Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-06-18 / 46. szám

2 — Gedeon Emil — miniszteri biz­tos. A váci kir. orsz. fegyintézetben vasár­nap nagy meglepetést keltett az igazság­ügyminiszter egy leirata. Balogh miniszter ugyanis felhívta Gedeon Emil igazgatót, hogy a budapesti gyűjtőfogház igazgatósát vegye át. Gedeon igazgatót a minisztérium mindig azokra a helyekre állította, a hol rendet keli teremteni, de azt nem várták, hogy a budapesti nagy fogház is az ö keze alá kerül. Pávai Vájná Károly gvűjtő- fogházi igazgató nyolc heti szabadságra ment és nem az intézet tisztikarából jelöl­ték ki a helyettest, hanem a váci igazgatóra bízták a munka ellátását s neki a minisz­teri biztosi felhatalmazást adták meg. Ge­deon igazgató most naponta leuíazik Buda­pestre, megbízatása legalább is eltart nyolc hétig. A váci fegyház vezetését Né­meth Emii fogalmazó-ellenőr vette át. Né­meth et pedig ez időre Horváth Kálmán börtönügyi tisztviselő heiyeítesiíi. Vácon a fegyházban különben is most a tisztikar­ban nagy a létszámhiány s több állás vár betöltésre. — Es&üvő. Pertik Béla dr. székesfő­városi fogalmazó e hó 21-én, szombaton délután hat órakor vezeti oltárhoz a felső­városi plébánia-templomban bájos meny­asszonyát, Tragor Mariskát, Tragor János takarékpénztári igazgató és főpénztáros leányát. — KiK a KecsKemétieK proteK= torai? Levelet kapott a Váci Hirlap a Kecskeméti Atlétikai Klub fooíbaü-csapa- tának kapitányától. Azt Írja benne, hogy a Vác—Kecskemét közi lefolyt bajnoki labda­rúgó mérkőzésről szóló tudósítást olvasták, nem teszik kritika tárgyává, csupán a Váci Hírlapnak azt a megjegyzését kérik rektifikálni, hogy Bagi József h. polgár- mester és Révész István preláíus-piébános csak a váciak kedvéért látogattak volna ki a football-pályára, mert különben nem ér­dekli őket a labdarúgás sportja. Kijelenti a csapatkapitány, hogy klubja Kecskemét két vezető alakjának már eddig is sokai köszönhet, kik a jövőben még többet fognak tenni, ezérí méltatlan bírálat érte őket. Szívesen rektifikáljuk újságunk téves híradását és őszinte az örömünk, hogy a népszerű sport oly elsőrangú támogatóit találta fel Bagi polgármester-helyettesben és Révész prelátusban, kik bizonyára tenni is fognak, hogy a kecskemétiek labdarúgó csapata egyre fejlődőbb és hatalmasabb legyen. — Harc a tagsági dij ellen. Az ipar- testület tagjainak a mily népes, oly zajos gyűlése volt a város közgyűlési termében. A harcot az idézte elő, hogy Täuber Fe­renc iparhatósági biztos a múlt közgyűlé­sen figyelmeztette a tagokat: fizessék az évi négy korona alapszabályszerű tagsági dijakat s ne a két korona negyven fillére­ket, a melyekre önkényűleg szállottak le. Negyven tagja az ipartestületnek ezért rendkívüli közgyűlés egybehivását köve­telte az elöljáróságtól s ezt a g/ülést Ra- csek János elnök vasárnap délelőttre hívta egybe. A mily nehezen indult meg a vita, később oly széles lelt: mindenki be­szélt, a rendet alig lehetett fentartani. Nagy volt az elkeseredés a tagok között, kiknek egy része azt se bánta volna, ha az ipar- íestületel feloszlatják s a város veszi át az iparügyek intézését. Paulik János azt in­dítványozta, hogy az alapszabályokat mó­V A C I HÍRLAP ! dositsák és négy korona helyett két korona ! negyven fillér legyen a tagsági dij. Kiss János arról szólt hosszasabban, hogy a leszállított tagdijakból a testületet nem tudják fentartani. — Töröljék el az egé­szet! zúgott a többség és elkeseredett ki- fakadások hallatszottak. Komáromi János­nak az volt az indítványa, hogy az ipar­testületi tagdíjakat a harmadosztályú kere­seti adó alapján készített kulcs szerint fizessék, a mi megint nem tetszett, mert lábatlanba nem mennek bele. Sokan be­széltek még, végre is elhatározták az alap- szabálymódosiíást s ezzel együtt a tagsági dij leszállítását A kereskedelmi miniszter aligha hagyja jóvá a váci iparosok hatá­rozatát, mert nyilvánvaló, hogy az ipartes- íületet nem lehel a leszállított tagsági di­jakkal fentartani. — Tahitótfalu jegyzőt választott. Vachott Károly elhunytéval nem sokáig maradt üresen a íahiíótíalui községi jegyzői állás. Almássy Sándor főszolgabíró pályá­zatot hirdetett s a község képviselőtestü­lete szombaton délután tartoíl gyűlésében megválasztotta új vezetőjét. Három pályázó volt, mind a hármat jelölte a választást ve­zető főszolgabiró, de a község népe Kontra Imre eddigi aljegyző mellett foglalt állást és egyhangúlag jegyzőjévé választotta. Az új jegyző közel kilenc éve dolgozik Tahi- tótfaluban, a nép megszerette és szorgal­mas munkálkodását azzal jutalmazta, hogy a választáson az összes szavazatokat reá adta. Ugyanekkor kellett volna Kontra meg­választásával megüresedett aljegyzői állást is betölteni, de pályázó nem volt. Az új választásig helyettesítéssel látja el a mun­kát Krauze István jegyző. — Milyen lesz az időjárás ? Meteor időjóslása junius második feléről érdekelni fogja gazda olvasóinkat, miért is itt közöl­jük: A bolygók állásai szerint csupán 18-ika az, amely befolyással van az időre, de ez is száraz jellegű, igy valószínű, a nagyobb esőzések nem fejlődnek ki, leg­feljebb elvétve helyenkint rövid zápor, vagy szaladó pásztás jégeső a valószínű. Ez a helyzet egész a 20-iki változási nap hatásköréig van hivatva tartani, ha a Napon esetleg keletkező foltok nem változtatnak valamit az időjárás menetén, de az is csak az lehet, hogy a zivatarok erősebbek lesznek. 20-iki Jupiter együtt állása folytán szintén zivataros, esetleg jégesős idő vár­ható, de az is lehetséges, hogy csak a szeles jelleg fejlődik ki e változási napon, vagy hatáskörében. Junius utolsó negyede száraz melegnek ígérkezik, állandóbb jel­leggel, a mely csak végével mutat nagyobb változást, széllel esetleg viharral, a mely jelleg julius hó elejére is átmegyen. Junius havának változási napjai: 18—20—25—26— 29 és 30-ra esnek. — Kisparti dr. tankönyve. Kisparti János dr. váci főgimnáziumi tanár mind­végig kitüntetéssel letett vizsgáiról, szigor­latairól, valamint doktorráavatásáról vasár­nap irt a Váci Hirlap. A dokíorráavatás idejében érié az a kitüntetés is, hogy a közoktatásügyi minisztérium hivatalos köz­lönyében Finály Gábor dr. európai hírű nyelvész bírálata latin nyelvtanáról meg­jeleni. Finály Kisparti dr. nyelvtanáról azt mondja, hogy az eddig legjobbnak lartott latin nyelvtanok között is a legjobb, ezért a közoktatásügyi miniszter azt a gimnáziu­mok számára tankönyvül engedélyezte és az engedélyezett középiskolai tankönyvek jegyzékébe felvette. — Holczer és Geiger. Mióta bekövet­kezett másodszor is a csőd, kevés szó­beszéd esik a Kobrak-gyárról, inkább a fiókvállalatok sorsa érdekli az üzletvilágot. Természetes, hogy ezek munkássága leg­nagyobb mértékben meg van bénítva s a harminc egynéhány fiókot előre nem látott anyagi zavarokba döntötte a Kobrák vá­ratlan válsága. A fiókalapítások közül kettő : Holczer Dezső és társa fegyintézeti cipő­gyár, Geiger és társa vegykészitmények gyára azok, a melyek Vácon alakultak s ezért sorsuk a legközelebbről érdekel mindenkit. Úgy szól az értesítés, hogy a csődíömeggondnok mindkét reális vállal­kozást a legalaposabban megvizsgálta és el kellett ismernie, hogy mindkét gyár nemcsak túl van a kezdet nehézségein, de jelentős, szép jövőjű vállalkozás. Ámde . .. Ámde a Kobrak-gyár mindkét alapításnál anyagi érdekeltséget vállalt, a pénzre pe­dig szükség van . .. Ezért követeli, hogy a Kobrak-pénze az érdekelt vállalatok által visszafizettessék. AMóía a Kobrák válsága közismert lett, mind a két vállalat többféle ajánlattal lépett elő, ezek között a legutóbbi az, hogy bizonyos felajánlott összegen a cégtársak megvásárolják a Kobrak-gyár érdekeltségét. Ezen fordult meg a kocka és pedig a mai napon. A csődválasztmá- nyon függ, vájjon hagyják-e élni a két váci vállalatot s* ez esetben elfogadják a fel­ajánlott megváltási összeget, vagy pedig Holczer és Geiger cégeket is csődbe ker­getik, akkor ismét bebizonyui, a mit ország­világ kereskedelme és ipara tapasztalt, hogy a hitelezők féltékenykedése zavarta csődbe a Kobrakot, utána most a virágzó fiókvállalatait. A csődválasztmány gyűlése elé érthetően feszült érdeklődéssel néznek nemcsak Vácon, hanem az ország minden részén, mert az első határozatból körül­belül meg lesz állapítható a többi Kobrak- alapitás jövője is. — Templomégés Kisnémedin. A Püspökszilágyhoz tartozó Kisnémedi köz­ség r. kát. temploma vasárnap este tiz órakor leégett. A templomot a Gosztonyi- család építtette, de már annyira rozoga volt, hogy négy-öt év előtt a hatóság bezáratta, mert az ott tartózkodás életveszélyesnek bizonyult. A templom nem égett le, csak zsindelyes teteje pusztult el teljesen. Most a kisnémedii katolikus hívők örülnek, mert eltekintve attól, hogy a 20000 korona biz­tosítási összeget megkapják, bizonyosan új templomot is fog nekik építtetni a püs­pökség. Éppen ezért nagy a gyanú, hogy a templomot erőszakkal gyújtotta fel valaki. — IparosKiállitás — iparosoK nél- Kül. Most vasárnap volt a Miklós-íéri isko­lában az iparostanoncok szokásos évvégi kiállítása. Esztendőről esztendőre konsta­tálni kell, hogy a kiállítások zsugorodnak össze. A tanítók hiába intik, kérik a tanon- cokat, a mestereknek- eszükben sincs a jövő iparosgeneráció haladását bemutatni. De nem csak kiállítási tárgyat nem külde­nek, hanem még annyi fáradíságot sem vesznek maguknak, hogy a kiállítás iránt érdeklődjenek s azon megjelenjenek. Így aztán volt viparostanonc-kiállitás iparo­sok nélkül. A vallás és közoktatásügyi miniszter által adományozott ölven korona jutalmat egy szorgalmas fiú: Szenczy László nyerte el, kinek a jutalmat Koloss-

Next

/
Oldalképek
Tartalom