Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-10-22 / 81. szám
VA C I HÍRLAP 3 szolgálatra: Szarnék Manó terménykeres- ; kedő (Vác,) Heinisch Gyula kéményseprő i (Dunakesz,) Kubinyi Géza füszerkereskedő j (Vác,) Gavaldik Béla magánzó (Vác,) Dom- bay Mihály ny. színész (Vác,) Vajda János háztulajdonos (Rákospalota) és Szikora Ferenc kőműves (Vác.) — A rendőrKapitány hivatalban. Kálló Antal rendőrkapitány két hónapi szabadság után átvette hivatalának vezetését Göndör Sándor dr. helyettes rendőrkapitánytól. — HadKöteleseK jelentKezzeneK. A következő felhívást kaptuk: Felhívom az 1893., 1892. és 1891. évben született hadköteleseket és az 1895. évben született népfölkelő köteleseket, hogy összeírásuk végeit illetőségüket igazoló okmányaikkal (munka- vagy cselédkönyv, esetleg illetőségi bizonyítvány) november havában a katonaügyosztályban annál is inkább jelentkezzenek, mivel mulasztásuk esetén 10 K-íól 200 K-ig terjedő pénzbírsággal lesznek sújtva. Dr. Göndör s. k. főjegyző, katonaügyi előadó. — L,éghajóK a levegőben. Vasárnap délelőtt mintegy 60 — 70 kilométer körzetben nagyon merevedtek a nyakak: a levegőben négy léghajó himbálódzott s a legflegmá- sabbak is vetettek rájuk néhány pillantást, Budapestről indultakéi íiz óra tájon a léghajók s a szélcsendben, napsugaras levegőben lassan úsztak Vác felé. Nyomukban megindult az automobilok serege, oly tömeg, minő nem volt együtt talán a gep- kocsiversenyen sem. Rémes port vertek fel az országúton, úgy, hogy látni is alig lehetett, csak a tülök és a sip hangja figyelmeztetett, hogy közeleg a rohanó veszedelem. Vácon át a rádi-uton száguldíak tovább az automobilok, mert a léghajók iránya Törökhegyen át Nógrádba vezetett. Három órán belül le kellett a léghajóknak szállni s az volt a feltétel, hogy az automobilok katona-utasai megközelítsék és elfogják annak utasait. Minthogy a levegő- járók nagyon lusták voltak, a feladatnak könnyen tehettek eleget: Nézsa és Penc környékén mindegyiket elfogtak. Délután négy-öt óra között vágtattak vissza az autók Budapestre, ezzel vége volt a rövid szenzációnak. — Vác—SoroKsárpéteri 7 : 0. A vasárnapi utolsó bajnoki mérkőzés publikuma a szép verőfényes őszi délutánon kívül élvezhette azt az igazán szép játékot is, melyet footballisíáink a footballhiénák nagy gyönyörűségére produkáltak. Azután némi elégtételt is szolgáltatott nekünk ez a metch Rákoscsaba — után. Csaba csak nagy nehezen tudta megverni Soroksárpéterit 2 :0-ra mi meg könnyen „kanter“-be vertük a derék Péterieket 7: 0-ra. A mérkőzés azonban egyéb hasznos tanulsággal is járt. Megtanulhatta csapatunk azt, hogy a csabai vereségnek nem a biró volt az oka. Stern Leo már nem mai szövetségi biró; de elmondhatjuk, hogy mérkőzést nagyobb pártatlansággal, hozzáértéssel, higgadtsággal és lelkiismeretesebben még nem igen vezetlek Vácon, mint a vasárnapit ő vezette, úgy, hogy a megvert Soroksárpéíeri még tegnap felkérte őt a két hét múlva játszandó Rákosliget—Soroksárpéíeri mérkőzés vezetésére. Még nüanszkülömbség is jóformán alig volt a fiuk játéka között. Talán Németh János, a ki tegnap centercsatári játszott, múlta felül önönmagát és produdukált reprezentációs nívót. László nagyon unaikozoít, megharagudott a csapatkapitányra mert nem engedte ki a második félidőben egy kis félórára Tabacskához egy kis friss csapolásra. A goolok közül hármat Németh, kettőt Hercog, egy-egyet „Kese“ és Stahl lőtt. — Százezren veszélyben. Veszedelmesebb tűz az utóbbi évtizedek alatt nem pusztított a Löwinger-íéle gyárénál. Hétfőn este, pontosan megállapították, hat óra ötven perckor csapolt ki a láng egyik munkateremből s e pillanatban a legnagyobb veszélybe került a nagy gyártelep és mellette a kötőszövőgyár százezreket érő készáruival, gépeivel. Most igazán elmondhatjuk, hogy a szerencsétlenségben ott volt a szerencse : ha ez a tűz éjjel üt ki, a két virágzó gyártelepet aligha lehet megmenteni. így is a tűzoltóságnak önfeláldozó munkát kellett végezni. Alosí ismét beigazolódott, hogy önkéntes szervezetben a váci tűzoltóságnál aligha van jobb az országban. A tűzvizsgálatot kedden délelőtt tartották meg s megállapítást nyert, hogy a tűzveszedelmeí a villamos világítás rövidzárlata okozta. A Löwinger-gyárnak ebben a leégett műhelyében körülbelül 14— 15 ezer korona kára van, a mi azonban jórészt megtérül, mert a Generálinál biztosítva volt. — A simmenthaliaK érkezése. Akiit héten utaztak el Svájcba Bárdos Ernő, Nikitits Sándor és iíj. Hegedűs Pál, hogy a váci gazdák részére fajtiszta teheneket helyszínen megvásárolják. A többi pesíme-. gyeijgazdával egyenesen a friburgi kantonban levő Payerne községbe mentek, a hol egy nap alatt meg volt a vásár. A váci gazdák részére tizenegy tehenet és egy fajbikát vásároltak, a legolcsóbb tehén 1100 korona, a legdrágább 1400 korona volt; A drága állatok tegnap már megérkeztek, a gazdák nagy érdeklődése mellett rakták ki a waggonokból és osztották el az uj tulajdonosok között. — 2 Kakas, 11 jérce. A Mária-udvar- ban a napokban tolvaj járt. Molnár Mihálynak a cselédségi majorban elhelyezett óljából két kakast és tizenegy jércét lopott el. Hogy ne csipogjanak, ott a helyszínén kitekerte a nyakukat. Az éjjeli őr találkozott a tolvajjal, bár látta, hogy cipel valamit, nem állította meg. — Villamos vasút Aszódig. A gö- döllő—besnyő—aszódi h. é. villamos vasútvonal közigazgatási bejárását a kereskedelemügyi miniszter Darányi Ferenc miniszteri segédtitkár vezetése alatt elrendelte és az eljárás megkezdésének idejéül október 28-ik napjának délelőtti 10 óráját, összejöveteli helyül pedig Aszód község községházát tűzte ki. — Mennyi lehet a húshoz a nyom« tatéK ? Minden háziasszonyt érdekli, hogy a föídmivelésügyi miniszter 1911. évi 44.400 —Ill —1. sz. rendeletében a husvágási és huskimérési szabályrendeletek alkotásáról és átdolgozásáról rendelkezve, szóról-szóra a következőket mondja: „Célszerűnek látszik továbbá ezen szabályrendeletben a marhahús kimérése alkalmával adható nyomtaték mennyiségét megállapítani. E kérdésben leghelyesebb akként intézkedni, hogy a pecsenyehushoz, valamin! leveshusok közül a levesnek való hátszinthez legföl- lebb tiz százalék, a lobbi húsféleséghez pedig legföllebb öt százalék nyomtaték adható, mig a vékony oldalashoz és vállhoz nyomtatéból adni tilos és hogy nyomtatókul csupán lábcsontok és a fejnek csontos husrészei, továbbá az úgynevezett tarja csontrészei, vagy vese, máj, lép, szív és tőgy adhatók.“ így szól a kormányrendelet, a mely azonban még ez eddig nincs betartva. Tessék ezt a nyomtatéból otthon megmérni, hogy hány százaléka az a tiszta húsnak. — Két jó cselédről. A rendőrség most, többek között, két cseléd körözését rendelte el. Barna Malvin varrónőnél szolgált Somogyi Julianna. A napokban ünneplőbe öltözött s azt mondotta, hogy másnap reggel otthon lesz. Máig se került elő. Hogy miért, nemsokára kiderült: ellopta Barna Malvin tömérdek ruháját. — Farkas Antal máv. főellenőrnél házvezetőnő volt Szemerédi Isívánné. E hó 10-én az ott szolgáló Nagy Ilona cseléddel üzente meg Farkas főellenőrnek, hogy sürgönyt kapott, el kellett utaznia. Gyanút fogtak, a gyanú nem volt alaptalan. Szemerédiné ellopta Nagy Ilona cselédkönyvét, egy 140 koronáról szóló betétkönyvet és egy — katonaköpenyt. — Mindenszentekre igen szép, díszes mű- és élővirágkoszorúkat, , siresokrokaí ajánl jutányos árak mellett a „Flóra" élővirágkereskedés Vác, Szentháromság-tér. — A váci hengermalom részvény« társaság lisztárai 50 Kgftént. Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 16 K 80 fill. — Asztali dara C szám 16 K 50 fill. — Király iiszf 0 sz. 16 K 60 fill. — Lánaiiszt 1. sz. 16 K 30 fill. — Elsőrendű zsemlye- liszt 2. sz. 16 K 00 fii!. Zsemlyeliszt 3. sz. 15 K .60 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 20 fill. — Középkenyérliszí 5. sz. 14 K 80 fill. — Kenyér liszt 6. sz. 14 K 30 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 13 K 20 fill. — 77a sz. 11 K 80 fill. — 73A 10 K 30 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 7 K 00 fill. — F. sz. 5 K 40 fill. — Ocsú 8 K 00 fül. 50 kilo- gramként. Nyilítér. Kiváló zongoratanitó, művészem« bér, fővárosi zeneiskola vezetője, néhány szabad órával rendelkezik. Vácon szívesen vállalna tanítást kezdőknél és haladóknál. Cime Kardos Ignác Budapest, Művésztelep, Százados-úí 13. sz. Köszönetnyilvánítás. A gyárunkban előfordult tűzeset alkalmával tűzoltóságunk, rendőrségünk oly módon teljesítette hivatását, hogy nem mulaszthatjuk el ez úton is leghálásabb köszöneíünkeí nyilvánítani. Nemkülönben köszönettel adózunk az I. huszárezred helybeli parancsnokságának a katonai tűz- őrség kirendeléséért. Fenti köszöneíünk kinyilvánítása után tisztelt üzletfeleinket arról tudatjuk, hogy gyárunknak csak egy munkaterme égett le és igy gyárunk üzeme tovább is minden megszakítás nélkül folyik. Vácon, 1913. október 21. Lövinger József aranyozottáru es butorgyáros cég. — Fischer Dezső vizsgázott fogtechnikus Budapestről (Király-utca 86.) Vácon káptalan-utca 5. sz. alatt található naponta délelőtt 10—12. Foghúzás, fogtömés, műfogak készítése. Mérsékelt árak. Állami kir várostisztviselők tetemes árengedményben részesülnek. TEJET, kitűnő minőségűt naponta házhoz szállítva kaphatni Nikitits Sándor gazdaságából Vácon.