Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-06-08 / 42. szám
3 ügy tehát itt megfeneklett s addig nincs is, nem is lesz befejezés, mig az orvosszövetség a kényes ügyben határozatot nem hoz. — VizsgáK a főgimnáziumban. A váci kegyes-tanitórendi főgimnáziumban az előadások junius 15-én fejeztetnek be; jun. 16. és 17-én lesznek a magánvizsgálatok, jun. 18—24 az osztályvizsgálatok; jun. 18., 19 és 20 napjain tartatnak meg a szóbeli érettségi vizsgálatok. Junius 29-én „ Te Deum“ lesz és utána a bizonyítványok kiosztása. A tanulók felvétele az 1914-15. iskolai évre julius hó 1., 2. és 3-án történik az igazgatóságnál, a folytatólagos fölvétel éá az összes tanulók beírása az osztályfőnököknél szept. 1., 2. és 3-án lesz. — Halálozás. Özv. Való Ignácné, született Párvy Rozália f. hó 2-án életének 80-ik évében elhunyt. Csütörtökön temették nagy részvéttel. Temetésén nagy küldöttséggel képviseltette magát a vasutasok orsz. betegsegélyző és temetkezési egyesülete is. A megboldogultban gyermekein és unokáin kívül dr. Párvy Sándor szepesi megyés püspök és Párvy Antal egri kanonok nővérüket gyászolják. — Vác SzolnoKra megy. A magyar labdarúgók szövetsége a napokban véglegesen úgy határozott, hogp a Váci Sport- Egyesület fotball-osztálya a pesvidéki felső kerület legjobbja s igy ennek kell mérkőznie az alsó kerület legjobbjával, a szolnoki Máv. fotball-csapattal a pestvidéki bajnokságért, mely címet ez évben a váciak viselik. Pénteken este volt a szövetség gyűlése, melyen sorshúzás útján döntötték el, hogy a főmérkőzés június 14-én les* és pedig — mert a szerencse nekik kedvezett — Szolnokon. Pechje van mindenképen a váci csapatnak, mert alig hogy nagy nehezen bejutottak a döntőbe, idegen pályán kell a legnehezebb küzdelmet egy alaposan megtizedelt csapattal lejátszani, mert akkorra már a két legjobb erő, Németh és Schultz nem le*znek a váciak megre, a hol a köttő, fején házisapkája, már várta fenséges vendégeit. — Szebb vidéket még sohsem láttam — szólt a herceg. — Az a poézis, az a romantika, a mely megkörnyékezett, megbabonázta a szivemet! Kisfaludy csendes, lemondó melankóliával hallgatta eme szavakat és aztán, mintha percekre visszatért volna ifjúkori, sámsoni tettereje, mesélő hatalma, ömlengősen mesélte el fiatalságát és szeretetét azon rögföldhöz, hol most is időzik. Nincs szebb, elrejtettebb tájék a világon, mint Sümeg és Badacsony ! Ez a világ legkedvesebb helye, fejezte be az agg költő, Az éjszakát, Sümegen töltötték. Kisfaludy Sándor utoljára jelent meg a főhercegnél és nevét beírván reszkető kezekkel emlékkönyvébe, búcsút intett a távozó kocsinak, a melyet az ut pora nyelt el. Ferencz József Tihanyon át Veszprémbe megy, a hol a püspök fogadja őket. Kisfaludy Sándor nevére ismét a feledés homálya borult, bár a látogatástól kedvezőbb jövőt várt, de nemsokára meghasonolva önönmagával, 1844. őszén meghalt. Ferencz József Prágában időzik, a midőn a halálhírt hallja és fájdalmasan jegyzi meg: Örök kár érte! Kisfaludy Károly és Sándor, a magyar Schiller volt . . .! Held Albert. között. Nincsen tehát semmi reménységünk rá, hogy megtarthassuk a pestvidéki bajnoki címet, melyet tavaly oly szép küzdelmek árán tudtunk