Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-12-06 / 93. szám

VÁCI HÍRLAP VÁCI HUSZÁROK A HÁBORÚBAN. „ legénység összeválogatása. - .Mindenhit hazahozott !“ - A szaKasz- ezető dicsérete - Hirsch Sándor önhéntesen beáll. - Imahoz. Kesiíés és lelKesedés. A végelláthatatlanul duio világháború minden mozanata egyképen köti le idegei érdeklődésünket. Mégis, mikor húszát iá­inkról hallunk, vagy olvasunk, mintha na­gyobbat dobbanna szivünk, mintha nagyobb lenne büszkeségünk súlyosabb a fájdal­munk. Mindjárt a háború elején jeleztük, hogy huszárainkról lehetőleg tájékoztatni fogjuk olvasóinkat, Módunkban van most ezt az ígéretünket beváltani a harctéren készült feljegyzéseit alapján. Nem szak­szerű Katonai feljegyzések ezek, hanem olyanok, amelyekben háborús élményeket átélő ember szól az érdeklődő emberhez. * Megjött a mozgósítási parancs. Kedves kis városunk hangos lett a hadbavonuló katonák lelkes nótázásától és a bevonuló lovak nyerítésétől. Ugyanis garnizonunk lóállományát a vállalkozóknál tartásban levő lovak egészítik ki. Hangos lett a kaszárnya, folyt a gyors munka az előkészületekkel. Kapitányaink hajnaltól késő estig a legénység és a lo­vak felszerelésével s főleg annak szaka­szokba való beosztásával foglalkoztak. A laikus előtt ez utóbbi talán nem is munka. Dehogy nem 1 Ez talán a legnehezebb, mert a svadronyosnak az emberek kivá­lasztásánál azok jellemére és mikénti használhatóságára kell tekintettel lenni. Fontos, hogy egy-egy század minden sza­kasza egyforma olyan tulajdonságokkal biró emberekből és olyan képességű lo­vakból álljon, hogy azokra válságos pilla­natokban egyformán lehessen számítani. A kapitányok ezen munkáját megnehe­zítik a hadbavonulók hozzátartozóinak (feleség, anya, stb.) könyörgései. Tudva­levő, hogy a bevonultak nem egyszerre mennek mindnyájan a harctérre; a fölös számuak a pótszázadokhoz jutnak későbbi pótlásokra. Egyik svadronyosunk az ilyen kéréseket azzal utasított vissza, hogy megígérte, hogy a mint elviszi a fiút, vagy férjét, úgy visz- sza is hozza. Hány anyának és feleségnek adott erre kezet! Felemelő volt látni, hogy a legénység maga inkább azért neheztelt, ha nem az első vonalba, hanem a pót­századba nyerte beosztását. Később a har­cok alatt, egy rettenetes éjszakán volt al­kalma az említett kapitánynak itthon tett Ígéretére figyelmeztetni egyik huszárját. Ugyanis a mint kitudódott — a harc hevében, úgy 2—3 óra között éjjel, eléje térdelt egy huszár családapa ezen szavak­kal: „kapitány úr mi itt mindnyájan elve­szünk“, mire a kapitány megragadva a huszár karját reákiáltott: Fiam mit Ígértem a kaszárnyában? Hazaviszlek! A huszár megnyugodva, mint egy oroszlán harcolt tovább. (Ez esetre visszatérünk.) A váci huszárosztálynál a nyolc napi előkészületek alatt (háború békében) is lélekemelő dolgok történtek. Az egyik század gyakorlatozott. Svadro­nyosunk egy alkalommal valamiféle fejlő­dést vezényelt a gyakorlótéren. Közben egyik szakaszparancsnok lova megtagadta az engedelmeségel, nem ment előre; a szakasz szárnyán levő szakaszvezető a szakaszparancsnok helyére ugratott s vitte a szakaszt a helyére. A tartalékos szakasz vezető e valóban szép ténykedését szép szavakkal méltatta kapitányunk a front előtt, hangoztatván, hogy ha majd rövid idő múlván a harcmezején a szakasz előtt levő parancsnokot az ellenséges golyó leteriti, akkor az olyan szakasz, melynek ilyen szakaszvezelője van, nem lesz elhagyatva, mert a helyettes átveszi az elesettnek he­lyét. (Ugyanis katonáéknál senki sem pó­tolhatatlan). Egy alkalommal az elindulás előtti na­pokban egy intelligens fiatal ember, ki soha nem volt katona, jelentkezett a garni- zonban, hogy vigyék a harctérre. Mikor kapitányunk, kinek századába a kiváló hazafi beosztást nyert, ezt az esetet a tel­jes fegyverzetben álló századnak a front előtt tudomására hozta, dacára a katonai rendnek, melyben a század állott, egy halk, sohajszerű. csendes „Isten éltesse“ hang­zott el 150 magyar torokból. Bizony nem marad egy szem sem, melyben köny nem csillant volna meg a meghatottságtól. A vagonirozás, illetve az indulás három csoportban történt. Az első csoport este 11 órakor (aug. 7.) állott össze a laktanya előtti térségen várva kapitányuk megérkezését. Nem is kellett sokáig várnia. Alig, hogy a front mögötti eligazította a délceg gascogniakat (igy ne­vezték el maguk között a századot) már felhangzott a „kardot ránts, jobbra nézz“ s már vágtatott a jelentéssel a daliás front­mögötti százados. A jelentés átvétele