Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)

1915-01-03 / 1. szám

1955 AUG

ilarmincadiü evíoiyaiu

I a z á xii.

r

\r*.

Ö7V k\

HXz a

Aü Vác 1915. január i.

VÁCI HIREAP

PolitiKai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.)

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17

IVANKÁ PÁL beszéde a háborúról.

(Elmondotta a Váci Járási Közművelődési Egylet 1915 december 23-án tartott közgyűlésén.)

„Meddig tart még ez a háború ?

Végeredményében hogy végződik ?

A háború után mit hoz reánk a jövő ?“ A világháború 'második esztendejének derekán ezen kérdések foglalkoztatják a gondolkozó emberek lelkét.

Ezek a kérdések vannak ma előtérben.

— Titokzatos, sötét árnyakként lebegnek előttünk is. Velünk vannak ezek ébrédés- tő! lefekvésig, — olykor még álmunkban is. Ha felkelünk, ha imádkozunk, ha dolgozunk, ha eszünk-iszunk és ha munkába kifáradva pihenésre hajtjuk le fejünket, ezekre gondolunk.

Hol van az emberi (udás nagysága, — hadvezéri éleslátás, diplomatái bölcsesség,

— mely határozod csalhatatlan választ tudna adni ezekre a kérdésekre ? Pedig,

— habár milliók és milliók állnak fegyverben és fegyver nélkül egymással szemben,

— aránylag nemsok embertől függ a háború folytatása, vagy befejezése.

Az a kevés ember, — „az uralkodók és kormányaik —■ mért nem igyekeznek véget vetni ennek a már nagyon is hosszúra nyúlt céltalan vérontásnak ?“ Sóhajt fel sok türelmét veszteit aggódó lélek. így gondolkoznak azok, a kik a hadüzenel után a lelkesedés mámorától itlasan éltették a hadba vonuló vitéz katonákat és a háborút. Akkor még senkisem tudta, hogy milyen egy világháború. AAa már egy századra terjedő háborús tapasztalatok ismeretével vagyunk gazdagabbak; nemzetünk java részének,— szine-virágának nagy százalékával vagyunk szegényebbek; az élet teífemes megdrágulásával és sok, erőnket meghaladó megpróbáltatásokkal vagyunk megterheltek.

Akkor a mikor, kénytelenek voltunk kihúzni a kardot, hogy megfenyítsük azt a rc.sz szomszédot, a ki évtizedek óta tette próbára, — kifogyhatatlannak lálszó türelmünket, — nem tudtuk, hogy a háború ilyen mérveket ölt; de ha előre tudtuk volna is azt, hogy hadüzenefünk az egész világot lángba boriíja — és hogy a háború ennyi áldozatot kíván, még akkor is megkelleti volna üzenni Szerbiának a háborút, ha tovább is önálló állami életet akarunk élni és nem akarunk gyáva meg- hunyászkodóknak látszani.

A harctereken, — Istennek hála, — jól állunk. Első célunkat elértük : Szerbiát megfenyítettük ; az orgyilkosok számbeli túlsúlyban levő hatalmas védelmezőit viszszaszoriíotíuk. megállítottuk ; a hol úgy akartuk, helyhez kötöttük, leszögeztük; ahol érdekeink úgy kívánták most is magunk előtt hajtjuk — kergetjük, hogy alkalmas helyen és időben döntő csapást mérjünk i rájuk. Ez idő szerint a harctereken oly előnyben vagyunk ellenségeink felett, hogy azokat az előnyöket ellenségeink fegyvere már nem képes lerontani. — Mégis mi az oka annak, hogy a mielőbbi békét türelmetlenül várjuk és lelkünket szüntelen a jelzett kérdések foglalkoztatják: „Meddig tart még a háború ? Végeredményben hogy végződik ? A háború után mit hoz ránk a jövő ?“

Ennek a nyugtalanságnak az oka a tájékozatlanság, bizonytalanság érzete és ebből eredő kishitűség.

Még a szélesebb látókörű, tanultabb és többet tudó középosztályhoz tartozók is csak azt tudják a háboruró1, a diplomáciái tárgyalásokról, szövetséges társainkról és ellenségeinkről, a mit az újságokban olvasnak és a mit bizalmas közlésekből elvétve magán emberektől hallanak; de azokat a tényeket, a miket minden államnak érdekében áll elhallgatni, nem ismerik — és igy nincs betekintésük azon adatokba, melyeknek ismerete nélkül nem láthatnak tisztán. Olyanok ők is a háború nagy kérdéseivel szemben, mint éjjel, ismerellen, uttalan rengeteg erdőben az iránytű nélkül eltévedt, elfáradt utas : a sötétség és a bizonytalanság nyomasztó hatása alatt türelmetlenül várja a világosságot, a nap fölkeltét.

