Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-01-08 / 2. szám
■ HuszonheiediK évfolyam 2; szál Vác, 1913. január 8. VÁCI HÍRLAP PoliliKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. 1912—1913. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. Tartalmas egy év voll, Tele szenzációval ele eseménnyel. Gazdagabb lett a történelem, de szegényebb a lelkünk. Eszményeink a porban — időszerűbb : a sárban — reménységeink a holdban. Nem tudom, de lehet, hogy az egyes ember haladt e:z esztendő folyamán, az általános tömeg azon- visszaeseít. Az európai, de különösen magyar embernek s különösképen a magyarságnak, mint összeségnek súlyos esztendő volt. Még egy pár ilyen .... és .........de, nem... nem leheti Nem tekinthetjük ez évet oly kezdetnek, a melyet sok hasonló követ. Kizárja ezt a fejlődés, az általános haladás, a melyet feltartóztatni egy időre igen, de megakasztani örökre, megállítani nem lehet. A hivó patak vize sem vész el’ csak egy ideig lesz láthatatlan. A mig azonban nem látjuk, addig is folyik, dolgozik, észrevétlenül, de annál hatásosabban. S a mikor szemünk elé kerül megerősödve: üdébb, tisztább, erősebb, a szomjazónak, az utána epedének még inkább éltetőbb A fejlődés eszméje, ténye is ilyen. A mikor nem látjuk, hivő patak módjára,, ha bilincsekben is, de él, mozog: a lelkek mélyén rágódik. A napfényre azonban előtör, még pedig megtisztultál!, megacélozva. Az erőszak, a fegyverek uralma volt a tavalyi esztendő. De mily különbség ez már az évezredek előtti Harcokhoz. Akkor egész természetes s tavaly már csak „indokolt“ volt, kül- és belpolitikában egyaránt. Valamikor a harc volt. Most a békés harc és harcos béke ismeretesek. A katonák lövődöznek egymásra, a diplomaták a a békén fáradoznak. A legélesebb párt- és alkotmány harcban is, a hatalmasabb békegalambokat küldözget. Igaz, hogy nem hoznak olajágaí, vissza sem térnek, de e tünetek már jelentenek valamit. Tudom, hogy a harc épp úgy háború, akár diskurálnak közben a béke követek, akár nem, az emberi élet épp oly drága, a londoni tanácskozás előtt, mint alatt, mégis az is egy jobb jövő biztató záloga. Kényesebb már az ember gyomra, finomabb az itélőképes. sége, nyíltabb a szeme. Azért kell ma már mindent megindokolni, megmagyarázni. Pedig tulajdonképen meggyőzni senkit, legalább is nagyon keveset lehet. „Beszélhetsz jó vitéz!“ A tettek beszélnek. Nem kell ahhoz ma már kommentár. S a ki erősen indokol, ma már gyanússá válik. Olyat indokol t. i. a hol az indokolt tulajdonképen indokolatlan. S a hol magunk is érezzük a mellékes szándékot, ott erősködünk a legjobban. A hol silány a tárgy, oda tesszük a legékesebb keretet. Hisz a rablógyilkosnak van leginkább szüksége a leghíresebb védőkre, az önvédelemből gyilkossá lelt ember megáll a maga lábán 's. Támogatja ót maga az igazság. M'mdezekkel is csak azt akartuk könnyíteni, hogy a bel- és külügyek intézői ma már tudják, hogy a millióknak ellenére tesznek, a mikor a fegyver és erőszak uralmát helyezik a jog és humanizmus helyére, tudják, hogy a fejlődés ellen vétenek, de egyet elfelejtenek s ez az: hogy az idő kerekét meg nem állíthatják, a fejlődést meg nem akaszthatják. Nem bizony. Még annyi időre sem mint a mennyire ők nagyon, de nagyon szeretnék: az ő igen kedves és becses életük tartamára. Hál biz ez ki van zárva! Hasznos olykor-olykor a múltba visszanézni. (Megerősödünk s megerősödve munkáljuk a jövőt. A múlt esztendő képei is a régmúlt visszavarázsolt eseményei. Látva ezeket, megborzadunk tőlük s még inkább vágyunk a megtisztulíabb jövő után. S ez értelemben az elmúlt év borzalmas eseményei is a jövőt, a fejlődést szolgálják. A tespedőkeí, a tudatlanabbakat fel kell rázni. A kíméletes eszközök nem általános érvényűek. Erősebb hatás kell, hogy még erősebb legyen a visszahatás. AAinéi nagyobb az akció, annál erősebb a reakció. Ily szemüvegen nézve az eseményeket a | szereplők már csupán eszközök, meg i áldozatok. A „békecár“ s az „erőszakos parlamenti elnök“ is a fejlődés elvének szolgálatában