Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-03-12 / 20. szám
Huszonhetedül évfolyam 20. szám. Vác, 1913. március 12. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilítér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. Március 15. Vácon és a környékben. Vác, március 11 Minél távolabb esünk 1848. március 15-ikétől, annál általánosabb, egész nemzetet átölelő ünneplését tapasztalhatjuk március idusának. Mintha most érkezett volna el az az idő, mikor megértik az ünneplők azokat a világmozgató eszméket, melyekért a nemzet fegyvert fogott s a melyek valójában ma sincsenek megvalósítva. Talán ez gyűjt mind több és több embert a szabadság zászlaja alá s mig csak egy évtizede is a szabadságharcban megszentelt helyeken, vagy városokban ünnepeltek, ma már általános ünnep március tizenötödike a legkisebb magyar faluban is, hol, ha más nem, az iskola emléket szentel a félisteneknek. A mi városunk képét is ünnepélyessé teszi március íizenötideke. Az összes iskolákban, kivétel nélkül, a márciusi napok szent emlékét elevenítik fel. A főgimnázium nyilvános ünnepélyt rendez, melyre az igazgatóság minden szülőt és íanügy- barátot szívesen lát. Városunk első iskolájának ünnepe szent mise után következik s a következő műsora lesz: 1. IVolkóber: Apotheosis. Zenei költemény, előadja a zenekar. A költemény részletei: 1. Bevezetés. 2. Talpra magyar. 3. Verbuválnak. 4. Riadó és csatazaj. 5. Világos és Arad. 6. Remény. 7. Szózat. 8. Óda. 2. Petőfi: A magyarok Istene, szavalja: Kemény László I. A) o. í. 3. Repülj fecském ablakára (öt szólamú kar), A reményhez, előadja az énekkar. 4. Ünnepi beszéd. Mondja: Báró Andreánszky Gábor VIII. o. t. 5. Rákóczi- induló. Karra alkalmazta: Szent-Gály Gyula, előadja az énekkar. 6. Pásztor József: Március 15. Iskolai színmű. Szereplők: Öreg honvéd: Termann Dezső VIII. o. t. Unokái: Sándor, jogász: Nagy László VII. o. t. Ilonka: Majer László IV. o. t. Az ünneplés folytatása délelőtt tizenegy órakor a siketnémaintézet dísztermében következik, a hol a váci és vácvidéki magyar védőegyesület a márciusi eszmékre való emlékezéssel rendezi éves közgyűlését. Ennek a közgyűlésnek programját már közöltük. A váci róm. kát. elemi iskolák növendékei közül a felsővárosiak rendeznek nyilvános ünnepet, A műsor, mely a Kőkapu mellett levő iskolában fél 10 órakor kezdődik, ez lesz: 1. Himnusz. Előadja a növendékek énekkara. 2. Elnöki megnyitó. Tartja Podhorányi József prépost-igazgató. 3. Hazám ifjúsága %* Szavalja Biró Margit V. o. (, 4. Előre. Tóth Kálmántól. Szavalja Diíye Aladár III. o. t. 5. Talpra magyar ! Előadja a növendékek énekkara. 6. Felolvasás március 15-éről. Tartja Zsarnó- czay Lászlóné tanítónő. 7. A kis tüzér. Molnár Páltól. Szavalja Csitáry János V. o. t. 8. Hazafias eszmény. Dalmady Győzőtől. Szavalja Takács Mária VI. o. t. 9. A vén cigány. Melodráma Farkas Lajostól. Szavalja Keméhy Kálmán IV. o. t. Harmóniámon kiséri Hangay Rupert. 10. Riadó. Hortobágyi Józseftől. Szavalja Juhász László IV. o. t. 11. Ima a hazáért. Előadja a növendékek énekkara. 12. Elnöki zárószó. Tartja Podhorányi József prépostigazgató. 13. Szózat. Előadja a növendékek énekkara. A város polgárságának egyetemes ünnepe szokás szerint a honvédszobornál folyik le délután három órakor. A sorrend ez lesz: 1. Himnusz, énekli a dalegyesület. 2. Talpra magyar, szavalja Gurszky Rezső. 3. Talpra magyar, énekli a dalegyesület. 4. Ünnepi beszéd, mondja Sommer Gyula. 5. Szózat, énekli a dalegyesület. A váci járás ünnepléséről is beszámolhatunk. Eddig a következő nyilvános ün népekről t dunk: Alagon a r. kát. kápolnában istentisztelettel kezdődik az ünnepély. Majd a községi iskolában rendeznek a következő sorrendben iskolai ünnepélyt a szülők jelenlétében: Himnusz. Ünnepi megnyitó, tartja Pongrácz Antal igazgató. Talpra magyar, szavalja Écsi Lajos. 1848. március 15-ének története, Bakos Sándor tanító. A hazaáruló. Hazafias színmű. Történik 1848-ban. Irta: Erdélyi Zoltán. Szereplő személyek: íd. Kemény, Denke Zsigmond VI. oszt tan. Gábor fia, osztrák főhadnagy, Vermes Béla 111. oszt. tan. Feri, a fia, Mackhult Ferenc III. oszt. tan. Klárika leánya, Maíauschek Anna III. oszt. tan. Kálmán, Jóska, Feri iskolatársai, Czaga Béla és Leitner Géza IV. oszt. tanulók. Záróbeszéd, tartja Pongrácz Antal igazgató. A polgárság ünnepe a Gráf-féle vendéglőben este 8 órakor lesz: Himnusz. Ünnepi megnyitó, tartja Hajnal Jenő. Talpra magyar, szavalja Farkas István. Ünnepi beszéd, tartja Kis Gusztáv. Magyar leányokhoz, költemény, szavalja Stolcz Ilonka. Alkalmi beszéd, tartja Vincze Nándor. Üzenetre várunk, költemény, szavalja Bayer Mariska. Szózat. Veresegyházán a polgári dalkör rendezi a márciusi ünnepélyt a következő programmal : I. Délelőtt 8 órakor a róm. kát., fél 10 órakor a református templomban ünnepi isteni tisztelet. II. Délután három órakor a Piac-téren, rossz idő estén Csáder Zsigmond nagytermében tartandó ünnepély sorrendje: 1. Himnusz, énekli a Dalárda. 2. Talpra magyar! Szavalja Csáder Ödön. 3. Tied vagyok stb., énekli a Dalárda. 4. Ünnepi beszéd. Tartja Körtvélyessy Bertalan lanitó. 5. Kossuth nóta, énekli a Dalárda. 6. Vándormadár, szavalja Konkoly E. 7. Március 15, szavalja Nobel A. 8. Tavasz elmúlt, énekli a Dalárda. 9. Előre, szavalja Banyák József. 10. Honvédtüzér temetése, énekli a Dalárda. 11. Szaval: Lengyel Julianna. 12. Szózal, énekli a Dalárda. Esíe hét órakor társas vacsora Csáder Zsigmond vendéglőjében, a hol szavalatok és a Dalárda énekei szórakoztatják a közönséget. Rákospalotán több helyen lesz ünneplés, de legnagyobb szabásúnak az ottani függetlenségi köré Ígérkezik. A „Rákos- palotai Függetlenségi Kör“ a magyar szabadság ujjáébredésének 65. évi emléknapján szabadságünnepélyt rendez a következő műsorral: Gyülekezés a kör helyiségében (Bem-u. 16.) és délelőtt 10 órakor indulás a községházán megtartandó képviselőtestületi díszközgyűlés meghallgatására. A díszközgyűlés végeztével felvonulás zászlók alatt a Kossuíh-szoho hoz Ünnepély sorrendje a szobornál: 1. Himnusz. Énekli az ünneplő közönség. 2. Ünnepélyt megnyitja T. Varga Antal bíró. 3. Talpra magyar. Szavalja Kovácsy Márton. 4. Kossuth Lajos sírja. Szavalja Csánky Ferenc. 5. Ünnepi beszédet tart dr. Héder- váry Lehel orsz. képv. 6. Magyar népszeretet. irta és szavalja Ceglédy Antal. 7. Petőfi napján. Szavalja Nagy Antal. 8. Kos- suth-szobrot a kör nevében megkoszorúzza Szőcs József. 9. Ünnepélyt bezárja Panák Pál. 10. Szózat. Énekli az ünneplő közönség. Őrszentmiklóson a március 15~ét ez évben is hazafias lelkesedéssel óhajtják megülni. Délelőtt 10 órakor a templomban ünnepi istentisztelet lesz, melyen Sáfár Béla lelkész mond ünnepi beszédet, isteni tisztelet után az iskolában, az iskolás gyermekek ünnepélye következik, melyen Sáfár Béla lelkész és Kovács Mihály rektor beszédeket mondanak, az iskolás fiuk és leányok hazafias szavalatokat és énekeket adnak elő. Délután három órakor a dalkör ünnepélyét és táncmulatságát tartják meg, melyen Jakab Károly, Gazdag József, K. Tóth József, Unyi Ernő, Simon Ferenc, Vendel Imre szavalnak, a dalkör pedig több énekszámot ad elő. Egy asszony! karriér. — Özvegy Rudnay József né. — Szemere Miklós, Magyarország egyik legkitűnőbb, legönállóbb gondolkozásig legkorrektebb gentlemanje, a női mozgalmakról beszélgetvén, mondotta egyszer: — Meggyőződésem, hogy a mai magyar asszony sokkal különb, mint a férfi-embere ennek az országnak. Uííóbbi napokban sokszor eszembe jutott ez a mondás, a mig hosszasan elnézegettem egy kis, rózsaszín boritéku füze- teeskét, a mely régebben ott hever már az asztalomon. A címlapon egy középkorú hölgy arcképe. A sima, scheitlis frizura, a kis fekete’; csipkés teckedli alatt, a toilette, minden olyan, a minőt a hetvenes évek végéről