Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-02-16 / 13. szám

társa. Berrár Mihály nem jött el, a kit egyéb elfoglaltsága tartott távol. Izsói világ kö­rüli utazásairól, Japánban, Kínában, Indiá­ban s a malájok között szerzett impresz- szióiról számolt be érdekesen és vonzóan. Igazi minta előadás volt arra, hogy mikép lehet szórakoztatni, tanítani, vagy ha úgy tetszik, tanítva szórakoztatni. Egyik pilla­natban értékes ismeretet nyújt, a másikban derűs humorával aranyozza be mélyreható megfigyeléseit. Tőről metszeti magyaros észjárással hatol be az idegen világba s minden egyes impressziója azt a benyo­mást kelti, hogy oly utazó ő, a ki nemcsak néz, de lát is. Dacára, hogy felolvasásának vége felé 8-ra járt az idő, a hallgatóság szívesen hallgatta. Sokszor csalt mosolyt, sőt nem egyszer hangos derültséget kel­tett talpraesett megjegyzéseivel. A bemu­tatott vetített képeket is tanulságos ma­gyarázatokkal fűszerezte be. Mint most ál­talában, ezúttal is megtelt a Kúria nagy­terme. S mint máskor is előfordult úgy ez alkalommal is akadt a hátsó sorokban egy-két „hangosan gondolkodó hallgató.“ — Villamos Aszódra. A kereskedelmi miniszter a Budapesti helyiérdekű vasutak rl.-nak a Gödöllőtől Besnyőig tervezett vil­lamos üzemű helyiérdekű vasútvonal foly­tatásaként Besnyőtől kiindulólag Aszód község belterületének valamely alkalmas pontjáig vezetendő szabványos nyomtávú, villamos üzemű, helyi érdekű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadta. — Áthelyezései!a fegyintézet tiszti- Karában. A m. kir. igazságügyminiszter Biró Lajos illavai kir. büntető intézeti rogal- mazót saját kérelmére és költségére, Né­meth Emil lipótvári kir. büntető intézeti fogalmazót pedig hivatalból a váci kir. fegyintézethez, végül Szlacsányi Béla váci kir. orsz. fegyintézeti fogalmazót hivatalból a budapesti kir. orsz. gyüjtőfogházhoz he­lyezte át. Németh Emilben, ki már szolgált a váci kir. fegyintézetnél s ez időszerinf a kir. igazságügymiuiszferiumba volt beosztva szolgálattételre, régi ismerősünket üdvözöl­jük, helyébe Szlacsányi Béla fogalmazó a minisztériumba rendelletett be. — A Hat. legényegylet farsangi tánc­estélyén felülfizettek :Galcsek György dr., Forgó Kálmán dr., Jung János f. püspök, Motesiczky János püspöki helynök, lovag dr. Rapcsák Imre elnök 10-10 K, Preszly Elemér dr., Tragor Károly 6 6 K. ifj. Forgó Kálmán, Tragor Ignác dr, Tragor Ernő 5—5 K, Halász .József, özv. Mohaupl Fe- rencné, Nitsch Artur 3—3 K, Bilik Berta­lanná, Deák János, Demjén Lajos, Duray János, ifj. Gurszky Dezső,Hirondovits Imre, Hirmann Miklós, özv. Horváth Imréné, da­nák Vencel, Kovács István, Kövi Rá), Leo­pold Sándor, Martincsük István, Matyóka Ferencné, Oberfrantz Károlyné, Raucsik Nándor, Stukovszky Károlyné, Szlabák Istvánná, Vógel Jánosné, özv. Wopperschal Józsefné, 2-2 K, Alpári Károly, Braun Dá­vid, Demeter Ferenc, Ferencsik János, Hunka Ferencné, Karácsonyi István, Konkoli Ignác, özv. Közel Károlyné, Kovács Jó- zseiné, Lázár Jánosné, Murényi Lajos, özv. Minich .Józsefné, Miskó Lajos, Máté Félix, Pokorni Lajos, Pusztai József, Pelráso- vits Lajos, Ribár György Saurek .János. Simrák Sándor, Szeidl József, Szili And­rás, Szakái András, Székely Józsefné, Törzsök Istvánná, Tóth János, Ungi Ve- ronka, Zölley Imre, N. N., N. N„ 1—1 |< 4 _______ VÁCI HÍRLAP I Böszörményi Ferenc 40 fillért, mely szi­ves felülfizetésekért ez utón is hálás kö­szönetét mond az egylet elnöksége. Ha­sonlóképen köszönetét fejezi ki a pénztáro­soknak, Mihalik nővéreknek, Stukovszky Margitnak és Kovács Eíusnak a rendező- szallagok előállításáért. — Egyetlen ajánlattevő Szód vil­lanyáért. Kevés falu teli még az ország­ban olyan bátor lépést, mint a múlt év vége felé Sződ község képviselőtestülete : pályá­zatot irt ki villamos világítás létesítésére. A nagy községnek nem kevesebb mint liz nyaraló telepe van, a melyen javarészt fővárosiak laknak, ezeknek érdekében kí­vánta a villamosvilágitást rendszeresíteni. Ki is irta a pályázatot a villamos mű elké­szítésére, melynek áramvezetö huzatjai talán nagyobb területen mennének szét, mint Budapestnek, mert a tiz nyaralóhely távolsága egymástól több, mint tiz kilomé­ter. A pályázatok felbontására e hó 12-ét jelölték meg s e napra csak egyetlen pá­lyázó akadt: a Phoebus, mely a villamos vasút áramszükségletét látja el. Ma, midőn a villamosvállalatok tülekednek egy-egy város és község megszerzéséért, meglepe­tést keltett, hogy tiz nyaralótelep világítá­sának ellátására egyetlen ajánlkozó akadt. A Phebus is különféle kikötéseket tett. A község képviselőtestülete fog határozni az ajánlattétel fölött s mert az ajánlat nem éppen előnyös, nem valószínű, hogy hama­rosan Sződ és telepei villamos világítás­hoz fognak jutni. Hogyan dolgoziK a Kobrák? Múlt szerdai számunkban megírtuk, hogy a Kobrak-gyár, mig feje fölött az ismert anyagi válság elmúlik, úgy intézkedett, hogy munkások fél napig dolgozzanak a gyár­ban és fél nap szünet legyen. A munkások a kikre nézve az intézkedés anyagi válsá­got okozott, küldöttségben keresték fel a gyár vezetőségét és azt a kívánságukat terjesztették elő, hogy a gyár hétfőn és kedden ne dolgoztasson, a hét többi nap­jain azonban egész napon át legyen munka. Azzal indokolták ezt a kérésüket, hogy a félnapos szüneteknél a munkások más keresetforrás iránt nem érdeklődhet­nék, de ha két napos szabad idejük van, mégis alkalmat nyernek arra, hogy más foglalkozás után nézhessenek. A gyár ve­zetői a munkások álláspontját helyesnek találták és elfogadták azt. E héttől kezdve tehát a Kobrákban hétfőn és kedden a munkások nem fognak dolgozni. — Községi Képviselőn választása Pestújhelyen. Megválasztattak az I-ső kerületben: Antal Lajos, Lakics Nándor, Juhász János, Balogh György, Paicsics Fe­renc, Mendl Antal rendes, Kovács János, Csohay f-elix, Gyük György póttagok. A II. kerületben: Tekes Sándor, Standt Ferenc, Porció István, Remsei Lároly rendes és Staszni József, Gyük Gyötgy és Szabó György póttagoknak. — Megsértett plébános. A vérségiek tanultak a magyar képviselőházban lezaj­lott eseményekből és ők is olyan kifejezé­sekkel traktálják egymást, mint az ország­házban a képviselők. Az 1912. szeptember 24-én tartott közgyűlésen Mészáros János gazdálkodó Dobó István voll váchartyáni, i most vérségi plébánost aljas, rovolí múltú- j nak nevezte.A közgyűlésen nyomban sza- ; vaztak, hogy a sértő elkövetetl-e ezáltaj széksértést, vagy nem. A szavazás ered- 1 ménye 10 szóval 4 ellen „nem“ volt, mire a megsértett plébános a gödöllői kir. járás­bíróságnál feljelentette Mészáros Jánost Ezt a büntető ügyet Surányi most tárgyalta de nem fejezte be, mert bizonyitékok be­szerzése végett a tárgyalást elnapolta. — üngyilKos aKart lenni a Kávé­házban. Szombatra hajló éjszaka nagy zavart okozott a központi kávéházban vígan mulató társaságban egy fiatal ember. Mar- tinkovics Istvánnak hivák, a ki öngyilkos akart lenni. Bement a kávéházba, sötét fe­ketét ivott és és elővette revolverét. Mielőtt célozhatott volna, Csámpai Ferenc cigány észrevette, hozzáugroít és kicsavarta kezé­ből a fegyvert. Később rendőrök jöttek, a kik az öngyilkos-jelöltet kihallgatták. Búcsú­levelet találtak nála, melyben azt mondotta, hogy a halált szüleivel való viszálykodás miatt keresi. A fiatal életuntat a rendőr- kapitány elé á!litottálc, a ki lelkére beszélt s mikor Martinkovics megígérte, hogy többé ily végzetes tettre nem gondol, elbocsátotta. Gyönyörű jácintoK különféle szín­ben cserepenként 60 fillérért kaphatók a Flóra élővirág kereskedésben Vác Szent- háromság-íér. Az OsztráK hadseregben 1897-től 1900-ig 9408 ember 62.070 napon keresztül volt szolgálatképtelen fog és foghus beteg­ségek miatt. Ha elgondoljuk, hogy a száj­üregben a gyomor bejárata és benne hiányos gondozás folytán nagy mennyiségű bakté­rium gyűlhet össze, megérthetjük, miért utalnak legutóbbi időben mindenütt a ra­cionális szájápolás fontosságára. A Sarg- féle Kalodont fogkrém és szájvíz, reggel és este használva megóv a gyomor beteg­ségeitől és tisztán és egészségesen tartja meg a fogakat a legkésőbbi öregségig. — A váci hengermalom részvény» társaság iisztárai 50 Kgként. Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 16 K 90 fill. — Asztali dara C szám 16 K 60 fill. — Király liszt 0 sz. 16 K 70 fül. — Lángliszt E sz. 16 K 40 fill. — Elsőrendű zsemlye liszt 2. sz. 16 K 10 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 15 K 80 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4._ sz. 15 K 50 fill. — Középkenyériiszt 5. sz. 15 K 10 fill. — Kenyér liszt 6. sz. 14 K 60 fill. — Barnakenyérliszí 7. sz. 13 K 60 fill V/2 sz. 11 K 80 fill. - 73/4 11 K 20 fül' — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 80 fül. — F' sz. 6 K 80 fill. — Ocsú 8 K 00 fill. 50 kilo' gramként. Köhögés, rekedtség és hurut ellen nincs jobb a RÉTHY-féle pemetefű culoikánál. Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan Réthy-félét kérjünk, mivel sok haszontalan után­zata van. Az eredetinek min- pA4U.. rw5\/ den egyes darabján rajta van a Dclliy llfc/V. I doboz ára GO fillér. Nagy doboz I kor. Mindenütt kapható. :: Csak RÉTHY-félét fogadjanak el! :.

Next

/
Oldalképek
Tartalom