állanak. Egyre megy, hogy öntudaíosan-e, vagy öntudatlanul. A végeredmény egy lesz. Az emberiséget előrehaladásban tartósan megállítani nem lehet Ha egyidőre megakasztanak, a felszabadulás pillanatától mértföldes csizmákat huzunk. Nemcsak pótoljuk a vesztett időt, de ki is pótoljuk. Elébb-uíóbb pedig oly messzire jutunk, oly magasra érünk, a hol elnémult a harci zaj, nem dörögnek az ágyuk, nem csattognak a kardok, erőszak helyett a béke ho- j nol. E fokon már nem lesz szükség reflek- j sziókra, visszaidéző képekre. Ezek nélkül | is tisztábban fog látni az ember. Legyen ez ujesztendő is olyan, a melyben mértföldes csizmákban léphetünk a tisztultabb felfogások felé. Hagy bontakozzék ki a jövő képe! A tiszta, mocsoktalan, csakis egyféleképen magyarázható jog uralma s az általános világbéke! Virter emlékünnep és a Muzeum Közgyűlése. A váci panteon lakói közül eggyel szemben ismét lerótta tartozását a Váci múzeum Egyesület. Ezúttal néhai Virter Lajos dr. v. püspök, nagyprépost emlékét ünnepelte meg. S ezzel megnövekedett eggyel azoknak a száma, kiknek emlékezetét, mint e város volt nagyjaiét, kegyelettel felújítja s meg is őrzi az utókor számára. Az emlékbeszédet Galcsek György dr. apátkanonok mondotta, mely a megjelentekre nagy hatással volt. Tartalmas beszéd volt, gondolatokkal telt. A szívhez is szólt formájára elsőrangú volt. Szónoki ihlet, a tárgy igazságának érzete sem hiányoztak. Dr. Tragor Ignác elnök igy jellemezte a beszédet, mint a mely „Virterhez és Galcsek dr-hoz is egyaránt méltó volt.“ Valóban úgy van. A lelkesült hangú beszéd hatása alatt megelevenedett a kép közeledett mindinkább a megholt képe s a hű jellemzés következtében előttünk állott az elhúnyt élethűen. Néztük s újra, láttuk az ősz pátriarchát, Virter Lajost. S a beszéd hatása alatt is olyannak láttuk, a milyen volt s a milyennek lelkűnkben meg is maradt s megmarad. Galcsek dr. nehéznek Ítélte feladatát. Tőlünk távolabb áll az esetleges elfogultság érzete s mégis azt kell, hogy mondjuk: igaz volt minden szava. A szeretetnek, az aktiv, a cselekvő szeretetnek típusa volt a megboldogult. Oly szeretet volt ez, a mely nem csupán szeretetés kenetteljes szavakban, ha nem jó cselekedetekben, aktiv tényekben nyert kifejezést. Nem oly szeretet, a mely csak reményt, hanem rögtön a megvalósulás folytán megelégedettséget, örömet, boldogságot fakasztott. A kötelesség érzete pedig oly példás volt, hogy az ilyen érzet az emberekből kiveszőben van s nemsokára mint rég volt-ról fogunk róla beszélni. Van ma következetesség a rossz iránt, van aztán úgynevezett kötelességérzet, van olyannak látszó, vagy látszani akaró, de a valódi, hamisítatlan ritka, mint a fehér holló. Egyszerűségét is oly hűen áliitoíta be a szónok, hogy itt is, ha nem is Virter emlékünnepre jövünk s nem is tudjuk kiről, mégis megtudjuk valamennyien, hogy csakis a megboldogultról lehetett szó. Megértettük Galcsek dr. szavait, át is éreztük. És a mikor babért nyújtott a meg- dicsőült lélek felé, a mikor lelkének egész melegével fáklyát gyújtott az elhidegiilt tetemnek s mikor elénk varázsolta a megholtat élőn, akkor ezzel az is voit a célja, hogy intse a mai társadalmat. Nézzétek meg s igyekezzetek ilyenek lenni! Haladjatok a tudományban, fejlesszétek az ipart, műveljétek a művészeteket, egyben azonban nem előre, hanem inkább vissza felé nézzetek — az erkölcsben! ! Ezekben ne a jelen, ne a jövendő prófétáit, hanem a mull megdicsőült patriarcháit kövessétek! Vissza az ősi erkölcshöz! Lehetünk tudósok, művészek, modernek, haladni vágyók — erkölcsi életünket rendezzük régi módra — s akkor nagy tudás s modern eszmék mellett is nemesen egyszerű, megelégedetten boldog, tiszteletre méltó és tiszta, olyan Virter Lajos-féle életet élhetünk! Az emberiség bizonyos csoportjai akkor voltak s akkor lesznek boldogok, a mikor általános többségekként ilyenek, vagy ehhez hasonlók valának. S a mikor az Isten, haza, család, nő, aggság, munka szent fogalmak, tiszteletreméltó eszmények voltak! Ezeket ’ 'V T
