Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-07-05 / 49. szám

Hova kerül az uj polgári fiúiskola? Kér­dik sokan, mert a pénz erre már megvan (több mint százezer korona) és építeni akarnak. A pályaterv erre is választ ád: a Sas-utca folytatásában körülbelül oda, hol ma a marhavásár sorompói állanak. Külön ki kell emelni, hogy az egész iskolát park közepére tervezik. A csendes Báthory-utca folytatása a vasút felé a jövőben hangos lesz: egy szép té­ren fog állani a vigadó és valamelyes szín­házépület, vele szemben kultúr-ház s ha az illetékesek is úgy akarják: a múzeum otthona. A Kert-utca a kereskedők utcája lesz A tervkészítők gondoltak arra, hogy ez uj városrésznek piacot is kell terem­teni: a Kert-utca folytatásában vásárcsar­nok és nyílt piac fog állani. A mai Lágya- son ágazik el a rádi-uf és a vágóhidhoz vezető ut. E két ut által határolt területbe templomot és népiskolát terveznek a pálya­munka szerzői. Végül pedig, hogy a város a sportnak is meghozza az áldozatot: a kaszárnyától a vasúti raktárokhoz vezető útig sport-tér lesz, vele szemben a Lőwinger-gyárig pe­dig kisiparosok villamos motorral hajtott ipari telepei . . . E vázlatos leírásból is látható, hogy igen szép és sok gondolatot akar megvalósí­tani a Barát—-Kovács—Langer-féle pálya- díjázott terv. Hogy igy lesz-e, hisszük, már a közel jövő megmutatja. A kik érdeklődnek a vásártér-pályamun­kák iránt, a magyar mérnök- és épiíész- egyleí budapesti palotájában kiállítva lát­hatják. A jövő hét folyamán azonban már Vácra hozzák és a város közgyűlési ter­mében mindenki láthatja: milyennek ter­vezik, hogy Vác „uj város“ legyen. HireK. — Az első hírtől a gyászmiséig. A világszénzáció : a trónörökös és hitve­sének meggyilkolásáról szóló hir vasár­nap délután négy óra felé érkezett Vácra. Az első táviratot először a postán olvas­ták s vitték a püspöki palotába, a honnan, nem telt bele öt perc sem, az egész város értesült a szerb gazságról. A pihenő, szó­rakozó várost, mint a méhkast, felrázta a szenzáció s mindenki bővebb érfesitést desebben! Valaki alszik ott a sötét szög­letben, a sajnálkozás minden könnye, minden sóhaja nélkül várja, hogy elvigyék!... Hasadtszivü anya nem becézi, nem szólon- galja halkan, remegve, lágyan csendülő szóval. Nem sikoltja szivetlépően zokogó panasszal a nevét. És nem hurcolja oda a könnyét, a lelkét, az imáját, a csókját, a legeslegutolsó csókját . . . Aztán megérkezik a temetkezési vállal­kozó. Diszkréten félrehivja a házigazdát a számla ügyében. 1 udja, mit mondok magának, uram ? Mert ilyen pontosan fizetett, jövő alkalom­mal már részletre temetünk magának, Csak tessék bátran hozzánk fordulni! ! egyétek vissza a koporsót az asz­talra! mondja az apa — nézők gyünnek. Csakugyan érkeznek élelverte, szomorú szomszédok. Jánoska az asztalba kerül, a szomszédok nézik ;- Nagyon szépen fekszik! mondják. Kicsiny koporsóban örök fekete éjsza­kába visznek egy parányi halottat és a nagy végtelenben es körülötte és mögötte vonaglanak oktalan fájdalmak és vergődik a gond és a nyomor . . , várt: lesték a lapok külön kiadásait. Késő este ezek is megjöttek, de megbízhatatlan híreket hoztak s csak az volt bizonyos tudósításukból, hogy Ferenc Ferdinánd és felesége halott. A mi nem nagyon újság- olvasáshoz szoktatott népünk másnapfalta a lapokat, a melyeknek jó üzletük volt. A városban egymásután dugták ki a gyász­zászlókat, megállapíthatjuk, hogy az egész hivatalos világ gyászolt nálunk is. A me gyés főpásztor gyászkeretben külön püs- pöki körlevelet küldött szét egyházmegyéje papságához és híveihez, melyben a tem­plomok harangszavát, a gyászmiséket ren­deli el. Pénteken száz és száz templomban szóltak a harangok. A püspök azután részt vett a főrendiház gyász-gyűlésén. Tegnap, szombaton gyászmise volt a székesegy­házban, melyet a grófpüspök celebrált nagy segédlettel. Két püspök segédkezett, délszaki virágok övezték a gyászba öltö­zött oltárt: valóban csak királyi vérnek jut ily komor pompa. — Szombaton a statusquo izr. hitközség templomában az elöljáróság és a hívek előtt nagy hatással beszélt Pollák Fi'ilöp főrabbi a megölt trónörökösről és feleségéről. — Nem lesz ma hidavatás Tót= falun. A trónörökös-pár tragédiája meg­zavarta a szentendrei-sziget ünnepét. Nagy volt a készülődés — miként már jelentet­tük — az első kisdunai vashid felavatására, sok vendégen kívül még minisztert is vár­tak, Tahitótfaluba s mindez a nagy hivata­los gyász miatt elmarad. De nem hosszú időre, csak egy hétre. A hidavatást ren- rendező Tahitótfalu elöljárósága gyászke­retes levélben tudatja az érdeklődőkkel, hogy a mai napra tervezett hidavatást nem tartják meg, elhalasztják jövő vasárnapra, e hó 12 éré. Ekkor az egész ünnepség Harkányi kereskedelemügyi miniszter rész­vételével programszerűen fog lefolyni, csu­pán a hidavatást befejező bankettet és népünnepélyt hagyják el a gyász miatt. — Tíz űj papnövendéK. A püspöki aulában szerdán ment végbe a konkurzus, melynek az lett az eredménye, hogy a je­lentkezők közül tizet vettek fel az egy­házmegye növendékpapjai közé. Kispapok lettek a hetedik osztályra Csorba Ferenc, Zachár Alajos, Kőrakó Béla, Kórós István, mindanégyen Vácról, Keresztes Gyula Kecskemétről, a nyolcadik osztályra Molnár István Székesfehérvárról, Erdélyi István Vácról, teológiára Rakonczay János Hód­mezővásárhelyről, Kuli Vendel Budapestről és Szalay Imre Kiskunfélegyházáról. — Uj főnöK a hajóállomáson. Preszly Gyula nyugalomba vonulásával a dunagőzhajózási társaság váci állomása főnökévé Kiinger Emil bezdáni hivatalno­kát nevezte ki, a ki új állását .már el is foglalta. — Dr, Bartha György — főgimná­ziumi igazgató, Néhány év előtt a váci főgimnáziumban tanított dr. Bartha György kegyestanitórendi tanár, ki utóbb a buda: pesti rendházba került. Most arról értesü­lünk, hogy a Vácon is népszerű tanárt a nagybecskereki főgimnázium igazgatójává nevezte ki a rendkormánya. A tanárválto- zásokál az idén a minimumra redukálták. Ismerőseink közül Rassovszky Gyulát Rózsahegyről Kecskemétre, Füredi Feren­cet Sátoraljaújhelyről Podolinba, Acsay Józsefet pedig Magyaróvárra helyezték. — A felfrissített sportegylet. Ked­den délután öt órakor a csónakház helyi­ségében tartotta meg Hübschl Kálmán el­nöklésével évi rendes közgyűlését sport­egyletünk. Hübschl ü. v. alelnök első sor­ban is megokolta, hogy miért nem tartotta meg az egylet múlt évi közgyűlését, majd az 1912. és 1913. évről adott részletes tör­téneti jelentést. Itt említette meg az elnök, hogy Marx Jánost a király kegye valósá­gos belső titkos tanácsosai közé emelte. A kitüntetés alkalmából a kegyelmes urat, mint a V. S. E. tagját a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel üdvözölni kívánta. Miután az elhalt tagoknak, Csorba József ezredes­nek és dr. Matisz Dezső kir. közjegyzőnek érdemeit jegyzőkönyvileg örökítette meg a közgyűlés, a szokásos számadási-, költség- vetési-, leltári és számvizsgálói jelentések tárgyaltattak s az egyes osztályvezetői jelen­tések vétettek tudomásul. Indítvány kettő adatott be. Dr. Göndör Sándor tb. elnök írásban indítványozta, hogy csak az lehes­sen evezős tag, a ki legkevesebb 100 koro­nás obligót vállal a sportegylet adósságai­ért. Dr. Göndör indítványa elfogadtatott azzal, hogy a fölös számmal beérkezett obligók csak azoknak adhatók vissza, a kik elköltöztök. A másik indítvány Hübschlé volt, mely szerint a katonatisztek jelent­kezések alapján vétessenek fel egyesületi tagokul. Ez az indítvány is keresztülment anélkül, hogy az egyesület alapszabájait megváltoztatta volna a közgyűlés. A választ­mány ajánlatára Lipcsey Márton honvéd huszár százados, a ki a bécsi nemzetközi vivóversenyben a váci sportegylet színeit viselve fényes győzelmet aratott, az egye­sület örökös tb. tagjává választatott. Miután még Horváth Kálmán volt evezős műveze­tőnek és Jelinek Ágostonnak, mint a fooí- ball-oszfály felügyelő bizottsági elnökének jegyzőkönyvi köszönetét mondott a köz­gyűlés fáradságos működésükért, az uj tisztikar megválasztása következett. Az el­nöki szék most sem töltetett be, ü. v. alel­nök lett dr. Krakker Kálmán, alelnök Jeli­nek Ágoston, titkár Borbély István, jegyző Gogola Aladár, pénztáros, háznagy és gazda Kontra György. Evezős művezető Keresz­tes Henrik, szertáros Hübschl Kálmán, vívó osztály vezető Vizl János a korcsolyázás­nál vezető Bóday Aurél, a footballnál ve­zető dr. Erdős Bernát, szertáros László Béla, titkár Weiszbarth Lajos, a tenisznél vezető iíj. Ivánka Pál, Szalay Dezső, felügyelők Nagy László és Thúry Endre. Számvizsgálók lettek Vatter Ferenc, Solti Gusztáv és Pethő Bertalan. Választmányi tagok: Bán Márton, Bárdos Ernő, Borbély Sándor, dr. Csányi László, Dercsényi Dezső, dr. Gal- csek György, Haraszti Ernő, ifj. Intzédy Soma, dr. Kisparti János, Matzenauer Fe­renc, dr. Meiszner János, Nagy Sándor, dr. Révész Sándor, Szenlgyörgyi Gusztáv, Szigvárt János, Torday Jenő, dr. Tragor Ignác és Váró Károly. — Edison világhírű találmányát a kinetofonl e hó 5-én és 6-án, vasárnap és hétfőn fogják a Pannonia-mozgóban bemutatni. Felhívjuk rá a közönség figyelmét annál is inkább, mert ez az egyetlen, mely valóban a tökéletes beszélő mozgófénykép s konkurrensei hozzá sém közelítenek. Ilyen még nem volt Vácon s Budapesten is csak a Népopera volt abban a helyzet­ben, hogy zsúfolt házak elótt napokon át a főváros kritikus közönsége előtt bemu­tathatta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom