Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-03-12 / 20. szám

\

VÁCI HÍRLAP

maradi divatlapokon látunk. A minőt az én jó nagymamám is viselt, a mikor elment a rokoni uzsonnákra. Akkor igy nevezték a jourt. És kávét ittak a nagymamák és né- nék. Nem pedig keserű fekete, angolos teát.

Igv láttam és a kis rózsaszín boriíéku füzetecskén levő arckép eredetijét — a drága tanteot. — Mindig vidáman, mindig energikusan, tele tervvel és munkakedvvel, kifáradhatatlanul dolgozva a magyar asz- szony, a magyar nőnevelés érdekében. Nagyapám két másik nővérét nevükről szólította az édes anyám: Mari íante — Loíti lanté, de a harmadikat drága tantenak hívta. — Mi is igy mondottuk aztán ő utána.

Veres Pálné-Beniczky Hermin akkoriban már sok gyümölcsét élvezte korszakalkotó, apostoli munkálkodásának. Állt, virágzott a Nőképző-egyesület, hazánknak ez a bors concours álló, elsőrendű intézete. A nagy agitátor mellé a nők legjava sorakozott. Minden aprólékos gúnyolódás, csipkelődés megszűnt az „asszonyi szeminárium “-mai szemben. Még a legnyakasabb ellenlábas férfiak is meghajtották a zászlót.

A munkás, gyümölcsöt érlelő nyár, a sok reményt beváltott ősz azonban vége felé hajlott. Veresné-Beniczky Hermin érezte a telet. Érezte a kikerülhetetlen végnek a közeledését. Energiája nem lankadt ugyan. A családjában közismert szívós akaraterővel még betegágyában is egy nagy nevelési munkán dolgozott, de tiszta, redőtlen homloka mindinkább elborult. Mind gyakrabban ismételgette egyetlen, szeretett leányának, Rudnay Józsefnénak:

— Mi lesz a nőképzővel . .. kire hagyom egész életem munkáját, fáradságos alkotását ... Ki vezetendi majd az én szellememben, az én intencióim szerint, ha megszűnik vándorlásom itt a földi íéreken?

Rudnay Józsefné akkor még boldog asszony, boldog anya volt. Élt szivének legdrágább kincse, a nagyíeheíségő, nagyreményű, daliás szép Józsika. Az egyetlen fiú. Családjának büszkesége. AAéltán sze- mefénye.

Csöndes alkony-estéken, vakációban, Ütött rokongyerekek közt sokszor beszélgettünk Józsikával a jövőről. Ö gazda akart lenni. Magyar gazda. Uradalmaiból afféle Boldogházát akart csinálni, mint ahogy azt Zschokke tanulságos regényében olvastuk.

A sors egyszer aztán fekete keresztet vont minden tervezésre. Minden számításra. Meghalt a daliás egyetlen fiú. Örökös gyászt, bánatot hagyva a vigasztalhatlan szülőknek. A mélyen sújtott nagyanyának.

Ám utóbbinak az erős, heroikus lelke nyugodott meg legelőbb. Vigaszt keresett a vallás, az ernyedetlen további munkálko dásban. Erre serkentette leányát is, a ki ettől az időtől s még inkább Veres Pálné Beniczky Herminnek 1895-ben bekövetkezett halála után, minden erejét, munkáját, idejét anyja örökének szentelte. A feled- hetlen, jó édes anya örökének, mert igy nevezi azóta Rudnay Józsefné a gondjai alatt tovább virágzó, gyönyörűen fejlődő, hivatását olyan magasztosan íeljesitő Országos Nőképzőegyesüleíet.

A mit a dicső előd, Veres Pálné - akart, óhajtott, lassankint testté váll az ige. Megnyílt a Wlassics-Kollegium, minden kultuszminisztereink közt a legliberálisabb, hivatása magaslatán álló resszortminiszlerünk feledhetetlen alkotása, de megnyílt vele párhuzamosan a főző-iskola is, „mert hogy mindenkinek eleget kell tenni, minden Ízlést szolgálni“ mondotta egyik nőképzői próba-ebéd alkalmával, egy azóta elhunyt kitűnő liíterátorunk. Van olyan férfi, a kinek elég, ha szivének hölgye Murillo meg Rubens alkotásairól beszél, ha tudja, hogy Paduában a három napkeleti királyt Giotto festette s nem bánja, hogy még egy ráníotfátsemtud összekavlrtyolni. Van azonban olyan is, a ki a jó malacpörköltet minden képnél és szobornál többre becsüli. A nőképző-egyesüleínek kellett hát nevelni asszonyokat raffinált, dekadens, meg rus- tikus-guszíusu urak számára egyformán. És mindig fején találta a szöget.

Rudnay Józsefné — mellette kitűnő alel- nökíársai: a magyar dámák hervadhaílan érdemű doyenne-je, Teleki Sándorné, Emichné, Grúz Albertné, Csikyné, a pár év előtt elhunyt lelkes honleány, Lovassyné, — „wer nennt alle die Namen“ — és a névtelen gárda hasonlóan jeles falanxja — dolgoztak — egyre dolgoztak.

Csodálatos, milyen nagy munkát birí végezni Rudnayné. De még csodálatosabb, a mi közpályán olyan gyakran elragadja az egyént — soha személyes hiúság, soha érdek nem vezette. Csak édes anyja örökét akarta emelni, sohasem a saját személyét Akárhányszor akarták is előtérbe vonni — ö mindig elhárított magától mindenféle ünneplést. És ez volt az a talizmán, a mi a nagy anya nem kevésbbé nagy leányának munkáját megszentelte. Szinte megihlette, megáldotta és mindenkor sikerre vezette. Az a rendkívüli kegyelet, a mellyel Rudnayné apostoli missziót végzett anyja emlékének hódol, teszi érthetővé azt a rajongást, a mellyel az egyesület tagjai körülveszik. Rudnaynéban Veres Pálné leányát, emlékének, akaratának, intencióinak letéteményesét is látják és tisztelik a magyar asszonyok.

Minden ünneplés, — minden kitüntetés elől szerényen, szinte félve vonult el Rudnay Józsefné, — mig egyszer aztán nem lehetett tovább rejtőzködnie.

Hetvenedik születésenapja alkalmából, elsősorban a legelső magyar ember, a király, méltatta hervadhatlan érdemeit s az I. oszt. Erzsébet-renddel tüntette ki. Soha valódibb érdemeknek az elismerése nem volt iga- zabb, mint ez alkalommal. A régen visszafojtott szeretet, a magyar természet spontán lelkesedése magas lángokban csapolt föl ez alkalommal, a mely összeesett a kitűnő asszony születésének hetvenedik évfordulójával. Ünnepelt szereteti iskolája. Ünnepelték a magyar nevelésügy bajnokai. Államférfiak, a magyar főrangú világ, az előkelő nemesség, a melynek sorából való, a melyből ered halhatatlan édesanyja. A Beniczkyek büszke hattyúja az 1204-iki évszámot viseli a cimerpajzsában és sok dicső előd mellé méltán sorakozott a nagyasszony.

Csupa virág, fény, öröm, szeretet ragyogta be a Nőképző-Egyesület épületének auláját. Csupa lelkes, elismerő, magasztos beszédek hangzottak el. Egy gyönyörű asz- szonyi pálya méltó ünneplése volt ez. Méltó ünnepet tartottak az elődökhöz méltó lelkes asszonyok. „Veres Pálné lángelméje megelőzte korát, fölismerte annak fogyatkozásait. Szóval és leltei küzdött ellenök...“ Veres Pálné küzdött — Veres Pálné győzött.

Ezek a mondások, egyik ünnepi szónoknak, Klauzál Gábornénak, szinte ódái szár- nyalásu beszédében adják Veres Pálné életének, működésének hű tükörét.

„Mindent másokért — magáért semmit.“ Ez pedig Rudnay Józsefné magasztos, igazán asszonyi pályájának hű összfogla- latja. „Szeretet“ és „Szorgalom“ vezették, — mondja üdvözlő beszédében Csiky Kál- mánné, — a kinek annyi szép beszéde hangzott már el az asszonyi aula falai közt. Rákosi Jenő, Angelo de Gubernaíis, hazai, külföldi jeleseink kivétel nélkül elárasztották fölemelő sorokkal, nyájas szeretettel, ünnepléssel Rudnay Józsefnét, Veres Pálné méltó utódját. Dalmady Győző, a hatvanas évek fényes, lelkes fiatalságának még élő veteránja, a szelíd lelkű poéta, leveléhez egy költeményt is mellékel. Veres Pálné erzsébet téri-szobráról emlékezik benne:

Mindig megkönnyebbül A szivem, ha látom Ezt a dicső asszonyt A fehér kőlábon ;

Maga is fehér kő,

Tiszta és szeplőtlen,

Hirdeti: élek még A régi erőben — —

Él-él örökké Beniczky Hermin. És pedig nemcsak ebben a századok múltán elpor- landó kőben, de él örökké, nemzetének soha el nem múló emlékezetében. Örökös hálájában.

Leánya, Rudnay Józsfné pedig, a ki uíánna fölemelte a zászlót, a ki nemesen, tisztán, önzetlenül küzd a magyar nők javáért, de távol áll a minden jóravaló ember lelkében csak visszatetszést keltő éclaireuse-ök túlkapásaitól, éhen soká, nagyon soká!

ív. s.)

— A szegénykonyhánaK. Lőwinger Mórné és Légrádi Ernőné úrnők tiz koronát küldöttek szerkesztőségünkbe, hogy az összeget a vöröskeresztegylet által fentar- íotí szegénykonyhának szánták. A tiz koronát illetékes helyre juttattuk.

— Eldöntetlen bajnoKi mérKőzés. Vasárnap volt a Váci Sport-Egyesület football csapatának az első bajnoki mérkőzése s rögtön a legerősebb ellenfelekkel került szembe. A rákosligeti sport-klub labdarúgói jártak itt, a kiket az ősszel saját hazájukban 4:l-re vert a váci csapat. A'tost itthon játszottak a miéink s örülhetünk, hogy eldöntetlen az eredmény. Mert bizony-bizony, a mikor 3:2-vel vezetett a vendég csapat, már el voltunk készülve súlyos vereségre. S a győzelmet nem ér- demeílenül vitték volna a rákosligetiek, mert vidéki csapatnál igen ritkán látható, igen szép összjátékot produkáltak. S ezen kívül labdatechnikájuk is kitűnő. Mind gyors játékosok, labdafogásuk biztos, labdaadogatásuk kiszámított. A labdára gyorsan rámennek, lövéseik szépek s veszélyesek, a helyezkedésük első rangú, helyzeteiket kihasználják, nem is durvák, igy hát szin- patikusan játékot élvezhettünk. Hogy nem a ligetiek győzlek, onnan van, hogy a váci csapatnak néhány játékosa egy-két nívóval magasabban áll. Ezek, ha a helyzetet kihasználják, az első félidőben öt gólt adhatlak volna be az ellenfél kapujába. Igen lelkesen játszanak a váciak, de néha ha-