Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-07-19 / 53. szám

mal. Az ünnepélyen nagy számú résztvevő jelent meg a szülők és rokonok köréből. A tanügyi hatóság részéről Podhorányi József apátkanonok volt jelen, a ki az ün­nepély befejezte után meleg szavakban adott kifejezést a nőegyesület elnöknőjé­nek, özv. dr. Freysinger Lajosné úrnőnek, az ovoda feníartásáérf, szakszerű felsze­reléséért, vezetéséért és meleg szavakkal köszönte meg úgy az egyesületnek, mint az ovoda vezetőjének, Kiss Irma ovonőnek és a gondnoknőnek az apróságok érde­kében kifejtett buzgólkodást, odaadó és eredményes fáradozást, azután pedig süte­ményekkel és cukorkákkal kedveskedett a kicsinyekek. — Majdnem befultaK. Klein Sándor váci fakereskedő vasárnap délután két szép lovával igyekezett Tahitótfaluba a hidavatásra. A kocsi s a lovak a Fürge után kötött kompban álltak s már majdnem átértek a túlsó partra, a mikor a két ló megijedt s a komp korlátján átlépve a Duna vizébe ugrottak. Az utasok rögtön elvag­dosták a hámokat, úgy hogy a kocsi a kompban maradt, de a lovak el kezdtek úszni és pedig nem a közel lévő sziget- ségi part felé, hanem vissza a nagy Duná­nak, haza Vácra. Rémes ijedtség támadt erre úgy a vizen, mint a Pokol vendégei között s csak dr. Meszner János ügyvé­det nem hagyta el hideg vére, ki mint tart. huszárhadnagy gyakorlott lévén a lovak uszíatásában, hamar csónakba ugrott s ment az úszó lovak után, melyek közül az egyiknek nyakát átfogva, szépen kivezette azt a hajóállomásnál a partra. A másik állatot hasonlóképpen mentette meg Malik mester, a ki a váci partról sietett a már- már elmerülni látszó ló felé. Ha nincsenek ott dr. Meisznerék, a két szép állat föltét­lenül a Dunába fúl, mert a hajóállomás láncaiba kerülve alámerültek volna a már amúgy is kifáradt párák. — LáthatóK a vásártér parcellá­zásának. tervei. A városi mérnöki hivatal a vásártér parcellázásának 36 darab, szeb- nél szebb tervrajzát a mai napon a város­háza közgyűlési termében a közönségnek közszemléjére kitette. A tervrajzokat tehát az érdeklődök a mai naptól fogva 14 na­pon keresztül a hivatalos órák alatt meg­tekinthetik. — Vadászbérietek árverése. Kedden volt a városi vadászterületek haszonbérle­tének árverése. Az alsóhatárbeli' vadász- területei az eddigi 605 korona évi bérrel szemben Miltényi Aurél vette ki 1210 ko­rona bérösszegért. A í'elsőhatárért Ulrich József újpesti lakos Ígért be 780 koronát, az eddigi 600 koronával szemben. Agyadai vadászterületet Detoma Alfonz budapesti lakos vette ki 305 koronáért. Az utóbbit eddig 50 koronáért Kálló Antal bérelte, az előbbieket pedig Miltényi Aurél. — Csizmadia mulatság. Az ősrégi céhek közül még két ipar dicsekszik azzal Vácon, hogy mint különálló céh még íen- tartja magát. Ugyanis mint önálló szerve­zettel birö egylet ismeretes és létező Vácon a Csizmadia- és a Molnár céh, mindkettő­nek meg van a maga céhládája, egyházi zászlaja, sőt a csizmadiáknak még házuk is van a Berkes-utca végén a Dunára néző úgynevezett céh-ház. Ez a két egylet min­den évben szokott mulatságokat tartani s most vasárnap is ilyen volt lent a lövöl­dében, a hol a csizmadia céh szinielő­wmm & dással egybekötött nyári estélyt rendezett elaggott tagjai javára. Először egy három felvonásos, csizmadia izü, humoros dara­bot adtak elő a céh műkedvelő tagjai, Joáchim Ágoston „Magas politiká“-ját, mely a közvetlen, kedves és természetes ala­kításokkal derűs hangulatot keltve aratott nagy tetszést, majd ugyancsak Joáchim egyfelvonásos darabját, a „Vándor legény“-! játszották hasonló ügyeséggel és humorral. Különösen jók voltak Pusztai Etus, Hasz- pra Mihály és Deák János nagyobb sze­repeikben, de a kisebb szereplők is mind­annyian sikerült dolgokat produkáltak. Közönség — úgy látszik, hogy ez már igy fog menni — nem valami nagyszám­ban volt jelen, de a kik ott voltak, azok világos reggelig jól mulattak. A jótékony célra felülfizettek: Galcsek György dr. 10 K, Tragor Károly, KonrádSándor 4~4K,Prejer József 3 K, N. N., Papp Tivadar, Matyóka Ferencné, Pusztai József, Mózes János, N- N. 2—2 K, Zemanovich József P10 K, özv. Jóföldi Jánosné, Mudris János, Máté Félix, Ziqó József, Földi Miklós, ifj. Pusztai Jó­zsef, ifj, Hubacsek József, Nagy István, Müller János, Síeidl Lajos, Csanyiga Jó­zsef és Polák Henrik 1—1 koronával, Jonák Vencel, Rácz Mihály, Groma Páb Huj János, Hirlemann József, Ferencsik János 80—80 fillétr, Barolits AMhályné 40 fillért. A nemesszivű adakozók