Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-11-15 / 87. szám
2 VÁCI HÍRLAP A Kobrákból nem lesz h&dskőrház. Ismeretes, hogy a honvédelmi miniszter azzal a tervvel foglalkozott, hogy a Kob- rak-gyár üresen álló helyiségeit hadi korház céljaira foglalja le. A kórház 5—600 sebesültet fogadott volna be s az egésznek a vezetését, a sebesültek ellátását Các városára bizza, melyért a város naponta megállapított dijakban részesül. A terv nem fog megvalósulni, legalább is — egyelőre nem. A honvédelmi miniszter napokban érkezeit leiratában ugyanis tudatja, hogy a Kobrákra most nincs szüksége. Ma körülbelül 40,000 ágy áll üresen a monarchiában — mondja a miniszter — nem valószínű, hogy egyszerre mind el lesz foglalva. A koleraveszedelem miatt a határokon uj és uj kórházakat állítottak, a melyek a belső területeken levő kórházakat is mentesitik. Különben is oly nagy orvoshiány van, hogy most a Kobrákban elhelyezendő hadikórházhoz orvosokat nem tudna adni s igy egyelőre lemond arról, hogy sebesültek részére a Kobrakot kórháznak ren- deztesse be. Kövessük a jó példát! Klein Zsiga gyógyszerész és neje húsz koronát küldöttek lapunk szerkesztőségébe a vöröskereszt váci kórháza részére. A jószivvel adott összeget eljuttattuk rendeltetési helyére. Kitüntetett hős. A budapesti Magyar Színháznak volt neves tagja Gere Zsigmond, a ki Vácon végezte iskoláit* és itt tett érettségit is. Gere, kitől lapunk egynéhány jóízű elbeszélést és költeményt is közölt, a háború kezdetén bevonult katonának. Hír csak most érkezett róla és boldogan Írja meg egyik váci ismerősének, hogy a harctéren kitüntetés érte és az első osztályú ezüst vitézségi éremmel jutalmazta a király. Adományok a vöröskereszt kórháznak. Nell István zászlórúd tartó vasból; Perlusz Mártonná 1 tucat villa, 1 tucat kés; Meiszner Rudolf 24 zsebkendő; Borhi Sándor 10 K; Weinberger J. 1 nagy tálca sütemény; Starnberger Rezső 20 K; Hornung Béla újságok és játékkártya; dr. Morlin Zsigáné 60 K ; Zapka Ferenc 1 szobai klozett, Neuwirt Simon faáruk 21 K 40 f értékben; Breitner Istvánná 6 paplanhuzat, 1 paplanlepedő ; Tragor Károly 2 hosszú- nyelü merőkanál; Hoffmann Ferenc 3 üveg befőtt, 2 doboz cigaretta és 29 K 34 f; Fóliák Henrik 1 öltözet ruhatisztitás ; Magyar udvarnagyi hivatal 63 kg, szarvas- hus. A jó szívvel adott adományokért ezúton is hálás köszönetét mond a vöröskereszt egylet elnöksége. Egyben tisztelettel kérjük Vác város társadalmát, hogy bárminemű adományaikkal (liszt, cukor, kávé, rum, bor, hús, tészta, káposzta, nyúl, befőtt, gyümölcs, hagyma, zöldség, burgonya, könyvek, cigaretta, újságok, fehér- nemüek stb.) kórházunkat (Budapesi-főut) megajándékozni kegyeskedjenek. Ki veszett el a esaiatér*era ? Rákospaioíáról hozták ezt a hirt, melyért a felelősséget a hírhozókra kell hárítani: A község elöljárósága a napokban sürgönyt kapott, a melyben egyik ezred parancsnoksága tudatja, hogy egy rákospalotai származású katonája a harctéren hősi halált halt. A szomorú hirt közöljék az öz- vegygyel. Az elöljáróságra behívták az asz- szonyt és nagyon óvatosan adták tudtul, hogy az ura a csatatéren lelte halálát. — Az én uram ? — Igen, a magáé. — Ne mondják kérem, hiszen az én uramnak semmi baja, otthon, a boltban méri a pálinkát! Nagy lett erre az elámulás az elöljáróságon, a hol végül is azt mondták, hogy az asszony fájdalmában megháborodoít. Az asszony vígan ment haza és nevetve mondta el az urának, hogy milyen hirt hallott — Szerencsétlen! kiáltott fel az ember, hiszen akkor elvesztem ! Nem telt bele egy-két óra, automobil állt meg a pálinkás bolt előtt, két őrmester szállt ki abból és a kereskedőt szó nélkül magukkal vitték. A magyarázat az, hogy a mikor a mozgósítási parancsot kifüggesztették, a kereskedő állítólag ezer koronán felfogadott egy fiatal embert, hogy vonuljon be helyette. A feleségének sem szólt erről, nehogy az asszony valahogy elpletykázza. A dezentor nyugodtan élt otthon s arra nem gondolt, hogy az alteregója el is pusztulhat. Az asszony akaratlanul is elárulta az urát, ki ma már a garnizon börtönében várja súlyos Ítéletét. H f jj e< | | 11 • | I Barsi Nándor a püspök- uradalom erdőmérnöke, nép- fölkclö hadnagy irta lapunknak ezeket az érdekes képeket: 3 Éjjeli szuronyi'oham. A mi dandárunk négy ezredből állott s ezredünknek jutott a szerencse, hogy éjjeli támadáskor harcvonalba rendelték. Délután négy órakor kezdtük meg az előnyomulást, sűrű srapnel, gépfegyver és puska-tűzben. Az ellenség előtt 4—500 lépésre beástuk magunkat