Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-05-24 / 39. szám
II HuszonnyolcadiR évfolyam 39. szám. Vác 1914. május 24VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéí*en : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (íparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. Risztéit adókivetés bizottság, régi, azt hiszem, helyes szokásunk, hogy a harmadosztályú kereseti adók kivetésének kezdete előtt bizalmas tanácskozásra gyűlünk egybe és megvitatjuk a helyzetet, főleg pedig nézeteinek kicserélésével megállapítjuk, hogy azonban a nagy kiterjedésű társadalmi rétegekben, melyeknek az állam fentartásához való anyagi hozzájárulását most leszünk hivatva megállapítani, a megélhetési viszonyok annyira javultak-e, miként az a pénzügyigazgatóság igen tisztelt előadójának javaslatából visszaíük- i röződik. Most első találkozásunkkor szives barátsággal üdvözlöm az urakat, az adókivető bizottság tagjait nemcsak azért, mertmajd- nem abban a teljes számban találkozunk, mint az előző esztendőkben, hanem azért is, mert ez a régi bizottság ismeri és tudja, hogy mivel tartozunk az államnak, főleg pedig minket küldő polgártársainknak. Nem kell tehát külön magyaráznom t. bizottsági tagtársaimnak, hogy mert a törvény alkotói a legszélesebb területen engedik meg mozgásunkat s csupán lelkiismereti szavunkra vagyunk kötelesek hallgatni: helyzetünk igen nehéz. Összeegyeztetni az állami érdekeket az adózó polgárság érdekeivel, nagyon messze van az ideális megoldástól, nem is sikerült, talán nem is sikerül soha. Arról tehát eleve letehetünk, hogy hetekre kiterjedő munkálkodásunk általános elismerést arasson, de ha a kiáltó ellentéteket sikerült megszüntetnünk és ezzel minél kevesebb elkeseredett hang jut hozzánk az adófizető polgárság köréből, lelkiismeretünk nyugodt lehet: belől" főttük tisztünket. Ezért, tisztelt adókivető bizottság, már eleve meg kell állapitanunk azokat a kontúrokat, melyek, mert jellegzetesen visszatükröződnek városunk kereskedelmi és ipari életében, részben irányítók lesznek munkálkodásunkban. E helyről, az elnöki székből kell tehát felvetnem azt a kérdést: vagyonosodik-e Vác város polgársága, hogy adóemelésről lehet jogosan szó, vagy pedig az általánosan rossz pénzügyi viszonyok polgártársainkra is, kiknek adózóképességél most kell elbírálnunk, rá nehezedett. És most ne vegyék szerénytelenségnek, hogy ismét az elnöki székből kell felhívnom becses figyelmüket Vác város költségvetésére, melynek egyik tétele felénk kiált és a konzekvencia levonását követeli. Ez pedig a vámbevételekről szól s hivatalosan, a város képviselőtestülete által meg- állapitíatik, hogy erre az évre nyolcszáz koronával kevesebb vámbevétel van előirányozva, mint előző esztendőben. Ha tehát a város kevesebb bevételhez jut, nurí kevesebb fogyasztó jön be a vámokon, a város polgárságáról is kimondja a város reális számvetése, hogy kisebb jövedelme lesz. Ez általános igazság és még vitát sem tűr meg, most már csak a részletkérdések megállapítása következnék. És e tekintetben szerencsés vagyok, hogy két oly tag- társunkra hivatkozhafom, kik közvetlen közelből ismerik polgártársaink helyzetét foglalkozás szerint is. Felhívom íanuságíételre Racsek János t. adókivető bizottsági tagtársamat, Vác város kisipara nemde a leg- kétségbeejtőbb vergődést mutatja és sehol, egy városban sem iparkodik annyi iparos mai viszonyaink közt életerős korban más pályát keresni a megélhetésre, mint éppen Vácon. Szomorúan jellemző, krónikus lü net — és ezt is tagtársam igazolhatja, — hogy a csekély ipartestületi dijakat, az egy koronákat is közigazgatási utón, árverésekkel való fenyegetésekkel lehet behajtani. Ez a kegyetlen igazság adómegrovásra kerülő iparosainkra, kereskedelmünkre pedig nyilatkozzék meg őszintén Miltényi tagtársunk, kinél annak alaposabb ismerőjét aligha kereshetnénk. Nemde igazat konstatálok, midőn állítom, hogy nemcsak a perifériákon levő kis boltok, de a i város középpontján álló, régen megalapo- J zott üzletekben alig-alig akad vevő s az annak vásárlása nemcsak kontóra megy, a melyből a kereskedőnek jókora percent mindig illuzórius, de igazat kell adnunk több helyről hangzott ama kijelentéseknek, hogy a jobb jövő reményében hétről, hétre nem a mai keresetből kell fedezni a A látogatás. Irta .