Nem lehet csodálni, hogy az egyszerűbb emberek nagy tömege s a támasz nélkül maradt családok, a kik a harcmezőn dicső halált halt családfentaríójukban és szeretteikben mindenüket elvesztették, valamint azok, a kiknek hozzátartozóik hadifogságban szenvednek, elfáradtak és csüggedt lélekkel már csak a békétől várnak sanyarú sorsukban megkönnyebbülést.

Legtöbben vannak, a kik az anyagi meg élhetés nehézségeinek küzdelmében merültek ki és aggódva várják a nélkülö zé sektől, szenvedésektől megválló békéi.

Sokat szenvedtünk, nélkülöztünk, küzdöttünk és nagy áldozatot hoztunk a hazáért, magunkért és a jövő nemzedékért a hosszú harc alatt; mégis mindaddig, mig a békekötéssel hosszú időre nem biztosíthatjuk az eddiginél zavartalanabb, nyugo- dalmasabb, békés állami életünket; megfontoltan nem kívánhatjuk azt, hogy legyen vége ennek a háborúnak, mert mit érne egy idő előtti olcsó békekötés addig, mig ellenségeink nem érzik magukat legyőzve és mig azt hirdetik, hogy csak a mi teljes

tönkretételünk után akarnak velünk békét kötni.

Nekünk addig kell folytatni a háborút, a mig ellenségeink belátják, hogy nem bírnak velünk és igy céltalan a további vérontás.

A második kérdés, hitem szerint már nem lehet kétséges, mert ha a központi hatalmakat a fél világ a poklok minden ördögével 17 hónap alatt nem tudta legyőzni; sőt mi állítottuk és vertük meg őket mindenütt: ezután a mikor már az erőviszonyok a javunkra változtak meg, lehet-e képzelni oly változást, mely a mi eddigi sikereinkből származott előnyeinket mind megsemmisítené ?

Igen lehet, ha most, a mikor a hadviselő államokban a végső erőfeszitésre került a sor, mi elcsüggednénk és nem hoznánk meg a hadseregnek és a hazának a legmesszebbmenő áldozatokat.

Ha azonban ennek lehetőségét kizárjuk : a világháború a végeredményben a mi győ- zelmünkkel fog végződni.

Minden hadviselő fél ezt mondja ; ezt hirdetik a kegyelem kenyéren élő belgák és szerbek is; de kiknek van több okuk bízni a végső győzelemben ? Azoknak-e, a kik önvédelemből voltak kénytelenek fegyverhez nyúlni, vagy azoknak, a kik a mi országainkból akarták és akarják a saját országaikat megnagyobbítani ? Azoknak-e, a kiknek földjén az ellenség csak addig ment be és addig van, a meddig azt ők maguk engedték, vagy azoknak-e, a kik legértékesebb nagy területeikről nem bírják az ellenséget elkergetni ?

Velünk van az igazság és az Isten, — a ki már eddig is meg mutatta, hogy a számbeli többség még nem biztosítja a győzelmet.

Türelem a várakozásban, kitartás az áldozatkészségben és hazafias munkában, rendületlen bizalom fegyvereinkben és Istenben, megnyugvást nyújt, könnyűvé teszi a terheket, fokozza a lelki erőket magunkban és másokban, elősegíti és biztósitja a végső győzelmet.

A harmadik kérdés, hogy a háború után mit hoz ránk a jövő ?

A történet tanúsága alapján állíthatjuk, hogy a háború után nagy változások lesznek : a romok eltakarítása, a tönkretett, megsemmisített alkotások — és minden veszteségek pótlása, a megmaradottak fokozottabb, behatóbb munkásságát fogja igényelni. — Hogy a veszteségeket pótolni lehessen, új szellemi, erkölcsi és anyagi forrásokat kell feltárni és azokat minél jobban kihasználni; tért nyitni olyanoknak, a kik eddig tétlenségre, vagy korlátoltabb tevékenységre voltak szorítva. — Egyszó-