Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-03-05 / 18. szám
Huszonhetedül évfolyam 18. szám. Vác, 1913 március 5. VÁCI HÍRLAP PolitiRai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyiltter sora öO fillér. Telefon-szám 17. Nép nélkül. Vác, március 4. Ki hal meg az elvért, az eszméért? A nép. Ki hal meg a hazáért ? A nép. Ki megy a szuronyok elébe, ha oda küldik ? Ki épit barikádokat ? A nép. Nép nélkül nemcsak, hogy diadal nincs, de még háború sincs. A nadrágos emberek, az urak nem mennek ki az utcára harcolni a maguk igazáért, mert azt biztosítja a törvény. És ha meg van támadva az ő igazuk, akkor sem mennek ki az utcára, akkor sem használnak erőszakot az erőszak ellen, mert kedvesen vannak. Egy soríűz, egy sor lovas attak és vége lenne az urak forradalmának. Az urak képezik az úgynevezett uralkodó osztályt és az élni tud a jogával, de megvédeni a jogait nem tudja, mert erre fizikailag gyenge, talán lelkében, hogy harcolni, meghalni tudna a maga igazáért is csak a nép tud. A kérges, dolgos kezek milliói ha fegyvert ragadnak, ezek tudnak harcolni elszántsággal, ezek tudnak meghalni lelkesedéssel. Mi, az urak, csak ezekkel tudnak harcba menni és győzi is. S ezek nélkül, vagy ha ezek ellen szállunk harcba, ügyünk veszve van. Nép nélkül nem tuduk boldogulni, nép ellen ha megyünk, az elsöpör bennünket. Gondoljuk meg ezt most, midőn egy uj világnézet, egy uj erő kezdi irányítani a magyar nemzet sorsát, Ez a jelenlegi idő nem ha^^'loíos semmi egyébb históriai idejéhez a múltnak. Egyedül áll a maga nemében és feltétlenül uj irányba tereli az ország sorsát. A milliónyi népet öntudatra ébresztette egy külső, elismerjük, hogy erőszakos erő s ha a magyar uralkodó osztályban — fogadjuk el ezt a kifejezést, — nem ver gyökeret az a tudat, hogy nekik ez az öntudatra ébredő miliői édes testvére, mely- lyel meg kell osztani jogait és előnyeit, — akkor a magyar uralkodó osztály fölött rövidesen meg fogják huzni a halálharangot s következik egy olyan kormányzási szellem, a mely Magyarországot a romlásba döntheti, sőt elpusztíthatja. Uj időket élünk, uj csillagok járnak, Magyarország a jövőben csakis a teljes népjogok s a szociális újjáalakulás jegyében élhet meg, virulhat és maradhat fönn. Le kell omolnia a korlátoknak, melyek a lakosság egyes osztályait egymástól elválasztják, teljesen háttérbe kell szorítani a felekezeti külömbséget is. Modern kulturáltammá csak úgy lehetünk, ha teljesen keresztül megyünk a népjogok által megindított megújhodási processzuson. S ha ezen a processzuson nem megyünk keresztül, akkor bennünket, magyarokat, akik csak egy sziget vagyunk a népjogok által felvirágoztatott népek tenyerében, el fog mosni ez a tenyér. Félre a szükkeblűséggel, félre az elfogultsággal! Ne számláljuk félénken, hány ősünk volt, kik jöttek be eleinkkel Skyt- kiából Magyarországba, hanem gondoljunk utódainkra, hogy azok számára hazát és exisíenciát hagyhassunk. A néppel kell tartanunk, csak a néppel tudjuk fentartani hazánkat és existenciánkat, viszont nélkülük elhalódik, elpusztul a nép is, de mi is, a haza és egy szóval minden, a mi szent és drága előttünk. Mindenki megtarthatja pártállását, akkor midőn e munkálkodó néppel egyesül sjo- j got ad neki, hogy segítsen fentartani e hazát, a melyben jogtalan volt addig. Nem kormányt, nem politikát szolgálunk ezzel, hanem országunk érdekét, a jövő exisíen- ciáját. Gondoljunk apáinkra, a kik 1848-ban felszabadították a jobbágyságot. Ki vonhafná- kétségbe, hogy számosán v a büszke fajmagyarok között éppenséggel nem voltak hívei a jobbágyság felszabadítása eszméjének, hiszen ebből anyagi káruk is volt. Mégis hozzájárultak a jobbágyság felszabadításához, mert belátták, hogy alulról nyomja, feszíti őket az öntudatra ébredett jobbágyok tömege, a kik ha