Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-02-23 / 15. szám

2 VÁCI HÍRLAP végre, hogy mit teszel? Szeretni fogod-e azt az embert, a kinek se teste, se lelke nem a miénk? Más az Istene, az imád­sága! Csendesen, de határozottan felel a leány. — Tudom! De nagyon szeretem . ..min­dennél jobban ... a hitemnél is, a becsü­letemnél is, végtelenül! Áron megtorpan. A szivébe vágott a leány határozottsága. Kint orgiát ül a vihar! Meg­reszket az öreg és könyörögve szól: — Hallod ezt Eszter? Az Isten beszél! Gondolj a hitünkre . . . imádkozz Eszter! — Nem tudok már imádkozni apám . . . az én imádságomat elvitte az, akit sze­retek! Megtántorodik a rabbi, elfehéredik az arca és iríózaítal néz a leányra. — Nem? Már nem tudsz imádkozni? Hát akkor te ... te nem vagy az enyém... nem vagy a leányom, mert az tud imád­kozni . . . akkor te vagy az ördög és an­nak itt nincs helye! Annak ki kell menni innen, mert nálam az Isten lakik . . . Hal­lod-e? Takarodj innen ! ki! ki! Eszter megrendülve, inogva húzódik az ajtó felé és reszkető félelemmel néz ap­jára, aki egészen kivetkőzve énjéből sze­derjes ajakkal átkozza önmagát. — Apám — mondja félve, szorongva Eszter — hiszen az Isten könyörületes, te pedig . . . — Nem igaz! Az én Istenem, a miénk, az hatalmas ... az bosszútáll és nem tűr megalkuvást! De ez az Isten már nem a tied! A tied máshol vár . . . menj hozá . . . ki innen! És szent őrületében kitaszította leányát az éjszakába, aztán megtépte ruháját és jajgatősirással, görcsös vonaglással a földre borulva imádkozott. A föld láza ijesztően emelkedett! Még egy pillanat és meggyújtja önmagát a föld!, Segítségére jött hát az ég. Riadt dörgés zug bele a levegőbe, túlszárnyalva az or­kán szavát s nyomban utána, mint I$íeni tűzijáték, vakító villám varázsol nappalt az éjszakába, aztán jótékony, hűsítő és ter­mékenyítő eső hull a földre . . . És Eszter elment. Zokszó nélkül, hang­talan sírással. De szerelemvirágok nyíltak a szivében és ez elnyomta a fájó dobba- mást az apáért és vágyakozó gyönyörű­séggel töltötte meg az egész lelkét az iránt, a ki ennek a virágoknak a mag­ját, édes fájó sebként elhintette a szivében. Elment kiűzve, de szerelemmel és a mikor átázva, didergőn benyitott a szerelmeséhez, akkor nem látott mást csak annak a két észvesztő pillantású szemét és ölelt a karja, csókolt az ajka és meghalt körü­lötte az egész világ és csak két szív dobo­gott egymáson. A boldogság gyakran hamarább felsza- kitja a lélek könnyeit, mint a szenvedés és Eszter a nagy szelemi mámorában, bol­dogan zokogott. Lázasan ölelte át szerel­mesét, mintha féltené valakitől és a köny- nyein át is mosolyogva susogva suttogta: — Ugy-e nem vetsz meg ? Ugy-e szeretni fogsz mindig . . . örökké? És megvédel mindenkitől én édes szerelmem, éji nagy bűnöm, te drága! Ls a krfi felitatta csókjaival Eszter köny- nyeil és boldogan, szerelmes bugással mondotta: Szeretlek kicsi virágom, gyönyörű hebroni rózsám és megvédelek, mert te vagy az életem napja! Aztán, mikor a két lánggal égő szív tüze kissé alább hagyott, Eszter a férfi lábai­hoz ült és mint egy kínos álomra emlé­kezve, elmondta szerelmesének apjával való jelenetét. A férfi csendesen hallgatta, csak néha jelent meg az arcán egy-egy alig észrevehető hangtalan mosolygás. A leány észre vette. És valami a szivére neheze­dett. Felkelt a földről. — Mit nevettél? — kérdezte ijedt sej­téssel. — Én . . . én nem neveltem édesem! — felelt a férfi zavartan. — De nevettél! Az arcodon gúnyos mo­soly ült, mikor beszéltem . . . bizonyosan engem . . . minket neveltél! Mond, inért nevettél ? — Dehogy! Nem nevetés volt az... csak I az jutott eszembe, mikor beszéltél, hogy ... hogy milyen csudálatos nép vagytok ti! | Fanatikus és rajongó emberek! Pedig hi- j szén csak egy az Isten! Az jutott eszembe, hogy mért gyűlölködtök ti a más vallá­sára ? És hát az apád is mért olyan . . . olyan zsidó? Ha e pillanatban megreped az ég kár­pitja és tüzes láva hull a földre, Eszter nem rendült volna meg jobban, mint ezek­től a szavaktól. Mint az eszelős, úgy me­redt a férfira. — Te mondod ezt? Te, a kiért elhagy­tam hitet, szülőt, mindent?! Te bántod az enyéimet, a véreimet, te, a kit mindennél jobban szerettem? Te bániod, te ... te szívtelen! És ijesztővé torzult arca és szemgolyói kifordultak. A férfi ijedten, csillapitólag közeledett feléje, de riadtan, mint bélpok- lost, irtózva lökte el magától. Megtépte a haját, ajka kékes szürkére vált és félig őrülten, mint egy fúria, rikácsolta: — Nem akarom a kezed érintéséi többé! Utállak! Gyűlölöm a kezed, a szemed, az ajkadat! Gyűlölöm a lelkedet és mindent, a mi a tied ... és mindenkit, a ki közel van hozzád! Hallod? Megvetlek! És elfutott! Vissza az apjához. Megalázva támolygott be a szobába és oda rogyott a földre az apja mellé, jajgatva tépte a ru­háját és éneklő hangon imádkozott: — „Isten a hatalmas, Izráel Istene“ . . . Megtisztult az ég s a föld most már egészen elpihení. Apa és leánya, megbé­kélve, egymásra hajolva álomba merültek a hit szárnyain. A hold szelíd fénye besur­rant az ablakon és rámosolygott Eszter átszellemült arcára, amely most oly szép volt, mint a hajnal bíborában szendergő rózsa, valahol messzi, a Hebron völ­gyében. Walla László tragédiája. Még alig vonták be a gyászzászlót a takarékpénztár épületén, már is újra ki kellett tenni: az intézet egyik 1 égi tiszt­viselője, Walla László váltópénztári pénz­táros szerdán este önkezűleg vetett véget életének. Az öngyilkosság szerdán történt, szen­záció erejével ható hir azonban csak csütörtökön jutott el Vácra a reggeli la­pokkal, a melyek rövid néhány sorban tudatták a rokonszenves és köztiszteletben álló férfi utolsó, rettenetes tettét. És a városban nem akadt senki, a ki a hir hal­latára legnagyobb részvéttel, rokonszenv- vel ne nyilatkozott volna a szegény Walla Lászlóról, ki ma már a föld méhében pihen. Az utolsó hetekben igen zavaros volt Walla viselkedése, a mit most már meg tudnak magyarázni tisztviselőtársai Azt hitték, hogy a nagy jnunkában megerőltette magát, igazgatója és barátai küldték sza­badságra. Pedig már élt s mind inkább erősödött benne az a gondolat, hogy saját kezével vágja el élete folyamát, nagy va­lószínűség szól tehát a mellett, hogy ez a gondolat tette idegessé, megmagyarázha- íatlanná viselkedését. Kedden délután történt. Tragor Ignác dr. igazgató Matisz Dezső dr. temetéséről tért haza, mikor nemsokára Tragor Károly vaskereskedő borítékjában kézbesítették neki a váltópénztár kasszakulcsait. Walla Tragor Károlyt kérte meg a közvetítésre s azután eltávozott. Az még nincs megállapítva, hogy melyik vonattal hagyta itt Vácot, valamint azt sem tudják, hogy a szerdai napot Budapesten hol töltötte. Valószínűleg eltelt az ideje a búcsúlevelek Írásával, mert hat ily levelet hagyott hátra. Mikor Tragor igazgató megkapta a kul­csokat, azonnal értesítette az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjait, a kikkel a takarékpénztárba ment és egész éjszaka rovancsolták a váltópénztárt. Mig ez az aktus tartott, késő estig mindenütt, a hol Walla tartózkodni szokott, jnegfordulíak az intézet szolgái, hogy a rovancsoláshoz meghívják Wallát, de az egész városban nem találták sehol. A lázas pénztárvizsgá- látnak pedig az az eredménye lett, hogy hiány nincs, a váltók és a pé, z rendben voltak. A kerepesiuíi temetőőrök beszélik el Walla László utolsó útját: — Öt óra felé lehetett, midőn a kerepesi- uti temető nagy kapuján egy nyúlánk, magas úri ember lépett be. Hozzánk tar­tott és azt kérdezte, meddig van nyitva a temető? Mi azt válaszoltuk, hogy hat óráig. — No akkor még ráérek egy kicsit sétálni válaszolt, köszönt és eltűnt az egyik fasorban. Ettől a perctől kezdve nem lát­tuk, mikor megtaláltuk, .t ár halva volt. Este nyolc óra után lehetett, mikor köte- lességszeriien be szoktuk járni a temetőt. A homályban egyik sirboltoji egy fekvő alakot láttunk. Odasiettünk s hogy a revolvert megpillantottuk, rögtön tisztában voltunk a helyzettel. Éleszíési kísérletek hiába valók voltak, az az egyetlen golyó kioltotta életét. A sírbolt párkányán egymás mellett hat levél volt kirakva, mindegyik jnegcimezve, rajta mindegyiken harmincöt filléres bélyeg, hogy ajánlva adják fel. A másik sarkon egy zsebkendőbe kötötten aranyórája, lánca, pénztárcája, gyűrűi és más apróbb értéktárgyai. Ki volt a halott, csak késő este tudtuk meg, hogy Walla László váci takarékpénztári pénztáros. Egy levél szólt Walla Béla dr. vöröskereszt­egyleti kórház főorvosához, aki még az éjszaka folyamán megkapta azt s kiderült az öngyilkosság. Walla ezt irta benne: „Nagy fokú szívbajom oka halálomnak, kíméletesen értesítsd családomat!“ Csütörtökön jött meg Vácra a lesújtó hir, hogy Walla László öngyilkos lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom