Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-03-04 / 17. szám
2 váci hírlap — Én a magam 73 éves korommal nem nyilatkozhatom a .övőröl. De a káptalan is csak együttesen tud és akar határozni tehát írásban adják be kérésüket és megkapják rá az írásos határozatot. Jung püspök és Baksay prelátus külön is biztosították a gazdákat a káptalan jóindulatáról és megígérték, hogy rövid időn beiül az üllőiek él.tbevágó kérdéséről nylatkozni fog. A nagy, idegen küldöttséget, mely a városon átvonult, mindenfelé élénk érdeklődéssel kísérték. Részeg volt és lábát törte a váci posta betörője. Huszonnégy óráig a Kéményben. Részeg ember — holdkóros. Tegnap reggelre megint volt egy kis szenzáció, a mely futó tűzként terjedt a városban: a váci postahivatalban betörő járt, de mielőtt megfúrhatta volna a hatalmas pénzszekrényt, ártalmatlanná tették s ma már utaztatják a pestvidéki törvényszék rabkórháza felé. A kik reggel a rendőrkapitányságra tévedtek, ritka jelenetet láttak. Künn az előszobában egy fiatal asszony zokogott fájdalmasan. A tárgyalásra várók vigasztalták Dán Miklósáét, a betörő feleségét, a ki nagyon el volt keseredve. Benn a díványon egy kéményseprőnél is feketébb ember ült álmosan, szótlanul. Ez volt Dán Miklós a váci posta egy napra nevezetes betörője. Dán Miklóst éjfél felé fogta meg Pálinkás András rendőra Konstantin-íéren. Feltűnt a rendőrnek, hogy a fülig kormos, mezítlábas alak alig tudja magát vonszolni, bevitte az Levél a cselédkérdésről* — Irta: Básknyné. — Vác, február közepe. Kedves Magdám! Te, ki délvidékre vonultál, hogy a munka kisértése elől kényelmesen meghúzhasd magadat mert a háziorvosodat úgy szépen „entre-nous“ megkérted, hogy konstaláljon rajtad valami idegbajt, mely feltétlen pihenést kiván. Te noszogtatsz engem a levélírásra, még pedig hosszú levélírásra. Aztán még arra kérsz, hogy gondolatokat Írjak és egyéb egyet-mást, mert téged az is úgy érdekel, mint a legnagyobb szenzáció. Szóval mindent Írjak meg, a mi megtörtént és meg fog történni, még tán azt is, a mi soha’meg nem történt? mert hosszú levelet kérsz. Hallgass hát ide! és ha a sok összeirt ostobaságom a gyomrodat tökéletesen elrontotta, hát csak vess magadra, minek hódítottad úgy meg a tollárnál. Elfelejted ugye Magdám ? hogyha az orvos rajtam nem is konstatált holmi megrendelt idegbajt, nekem nagyobb bajom lehet, mint te neked. Én állandón tolliszony- ban szenvendek, oly erős mértékben, hogy pusztán a toll látása is megborzongat. Néha úgy kilel a lustaság, hogy röslelni is röstelek és munka volna nekem még az unalom is. Azért legjobb volna, ha bakák módjára elől kezdeném az elbucsuzást, hátha közte kilel a lolliszony és úgy meg- borzongaf, hogy a szó közepén kell abba hagynom az írást. Légy rá elkészülve és ne haragudj meg érte. Hosszú, bő levelet kérsz tőlem, tele gondolatokkal és szenzációkkal? Hát hosszút őrszobára, a hol mikor vallani kezdette viselt dolgait, ott voltak a postáról, hogy a betörő üldözését kérjék. A váci postahivatalban ott, ahol a csomagokat kiadják, egy emberderéknyi lyuk mutatja a falon, mely a kéménybe vezet, hogy rossz szándékú ember járt a helyiségben. Ezen mászott ki úgy tiz óra után este Dán Miklós, mikor a hatalmas postakocsi nagy dübörögve begördült a kapu alatt és attól félt, hogy felfedezik. Megállapították, hogy a betörő meg sem kisérlelte a vasszekrény megfúrását, ellenben kormos kezeinek nyoma ott volt minden asztalon, a fiókokat feltörte, de írásokon kívül mást nem talált. Mikor hiába járta végig az asztalokat (még a villanyt ismeggyujtolta) utal keresett a menekülésre. Ez azonban nehezen ment. Minden ablak nemcsak vaspánttal van ellátva, de még külön le is van laka- tolva. Végre az udvar felé eső ablakot fel tudta feszíteni és nagy kínnal kimászott rajta. Hason mászva tette meg az utat az udvaron és kerten át a Báthory-utcánál levő falig, de ekkor már észre vették és üldözni kezdték. A rendőrkapitány előtt következőket vallotta : — Dán Miklósnak hívnak, 44 éves vagyok. Rablógyilkosságérí 15 évet ültem a szamosujvári fegyházban, a honnan kiszabadulásom után Vácra jöttem. Először a fegyházban, majd a Lőwinger-gyárban kaptam alkalmazást, most utóbb mint asztalos a siketnémák foglalkoztatójában dolgoztam. — Vasárnap este elmentem az alsóvárosra Szarka György ismerősömet meglátogatni. Nála is, de főleg a Szlovák-vendéglőben úgy lerészegedtem, hogy nem tudtam mit teszek. Hazamenet, úgy