fogadják az elnökség hálás közöneíét. — A PoKol szigeti pálya megnyi= tása. A Váci Sport Egyesület football al­osztálya ma rendezi első mérkőzését a Pokol-szigeti pályán. Erre az alkalomra sikerült a Sport Egyesület vezetőségének a váci közönség által oly sokszor kívánt „33“ Football Club teljes első csapatát megnyerni, melynél nagyobb klasszist kép­viselő csapat még nem játszott Vácon A „33“ Football Club az I-ső osztályú baj­nokságért küzd és pedig szép sikerrel, a miben legnagyobb része a fiatal és máris az egész kontinens legjobb kapusának, Zsák Károlynak van. Elismeréssel viselte­tünk a vezetőség iránt, hogy hosszas fára­dozás és áldozatok árán sikerült publiku­munk kívánságának eleget tenni akkor, a mikor a „33“ F. C. kitűnő csapata és külö­nösen Zsák Károly jövetelét biztosította. A mieink Némethet kivéve teljes első csapat- jukkal állnak ki. — A „Jesiva“ gyásza. Gyásza van a helybeli „Jesivá“-nak. Rosenthal Markusz, ki harmadik éve talmudista Vácon, két heti betegség után szerdán 19 éves korában elhunyt. Temetése az őrt. izr. halottasház­ból csütörtök d. u. nagy részvét mellett ment végbe. Megjelent Silberstein Józsua főrabbi vezetése mellett az egész „Jesiva“. Képviselve volt az őrt. izr. hitközség, a „Szent egylet“ és „Talmudtora“ egyesület. Előbb a főrabbi tartott magasan szárnyaló, megható gyászbeszédet, utána Silberstein Israel ecsetelte az elhunyt társai és bará­tai fájdalmát. — Betörés a templomba. Csütörtök reggelre betörők jártak az őrt: izr. úgyne­vezett kis templomában. Felfeszitve a frigy­szekrényt, egy ezüst Tóramutatót vittek el. Azután az ott levő perselyt törték fel és ürítették ki. Id. Hirschfeld Adolf hitk. elnök feljelentette az esetei a rendőrségnél, mely megindilolta a nyomozási, de idáig ered­ménytelenül. ____ ___VÁCI HÍRLAP___ — A váci hengermalom részvény» társaság lisztárai 50 KgKént. Buzaőr­lemény: Asztali dara AB szám 21 K — fill. — Asztali dara C szám 20 K 703 fill. — Király liszt 0 sz. 20 K 00 fill. — Lángliszt 1 sz. 20 K 50 fill. — Elsőrendű zsemlye­liszt 2 sz. 20 K 20 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 19 K 90 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 19 K40 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 18 K 90 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 18 K 40 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 17 K 40 fill. — 77s sz. 15 K - fill. — 73A 12 K — fill. — Takarmányliszt 8. sz. 7 K fillér F. sz. 5 K 40 fill. G. sz. 6 K 80 fill. Ocsú 6 K 50 fill 50 kilogrmként. Nyilttér. _ 3 Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen Mariskánk elhunyta al­kalmából el nem mulaszthatjuk, hogy hálás köszönetünket ne nyilvánítsuk ke­zelő orvosának, dr. Magas Árpád úrnak, ki igazán a legnagyobb gonddal és ön- feláldozással iparkodott drága jó Maris­kánkat az életnek megtartani s midőn az emberi tudomány szerint ez lehetet­lennek bizonyult, fájdalmait és szenve­déseit enyhíteni. Egyúttal fogadják mindazon tisztelt is­merőseink és jóakaróink köszönetünket, kik drága halottunk végtisztessége al­kalmából velünk együtt elkísérték utolsó útjára és részvéttel osztoztak az isteni gondviselés által reánk mért végtelen bánatunkban. Vác, 1914. július 16. Nepl-család. Köszön etny ilváni tás. A szeretett feleségem halálakor meg­nyilatkozott részvétért és a végtisztes­ség megadásáért hálás köszönetemet fejezem ki megtisztelőimnek s külö­nösen mindazoknak, a kik sem költsé­get, sem fáradtságot nem kiméivé meg­jelentek Dunabogdányban a temetésen, ugyanígy az ottaniaknak is, kik szives megjelenésükkel a pótolhatatlan veszte­ség fölött enyhíteni iparkodtak nagy fáj­dalmamon. Vácon, 1914 július 18. Lannert György fodrász és két árvája. Köszönetnyilvánítás. Istenben boldogult jó anyánk, illetve szeretelt anyósom halálakor megnyilat­kozott, jóleső részvétért s a temetésen való szives megjelenésért fogadják az illetők az egész rokonság nevében igaz szívből jövő, hálás köszönetünket. Vácon, 1914. július 18. Schvorcz Pál. Köszönet. A hétfőn hajnalban történt Kolmann-féle tűzeset alkalmával a házam megmentése körül fáradozott Váci Önkéntes Tűzoltó Testületnek, a vasúti ezred katonáinak, a honvédhuszárságnak, a rendőrségnek és a tűznél munkálkodó közönségnek ez úton mondok igaz szívből jövő hálás köszönetét. Vácon, 1914. július 18. Beck Ignác füszerkereskedő. Községeknek mellékelve 5880—1914., 5446—1914. kig. számú rendelet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom