Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-08-16 / 61. szám
HuszonnyolcadiK évfolyam 61. szám. Vác, 1914. augusztus 16VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nvilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. íz 1848. évi váci önkéntesek. Mii és védi a váci Hatonáh int Egyelőre nsin a háború közvetlen áldozatairól akarok alábbi soraimban írni. Egyrészt, mert hál’ Istennek még alig van (ne is legyen sok!) de másrészről nem ékeskedem Wilhelm Passer tollával sem, a ki a nagy francia-német háború borzalmainak, a harcteret boritó halottak és sebesülteit ezreinek levonásával úgy megmarkolta az jérző sziveket és oly nagy antimilitarista, lletve háboruellenes propagandát csinált, hogy a német kormány elkobozta könyvét. Én sem vagyok hive a háborúnak. Barbár, kulturaellenes, a huszadik század humanista irányzatának egyenesen arculcsa- pása az a borzasztó embergyilkolás, mely egy háború nyomában jár. És ha a háborúban elveszett a háborút követő békés évek, évtizedek alkotó munkája tudja is pótolni az ott elpusztult legdrágább kincset, a fiatal életerőtől duzzadó emberi életet semmi sem pótolja. Az állam még ezt a veszteségét is tudja pótolni egy új, frissebb generációval. E>e a család, mely fejét, a feleség, a ki férjét, a gyermek,aki apját, a szülő, a ki gyermekét veszíti el, az már nem lelhet igazi kárpótlást sohasem. És ezt a veszteséget a társadalom sem pótolhat]a, mert nincs módja rá. Vannak azonban bizonyos kötelességek melyek alól ilyenkor az igazán hazafiasai! gondolkodó emberek, tehát maga az igazi magyar társadalom nem vonhatja ki magát, mert bűnt követne el önmagával és bűnt hazájával szemben, ha kivonná magát a háború által ráparancsolt kötelességek telj esi tése alól. E kötelesség pedig a háború okozta nyomor csökkentése és redukálása lehetőleg a minimumra. Ne menjünk messzire! Itt van a mi városunk. A háború közel 300 apát szólított el családja köréből. A munka- nélküliség az utolsó években, különösen ez idén nagy nyomorba döntölte a munkás családokat. De valahogyan mégis hozzájutottak, ha mással nem, hát napszámos munkával a betevő falathoz. De a háború most egyenesen a kenyérkeresőt szólítja el családjától. Ili marad a feleség, a gyermekek. Ha az asszony jut is valami napszámos munkához, vájjon mennyit kereshet? Elegendőt-e egy 5 — 6 tagú család fenlarlásához ? És ki vigyáz a gyermekekre, ki oltalmazza meg őket minden rossztól, a mikor az anya reggel löl estig ott görnyed a mosóteknő, súrolókefe, vagy a kapa melleit? Bizony-bizony ilyenkor kell a társadalomnak segilő kezét nyújtani, mert az állam támogatása sokáig késhetik. Mini értesültem, városunk nemesszivű, fen költ gondol kozású polgármestere nagyon is szivén hordja e szegény, nyomor előtt álló, segélyre szoruló családok sorsát és legközlebb meg is indul a város részéről a segélyakció lermészeíesen csak oly keretek között, melyek összhangban állnak a város anyagi helyzetével. Addig is, lehetőleg mihamarább akcióba kell lépni társadalmunknak. Volna is egy eszmém, azt hiszem praktikus, többé-ke- vésbbé célravezető és kivihető eszme. Íme! Városunknak minden olyan családja, mely nem él szűkös anyagi viszonyok között (és én azt hiszem ilyen is van vagy 300) vegyen magához egy-két ilyen szegény gyermeket addig, a inig a háború tart, vagy mig az apa haza nem jön. Szolgálatot tesz vele a hazának, a társadalomnak, a városnak, de saját lelkiismeretének is, mert hisz a jóleső érzés, ha az ember hazafias kötelességet teljesít, ugyebár felemelő, jóleső érzést vált ki ? A szegény munkás család gyermeke az ily famíliáknál csinosodik erkölcsében, jobban táplálkozik (ámbár a íúltáplálásról nehéz lesz a visszatérés!) egészségesebb életviszonyok közé jut, a mi további fejlődésére és a betegségekkel szembeni ellenálló képességére nézve nem lehet hatástalan. Azután