Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-07-22 / 54. szám

2 ban a találékony jószívűség ezer módját találja ki a szorgalmas, jól tanuló szegény gyermekek segítésének, Vácon egy-két állandó jótevő juttat feleslegéből a gimna­zistáknak, a kik közül nem egy jó tanuló­nak kell félbeszasitani tanulmányait sze­génysége miatt, Minden évben vannak, a kik megértő szeretettel figyelik a gimnazisták önműve­lését, önképzését is s ha nagyobb alapít­ványokról nem is olvasunk az értesítőben, de az ifjúság iránt megnyilvánult kedves érdeklődés követésre méltó példáival ta­lálkozunk. P­Hírek. A lakbérkérdéshez. Egyetlen egy ellentétes észrevételem van „A váci tisztviselők lakbérkérdése“ című s a „Váci Hirlap“ egyik vasárnapi számában megjelent cikk tartalmához. Mielőtt azonban ezt a megjegyzésemet megtenném, szükségesnek tartom kijelen­teni, bogy a cikkíró fejtegetéseit, érveléseit — egyetlen egynek a kivételével — maga­mévá teszem. A cikknek a lényegével egyetértek. Egyáltalán nem túlzott a tar­talma, hanem teljes mértékben igazságos, tárgyilagos. Merem mondani, hogy felfo­gása, a váci tisztviselők közfelfogása. A közhangulatnak adott kifejezést, a dolog érdemére, lényegére nézve. Az ellenkező észrevételem ezért erre nem vonatkozha- tik, nem is vonatkozik. Csupán a végső konklúziót, a mozgalom megindításának a módját érinti. Vagyis abban nem értek egyet a t. cikkíró úrral, a mikor ő a moz­galom megindítását a hivatalok főnökségé­től várja. A lakbérkérdés rendezése, t. i. akármi­De munkás kezekben nincsen azért hiány. Vezényeli őket egy délceg kapitány : „Ezek horgásznak! Azok kerítenek!“ Fenekes horgot nyom kezébe emennek. De munkába állni ő maga sem restet, Mert a halászatban valóságos mester. Vízbe ereszti a nagy emelő-hálót, Bámulják is érte őt a kőrülállók. Itt-ott egy kis keszeg akadt már horogra, A kapitány nézi őket mosolyogva. Mintha kőből volna vízpartra faragva, A háló kőtelét mozdulatlan tartja. „Most nézzetek ide! így kell halat fogni! Ez a hal! Nem az az apró-cseprő holmi!“ Kirepül a háló a vízből magasra . . . S esik a kapitány be a vízbe hasra. így folyik a munka vígan egész délig. Píncetok tartalma kifogy addig félig. Hal is akad bőven, viszik a tanyára, Oda gyülekeznek az étel szagára. De jó, hogy a szagát — előre élvezték, Mert prüszkölni kellett, mikor enni kezdték. Szidták a szakácsot. — Ez az érdéin sorsa ! — Pedig duplán meg volt adva sava, borsa. Az elsózott lére megint inni kellett, Só meg a bor szépen megfért egymás mellett. S minthogy az ebéd már úgyis el volt sózva, Ledültek a gyepre csendesen alsózva. A szegény szakácsnak itt vették csak hasznát, Kapott egymásután vagy tíz kontrakasszát. Hogyha tudta volna ezt a furcsa véget, Maga megette vón inkább az ebédet. V A C 1 HÍRLAP lyen méltányos is, mégis csak bérharc a kormány, a törvényhozás ellen, a melyet főnökségek, de még a főnökök sem kez­deményezhetnek. A főnökök, elüljárók majd egyénileg, egyenkint csaliakozhatnak, de megindítók ők a mostani berendezkedés szerint nem lehetnek. (Ha mégis lehetné­nek és lesznek is, a legnagyobb örömmel vonom vissza ellenészrevételemet és üd­vözlöm az uj hajnalhasadást.) A megindí­tók nem elülj áró tisztviselők lehetnek, a kik egyetértenek s egytittérzenek az esz­mével. A kik legfőképen érzik a nyomasztó helyzetet, kezdjék, pedig ha úgy tetszik, akár egyesületi, akár pedig ad hoc tömö- rülési szeretet utján. Akár a körünkön be­lül, akár az összes érdekelteket ezen kívül csupán e célra szervezve. Erről majd le­het beszélni. E felett lehet vitázni. Sőt ta­lán lehet még más módot is találni. Én is szívesen meghallgatom a jobbat. Csak mi vei a mozgalmat teljesnek, üdvösnek, ége­tően szükségesnek tartom, nem szeretném ha a főnökökre várnánk, mert hiába várnánk. Nem tartom szükségesnek e kisded ész­revételem bővebb kifejtését. Nem akart ez semmi más lenni, mint egy kis eszmélte- íés. Egy kis útjelző a mozgalom indítási módjára nézve, a zsák-utat kezdett útra- kelőnek. Nem akartam ezúttal részleteseb­ben arra sem kiferjeszkedni, — pedig ér­demes téma volna —- hogy a főnökök mi­kép helyezkednek és helyezkedjenek bele társaik szocialisztikus törekvésébe. Nem akart ez semmi más lenni, mint útjelző, eszméltető, vagy még helyesebben: egy kis észrevétel. S ha ez igen csekély ered­mény is, annyit mindenesetre elértem, hogy az eszmét e pár sorral felélesiíetfem, va­lamivel tovább ébrentartoítam. Ha ne-m is sok, de ez is valami! A semminél bizo­nyára több! Kelten már vagyunk. Leszünk még töb­Ezután lett még csak igazán víg élet! Szekérszámra hozták a gyereknépséget. Mint cigánykaraván, olyan lett a tábor, Volt itt pőre purdé, volt kocsi, ló, sátor. Jóllakott cigányok szanaszét hevertek, Mások összebújva bibliát kevertek. A purdék szanaszét mind levetkeződtek S a gyepes vízparton vígan kergetöztek. Meg is neszelte ám két csendőr a tábort, S a kis erdő alján csendben odalábolt. „Lesz itt ma jó fogás!“ Komor volt az arcuk, Mérgesen kunkorgott kétfelé a bajszuk. „Dologtalan népség, csendes faluk réme, Gyilkos tolvajbanda, most kerültök kézre! E vidéket ugyan nem háborgatjátok, Megcsíptünk hát végre! Majd gondunk lesz [rátok. „Lám milyen jó lovat loptak a betyárok! Úri a kocsi is, hát még a szerszámok ! Lám hogy ettek-íttak ! Amott lóg a bogrács. Majd lesz vacsorára ázott kőtélkorbács . . . Nézd, a purdék között fehéret is látok, Biztosan üg/ lopták azt is a cigányok. Hurokra kerültök elvetemült népek, Megtisztítjuk még ma az egész vidéket“. Csak mikor közelebb értek, akkor látják, Hogy félreismerték a táborunk sátrát, Hogy nincsen közöttünk se cigány, se vajda; De mert ügy néztünk ki, mint egy tolvajbanda, Odalépett büszkén a csendőrőrmester: „Mit csinálnak itten ?“ Kérdi kinyúlt testtel. ben is. S ha kitartásunk lesz, ha a módját eltaláljuk, valamennyien is együtt lehetünk a maga idejében. —gyi_ — Váci Hirlap szerkesztőjének távol léte alatt a szerkesztésért Borbély István (városháza) fe­lelős. — Marx János Kitüntetése. Marx János valóságos belső titkos tanácsosnak, a Máv. volt elnökigazgatójának nyugalomba vonulása alkalmából a német császár a már előzőleg birtokában lévő másodosz­tályú vörös sasrendhez a csillagot ado­mányozta. — Trupp Antal ünneplése. A gaz­dasági téren szerzett érdemei elismeré­séül a király által kitüntetett Trupp Antal püspöhatvani községi jegyzőnek szomba­ton adta át Ivánka Pál főszolgabíró az arany érdemkeresztet. A főszolgabírói hi- hatalban folyt le az ünnepély, a hol a vá- lasztói-lajstromot összeálitó bizottságok először letették az esküt, majd ezek előtt az érdemeit méltató szép beszéd kísére­tében átadta az aranykeresztet a főszolga­bíró Truppnak. Ivánka a beszédében meg­emlékezett arról, hogy az ünnepelt ma is négy szövetkezetnek áll az élén, ő volt az a férfiú, a ki Pestvármegye területén az első tejszövetkezetet megalakította s neki van a legnagyobb érdeme Püspökhatvan felvirágoztatásában s gazdasági téren való vagyonosodásában, de nem feledkezett meg a főszolgabíró arról sem, hogy Truppot, mint az ország egyik legkiválóbb jegyző­jét a közigazgatás terén is ne méltassa. A szép beszéd után Trupp Antal hálás sza­vakkal köszönte meg az ünnepelteíést, majd a jegyzői kar nevében Schnapp La­jos sződi jegyző üdvözölte a kitüntetettet. A kedves ünnepélyt barátságos közebéd 1 követte, mely a Kúrián volt. „Mi? Hogy mit csinálunk? Iszunk, alszunk [látja 1“ Az evés-ívásnak maga nem barátja?! „De Iám horgásztak is ! Van-e engedélyük ? Igazolják rögtön a becses személyük!“ „Kívánsága szerint, engedélyünk vagyon, S az ismeretségnek is örülünk nagyon! Itt az engedélyem! En X ügyvéd vagyok. O meg járásbíró... De mért néz oly nagyon ? Ez az úr meg itten főerdőtanácsos, Amott meg az öccse 1 híres tangótáncos! A többi urat is igazolom sorra, De szomjas a torkom előbb egy kis borra. Az egészségükre ! Tisztelt jó barátom, Meg van elégede velünk, a mint látom. Vasúti ellenőr, fogalmazó, író, Katonatiszt, jegyző, tanár, szolgabiró. Akad itt mi köztünk minden úri fajta, Hogyha nem is látszik meg a rangja rajta ! Most pedig uraim távozzanak békén, Kergessék á cigányt a maguk kornyékén ! Tísztességtudóan hamar el is léptek, „Fene lát egyhamar ilyen furcsa népet?“ Dünnyőgík magukban. — „Urak lehetnének: S be állnak egy napra mind szegény legénynek» Ha nem olvastam vón, bizony el sem hinném, Hogy ki íja, fíja, hanem mind bevínném!“ * E kedves kaland is csak javukra váltott, Kiverte szemükből a pislogó álmot. Nagy huzavonával felálltak mind szépen; De bizony a munka már sehogy sem mégyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom