Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-01-11 / 3. szám
Huszonnyolcadig évfolyam 3 szám. Vác 1914. január 11. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. „l/ác barátainak egyesülete.“ Vác, jan. 10. A váci Múzeum-egyesület egész évi működéséről ad színes képet Kisparti János dr. titkár jelentése. Ezt a beszámolót, a hozzá fűzött refleksziókkal itt ismertetjük meg a nagy nyilvánossággal : Minden alkotó kulturmunkásság bizonyos tekintetben konzervatív. Bármennyire hódoljunk uj eszntéknek, uj irányoknak, bármennyire dicsőítsük a haladást, a jövőt előkészítő szociális vagy kulturtörekvésünk csak abban az esetben lesz eredményes és maradandó, ha nem vesszük le tekintetünket a múltról. Egész lelki berendezkedésünk olyan, hogy csak a múlt lehet jövő alkotásaink alapja. Egyesületi munkásságunk szűkebb körben azt célozza, hogy városunk múltjára derítsen fényt, hogy helyes megvilágításban mutasson be minden a nagy időktől megszentelt talpalatnyi földel, minden legkisebb erfilékel, mely e városban és környékén található. Ám a múlt e megbecsülése nem jelenti a jelen ignorálását. Mikor visszatérünk letűnt századok mesés világába, a jelen emberének hozunk onnan egy-egv mementól, mikor a történelemi igazságok világosságával a mull ködét oszlatjuk, a jelen társadalmának csinálunk tisztánlátást a múltba és világos perspektívát a jövőbe. Látszólag csak a múltra irányuló munkásságunk tehát minden tekintetben vonatkozásban van a jelennel s most már a kezdet nehézségein túl lévén arra irányul, hogy kiadványainkban és ismeretterjesztő előadásokon annyira elrné- | lyilse a társadalom körében a történeti tudatot, hogy az az egyeseknél és az összességnél a jelen megbecsülésének, a jóakarattal való elbírálásnak a kényszerét váltsa ki. A ki a város múltját ismeri, az ennek az alapján a jelent nemcsak érti, hanem szereli is, még bizonyos erkölcsi kötelességet is érez, hogy a maga körében és módja szerint annak egy, vagy más tekintetben való felvirágoztatását előmozdítsa. Soha, sehol még egy városnak a kulturális fellendülése sem történt tisztán a hivatalos tényezők munkájára, mindenütt és mindenben jelentős kuiíurmunkát a társadalom lelkesedése, ebből a lelkesedésből származó spontán törekvése végzett el. Hiszen minden jelentős kultúrmunka a különböző egyesületek körében megy végbe, azok pedig rendesen nem parancsszóra jöttek létre. A társadalomnak ilyen spontán munkája csak abból a szerétéiből, megbecsülésből származhatik, a mellyel a város iránt viseltetik. Akiben ez megvan szóval, teile), talán egy-egy megjegyzéssel használhat a városnak, akiben nincsen meg, annak az elítélő kritikáját nem tarthatjuk olyannak, hogy ennek a történelmi szolidaritásnak az érzését kiölje, vagy csökkentse. Maga a múlt ismerete, a történelmi belátás fejleszt ki bennünk bizonyos kritikai élt, a melyet azonban e belátás keltette érzés szabályoz. A történelmi szolidaritás kényszeriíőleg visz bennünket a városkultuszra, a történelmi belátás természetszerűen óv meg minden túlzástól. így lesz egyesületünk épen hivatásánál fogva, — hogy egy nem régi keletű kifejezési használjuk — Vác barátai egyesületévé és lesz múzeumunk azzá a szentéllyé, a melyben a jelen megbecsülésére vezető történelmi szolidaritás kél a lelkekben. » , * Az egyesület múlt évi munkásságának és a múzeum fejlesztésének kiemelkedő mozzanatai a következők : Évi rendes közgyűlésünket január 6-án tartottuk. A közgyűlésen dr, Virler Lajos c. püspök, napyprépost, egyesületünk mecénása emlékének áldoztunk kegyelettel. Az emlékbeszédeí dr. Galcsek György preláíuskanonok tartotta. Nagyjainkról kiadandó emlékbeszéőemk között egyik leg- kiemelendőbb lesz az a nemes hévvel elő adott, formailag szép, gondolatokban gazdag beszéd, a melyet a tudós főpap közgyűlésünkön elmondott. Az egyesület múlt évi íagilletménye; dr. dr. Bezdek József fögimnáziumi tanár: A piramisoktól a felhőkarcolókig c. munkája. Tudóskörök nagy elismeréssel fogadták a munkát, a melyben egyesületünk tagjai váci ember dicsőségét látják. A tagilletménnyel együtt évkönyvet is adott Egyesületünk. Egyesületünket az oki 4—5-én Sopronban tartott Országos szövetségi közgyűlésen Sehandl Miklós alelnök és dr. Kisparti János titkár képviselték. Az év folyamán öt ismeretterjesztő előadást tartottunk. Három előadáson Novo- rneszky Imre vál. tag a fényképezés történetét, a fényképezést és a postagaiambokMiért és hogyan zarándokol a modern ember rég letűnt korok emlékeihez. 2 Líceumi előadás. Dr. Károsi Sándortól. Ma nem történik a világon nagyobb esemény anéíkűi, hogy a sajtó rotációs gépei millió példányban ne osztanák a róla szóló feljegyzéseket, melyekből mégis csak könnyebben marad meg egy-kettő, mint hajdan a gyér tudósításból. Nincs sehol jelentősebb természeti szépség, vagy művészi alkotás, mely a fényképező-készülék pompásan megszerkesztett lencse-rendszerének jóvoltából a maga hamisíthatatlan valóságában ne találna hű másolatra, szintén nagy mennyiségben sokszorosítva. Hogyne kőnnyítenők meg a későbbi kutatók munkáját, mikor mi már a hangok hullámverését is felfogjuk számukra a beszélőgépek hengerére; máskor meg egyesek és egész tömegek mindennapi vagy ünnepi életét préseljük bele berregő technikai-csodák rendkívül érzékeny filmjébe, hogy századok múlva, mint hazajáró lelkek, ismét megjelenjenek az érdeklődők előtt. Sajnos, a mulltal szemben ha nem is vagyunk teljesen tehetetlenek, mert elődeink nyújtottak sok fejtörés, szorgalmas tevékenység édes gyümölcseként ábécét, mellyel a felszínre kerülő hieroglifeket lassan kíbetüzhetjűk; kitaposták az utat, mely nevesebb emlékhez vezet; adtak kezünkbe Tűkőryné-féle pálcát, mely tájékoztat bennünket, hogy a főid méhében ítt-ett „lelet“ pihen; találtak ki anyagot, mellyel a sírjából kiemelt, koihadt és a szabad levegőn gyors elporladással, szétmállással fengegető darabot az enyészettől megóvhatjuk; mindazonáltal igen sok nehézséggel kell bírókra kelnünk, roppant nagy türelmet kell belevínnünk az emberiség múltjának kíbányászásába. Különben kísérjük el az archeológust útjára és figyeljük meg : hogyan férkőzik a múlthoz és mily adatokból rajzolja meg képét. * * * Legnehezebb a feladat, ha az ősembert akarjuk feltámasztani. Pedig a történelem nagyon hiányos, ha ép az első fejezet nincs meg benne. Azért minden áron látni óhajtjuk a legrégibb embereket eredeti környezetűkben, melyben akkor éltek, midőn az időt nem mérték még fel és nem szorították bele naptárakba. De hasztalan folyamodunk az ékesszavu mesemondó Clíóhoz, a történelem múzsájához a meséltető gyermek makacsságával és a felnőttek tudásvágyával: kérdésünkre mélyen hallgat. Ekkor előlép az archeológia, tudományok e zsíbarusa és csodás, ismeretlen világot tár elénk. Barlanghoz vezet bennünket, mely azzal dicsekszik, hogy időtlen időkben a teremtés koronájának, az ősembernek szolgált hajlékul. Alig hagyjuk el a nyirkos, sötét, barátságtalan üreget, kísebb-nagyobb halmon találjuk magunkat, melynek nevezetessége, hogy a napfényt szomjazó ember felülről lefelé kívájta és benne húzta meg magát. Idők folyamán teljesen felhagy a vakond-élettel, a főid felületén akar élni, nem egészségtelen pincében. De mert folyton védekeznie kell a vadállatok támadásai ellen, nagyobb tavak sekély vizű partját népesíti be cőlöpépítményeível. Mikor a krítíkátlan kételkedés e rajzot lekicsinylő gúnymosollyal fogadja és a képzelet játékának minősíti, az archeológia a kételkedés eloszlatására az ősemberek névjegyeinek gyűjteményével áll elő : nem vakítófehér, aranyozott szélű, papírkéregre nyomott nevek ezek, hanem csiszolatlan, vagy csiszolt fejszék, balták, sze- kercék, kalapácsok, ékek, bögrék, fazéktőredé- kek, nyílhegyek, sőt ékszerek, míndmegannyí kőből, vagy szarvasagancsból, csontból. (Folytatása szerdai számban.)
