Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-01-28 / 8. szám
8. szám. Vác 1914. január 28. HuszonnyolcadiK évfolyam VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy evre 12 K, kljvre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, felévre 7 K, Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptn!ajd Dercsényi Dezső. onos: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky líároly-út 4. sz, (lparadvar.) Nyilttér sora S() fillér. Telefon-szám 17. Az uj elnöknek nem kell a vác —hatvani vasút. Vác, jan. 27. Mi sem lermészetesebb a mai ügyes zsurnalisztikái riport fénykorában, mint az, hogy egyik újságírónak sikerült megszólaltatni csákányi Marx Jánosnak, a máv. igazgatósága elnökének utódját, Tolnay Kornélt. Eddig vajmi keveset tudott a nagy nyilvánosság Marx utódáról, ma pedig már a hatalmas intézmény jövendőbeli irányítója nyilatkozik. Igaz, a felelőségteljes állásban levők megszokod óvatosságával, de nyilatkozatában találunk mégis egy részletet, mely egyelőre legközelebbről Vácot és környékét, végső fokon azonban az egész országot érdeklik. Ez pedig a vác—hatvani vasút, Budapest periferikus vasútja, mely a Cegléd — szolnoki, Szolnok hatvani vasút után szinte kiáiíoz a megépítéséért. Az uj elnök ismeri a bajt, mert igy nyilatkozik az újságíró’előtt a nagy nyilvánosságnak: — Magyarország többnyire nyerster- ményí, terjedelmes tömegarút s egyúttal szezonárút exportál, mégpedig többnyire nyugati irányba. Az ország egész keleti, nagyobbik feléből feladott árúk igy csaknem mind érintik Budapestet, itt torlódásokat okoznak, mert a rendező pályaudvarok képtelenek befogadni és elintézni a tehervonatok tömegét. A budapesti torlódás következtében előbb a szomszédos, majd a további állomásokon tartóztatják fel a vonalokat, melyek' napokig vesztegelnek s az egyes megrakott kocsik nyolc-íiz nap alatt teszik meg azt az utat, a melyet meglehetnének három nap alaií. Ezért nem kapnak kocsit a perifériákon s innen a vag- gonhiány. Ugy-e laikus elölt is világos beszéd ez ? És a magyar állam legnagyobb üzemének nemsokára vezetője ebből nem azt a konzekvenciát szűri le, ami logikus, az ország érdekében való, hogy ki kell építeni a teherforgalommal túlterhelt Budapest nagyobbik körvasuíját, a Cegléd—Szolnok—hatvan—váci összeköttetés hiányzó részét, hanem azt, hogy meg kell építeni Budapest nagy, hatalmas központi teherpályaudvarát. Mit jelent ez? Jelenti az államnak ismét milliós és milliós kiadását, mert ugye Buda- J pesten vagy legközvetlenebb környékén j akkorra területet, mely központi teherpályaudvarnak kell, milliókért lehet csak megszerezni. Ennek a lerü leinek rendezése, sínek kel való behálózása, mozdonyszinek, raktárak, lakóházak felépítése újabb és újabb, méglöbb milliókat követelnek s a vége az, (fel kell tételeznünk Magyarország gazdasági fejlődéséi!) hogy tiz év múlva ez a milliárdos pályaudvar is — szűknek bizonyul, tehát újabb milliókkal kibővítésére szorul. Ezzel szemben áll a egyetlen, logikus helyes valóság: A vác—hatvani vasúi (ki van számítva) 5—6 millióval megépíthető és ezen a sinpáros csatornán az egész Keleí-Magyarország -forgalma levezethető nyugat felé késedelem nélkül, az ország szálütóközönsége, a máv. megkárosítása nélkül. Az uj elnök nem erre a rideg, de egyetlen helyes álláspontra helyezkedett tartózkodó megnyilatkozásában, meg fogjuk érni a közei jövőt, hogy ezt az első tévedését be kell majd látnia, mert épülni fog az országnak ez a legjobban sürgetett és kívánt vasútja. A mint hivatalába lép, ott fogja találni elődjének, Marx Jánosnak csendben, de igazi alapossággal készült, pénzügyileg is teljesen megokolt javaslatát, melynek megvalósítását eddig csali a pénzügyi viszonyok. és Budapest féltékenysége akadályoztak meg. Ez a javaslat a kétszerkettő ellentmondást nem tűrő erejével bizonyítja, hogy Magyarországon gyors, biztos, akadálytalan teherforgalom a vác —hatvani vasúti összeköttetés