éjfél tájon a postahivatal mellett levő leégett háznál állottam meg. A részeg ember butaságával biztattam magamat, hogy nekem oda fel kell mászni és megnézni, mi égett le. Egy-kettőre fenn voltam, végigmentem a leégett részen, aztán a postaépületre kerültem. Levetettem a kapáíomat, kalapomat, cipőmet és bemásztam a kéménybe. Tessék elhinni, hogy nem tudtam, mit teszek részeg fővel. Ha be akarok törni, csak viszek valami szerszámot magammal, de nem volt nálam semmi. Ereszkedtem le a kéményben, már majd lejutottam a földszintre, mikor nem vettem észre, hogy kémény szélesedik és vagy tiz méterről lezuhantam, azt hiszem, el is törtem a lábamat. Nagy kínok között teljes huszonnégy órát töltöttem a kőszénfüsttel teli kémény aljában és kijózanodtam. Este, mikor minden elcsendesedett, menekülni próbáltam. Találtam egy vasdarabot, azzal kivertem a falat és kimásztam. Az ablakon pedig négykézláb menekültem, mert nagyon fáj a lábam. A többit már tudja a kapitány úr. A fegyházviselí betörő részegségével akarta magát menteni, de nem sikerült. A rendőrkapitány nem bocsáloíta szabadon, de mert hosszabb ápolásra van szüksége, a rabkórházba küldte le Dán Miklóst, kinek ügyében, beismerő vallomása dacára, tovább folyik a nyomozás, mert alapos a gyanú, hogy a betöréshez társat is vitt magával, a kinek azonban sikerült megszöknie. A váci posta hívatlan vendégéről külön értesítési kapott a királyi ügyészségen kívül a postaigazgatóság is. még valahogy csak tudok írni, tele is lesz, de a gondolatokra már csak. a fejemet tudom csóválni. Mit írjak a gondolatoknak? A ló nyerít. A kacsa hápog? Nesze gondolatok, de úgy érzem, ezekből az iskolai j tőmondatokból már te is, én is kinőttünk. Vagy azt akarod, én is ilyen rövid lélegzetű, asztmásoknak való mondatokat Írjak, mint Adyék? Szenzáció dolgában tudod úgy vagyunk, hogy nincs szenzáció, azokat direkte csinálni kellene és ilyen vállalkozó szellem ma köztünk nem akad. Aztán mióta elfujta a Közérdek hamvait is a szél, azóta itt az emberek között csak az önérdek uralkodik. Mindenki csak magával törődik, mindenki csak a maga ajtaja előtt söpör (néha ugyan a szél is) és mióta mindenki a maga ajtaja elejét söpri azóta, úgy veszem észre, a köztisztaság és a közrend nagyobb. A dolog természetes rendje is az, mert, hogyan is tudna egy ember a köztisztaságnak és közrendnek annyira eleget tenni, mint ha mindenki a magáéval törődik? Valamit mégis irhatok, ez ugyan nem szenzáció, csak szelíd, port nem verő, hir és igy, a te szenzáció-éhes igényeidet ki nem elégíthetem vele: Kaszárnyát kapunk! Igazi, eleven katonákkal. Ez nekünk háziasszonyoknak korszakot alkotó esemény lesz, mert vele megszűnik a váci cselédmizéria örökös járványa. Különösen ha még rátudunk szokni arra a jó szokásra, hogy péld. a nyúlszezonban eltudunk tekinteni a nyúl negyedik lábától és ha férjünk a tálban a lapockáját keresi, elludjuk vele hitetni, hogy ezt a nyúlal éppen azért lőtték le oly könnyen, mert csak három lába volt. Szóval, ha segítesz Magdám a szakácsnédnak az elpárolgott nyúl és egyéb combokról hazudni és megteszed, ha kimész a kony- j bába és a közhuszár vagy közvasutas éppen akkor nyeli majd befelé a hurkát, még pedig azokból, melyiket te jobban szeretsz, mert történetesen ő is azt szereti jobban, hogy nem nézel oda, hogy zavarba ne hozd ; akkor egészen nyugodt lehetsz lesz mindig cseléded. Még akkor is, ha már a pacsiríahajlam egészen megszállja is őket és az első napsugaras tavaszi nap után ki is száguldoznak a mezőre. Nagyon nagy hatalom a szerelem még akkor is, mikor a katona véletlenül a szivével is szeret, hátha még az gyomrával érez szerelmet. Most veszem észre, hogy gondolatom elkalandozásában már egész ügyről úgy beszélek, mintha az kész dolog volna, pedig még csak szó van róla. Ha meg nem kapjuk, nekünk háziasszonyoknak kell egy kaszárnyát kérelmezni, hogy véget vessünk a cselédkérdésnek. Egyéb újságot nem irhatok, csak még azt, hogy olyan hidegek járnak, az embernek nemcsak az agyveleje, hanem még a kedélye is befagy. Te persze ott most ezt el nem hiheíed, valaminthogy a jóllakott sohasem hisz az éhesnek. Nem tudod elképzelni, mint lehel az, hogy inig te a hiis fák árnyékát keresed, mi a „muffunk“ fenekére húzódunk. » Ne csodáld hát, kérlek, ha a levélírói hangulatfokom is csökkent, sőt már úgy érzem, hogy mínusz alá szállt és befejezem mielőtt még kilel újra brrr a toliiszony.