s a ránk boruló éjszaka sötét leple alatt rendezkedtünk a hajnali három órára tervezett rohamhoz. Egy óra tájban erős tüzelést kezdtünk az ellenség ellen, melyet ők hasonló hevességgel viszonozlak. Egy óra bosszant tartó tűzharc után mi a tüzet beszüntettük s időközben megérkezett erősítéseket felvéve és elrendezve, vártuk a parancsot a rohamra. Már több rohamot kíséreltek meg részünkről a nagyon erősen elsáncolt oroszokra, de mindig sikertelenül. Elkeseredetten védték állásaikat, folyton uj és uj tartalékokat dobva harcvonalba. Az előző öt napi küzdelemben már visszavertük őket vagy 15 kilométerrel s igy, hogy az áttörés veszedelmét kikerüljék, utolsó csepp vérig ragaszkodtak azon község birtokáért, melynek szegélyén húzódtak el lövész-árkaik. Rohamunk nem sikerüli. Túl nagy távolságról kezdtük a futást és az orosz állásokig egészen elfuladva értünk. Azonkívül mindjárt a roham kezdetén kitörő erős „hurráh" és „rajta“ kiáltásokkal figyelmeztettük az ellenséget, hogy készüljön fel, mert jövünk. Hát fel is készült, irtózatos kartács, gépfegyver s puskatűzzel fogadott. Az elől levő sorok meginogtak, megritkultak s látva, hogy az orosz szuronyerdő rendületlenül áll, az ágyúk, gépfegyverek megszakítás nélkül ontják a golyók özönét, visszavonultunk lövészárkainkba. Természetesen a visszavonulás nem ment simán s nagyon sok derék bajtársunk áztatta itt is kifolyó vérével Galicia hepehupás földjét. Azután folyt a tűzharc tovább, este nyolc óráig. Srapnel, gránát csapott le itt is, ott is. Különösen azoknak jutott ki, a kik mögött tüzérségi állások voltak, mert a tüzérséget kereső lövedékek egy része a fejükre hullott. Vissza Przemyslbe. Visszavonulásunk teljes rendben és zavartalanul történt. Két napi menetelés után Przmyslben voltunk, a hol a várparancs- noksáq nagy örömmel fogadott s mindjárt kiutalta a már elindulásunk előtt megszállott erődvonalszakaszt. Ugyanazt, melyet a bekövetkezett ostrom alatt leghevesebben támadtak az oroszok. A többi ezredek tovább mentek. Éreztünk is némi megelégedettséget, a mikor láttuk a kifáradt csapatokat s a járóművek ezreit tovább vonulni. Azok még mentek vagy 60 kilométert, ha nem többet. Velünk természetesen nem közölték, hogy hol fog hadseregünk állást foglalni. Nem is tudtunk róla három hétig semmit. Amint hogy a külvilágról is csak azt a keveset tudtuk, a mit a várparancsnokság a mar- koni-táviró utján nyert hírekből közölni jónak látott. Négy-öt napig tartott, míg a várban gyülekezett rengeteg különféle vonat, tüzérség, stb. elvonult és mi, a várvédő sereg, körülbelül százezer ember a lakosságon kívül, magunkra maradtunk. A várővbe eső községek lakosságának teljesen el kellett hagyniok a várat s Przmysl lakói közül is csak az maradhatott, kinek legalább három hóra való eleségkészlete volt. Az előző harcokban hozzászoktunk menekülő lakosságot, feldúlt falvakat látni, mégis szívfacsaró látvány volt a hajlékukból kiűzött családok nyomorúsága. Hirtelen kellett elíávozniok, nem vihették magukkal csak a rajtuk levőt s a mi holmi és eleségféle 3 — 4 család részére egy kocsira felfért. Ezen a kocsin volt még azonkívül 10—12 apró gyermek, a kik gyalog nem tudtak volna a bizonytalan útnak neki vágni. A két kis orosz ió és a sovány tehenecske volt minden, a mi vagyonkájukból megmaradt. Gabonájuk még csépeletlenül hevert a csűrben, krumplijok pedig a földben ki- ásatlanul. A városon kívül már oroszok voltak s azok talán elvették tőlük azt is, a mit magukkal vihettek. Részletek az ostromról. Az ostrom megkezdődött. Ennek részleteit mindenki ismeri szép hazánkban, nem ismétlem, csak egy-két epizódot mondok el. Miután látták az oroszok, hogy nyílt támadással nem boldogulnak, éjjel közelítették meg az akadályokat két méter mély futóárkokban s a kinek sikerült közel jutni, az rögtön beásta magát. A várőv általunk védelmezett keleti szakaszának egyik alszakasza előtt voltak a leghevesebb harcok. Mig egyrészt a szóban levő aiszakaszt erődjei az egész váröv legjobban megerősített részévé tették,' addig az előlerep nyújtotta födözékek a nagyobb veszteség nélküli megközelítést legjobban itl segítették elő. Így történt azután, hogy az oroszok mint uralkodó és mint leghozzáférhetőbb szakaszt kétségbeesetten támadták. Fényszóróink egész éjjel folytonosan megvilágították az előterepet s fényük mellett a véd- őrségi gépfegyverek, ágyuk sepertek végig az előnyomuló oroszokon. Mégis sikerült az egyik erődöt annyira megközelíteniük, hogy a drólakadályok alatt keresztülásva
