Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-11-30 / 92. szám
VÁCI HÍRLAP 3 — Eladta LuKács István a patihát. Lukács István szent-Antal gyógyszertárát tudvalevőleg Radakovich Géza gyógyszerész bérelte. Miután Radakovich Debrecenben patikát vásárolt, Lukács megbízta kartársát, hogy a váci gyógyszertárt, melyet Budapestről nem kezelhet, adja el. Vevő csakhamar jelentkezett s a gyógyszertárt Gyömrey Károly mezőtúri gyógyszerész vásárolta meg, ki azt december közepén át is veszi, mig Radakovichék visszaköltöznek Debrecenben. Ezzel azután elszakadt az utolsó szál is, a mi a „kedves Pista bácsit“ Váchoz kötötte s úgy játszik, hiú a remény, hogy társadalmunk agilis és szeretett tagját még egyszer váci lakosnak üdvözölhessük. — Ünnep az ipartársulatban. A váci 1. ált. ipartársulat ma, vasárnap disz- gyűlés keretében leplezi le Schmidt Ferenc elnökének arcképét. A műsor ez lesz: 1. Szent mise hallgatása V4 11 órakor felsővárosi plébánia templomban. 2. Diszgyű- tés d. e. 11 órakor, Schmidt Ferenc elnök képének leleplezése. 3. Az ünnepelt tiszteletére este 8 órakor teaestély. Teaest a Kát. Körben. Kedden este hangverseny és táncmulatság volt a kát. körben, melynek tágas helyiségei ez alkalomra szűkeknek bizonyultak. Nagy Margit művészi cimbalomjátéka, Unghváry Eszter énekszámai, Vendéghegyi Géza mindig szívesen hallgatott zongorajátéka töltötte ki a műsort. Melha Endre polgáriis- kolai igazgató igen érdekes, vonzó előadásban ismertette a tizenhatodik század szokásait s a leánykérésről értekezett. Minden szereplőt szives tapsokkal fogadtak, végül még Bucsek István preláíus-elnököt ünnepelték, ki ötletes beszédben szól a szép számú publikumhoz. A tánc eleinte kissé vontatottan indult meg, de a fiatalság mégis csak tudta a kötelességét, a miből aztán jókedv s hajnalig tartó boszto- nozás és csárdásozás lett. — Uj ügyvéd. Boros Ferenc dr., Beck Ignác váci nagykereskedő fia, múlt héten tette le sikerrel az ügyvédi vizsgát a budapesti ügyvédvizsgáló bizoítságság előtt. Az uj ügyvéd Vácon telepedik meg. — KiK a megyebizottsági tagoK Nográdban ? Múlt kedden ment végbe Nógrádmegyében a megyebizottsági tagválasztás, azonban koránt sem oly érdeklődés mellett, mint a mi vármegyénkben. A választási harc leghevesebben folyt Rétsá- gon, a hol dr. Gottl Rezső törvényszéki elnököt és Uzsák József körjegyzőt választották meg, mig Rákóczy István volt rétsági főszolgabíró kibukott. Nagyorosziban Balogh István kertész és Tóth Gáspár kántortanitó kapta a többséget Po- muczky járásbiróval szemben. Nőtincsen Balogh jegyző megbukott, Hesz Márton gazdálkodó és Küsztner Béla szolgabiró lett megyebizottsági tag. Romhányban Dobiig gazdatisztet és Fischer Dezső dr. járásorvost, Keszegen Smeringa József plébánost és Baross József dr. rétsági főszolgabírót, Kosdon Biczó Pál ref. lelkészt és Fábián Lajos rektort egyhangúlag választották meg. — Adomány a nőegyletneK. A következő sorok közlését kérték: Jung János nagyprépost, f. püspök 30 koronát küldött a váci jót. nőegyletnek, mit ezen az utón köszön meg az egyesület elnöksége. — A rendőrKapitány mint — cse- lédKözvetitő. Kálió Antal rendőrkapitány igazán őszinte hálára kötelezte el háziasszonyainkat ebben a cselédmizériás időben. Jobb alkalmatosság híján dobszóval hirdetette ki, hogy azok a cselédek, kik hely nélkül vannak, valamint azok, kik cselédeket keresnek, jelentkezzenek nála. A felhívásnak rögtön igen nagy eredménye lett, mert cseléd és háziasszony oly sok fordult a rendőrkapitányhoz, hogy ma a rendőrség mellékesen valóságos kis cse- lédközveíiíő hivatal is. Ezt most az újság utján is tudomására adjuk az érdekelteknek s hisszük, hogy Kálló Antal segítségét sokan fogják köszönettel igénybevenni. — ZilahyéK jönnek. Zilahy Gyula a debreceni színház volt igazgatója és neje Singhoffer, Vilma, a kiváló énekesnő, december 6-án, jövő szombaton hangversenyt rendeznek a Kúrián. Zilahy még nemzeti szinházbeli tagsága idején gyakran kijárt Vácra s nem volt az a jótékony hangverseny, a melyen díjazás nem kérve fel nem lépett volna a váciak kedvéért. Mert szerették a „kedves Zsült,“ mint az országban mindenütt. AAi azt hisszük, hogy ezt a szeretetek megőrizték iránta és szombat este nagy érdeklődés mellett zajlik le majd Zilahyék művészestélye. — Interpelláció a váci húsdrágaság miatt. A fővárosi újságok napról napra közük az ország különféle helyein fekvő városok eredményes harcát a hús- drágaság ellen. Az élő állat ára jelentősen alászálloít, a húsiparosok tehát nem károsodnak, ha ebben az arányban a kicsinyben való elárusitásnál is leszállanák az árakkal. Ez szép szerivel, vagy hatósági közbelépéssel majd mindenütt megtörtént, csupán Vácról hallgat a krónika. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden rendben lenne, sőt, a fogyasztó közönségben forr az elkeseredettség, mely, úgy halljuk, jogos helyén, a hol a kritika elhangozhatik, a honnan a segítséget várják s méltán várhatják: a város legközelebbi képviselőtestületi közgyűlésén fog orvoslást keresni. Mert Vácon mi történt? A helybeli mészárosok az elő marha olcsóbbodása idején nyolc fillérrel önként leszálltak az árakkal. De ez koránt sem felel meg annak a kívánalomnak, a mit vár a fogyasztó. Ma is 1 K 68 fillérért fizetik a leveshús árát, holott tudva van, hogy a püspökség csak a napokban adta el 1 K 2 filléren hízott marhái egy részét s azt is tudni kell, hogy a váci piacon, ha csak lábát nem töri a hízott marha, levágásra csak másodrendű állat kerül, a mi még a püspöki uradalom árainál is olcsóbb. Ha a legközelebbi közgyűlésig önként nem szállítják le az árakat a húsiparosok, a városi hatósághoz fognak fordulni segítséget kérve s kívánni fogják az árszabályozó városi mészárszék felállítását, mely sok városban nyolc nap alatt a közönség által kívánt árra sülyeszlette le az a húsárakat. Egy város polgármestere a közgyűlés elnöki székéből hívta fel a mészárosokat a húsárak mérséklésére, mely ha nem következik be, nyolc nap alatt állani fog a hatósági szék és mit tesz a felhívás: nem volt szükség a hatósági mészárszékre, ma olcsóbbak ott a húsárak. Hátha ez az intés, vagy erélyes felszólítás nálunk is használna és megérhetjük, hogy Vácon legalább a budapesti piac árai szerint fizetheti majd a fogyasztó közönség a húst!-Szegénygyermekek felruházása. A következő sorok közlésért kérték: Felkérjük a Petőfi-asztaltársaság t. tagjait, hogy a szegény gyermekek felruházása ügyében f. hó 30-án, vasárnap este öl órakor tartandó értekezleten megjelenni szíveskedjenek a budapesti főút 25 szám alat levő Arany Hordó-vendéglő külön helyiségeben. Az elnökség. — Ki építi a siKetnémáK foglal Koztatóját? Mull számunkban közöltük, hogy a siketnémák fiúfoglalkoztatójának épitésére, mely a Kobrákkal szemközt, a temetői oldalon fog a tavaszra megépülni, kik adtak be ajánlatokat. Az ajánlati ösz- szekben tévedés csúszott be, mert Csuka János építőmester ajánlata nem százegy ezer, hanem 94,032 K 59 fillérről szól. — Felsőgöd — KisKözség. A vármegye hétfőn tartóit közgyűlése megengedte, hogy Felsőgöd kisközséggé alakuljon át. A felsőgödieknek az volt a vágyuk, hogy ön álló községet alkothassanak, de a vármegye most a gondos családapa szerepét töltöttébe : megvizsgálta, megélhel-e a fiatal csemete a saját lábán is. Kiderüli ennél a vizsgálatnál, hogy már hatalmas adósá- gokkal kezdené az életet: Felsőgödnek ugyanis már az első lépésnél 208 percentes pótadóval kellene megküzdeneie. Ezért a vármegye csak a kisközséggé való alakulást engedélyezte s a főszolgabírói hivatal már legközelebb kitűzi a bi- róválasztást. — Meghalt, de nem volt Kolerás. Múlt számunkban megírtuk, hogy Hörl Péter dr. koleragyanus beteget talált Szódon, mire a főszolgabiróság a betegnek, Pazsitka Józsefnek legtökéletesebb elkülönítését rendelte el s egyben laboratóriumi vizsgálat által kolera jelenlétét hitelesen akarták konstatálni. Pazsitka, mialatt a koleralaboratorium szakvéleménye megjött, kiszenvedett. A budapesti vizsgálat azonban kiderítette, hogy a sződi gazda nem volt kolerás, halálát bélhurut okozta. E szakvélemény alapján azután megszűntették Szódon a koleraőrséget. — A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai 50 KgKént. Buzaőr- emény: Asztali dara AB szám 17 K 40 fül. — Asztali dara C szám 17 K 00 fill. — Király liszt 0 sz. 17 K 20 fill. — Lángliszt 1 sz. 16 K 80 fill. — Elsőrendű zsemlye- liszt 2. sz. 16 K 40 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 15 K 90 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 30 fill. — Középkenyérliszt 5. sz; 14 K 90 fill. — Kenyér liszt 6. sz. 14 K 30. fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 13 K — fill — 71/* sz. 11 K 20 fill. — 73A 9 K 60 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 7 K 00 fill. — F. sz. 5 K 20 fill. G. sz. 6 K 80 f. - Ocsú 5 K 00 fill. 50 kilogramként. Az 1914. évi Képes Váci Kalendárium kapható az összes váczi papir- és könyvkereskedőknél s a naptár szerkesztőjénél, Szentgyörgyi Gusztávnál (Konstantin- tér 18. I. emelet.) A 120 oldalas és számos képpel tarkított naptár ára csak 60 fillér.-- Községeknek mellékelve 11126/1913. kig. rendelet.