Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-09-09 / 68. szám
tiuszonnyolcadiK évfolvan^ 68. ->zam. Vác, 1914. szeptember 9. VÁCI HÍRLAP PoliíiRai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. Süsük i sémiiéi. Nem Uidjuk megtagadni, hogy a hozzánk érkező sok levél közül ezt az egyet, mely a maga egyszerűségével a szivek mélyéig hat és bizony, sokakat megszégyenít, teljes egészében le ne nyomassuk: Igen tisztelt szerkesztő úr, csütörtökön délután a 3-ival Pestre menteni. A mint várakoztam, fél háromkor berobogotl egy borzasztó hosszú tehervonat, zsúfolva volt súlyos sebesültekkel és nem volt egyetlen egy lélek sem, a ki csak egy csöpp gyümölccsel enyhítette volna őket. Én azonnal vettem 2 K-ért gyümölcsöt és szétosztottam köztük. És több is várakozott is, szóltam, hogy ez szivszaggaíó nézni, vegyenek ők is egy kis szőlőt, úgy megmozdultak és vettek egy kis gyümölcsöt, de sokan voltak a szenvedő szegények, nem jutott mindnyájának. Milyen szívfájdalommal nézte az a szegény, a kinek nem jutott, nem is tudom leírni, úgy fáj. Ok, szegények, egyik a másiknak kértek és mondták, hogy „ez a pajtásom súlyosabb sebesült, mint én“, „tessék annak adni“, azt hittem, hogy a szivein mindjárt leszakad, mert nem tudtam az ő fájdalmas kérésüket teljesíteni. No meg is fogadtam, hogy pénteken reggel egy gyümölcs-gyűjtést rendezek, mi hála a jó Istennek sikerült is, mert nagyon szép csomó gyümölcsöt szedtem össze, úgy, hogy százhatvan csomagot csináltam belüle és néhány óriási dinnye is akadt, én is jó csomót pótoltam hozzá és szombaton korán reggel kivittem, jött két vonat, délután ismét jött egy jó csomó sebesült, igy aztán kedvemre oszthattam, hogy mindenkinek jutott. És megírom, hogy igy folytatom, mert reggel gyűjtök, délután pedig osztom. Voltam a nagyságos kanonok uraknál, mondottam, hogy én addig el nem megyek, a mig nagyságos űr nem ad gyümölcsöt, mondták, jól van Spilber- gerné, a mi gyümölcs kertemben van, mind vigye, vagy hogy itt van egy-kéí korona, vegyen a szegényeknek. Hát nem nyugszom és itt megnevezem azokat buzdításul, kik a piacon legtöbbet adtak : Komáromi Andrásné, Csepregi Julis, özv. Zadu- báné, Piszli Kurdi, özvegy Illésné és az összes gyiimölcsárús asszonyoknak, kik hozzájárultak ezen sebesültek adományaihoz, ezen az utón fejezem ki hálás köszönetéinél. És a kinek egy csöpp szive van és nem a helyén egy kő, adakozzon, hiszen mindnyájunknak van a háborúba valakije, gondoljuk, hogy milyen jól esik azoknak is, ha az az idegenbe csak egy jó szót is kap, nekem is férjem és fiam is ott van és idehaza hét gyermekem, de én azokkal nem törődöm, mert csak az a törekvésem éjjel, nappal, hogy hogyan enyhítsek szegény sebesülteken. Tisztelettel Sjrilberger Jakabné. Lehetetlen ezt a levelet meghatottság nélkül olvasni és lehetetlen hozzá nem tenni, hogy áldja meg a jó Isten ezt a szegény asszonyt és áldja meg mindazokat, a kik enyhülést nyújtanak hős sebesült katonáin knak! Paris. „Ha futó pillantással körül tekintünk a világban, úgy tűnik fel, mintha az egész világ egy tűzhányó hegygyé változott volna, melynek belsejében politikai, szociológiái és kulturkérdések milliónyi özöne zúg, búg, forrong és minden pillanatban kitörni látszik, hogy ha kell, elpusztítsa az egész világot, hogy a réginek romjain egy uj, nagy gondolatvilágban egyesüljön minden — eltörölve minden érdeket és ellentétet. S csak egy gondolat, csak egy cél fog lelkesíteni mindenkit: és ez a cél a^ szellemi gazdaság felé törekvés lesz.