után svadronyosunk, mikor meggyőződött, hogy mindenki a helyén van, imához vezényelte a századot, majd rövid lelkesítő beszéd­ben figyelmeztette a legénységet a szent kötelességre, mely a harctéren vár reájuk. Svadronyosunk első szavai ezek voltak: Ha Isten velünk, ki ellenünk! s igy vé­gezte; A ki az úrral jár, nem jár sötétség­ben; én vagyok közietek a legnagyobb úr tehát csak utánam fiúk! Utunk egészen a végcélig valóságos dia­dalát volt. Jó magyar népünk minden állomáson cigánnyal fogadta és kisérte katonavonatunkat, A katonáknak lelkese­dése határtalan volt. Legközelebb kivag- gonirozunk. (Folytatjuk szerdai számunkban.) Az önkéntes Őrség jelentése. Az eddig jelentkezett önkéntes őrök száma: 689. — Újabban felvétettek; Acsay Márton, Bartoss András II., Benda Sándor, Kecskés Elemér, Landsman Mór, Mészáros Vince, Nell Ignác, ifj. Obermajer Gyula és Ungár Jónás. — Teszák Gyulának a pa­rancsnoki tisztségről való lemondása — ér­demeinek elismerése és jegyzőkönyvbe való iktatása mellett — sajnálattal vétetett tudomásul. Miután azonban a lemondott parancsnok továbbra is lelkes és állan­dóan mnnkás tagja kíván maradni az őr­ségnek, irodafőnöki munkakörrel felügye­lőnek választatott meg egyhangúlag. Szol­gálatra való későn jövetel, illetőleg a szvl- galali hely önkényes elhagyása, végre pedig szolgálatból való igazolatlan elma­radás miatt 2 tag meginlésre, 2 dorgálásra Ítéltetett, 2 pedig kizárással sujtatott. A váci munkásbiztositó a hadsegélyzés szolgálatában. A harctéren küzdő katonáink ellátása iránt országosan indított mozgalomból leg­utóbb a munkásbiztositó pénztárak intéz­ménye is részt kért. Az országos munkás­biztositó határozata nyomán a váci kerü­leti munkásbiztositó pénztár is körirattal fordult munkaadó tagjaihoz, kérve őket, hogy munkásaikkal egyetemben csekély heti önkéntes járulékokkal adakozzanak a katonák téli ruhával leendő ellátására. A heti járulékok a legcsekélyebb összegekben vannak megállapítva, minden munkás után, kinek napi keresete két koronát el nem éri, heti hat fillér, két koronától négy koronáig tiz fillér, öt koronától hat koronáig 14 fillér és hét koronától nyolc koronáig 18 fillér lenne fizetendő, melyet a munkások és a munkaadók közösen viselnek. Oly cse­kély, pár fillérnyi megterhelés esik egy-egy részre, a mit alig hisszük, hogy bárki szí­vesen ne vállalna a mi körünkből is, a mint örömmel vállalják országszerte. A kis adományokkal mégis igen nagy és kettős célt érnek el: védenénk a tél zordsága ellen azokat, a kik minket és szép országunkat az ellenségtől védelme­zik és megvédve őket a betegségektől, a béke idejére egészséges, munkabíró mun­kássereget biztosítanánk az ország felvi­rágoztatására. Halálozások. Weiner Ignácné élete 82-ik évében el­hunyt. A köztiszteletben álló Weiner Ignác feleségét, Boros Samu hírlapíró, Boros Ja­kab mozitulajdonos és városi képviselő édes anyjukat gyászolják, kinek hült tete­mét csütörtökön nagy részvét mellett kí­sérték ki nyugvó helyére. — Id. Zabka Fe­renc élete 98-ik évében Prágában jobb­létre szenderült. Az öreg úr, ki legutolsó napjáig jó kedélyben élt, többször járt Vá­con is és itt sok tisztelő barátot szerzett. Halálát Zabka Ferenc nyug. máv. felügyelő és nagy családja gyászolja. Az internáltak szöknek. A váci honvédhuszárkaszárnyában őr­zött internáltak közül ismét megszökött három. Mikor ennek hire ment, másnap négyen adták rá a fejüket, hogy szökést próbáljanak, de rajta vesztettek, mert az őrség észre vette és visszavezette őket. Büntetést természetesen nem kaptak. A szökéseket hoitbizonyosan várhatjuk, napi­renden lesznek. Mint a himes tojással, úgy kell bánni ezekkel az alakokkal, a kik a magyar nemzet kárára voltak. A hála az, hogy az eltartásért zúgolódással és szö­késsel fizetnek minden bántódás nélkül. Otthon soha se jutott nekik meleg hajlék, itt kifogásolják, falujukban egy héten egy­szer ettek meleget, itt naponta kapnak és nem tetszik nekik. Hát megszöknek. Mig fegyelmi büntetésben nem részesül ez a siserahad, addig nem fognak velük bírni. A humánus bánásmód szökést teremt. Zu- bovichék valók nekik, nem polgárőrség! Huszárok uj parancsnoka. Báró Zech huszárezredes, az első hon­védhuszárezred parancsnoka, dandárpa­rancsnok lett. A huszárezred veztője a harc­téren Baintner Ernő őrnagy lett. Egyúttal közölhetjük, hogy huszáraink az első és második orosz betörésnél a Kárpátokon nagy sikerrel harcoltak és felsőbb helyről is dicséretei nyertek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom