Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-05-31 / 41. szám

rtuszonnyolcadih évfolyam 41. szám. Vác 1914. május 31­VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak ; helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Ny Szeikesztöség és kiadóhivatal: Gróf Csaky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) ilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. Lovai (Min Miniszter Dacon. Vác. máj. 30. Miként előre jeleztük s mint a delegá­ciók idején napról, napra várták: lovag Krobatin hadügyminiszter megjelent Vácon és a 2. számú vasuíezred ügyében a helyszínén behatóan informáiíaíta magát. Csütörtökön délelőtt féltizenegy óratájon az utcán fogta el a sürgönyhordó Kopriva Ferdinand ezredesi és az átadóit távirat tudatta, hogy a hadügyminiszter délután 2—4 óra között segédtisztével automobilon érkezik városunkba és a katonai fogadta­táson kívül semmiféle ünneplésl nem kíván, mert inkognitóban érkezik. A'lihelyt a vasuíezred kiszemelt területét megtekin­tette, a delegáció esli ülésére, Budapestre azonnal vissza is tér. Nem azért számítunk még a kisvárosok sorába, hogy a máskor igazán titokba tar­tott katonai sürgöny tartalma most gyor- san, szájról, szájra ne szállt volna. Az is­merősök délulán már köszönés helyett igy üdvözölték egymást kétkedve, a másiktól várva a megerősítést: — Hallotta, hogy jön mindjárt a hadügy­miniszter ? És hogy igy gyorsan hire terjedt Kro­batin érkezésének, nagyon egyszerű a magyarázata. Dehogy is árulták el a hiva­talos sürgöny tartalmát! Ellenben látták az utcákon a vasuíezred rokonszenves tisz­[ teit, kik eddig kard nélkül, egyszerű kis I pálcával iparkodtak uj területük felé. Most mindegyik díszben s a mi nálunk a leg­szokatlanabb: a fekete-sárga szolgálati övvel derekukon, csákósan. Nem voll ne­héz visszaemlékezni a Váci Hírlap híradá­sára, mely a hadügyminiszter eljövendő váci látogatásáról szólt. A tisztek szokat­lan, Vácon eddig még nem is látott disz- öltözéke kombinálva a mi híradásunkkal, rögtön megfejtette a sürgés, forgás okát: jön a hadügyminiszter! A hogyan múlt egy-két óra, mindinkább beigazolódod, hogy Krobalin táborszerna­gyot várják. Az alsóvárosi kaszárnya, mely­nek ura most a vasutezred s melynek környéke máskor néptelen, ma is hétköz­napi képét mutatta volna, ha teljes dísz­ben ott nem állanak a vasutezred tisztei, kik között feltűnt Pintér őrnagy, a buda- I pesti honvédhuszárezred váci osztályának parancsnoka. A járó-kelők egy pillanatra megállnak és látják, hogy a tiszti társaság kémlelve íekintget sokszor az alsóvárosi vám felé. Néha a Vácon át már megszo­kott autotülkölés egy kicsit idegesíti a di- j szes társaságot, de azután nyugodtan for- j dúlnak el: civil utasa van a modern köz­lekedési eszköznek. Pontosan 3 óra 19 perckor a vámnál befordul egy hatalmas automobil, a kaszár­nya előtt rang szerint, sorban, feszes állás- I ban a vasutezred tisztei. Nem telik bele egy perc, az autó közvetlen előttük áll meg, a soffőr megemeli sapkáját, az inas kinyitja a nyitott kocsi ajtaját és először egy őr­nagy, majd lovag Krobalin hadügyminisz­ter, miután csukaszürke felöltőjét levetette a kocsiban, Kopriva ezredes előtt áll és hivatalos jelentkezését fogadja. A minisz­ter, a ki egy kis képzelőtehetséggel hason­lít a Vácon mindenki által ismert Zubovieh kapitányhoz, melegen kezet fog az ezre­dessel, azután Pintér őrnagyhoz fordul, ki jelentkezik és bemutatkozik s miután meg­hallgatta, szalutál, kezet szőrit vele. Sorban mindegyik tiszt előtt megáll, meghallgatja őket — szalutálás, kézfogás. Végül a napos káplár jelent, ezt is meghallgatja, mintha