megszerezni. — Bizalom Borbély Sándornál*. Pünkösd hétfőjén délután a Siketnéma- inlézeti Tanárok Országos Egyesületének egy számos tagból álló küldöttsége tisztelgett Borbély Sándor igazgatónál. A küldöttség vezetője és szónoka Gönczi Gyula kecskeméti tanár, egyesületi alelnök volt, a ki az egyesület szeretetét, bizalmát és együttérzését fejtette ki Borbély Sándor iránt, egyúttal felkérvén öt, hogy az elnöki tisztséget, a melyre távoliétében is egyhangúan, lelkesedéssel választották, az egyesület érdekében fogadja el. Az pedig, hogy nem csüggedve s kedvét nem vesztve továbbra is az eddigi lelkesedéssel, munkakeddvel dolgozzék, nemcsak az egyesület, hanem az egész siketnéma ügy, sőt a magyar társadalom érdek. Ezért, a mikor az egyesület a bizalmát tolmácsolja, azt á nemes és humánus ügyet kívánja elsősorban szolgálni, melynek szolgálatába az egyesület is, meg Borbély Sándor is szegődött. Ismételten kéri tehát a tisztség elfogadására, a bizalom és szeretet kifejezésének tudomásul vételére. A mikor Borbély Sándor kijelentette, hogy az elnökséget elfogadja s még be nem végzett munkáját folytatni kívánja, azt a kijelentést az egész küldöttség — s azóta bizonnyára az egyesület összes tagjai is — nagy örömmel vették tudomásul. — Az alsóvárosi iparos ifjak mulatsága volt pünkösd vasárnapján a lövőházban. A sikeres mulatságon a következők fizettek felül: Búzás Sándor, Gasparik János 3—3 K, Mogyorósi Lajos 2 K, Szili András, Szili Lajos, Illés Mariska, Gazdag István, Báján Ferenc, Fridi János, Pácolt Károly 1 — 1 K. — Tetanusz a járásbíróság előtt. Néhány hete a legborzalmasabb halállal, tetanusz-mérgezésben halt meg Tonhauser József fiatal ácssegéd, a ki a szövőgyár tetején dolgozott s' egy szögbe ugrott, mely fertőzés után néhány nap múlva rettenetes kínok közt kiszenvedett. Tonhausert, mint a munkásbiztositó pénztár tagját, Magas Árpád dr. irgalmas rendi kórházi főorvos kezelte s a szülők a szerencsétlen fiú halála után feljelentést tettek a helybeli járásbíróságon, hogy Magas dr. a köteles gondosságot elmulasztotta s ez volt az oka fiuk pusztulásának. A vádat közérdekből Knoblauch Géza dr. ügyészi megbízott vállalta s a tárgyalás pénteken folyt le Sztanek járásbiró előtt. A kihallgatások során 'Magas dr. igazolta, hogy orvosi esküjével nem jött ellentétbe és a köteles gondosság elmulasztásával vádolni őt nem lehet, mire Knoblauh dr. ügyészi megbízott a vádat elejtette és Tonhauser József, az elhunyt édes apja vette át a vád képviseletét. Tonhauser jogi képviselője igazolni akarta, hogy a tetanusz-mérgezés már akkor bekövetkezett, mikor először vizsgálta meg Magas dr. a beteget, a bíróság azonban a vallomások alapján a megvádolt orvost felmentette a vád alól. Tonhauser az ítélet ellen felebbezésl jelentett be. — Tolvaj a laRásban. Nagy Vilmos dr. ügyvédjelölt feljelentést telt a rendőrségen, hogy a napokban budapesti főút 4. sz. alatt levő lakásán tolvaj járt és 100 korona értékben ruhákat lopott el. A tettest nyomozzák. ________VjA C 1 HÍR LAP — A nagy ágyút* távozása. A pünkösdi mérkőzések a váci csapatokat az egész vonalon letarolták. Vasárnap a kombinált első csapatunkat a Hellas 5 : 2-re, második csapatunkat pedig a Szent Imre-Kör