önkényt meg nem adják nekik a jogot, kifogják azt okvetlenül csikarni erőszakkal, mert hiszen ők az erősebbek! Ne legyünk elfogultabbak, maradiabbbak, mint apáink és öleljük szivünkhöz a munkásnépet mely velünk együtt, de sokkal sanyarúbb életkörülmények között dolgozik a hazáért. Adjuk meg neki a jogot minél hamar bb, azonnal, mert nem tudhatni, hogy néhány hónap múlva már nem csikarja-e ki erőszakkal. S akkor a felszabadult nép ellenségként fog szemben állani a „hajdani“ uraival. Nép nélkül nem állhat fenn a haza, a néppel együtt tudjuk azt csak fentartani. Hírek. Majomszeretetröl. Sok szülő kényezteti a gyermekét. Sok tehát az elkényeztetett gyermek. Az élet pedig nem kényezteti az embereket. Vagy talán éppen ezért kényeztetik a szülők a gyermekeiket? Ha már az élet nem, legalább ők. S ha már amúgy is komoly, rideg az önálló élet, legalább a felügyelet álló kor, a boldog gyermekkor legyen zavartalan, örömteljes, valóban boldog. Ez is indokolás. (Mit nem lehet ma megindokolni?!) De rossz indokolás. Mert minden nevelésnek igy hát a szülőinek is, az életre, a rideg kegyetlen életre kell előkészítenie. A kényeztetés tehát rossz nevelés, mert nem a való életre készít elő. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a kisded, még a gyermekkort is rideggé, talán kegyetlenné tegyük. Nem és ezerszer nem! Hiszen, a mikor a nevelés — úgy a testi, mint a lelki! — megállapítja, hogy mire van szüksége és mire lesz szüksége a gyermeknek, majdan meglett embernek, nem feledkezik meg semmiféle szükségletről. Arról sem a lelket foglalkoztatja, a kedélyt növeli. A szükségleteket azonban — bár a gyermekhez mérten — a szülő józan esze, ne. pedig a gyermek szertelen vágyakozása, kívánsága szabja meg. Játék, édesség, szórakozás, mind-mind szükségesek, de csak mértékkel mérjük s ne a gyermek határozza azt meg. S akkor mind az áldásos, a mi nagy mennyiségben kártékony. Hogy mikor kezdődjék a helyes, ésszerű nevelés? A születés pillanrtában. Sőt azt azt is mondhatnám, hogy már az előtt, de nem akarok átviíorlázni az orvosi tudomány mezejére, maradjunk egyenlőre a pedagógiánál. Egy úrhölgy annak idején azt kérdezle Rousseau-tól: „Mikor kezdjem meg Ids leénykám nevelését ?“ Milyen idős a leánykája? — kérdi Rousseau. „4 éves“ volt a válasz „Akkor éppen 4 évvel késte el a nevelést asszonyom!“ Tehát első perctől, állandóan és mindenben tart az észszerű nevelői hatás. A mozitól a káposztás tésztáig. A szülő állapítja meg hányszor menjen a gyermek moziba s ga szülő határozza meg — ha egészséges a gyermek! — hogy mit és mennyit egyék. De nem ám úgy, mint közönségesen, hogy az ebéd elején elhangzik a nagy fenyegetőzés : „A ki nem eszik levest, nem kap pecsenyét!“ s mégis dacára, hogy nem esznek sorra a gyerekek, kapnak pecsenyét is, még tésztát is s talán még 2—2 fillért 'csokoládéra. Ez is a hasonló dolgok rontják, kényeztetik a gyermeket. Tapasztalt szülők ilyesmire ezer meg ezer példát tudnak felsorolni, én nem folytatom, eszmélíetésnek elég egy is. De mégis, egyet még elmondok. Ezt is csak általános vonatkoztatásban. Hányszor, de hányszor kér valamit a gyermek, a mit a szülők — úgy gondolom megfontolás után - nem akarnak megadni, s a gyermek — a ki már alaposan ismeri fegyvereit s a szülők gyengéit is! — addig sir, zokog bömböl, a mig . . . igen: diadalt arat. Megkapja, a mit kért. Ugy-e „szép“ kis előkészítés az életre? Kiállhatok én a Constaníin-tér kellős közepére s rimán- kodhaíok az összes hangnemekben, ha úgy tetszik iivöllhetek, hogy fizessék ki a takarékban felgyülemlett adósságomat! Ki fog vájjon megkönyörülni rajtam? Senki Akár ítéletnapig bömbölhetek! Más előkészítést, céltudatos nevelést s nem elkényeztetésl kíván az élet. S a gyermekeknek határozottan ártunk. Megszokják a boldog gondnélküli életet, minden