“ AAég 1910. február 1-én igy mondtam ezt el egy prológusban. És ma ? Akkor még élt bennem, a ma már gyökerestől kiirtott optimizmus. Egy sokkal nagyobb, egy sokkal dicsőbb küzdelemre, gondolatra gondoltam. Fél milliárd embernek fél milliárd ember elleni küzdelmére. A kultúrának a barbarizmus elleni harcára. És ma csak milliók állnak szemben egymással. Vad, királygyiikos, barbár, magukat minden kultúrától eldobott, önző állati célokat megvalósítani törekvő hordákkal áll szemben az igazság kinyílt szemű Isten- asszonyának kezétől átnyújtott karddal az ember. Az ember győzött. Mielőtt eldördült volna az első fegyver, mielőtt elcsattant a vérszomjas banda csattogó agyara, már sorsa megvolt pecsételve. Gyilkos tüzelésének minden legkisebb fellobbanó fénye, a jövő leszámolás eszményi igazságának, keresésében megannyi lidércfényű fáklyaként fog világítani, hogy az igazság a kultúra szent nevében a gyilkos lángforrását irtózatosan sújtó pallosának egyetlen biztos csapásával örökre elnémítsa. S ezt a kiméra tűzet, mely mérget lehel mindenfelé, te gyújtottad fel Párisi Akkor gyújtottad fel, mikor megvillant a két glóriás alak felé irányított puskac^ő. Eddig megborzadva állottunk a legparányibb kioltott emberélet elköltözött lelkének Istenhez su- hanása mellett. És Páris, te „ennek“ ujjongtál!? Azt hitted, hogy a 40 évesnél idősebb bosszú kielégítésére kaptad meg az i tést. Azt hitted, hogy az orvtámadás és a bosszúhoz címzett iskolád gyilkos tanai abban a pillanatban nyitották meg neked a diadalkapuval diszitett revánshoz vivő utat! Tévedtél. Mert mikor az első lépcsőre tetted lábadat, lehullott rólad a lepel. És ott álltái előttünk, mint egy festett céda, a hazugság színes rongyaiba burkolva, egyik kezedben bomba, másik kezedben méreg, halálfejes koponyád kiélezett csontfogait, mint egy hiéna vicsorítottad ránk ... és a másik lépésednél lezuhantál a megsemmisítő és erkölcsi halál bűzös gödrébe. És lesz-e kéz, mely felemel . . .?! Kiolthatlanul ég lelkemben az a ludat, hogy csakis a kuliura szent nevében és zászlója alatt kezdheti meg az emberiség igazi célját megvalósíthatni. Itt csak magasabb célok vannak. Ez az egykeret, a hol eltűnnek az önző érdekek és viszik az embert a magasabb felé, irtó szövetségben tiporva az elébe kerülő élettelen anyagot s a barbár éhséget. Csak ott lehet a versengés jogos, a hol elérhetetlen a magasság. Nem pirul belé arcod, Páris! Alilyen sülyedés! Évtizedeken áltattál bennünket, hogy te vagy a szellemi élet központja, nemesség, előkelőség, lovagiasság, szellem csak a tiéd az igazi ... és akkor előlépett, az alkotó tudás, a vas, becsület, lelepzetí és rohansz a megsemmisülés felé. De nem kell félned. Az a kéz, mely lesújt, fel is fog emelni. Meg fog fosztani nemtelen eszközeidtől hosszú időre és meg mutatja majd az utat, a melyen haladnod kell, évtizedek fognak mögötted állni s újra ott lész a kultúrában, a hol voltál, mikor csak szellemi erőidre támaszkodtál. Jó iskolád lesz ez a mostani. Ha a gyűlöletet kiirtod magadból, ha szeretet és megbecsülés fog vezetni, majd akkor ott állsz újra azon a piedesztálon, a mit a kultúra és a tudás kijelöl számodra, a melyre predesztinálva vagy. Büntetésed a halál, de nem az örökre megsemmisítő halál az, a mi mindent kiegyenlít. Koporsód felett megilletődve állok, de kezemet szeretettel, bámulattal egy vasmarokba (eszem. Dr. Csongor Gergely. Az aiagi trénerekből magyar állampolgárok lesznek. Alagyarországon kevés ember keres akkora nehéz pénzt, mint a lóidomiló. Ez a jövedelmező mesterség tudvalevőleg világszerte angol alattvalók kezeiben van s ha egy-két ügyes hazai tréner akad is, a simán borotvált, hidegverű angolok jó keresetforrása nincs veszélyeztetve. Élnek, mint a kis királyok s ha már nem esik kedvükre “munka“, akad nem egy, a ki összepakol és a művelt Angliában váltja fontokra a barbár magyaroktól könnyen összeszedett koronákat. Itt ültek, laktak köztünk évtizedeken át, de egynek sem jutott eszébe magyar honosságot szerezni. És a mit a nagy kereset, a magyar föld hires asszimiláló ereje nem tudott kivinni, egycsapásra megteremtette a háború. AAindenki nagy kíváncsisággal kérdezte: mi lesz az alagi trénerekből ? Előbb azonban, hogy a helyes útra térjenek, egy hatalmas tüntetésnek kellett jönnie. Az alagi lovászok, a kik egytől, egyig magyar emberek és min.da.ny- nyia a trénerek kenyerén élnek, minden összebeszélés nélkül nagy tüntetést rendeztek — gazdáik ellen, a kik azt hitték már, hogy elkövetkezett a világ vége. Nem