megépítése nélkül — nincs! Ennek megvalósítását akadályozni, késleltetni lehet, de a józan belátásnak siettetni kell. Minthogy pedig AAarx Jánosban a mi tapasztalt jóakarónkat találtuk, hinni merjük, hogy a máv. igazgatóságának elnöke meg fogja tanítani utódját, hogy a mi nézőpontunkból Vác érdeke, igazában az egész ország és a máv. érdeke. Ezt a nemes és szép gondolatot szeretnék, ha Marx János megvalósításra utódjának figyelmébe ajánlaná. És ha testet öltene ez az országos érdek, ércbe is kellene önteni nemes munkás alakját, mert az érdem, a kezdeményezés az övé, Vác egyik első földbirtokosáé. Milyen iskolái kérjünk Vácnak? (Válasz aVáci Hírlap jan. 21-én megjelent „Beszélgetés Vác legszükségesebb iskolá- járóV‘ című cikkére.) Úgylátszik, egy gondolaton voltam a t. cikkíróval, a mikor az állomáson sok serdülő leányt láttam utazni. Én talán nem azért voltam vele egy nézeten, mert a leánykák egyedül utaztak, hanem a várakozók tömege önkénytelenül is eszébe juttatja az embernek az iskolaszükségek felmerülését. Nem veszek semmiféle részt a társadalmi élet forgatagjában és úgylátszik, mégis fáj nekem is, ami neki fáj, úgylálszik, öntudatlanul érzek vele. Üres időm egyetlen szórakozása a gondolkodás, volt hát időm, hogy az iskolahiányokról is álmodozzak. Álomnak nevezem, mert pillanatra el sem tudom képzelni, hogy azt a nagy űrt, melyet ki kellene hamarosan tölteni és talán a legfájóbb sebe — nemcsak a váci társadalomnak, — hanem az egész magyar társadalomnak, hogy azt rövid időn belül ki lehetne tölteni. Mikor arra a pontra értem, hogy iskolák kellenének, önkényíele- nül elmosolyodtam és azt feleltem magamnak: te pitypang pelyhe! mi vagy te ahhoz a nagy tervhez képest? Te álmodozolilyen tervekről ? Engedje meg az igen tisztelt olvasó közönség, hogy egy iiyen pitypang álmot elelmondjak. Teljesen egyetértek az igen tisztelt vezércikk íróval, mert iskola kellene és mégis igen eltérnek a nézeteink. Nekünk olyan iskola kellene a milyen egész Magyarországnak kellene. Leánynevelőintézetek kapcsolatosan ipar és ipar- művészeti iskolával, mely a finomabb ipart, a leányok kézügyességét volna hivatva fejleszteni. Nevelőintézet azért elengedhetetlen, mert nem ér a tudás lelkicsiszoltság nélkül semmit. Van igen sok tanult ember, kikben még csak a jóizlés sincs kifejlesztve. iparművészeti iskola azért is többet érne, mint a kereskedelmi iskola, mert annak lehetne hazánkban piacot teremteni és később esetleg világpiacot, úgy hogy az, onnan kikerültleányok készítményeit lehetne értékesíteni, de magáét az intézetét is. Az abból kikerülő leányoknak nem kellene évekig várniok, inig álláshoz juthatnak, mint a kereskedelmi iskolát végzetteknek, hanem mindenik már otthon, a saját lakásán is keresetképes lehet. Hogy kereskedelmi stílusban fejezzem ki magamat, a kereskedelmit végzettek közt sokkal nagyobb a kínálat, mint a kereslet. Hisz közismert dolog, hogy éppen ezen a téren hazánkban annyi az eszkimó, hogy nem csak fóka nem jut neki, hanem nemsokára bunda sem. Ha tehát Vácon valaki el is végzi a kereskedelmi iskolát, Vác városa maga mindazokat foglalkoztatni nem tudja, tehát megint csak a vasútra, az egyedül utazásra van kárhoztatva és olt tart, ahsl tartott. Könyü ugyebár nekem azt ajánlani, hogy „neveljünk“! Hát igaz, ez igen nehéz feladat, talán a legnagyobb, ami a szülőre a gyermeke révén, a tanító tanárra, vagy tanárnőre tanítványai révén hárul. Merem azt a bátor kijelentést tenni, (még ha a fejemet be is verik érte) hogy nem minden szülő tud nevelni. Persze tisztelet a kivételnek. Hogy mi a nevelés, azt egy újságcikk keretében le nem lehet Írni, arról vaskos köteteket kellene összeírni, de annyit mégis elmondok, hogy a nevelés nem más, mint a lé- lekre való folytonos hatás. Arra, annak az egyénnek, ki nevelni akar, bizonyos hajlamainak kell lenni, minő pld. az igazságérzet, feltétlen gyermekszeretet, türelem, figyelő érzéke és következetesség. Azért