meg egy kis demokrácia is fejlődik. A jó módú úri gyermek és a szegény proletár fiú között a gyerekkori barátság később megértő emberszeretetté szilárdul és eltűnteti azt az osztályellentéttől fakadó gyűlöletet is, mely sajnos, napjainkban társadalmunkban oly szilárdan áll fenn. (Temesvár) H. E. Megkezdődnek az előadások szeptember elsején az elemi iskolákban. Bárha akkorra — rettenetes — vérbe fog vergődni Európa minden nemzete, a sok ezer gyermek, a nemzet jövendő virága ne veszítsen az esztendőkből, a melyeket tanulással kell eltölteni ők. Gróf Csáky Károly megyés püspökünk ezérl már ki is adta rendeletét, hogy mindenütt meg kell kezdeni a nagy egyházmegyében az előadásokat, a hol tanító hiányzik, ott összevont osztályokat kell létesíteni. Vácon a tanítói karban nincs hiány, tehát szeptemberre megnyílnak az iskolák kapui. Ugyanígy lesz a többi felekezeteknél is. A főgimnázium megnyitásáról a közoktatásügyi miniszter még nem rendelkezett, de valószínű, hogy ha nehézségekkel is, megkezdődnek az előadások. Az uj (anév megnyitása tehát elhatározott dolog, a melyen a háború változtathat. Ha ugyanis a sebesülteknek akkora tömege érkeznék, hogy az iskolák termeire is szükség lenne, az esetben a tanítást is megszűntetnék és az iskolák kórházakká válnának. A midőn 1848-ban a forradalom kitört és Kossuth Lajos gyújtó szavai folytán az ország megszavazta a honvédkonlingenst, az országban megkezdődött a verbuválás. Mészáros honvédelmi miniszter megbízásából Vácra Zay Gábor gróf jölt, a ki az itteni hatóságokkal összeköltetésbe léped. A barátok temploma elölt folyt le az első verbuválás. A tér közepére egy nagy asztalt állítottak, a melynél Zay, Goldberger (a zsidó hitközség akkori elöljárója) Ada- metz százados, Bankai György nyugalmazott táblabiró és két városi Írnok foglalt helyet. Cigányzene mellett kezdődött meg a verbuválás és elsőnek egy Brandl Károly nevű marosi legény jelentkezett, a kinek nagy éljenzés közepette fejébe nyomták a honvédcsákót. Az első napon 120 önkéntes jelentkező akadt, ezek között 40 legény nagymarosi volt. Ez akkor annál is nagyobb feltűnést keltett, mert Nagymaros, a mely legnagyobbrészt liroli és mainzi települőkből állott, törsgyökeres német falu volt. A marosi legények vezetője Zoller Ferdinand volt, a ki 1859-ben Verona ostrománál esett el. Az önként berukkolt váci legényeknek a névsorával sajnos nem szolgálhatok, de adataim vannak egy-két emberről, a kik — Oroszországban fejezték be életüket. Madách Imre nógrádi parasztlegény, a ki a piskii csatában megölte Rüdiger tábornok fivérét, orosz fogságba került és Kiewbe vitték. 20 évre ítélték és Szibériába kerüli, a honnan 1867-ben csak Andrássy Gyula közbenjárására szabadult ki. A mikor visz- szakeriilt, hülye és teljesen agyalágyult volt. 1870-ben egy tűzkataszírófa alkalmával egy égő házban odaégett. Kral János váci cipészlegényt az uráli higanybányákba, majd Moszkvába vitték, a hol a csatornamunkálatoknál dolgozod. 1865-ben szabadon bocsátották és Vácra tért vissza Szüleit és ismerőseit már nem találván éleiben, visz- tért Moszkvába, a hol egy orosz leányt vett el. líráinak a fia 1890-ben Amerikába vándorod, a hol Clevelandban az első orosz lapot alapította. Jelenleg ennek a fia redi- gálja a lapot. Ezen adatokat jórészt Farkas Ernőd kollégától nyertem, a ki a magyar hadifoglyokról Oroszországban a „Budapestben“ emlékezett meg többször. Brandl Károly nevű marosi önkéntesről még csak egy megjegyzésem van. Damjanich vörös sipkásaival harcolt, azután — renegát lett. Egy főherceg szolgálatába került, a hol mint lakáj életéi Grácban fejezte be. Brandl Károlyt mint kutyamosót 1849-ben Pozsonyba küldték, a hol egy magasrangú osztrák hivatalnoknak leányát húzta ki a vízből. Jutalmul — osztrák szolgálatba szegődött és később egy főherceg szolgálatába, mint lakáj lépett.
