Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-02-08 / 10. szám
HuszonnyolcadiK évfolyam 10. szám. Vác 1914. február 8 VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjeleniR szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. KÉPVISELŐNK a kerületek beosztásáról. Vác. feb. 7. Tudósitónk felkereste dr. Preszly Elemér orsz. képviselőnket, nyilatkozzék a kerületeket beosztó törvényjavaslatról s főleg a minkét közelről érdeklő kérdésekről. Képviselőnk a következőket volt szives mondani : — A kerületek beosztásáról szóló törvényjavaslat azon intézkedése folytán, hogy csak a kerületek székhelyét állapítja meg, mig ellenben a belügyminisztérium hatáskörébe utalja az egyes községek beosztását és e tekintetben sem területben, sem gazdasági, sem lélekszám szerinti korlátokat nem szab, tiszta képet a törvényjavaslat hatásáról magunknak nem alkothatunk. Azonban már magából a törvényjavaslatból is megállapíthatunk bizonyos negatívumokat, amelyek, véleményem szerint, Vácra nézve nem kedvezők. Megállapíthatjuk első sorban azt, hogy Vác városa nem lesz önálló választókerület, pedig történelmi múltjánál, lélekszámánál, önálló gazdasági életénél fogva ezt feltétlenül megérdemelte volna. Ha Cegléd, Halas, Nagykörös, stb. önálló választó kerületek lehetnek, szerintem, Vácnak is meg volna hozzá a jogcíme és ha a törvényjavaslat nem pártpolitikai célok szolgálatában állana, Vác városnak önálló kerületté alakítása minden akadály nélkül megtörtént volna. Hogy mily fontos lenne a városra nézve, hogy önálló választókerület legyen, azt bővebben indokolnom nem szükséges. — Megállapíthatjuk a törvényjavaslatból azt is, hogy Aszód nem lesz önálló kerület s igy az aszódiak régi vágya, hogy Váctól elszakadva önálló választókerületet alkossanak, nem teljesül, hanem Aszód a legnagyobb valószínűség szerint továbbra is a váci választó kerülethez fog tartozni, amellyel pedig sem gazdasági összeköttés- ben nincs, és azonos érdekei sincsenek. Hogy Aszód nem lett önálló választókerület, minden elfogulatlan ember szemében elárulja a törvényjavaslatnak célzatait. Attól tartottak ugyanis a törvényjavaslat készítői, hogy az önálló aszódi kerület a Gal- gavölgy községeivel az ellenzéknek lett volna biztos pozíciója, mig Aszód az őt körülvevő öt községgel a váci kerületben nehezíti meg az ellenzéki jelölt győzelmét. — Megállapíthatjuk végül a javaslatból azt, hogy Rákospalota és Újpest önálló választókerületek lesznek, a minek az lesz a folyománya, hogy Dunakeszi, Alag és Főt nem fognak a váci választó kerülethez tartozni, a mint azt némelyek rebesgették. A törvényjavaslat adataiból úgy látom, hogy a váci választókerület ugyanabban az összetételben fog megmaradni, mint jelenleg van, esetleg egy-kéí községet fognak tőle elvenni. Annyiban mégis módosulni fog a közeljövő képviselőválasztása, hogy a váci választó kerület is be lesz osztva 3 4 választási körzetre. Aszód okvetlen, valószínűleg Szód és Veresegyház választási körzet-székhelyek lesznek s igy a vidék nem fog többé Vácra jönni szavazni, városunk polgársága elesik a festői felvonulások szemlélésétől és a kocsik számának nyilvántartásától. Vácon csak a város polgárai fognak szavazni és a választás napja nem fog^miben sem külöm- bözni egy megyebizottsági, vagy városi képviselőválasztás napjától. Csak a jelölteknek és korteseiknek lesz a választás napja nehéz nap, mert nem csak Vácon, hanem az összes körzetek székhelyén kell bizalmi férfiakról és a választók ellátásáról gondoskodniok. Ennek lesz az eredménye az, hogy a jövő választás jelöltje gépkocsiban ülve egyik községből a másikba repül, hogy híveit buzdítsa és számon tartsa. A gyermekbír óság első tárgyalása Vácon. A fiatal kordákról szóló törvény a váci járásbíróságnál nem rendszeresített bírót, ki bűnügyeikben Ítélkezzék, ezért minden fiatal bűnös bűncselekményének elbírálására a pestvidéki törvényszék fiatalkorúak kinevezett bírája száll ki Vácra. Az uj, igen humánus intézmény bizonyára, ha lassan is, de meg fogja nyerni a mi társadalmunk érdeklődését is és ha figyelemmel kisérik a tárgyalásokat, nemcsak a kis bűnösök pártfogóinak, de a jótékony egyesületeknek is akad munkája, mint azt már az első tárgyalási napon láthattunk. A váci fiatalkorúak bíróságának február 5-én, csütörtökön volt áz első tárgyalási napja. A tárgyalást dr. Ráth-Végh István kir. törvényszéki biró vezette, mint fiatalkorúak bírája, jelen voltak: Dr. Eördögh Árpád kir. ügyész, lovag Fodor Imre, Hollós Sámuel és Deutsch Gábor tanítók, mint a kiskorúak pártfogói és védői. A tanuk között ott volt Hübschl Kálmán városi mérnök, Hornyánszky Ambrus püspökuradalmi tiszttartó és még vagy tizenöten. A tárgyalást dr. Ráth-Végh István kir. törvényszéki biró nyitotta meg. Elsőknek B. S. 16 éves és testvére B. K. 14 éves tergenyei születésű fiúk bűnügye került tárgyalásra. E kél csemete rovásán négy Ízben elkövetett lopás állott. A váci sportegyesület helyiségében állandóan garázdálkodtak és nagy károkat okoztak. Rendesen az ablakon másztak be és ha más egyéb nem akadt, úgy a padlózat deszkáit eszegették fel és hordták el. A püspöki uradalomból tűzifát loplak, a vasútnál pedig a szenet dézsmálták meg időnként. A bíróság az ügyész és Hollós tanitó pártfogó beszéde után egy-egy évi próbaidőt szabott ki részükre azzal, hogy atyjuk (ki mellesleg megjegyezve m. kir. államrendör) őket idegenbe elhelyezni köteles. Az-egyik Budapestre kerül szíjgyártó inasnak, felügyel reá Kuruc Géza Budapesten. Az idősebbik visszakerül szülőfalujába, Tér- gernyére, Tóth József lergernyei tanitó felügyelete alá. A Sportegyesület követe-: lését a szülőkkel szemben, mint a kiknek tudomása volt a lopásokról, fenntartja és bíróság utján érvényesíteni fogja. Másodiknak egy igen csinos, jó megjelenésű 16 éves fiú került gyermekbiró elé. Igen megható volt ez a tárgyalás. Atyja kőművesmester, nyolc élő gyermeke van, nincs munkája, nincs pénze fűtő anyagra, már az állványokat és más szerszámokat is felfűíötték. A gyermek zokogva vallja be, hogy nem tudta tovább nézni, mint dideregnek kis testvérei. A hajnali órákban lopozkodott ki és szerzett szenei . . . onnan, ahol sok van. A bíróságot és hallgatóságot egyaránt meghatotta a drámai jelenet. A bíróság Fodor Imre tanitó felügyelete alá helyezte a fiút, kire egy évig tartozik felügyelni. B. I. 14 éves fiút azzal vádolták, hogy 30 koronát lopott. Deutsch Gábor tanitó, pártfogó-védő beszédére az ügyész a vádat elejtette, mire a bíróság feloldotta a vád alól. Most M. J. 14 éves fiúra került a sor. Azzal volt vádolva, hogy nővérétől ellopott órát, láncot, karperecét, gyűrűt és még más egyéb holmikat, melyeket Sifert Mari cselédleánynak adott. A bíróság, az ügyész, Hollós tanitó védő beszéde után Füredi Ferencné halászmesternénél helyezte el a fiút azzal, hogy a felügyelettel Hollós tanítót bízza meg. A cseléd ellen orgazdaság miatt emelt vádat pedig, mert a tárgyalás során kitudódott, hogy a 18 évet már betöltötte, átteszik a váci kir. járásbírósághoz. Ki lesz a váci reformátusok papja? {Nagy Ferenc esperesnek ajánlották fel, de nem fogadta el A bizalom most Sáfár Béla őr szentmik ló si pap felé fordul.) Fábián János sírja fölött megfagyott a rög, megindultak a kombinációk, ki lesz a református hívők papja? Ennek a kérdésnek megoldása nemcsak a város egyik jelentős felekezetének hívőit foglalkoztatja már, hanem élénk érdeklődést kelt a város többi hitfelekezeteinél is, mert a közös érintkezésben nem közömbös, olyan lelki- pásztor jut-e a reformátusoknak, ki a lelkek erősítése mellett a kölcsönös megértésre törekszik. Az elhunyt református lelkésznek nem maradt családja, állásának betöltése gyor-