• Báskayné. Forró nyári délután volt, a napsugarak most az egyszer nem „misztikusan szűrődtek be a fák között“, hanem egész hevükkel őszintén tolakodtak. Az egyik gyönyörű platánfa alatt húzta meg magát a perzselő naptól félve, egy pádon Siposné, ki a délutánját kézimunkával segítette elküldeni. A fürdőíelep korzója lassan élénkülni kezdett és bár Siposné nem volt a korzóhoz illően öltözködve, mégis ott maradt. Nők és férfiak kezdték benépesíteni az addig csendes korzót. A sokaságban különösen egy társaság tűnt fel Siposnénak, melyben három nő mulattatott egy fiatalembert. Siposné félre tette a kézimunkáját, figyelni kezdte a társaságot, melynek becézettje a fiatalember volt. Ügy rajongták őt körül az asszonyok, mint a méhecskék a virágot és ez teljesen lekötötte figyelmét. Nem tudta megérteni, hogyan lehet egy embert igy kényeztetni, hogy majdnem a nők udvariaskodták vele. Közelebbről látta, hogy csakugyan igen szép a fiatalember, sőt azt lehet mondani, hogy a fürdőíelep Adonisa. Nem volt hát csoda, ha az asz- szonyok kedvence volt Huszár Ödön, ki az idei szezonban már a harmadik fürdőhely asszonyait hódítja. Így hívták volna a i fiatalembert, ha a megkereszíelése óta csak egy teremtett lélek is Ödönnek és nem Döncínek mondta volna. 1. Huszár Dönci azok közül a gazdag mágnás gyerekek közül való volt, kiknek ' a papájuk sírucpeheilyel párnázta ki az ágyacskájukaf, hogy soha meg ne hűljön és soha meg ne üsse magát. Szörnyen vigyáztak rá és ha a lélekzetvétel nehezére esett volna, még azt is megtették volna helyette, de ezer szerencse, hogy ezt az egyet Döncike ösztönszerűleg űzte és nem esett nehezére. Diák korában igen szorgalmas volt Dönci az iskola kerülgetésekben. Sőrűn akadtak olyan kislányok, kiknek az elkísérése sokkal kevesebb szekundával járt, mint az elbliccelt óra. Ha az édesapjához panasz érkezett ez ügyben, akkor sem merte megdorgálni, mert félt, hogy a dor- gatóriumtól meghűl, no meg fölébredt • benne a lelkiismeret, mely azt mondta neki : „fiam, ez egy olyan alma, mely nem gurult messze a fájától.“ Csoda-e hát ha a növekedésével ez az egyetlen foglalkozása is növekedett és mire a bajuszát kivid hordta, egész mester lelt a női szivek összezuzásában. II. Többször föl és alá sétáltak a korzón, volt hát alkalma őt jól szemügyre venni, mig végre egyszer tekintete találkozott Dönciével. Siposné lesütötte szemét, közönyösséget színlelt, hogy észre ne vegye az ő figyelését. Dönci azonban már aztán többször nézett rá, feltűnt neki a csinos asszonyka és egész bizonyosan tudta, hogy 50—60 órán belül ő is a meghódítottak táborába kerül, esetleg a selejíezet- íek közé. Mert hát ő úgy kezelte az asz- szonysziveket, mint a gelencsér az edényeket. Gyúrta és ha összezúzta, selejtezte. Másnap reggel találkoztak véletlenül az uszodában. A fiatalember folyton az asz- szony körül úszkált és mindig olyan „véletleneket“ rendezett, hogy egészen a közelébe férkőzzön. Az asszony ügyesen, akárcsak egy fürge hal, siklott a vízben odább, nem szerzett róla tudomást. Fürdő után Siposné a szokott padján az újságját olvasta, Dönci pedig föl-alá • sétált, hogy fölmelegedjék a kissé hosszú fürdés után. Boszaníolta már az asszony közönyössége, hát illően köszöntött és megkérdi: — Megengedi hölgyem, hogy én is ideüljek ? — Igen, — felelte a hölgy — hiszen a pad közös. — Gyönyörű idő van ma! — szövi a témát tovább. Az asszony vontatottan ugyan, mint a