ér­dekelné, szalutál. Mindez a komoly aktus vagy öt perc, künn az utcán a kaszárnya előtt. Az érdeklődők száma eleinte alig 5—10, később már százan is vannak. Kopriva ezredes kalauzolása mellett most a miniszter megtekinti a honvédségtől a vasutezred részére ideiglenesen átvett ka­szárnyát, ez alatt tudósítónk megkérdezi a soffőrt, a ki elmondja, hogy a gép ötven lóerős, A 690 jelzést viseli, a miből a betű Ausztriát jelenti (a nemzetközi jelzés sze­rint Magyarországot H = Hungária jelzi). Az út 28 percig tartott Budapestről Vácig, az autó a hadügyminiszter tulajdona. Mire befejezte előadását, már jön is a lépcső­kön le Krobalin és az ulcára érve gyalog indul a város felé. Az ezredes figyelmez­nyílásé. Rügyet fakasztó tavaszi nap sugár, Illatod minden hegyet-völgyet bejár. Tűzcsókod éltet, ninncsen annak párja, Jöttödet boldog, boldogtalan várja. Elűzöd álmát a dermesztő télnek, Himes palástod, tükröt ád az égnek. Gyöngyharmat ragyog, sok kicsi virágon, Szerelmet hintesz széjjel a világon. Kikelet nyílása, Tavasz virulása, Óh be régen várlak! Tárva van a szivem, Légy örökre hívem, S a lelkembe zárlak! Raj Nándor. A vén lump elégiája. Elnyűttem az ifjúságom, Bedobtam a sárba . . . Elhuilajtá minden szirmát LelKem szép virága. Itt is, ott is lehullott egy, A szél szerte hordta, Besodorta, bekaparta A szemétbe, porba . . . Ifjú, forró érzemények, Fakadozó vágyak A viharral, futó széllel A semmibe szálltak . . . Reményeim, ábrándjaim Foszló színes képek, Miket a sors vad haragja Szerte-széjjel tépett. Nem maradt más, csak a könnyem, Virágom már nincsen, Szirmok helyett forró árját Öntözgetem, hintem . . . Szív helyett hej, nehéz kő az Mit keblemben hordok, Érzem, tudom elkárhoztam, Nem lehetek boldog! . . Valamikor, nem is regen Csupa vigság tárja, Tánc, muzsika, pohár csengés, Nagy á böjtje máma . . . Valamikor puha kacsók . . . Édes ajkak . . . mámor . . . Ma podagra, csúz a divat, Patika kell . . . kámfor . . . Megroggyanó térdeimmel Ha ballagva járok, Csak titokban, fájón nézlek Szép menyecskék, lányok . . . Pajkos, vidám kacagástok Mint a pokol éget . . . De szomorú, de keserű Betegen az élet 1 . . . Jő a kaszás nem sokára, Véget vet e kínnak, Kidőlt, elhunyt vig cimborák Integetnek, hívnak. För.n a magas menyországban Más lesz minden újra, Táncra, dalra Gábor angyal Harsonáját fújja . . . Lesz még vidám öröm, cécó, Ha itt nem, hát ottan . . . Nem járunk a magas mennyben Mankóval meg-bottal; Pezsgő, jó bor ott is akad, Csók s ölelés néha . . . Bolond ember, aki jámbor, Ki nem lump, nem léha 1 . . . Andris. A viziember. Egyre-másra nyeli el a Duna az áldoza­tait. Hazánkban mintegy 1000 kilométeren végzi — a sok áldásos mellett — eme pusztító munkáját. Nem kíméli az öreget, sem a kisdedet. Nem válogatós, hogy szőke-e vagy barna, úr-e, vagy paraszt. Abban sem, hogy tud-e úszni, vagy nem. A kit elkap, azt sodorja magával irgalom nélkül. Embert, állatot egyaránt. Igaz, sokat csak megfenyít. Az ilyen azután egyidőre eszébe tartja: „viznek nincs gerendája.“ Sokféle képen tud veszélyes lenni a Duna vize. Mélység, örvény, ár, hullám mindmegannyi, ezer veszélyt rejteget. Ott és akkor támadja meg áldozatát, a hol és a mikor az legkevésbbé gondol reá. Ezért vonta be a nép e szerencsétlenségeket a költészet fátyolával. A viziember. A parti lakók, hajósok, molnárok, halászok, fürdő- őrök réme. Nagy, vörösszakálú, hatalmas termetű, rút szemű volt a viziember. Kis ujjából állandóan csepeg a víz. Erről lehet megismerni, meg a nagy, gúnyos kacagá­sáról, a mit olykor kallat, a mikor egy-egy áldozatot szállit a Dunának. Az anyja is

Next

/
Oldalképek
Tartalom