csapata 2 ; 0 ra, hétfőn pedig a Némethet nélkülöző első csapatunkat a 111. kér. Torna és Vívó Klub kombinált csapata 3 : 0-ra verte. Közönségünk fel volt zúdulva, de nem a vereségek miatt, hanem a váciak fegyelmezetlensége-, nemtörődömsége- és egyesek durva játéka miatt úgy annyira, hogy igen sokan kijelentették, hogy többet nem mennek ki a meccsre. Schullznak szinte akarattal való „nem játszása“ és Franczenzovicsnak pofozkodása aztán végleg betetőzte a hangulatot. A Budapestről kijáró váci játékosoknak „ame- rikázása“ már igen sok pénzébe került a football osztálynak s most úgy tudjuk, hogy vége szakad ennek, mert bár a két legjobb játékos, Schultz és Németh s velük együtt Franczenzovics megválnak a csapattól, de legalább lesz egy gyengébb, de állandó és fegyelmezett csapatunk. — LovaK sorozása. Csütörtökön lóvásárnak is beillő mozgalom volt a vörösház előtt és annak udvarán : lóosztáiyozás folyt ott a honvédelmi miniszter uj rendelkezései szerint. Hunyady főhadnagy képviselte a hadsereget, Franyó tanácsos, Göndör főjegyző és Bajkó gazda a várost. Összesen 707 lovat írtak össze a városban és gazdáink dicséretére legyen mondva, a lóasszentálásra csak négy gazda nem vitte el a lovát. A lovak sorozásán a katonai képviselő megmondotta mindegyik állatra, hogy szüksége van-e arra a hadseregnek, vagy nem. Ha „besorozta“, Huber József, Hornyánszky Ambrus és Kurdi Ferenc bizottsági tagok értékbecslést mondottak a lóról. (Háború esetén ezt az összeget kapja meg az állat tulajdonosa a kincstártól.) Hadi szolgálatra alkalmasnak találtak Vácon 41 hátas és 346 hámos lovat, nyilvántartási lappal elláttak 160 lovat. — A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai 50 tígKént. Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 22 K 20 fill. — Asztali dara C szám 21 K 90 fill. — Király liszt 0 sz. 22 K 00 fill. — Lángliszt 1 sz. 21 K 70 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 21 K 30 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 20 K 80 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 20 K 30 fül. — Középkenyérliszí 5. sz. 19 K 80 fill. — Kenyér liszt 6. sz. 19 K 30 fill. — Barnakenyérliszí 7. sz. 18 K 80 fill. — 7V2 sz. 17 K 50 fill. — 73A 15 K 50fill. — Takarmányliszt 8. sz. 7 K 70 fillér F. sz. 6 K 00 fill. G. sz. 6 K 80 fill. Ocsú 6 K 50 fiit. 50 kilogrmként. Nyilttér. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen anyánk végtisztességadásán való megjelenésükkel enyhíteni szívesek voltak fájdalmunkat, hálás köszönetét mondunk. Vác, 1914. junius hó 5-én. Való család. és teljes fogsorok szájpadlá- ■ 09 QK nélkül. Platina, aranykoronák és aranys hidak. Foghúzás, fogtömés (plomba) aranyból, platinából, porcellánból és cementből. ,Régi hibás fogsorok átdolgozása. FISCHER DEZSŐ vizsgázott fogtechnikus művészies munkáért a párisi higiena-kiállitáson a fogászati szakzsüri által aranyérem, érdemkereszt, valamint díszoklevéllel kitüntetve. Található mindennap Vácon, Káptalan-utca 5. sz. délelőtt 10—12-ig, szükség esetén 8—12-ig. Budapesten, VI. Király-utca 86. d. u. 2—6-ig.Részletfizetésre ! Mérsékelt árak. Külföldi tanulmányútja miatt rendelését junius 15-én reggel nyolc órakor fogja megkezdeni.