemesen fog emlékezni.“ Az „Újpest és Vidéke“ laptársunk, mely ezt a hirt közli, hozzáteszi :„Ami búcsúnk pedig a soká itt pihent cseh batallioníól az, hogy becsületesen viseljék magukat azokon a harcmezőkön, hol fiaink és testvéreink eddig hősi önfeláldozással és szent lelkesedéssel vé- reztek !“ Az aratási szabadság. A honvédelmi miniszter rendeletet intézett a közigazgatási hatóságokhoz, amelyben értesíti őket, hogy azok az aratási szabadságot élvező hadkötelesek, a kik szabadságuknak meghosszabbítását kérik, ezt a közigazgatási hatóságok utján, az jllető pótzászlóaijaknál kérelmezhetik. LCVELEK ó HARCTÉRRŐL. * Kérünk mindenkit, hogy katonáinktól a harcterekről kapott leveleiket szivesked- ienek nekünk közlés végett átengedni. y? Pünkösd estéje a táborban. (Ezt a levelet a harciéról egy váci hon- védhuszárőrmester irta kis családjának. Egy ünnepnek estéjét festi a vérpárás csatamező közelében és soraiból kiesendő) az érzés az édes otthon, az otthoniak iránt. Katonáink meleg szivéről tesz tanúságot a váci huszárok ez idei pünkösdestéje) Bukovina északkeleti részén, égnek meredő hármashegy alján a táborunk. Szétszórt, nyomorult kis viskók, lenn a völgy- bon kristálytiszta patak szalad. Két pariján szebb a pázsit, mint a milyent el lehet képzelni. Mellettünk egy kis házikóból sápadt arcú, beteges gyermekfejek kíváncsian nézik, mint táboroznak le a huszárok. Minden embernek öt lova van, mert a többiek dekungban vannak, mint a bakák. Megered az eső, aztán zápor, felhőszakadás, a huszárok versenyt káromkodnak egymással, mert az Ítéletidőben nyugtalankodnak a lovak, éhesek, fáznak. Véletlenül zsebembe szalad a kezem és valami kemény apró tárgyat markolok meg : egy kis naptár! Jó szivű asszony a múlt év végén járt nálunk, a duklai szorosban és osztogatta nekünk. Rá volt Írva: „Bol- gog uj évet! szerencsésen térjenek haza husvétra!“ Most akad ismét kezembe a könyvecske (hol van már husvét!) és ki- kiváncsiságból megnézem : milyen nap is van ma? Junius 23, az én édes feleségem és kis leányom névünnepe, pünkösd első napja! Vörös betűk, ünnep! Egy évvel ezelőtt dehogy gondoltunk volna arra, hogy ezt a boldog napot távol hazánktól, szeretteinktől idegenben töltjük. Akkor hefekkel előbb vártuk a boldog napot, én várom most az egy év múlva eljövő boldogabb pünkösdöt! Fáj, nagyon fáj, hogy nem vagyok közietek, de mégis megnyugtat, hogy millióan is vagyunk távol, őrt állva, vért áldozva, hogy boldogabb jövőnk legyen. Ott hagyom a kis sátort, melyet egyik jó bajtársammal két sátorlapból róttunk össze a vihar előtt és szólok a huszárjaimnak: — Ma káromkodó embert nem akarok látni! Tudjátok-e mi van ma? Piros pünkösd napja! Az éhes, fázó lovak nyugtalankodása már nem bántja a huszárokat. Egyszerre elnémul a goromba szó ajkukon: látom, mindegyiknek gondolata visszaszáll mesz- sze, messze. Mintha a családi asztalnál lennének, még mosoly is odaül néma arcukra ! Később meglátogattam azt a kis viskót, a melyikben annyi sok a sápadt gyerek. Mint ünnepük meg ezek a szerencsétlenek piros pünkösd napját? Szent Isten, milyen nyomorúság! Nincs fonott kalács, bor az asztalon. Ellenben rettenetes a piszok és orrfacsaró a bűz. Közelebbről nézem, mi van a családi tálban ? Hét sovány gyermek, a családapa és anya ülik körül a megfőzött — marha- beleket! Ez a pünkösd nekik, nálunk békében egy jófajta kutya sem eszi meg már a bűze miatt sem, nekik ez ünnepi ebéd. Egész nótákat ver ki feszülő sátorlapomon a zuhogó eső. Lóápoló huszárom olyan boldogan tolja alája arcát, mintha szabadságot kapott volna ! Hogyis ne lenne boldog, mikor jelenti, hogy a málhás ló táskájában talált egy darab törött-gyertyát, megünnepelhetjük piros pünkösd napját! Szénába nem dughatjuk, pajtásom valahonnan előteremt egy fiaskót, annak a szájába nyomorítjuk a hitvány gyertyadarabot és meggyujíoítuk. Az ajtón hagyott nyíláson betóduló szél körülnyaldosta, élesztgette a lángot. Mind a ketten elmerengtünk, egyszer csak azt veszem észre, hogy felriadok, nappali fény vágja keresztül az égboltot, aztán hallom az éj tombolását. Talán az ég is elpihent és most vette elő hat hónap után a naptárát és vihart vágott az ember fejére, hogy egy kis időre elhallgattassa a földi tüzesnyelveket, a melyek puskából, ágyúk torkából keresi pusztulásra az életet. Már virrad is, nem jön álom a szememre. Az égzengés eláll, a pacsirta gyönyörűen ver körüliünk. Elmondom szerény imámat, a mit ha csak lehet, nem felejtek el, egy nehéz gondolat haza felé és szól az ébresztő trombita szava. Feledve minden: menjünk lövészárkainkba . . . Nyilttér. Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen, drága feleségem betegsége és váratlanul bekövetkezett halála, testileg és lelkileg annyira megtört, hogy a sajgó szív első fájdalmában képtelen vagyok az irányunkban mindenfelől megható módon nyilvánított részvétet egyen- kint meghálálni. Addig is, a mig a nyu- godtabb napokban azt megtehetem, ezúton mondok a magam és mélyen sújtott családom nevében őszintén érzett, hálás köszönetét mindazon nagyrabe- csült jóakaróinknak, ismerőseinknek és jóbarátainknak, a kik a megpróbáltatás nehéz napjaiban bennünket személyesen, avagy Írásban felkeresni, a íenyelésen való megjelenésükkel végtelen /áj- da'munkat enyhíteni és a boldogabb hazába költözött halottunk iránti kegyeletérzésüknek kifejezést adni szívesek voltak. Vác, 1915. julius 20. Dr. Vadas József. 300 SZOBA 1QOFÜRQÖ 50.000m2TERÜLET KERT-.90mFELÜL BÜZOGÖ- 5 PERCZ TÁVOLSÁG A KUTTÓL KÉT SODRONYPÁLYA TISZTA PORMENTES LEVEGŐ-GYÖNYÖRŰ KILÁTÁS: SZOBÁK 6 -8-10,-12- KORONÁÉRT VILÁGÍTÁSSAL - ^ FŰTÉSSEL ÉS KISZOLGÁLÁSSAL: ,%}
